A
világi intézmények találkozója Assisiben
A világi intézmények (institutum saeculare) tagjai többnyire
rejtetten, a hétköznapi élet keretei között megmaradva élik meg hivatásukat,
amelyben a szerzetesi Istennek szenteltség és a világi jelleg ötvöződik. Rejtettségükben
szerepet játszik hivatásuk sajátos jellege is, hiszen az a feladatuk, hogy
kovász módjára, belülről hassák át a világot az evangélium lelkületével. A 2012
nyarán, július utolsó hetében Assisi városában megtartott kongresszusuk,
illetve világkonferenciájuk közgyűlése azonban kivételt jelentett ez alól – ráirányítva
a figyelmet e nehézségeiben is szép hivatásra.
Az intézmények közötti
találkozások egymás gazdagítása, a tapasztalatcsere mellett mindig alkalmat adnak
a hivatásban való megerősödésre is. Ennek jegyében XVI. Benedek pápa üzenetben
fejtette ki a világi intézmények tagjai számára hivatásuk hiteles betöltésének
leglényegesebb támpontjait: az evangéliumi tanácsok megélésén alapuló teljes
odaadottságot, a folyamatos képzést és nem utolsósorban az elmélyült lelki
életet. Korunk embere talán hajlamos az élet értékét a hasznosságon, a
tevékenységek sokféleségén keresztül mérni, ám a Szentatya felhívja a figyelmet
e „mennyiségi szemlélet” hamis voltára: inkább arra kell képessé válnunk, hogy
Istent keressük minden esemény szívében, és a történéseket Krisztus elé vigyük.
A kongresszuson személyesen is
jelen volt a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai
Kongregációjának prefektusa, a brazil João
Braz de Aviz bíboros. Előadásában minden emberi szeretetközösség mintájára,
Isten szentháromságos szeretetére irányította rá a jelenlévők figyelmét, majd
ebből kiindulva – nagyon személyesen, mély lelkiségről tanúságot téve – szólt a
világi intézmények tagjainak a mai világ számára különösen is aktuális
küldetéséről, tanúságtételéről.
A világi intézmény pontos
jelentése talán kevéssé ismert – sokan a kifejezés hallatán a harmadrendekre
vagy más, különböző életállapotú világiakból álló közösségekre gondolnak. Az
életstílusra jellemző hétköznapiság és visszafogottság mellett talán annak is
köszönhető ez, hogy a világi intézmények igencsak rövid múltra tekinthetnek
vissza a szerzetesrendekhez képest, és talán számbelileg sem mondhatók túl
jelentősnek a világegyházban. 1947-ben jelent meg a világi intézményeket életre
hívó pápai enciklika (Provida Mater
Ecclesia), amellyel lehetővé vált az evangéliumi tanácsok (tisztaság,
szegénység, engedelmesség) vállalásával elköteleződő, ám mégis a világban maradó
tagokból álló közösségek alapítása.
„A Szentlélek, a különféle
ajándékok csodálatos mestere, napjainkban az Istennek szentelt élet új formáit
hívta létre, mintha a Gondviselés tervének megfelelően eleget akarna tenni az
új követelményeknek, melyekkel az Egyház ma küldetése teljesítése közben a
világban találkozik” – áll a világi intézményekkel kapcsolatban Boldog II.
János Pál pápa Vita Consecrata kezdetű apostoli buzdításában. A hat és fél
évtized alatti több száz alapítás, a több mint harmincezer világi intézményben elköteleződött
férfi és női laikus, illetve felszentelt pap élete a nehézségek ellenére is
arról tanúskodik, hogy – hitelesen megélve – valóban nagy ajándék ez a karizma
az egész Egyház számára.(
Forrás: Vinculum Caritatis
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése