2020. szeptember 11., péntek

Szalézi örökfogadalomtétel

Nyergesújfalu - Két szalézi szerzetes tett örökfogadalmat augusztus 15-én

Nyergesújfalun a Szent Mihály templomban Nagyboldogasszony napján a 10.30-kor kezdődő szentmise keretében Jani Áron és Kovács Sándor örökre elkötelezték magukat Don Bosco Szalézi Társaságába.

Új örökfogadalmasaink:

Jani Áron SDB



1986. január 23-án született Budapesten. Áron szalézi animátorként került kapcsolatba a szaléziakkal Óbudán. Érettségit a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban tett 2004-ben. Mint szalézi animátor, több intézményben is segítette az oratóriumi foglalkozásokat, mindenhol elismeréssel és szeretettel beszéltek róla, számos gyerek és fiatal barátságát nyerte el, animátortársai is felnéztek rá. 2011-ben elsőként kapta meg az akkor alapított Savio Domonkos-díjat. Komoly lelkiélete, Don Bosco melletti elkötelezettsége és kitartása mindenkor példaként szolgált animátortársai számára. Munkája és tanulmányai ellenére is rendszeres résztvevője volt oratóriumának. Különleges szeretettel fordult a szegényebb, és elhagyatottabb gyerekek felé és nagyon szívén viselte sorsukat.


Emellett egyetemen továbbtanult: először a Corvinus Egyetemen Budapesten 2004-2009 között, itt statisztika és aktuárius szakokon, majd dolgozni kezdett egy nemzetközi biztosítási cégnél (2008-2011). 2009-ben beiratkozott az egri Eszterházy Károly Főiskolára, ahol 2017-ben matematika-tanár és közgazdász-tanár diplomát szerzett.


Jelölt és prenovícius éveit Óbudán és Kazincbarcikán töltötte, majd 2012-ben kezdte meg a szalézi novíciátust a Róma melletti Genzano nemzetközi novíciátusban. Első fogadalmát 2013. szeptember 8-án tette le ugyanitt, majd Rómában a San Tarcisio Szalézi Intézet nemzetközi szalézi posztnovíciátus közösségében lakva folytatta filozófiai tanulmányait a Pápai Szalézi Egyetemen (UPS).
Miután 2015-ben befejezte filozófiai tanulmányait Rómában, hazatért és Óbudára került oratóriumvezetőnek a gyakorlati éveire.


2018-ban a tartományfőnök kérésére a Fülöp-szigeteken, Parañaque-ban folytatta testvéri formációját teológiát tanulva a Boldog Sándor Istvánról elnevezett közösségben, ahonnan 2020 márciusában tért haza. Jelenleg az óbudai szerzetesi közösség tagjaként a szalézi ifjúságpasztorációs munka felelőse és az óbudai oratórium vezetője.

Kovács Sándor SDB

1984. augusztus 18-án született Szolnokon. A Móricz Zsigmond Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola elvégzése után a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol 2006-ban végzett, mint kis-és középvállalkozási menedzser, műszaki menedzser és néptánc szakirányon, majd a Hagyományok Házában néptánc elméletet és gyakorlatot tanult. A szombathelyi kollégiumban ismerkedett meg a szaléziakkal.

 
Mielőtt jelentkezett volna a szalézi rendbe, 2006-2010 között, mint programvezető és pályázati gazdasági vezető dolgozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál, majd a szombathelyi püspöki Brenner János Általános Iskolában gyakorlati foglalkozást és néptáncot tanított, a püspöki kollégiumban pedig főállású nevelőként irányította 120 fiatal életét. A városban széles körben igyekezett terjeszteni és tanítani a magyar néptáncművészetet, emellett sokszor önkéntes népművelő tevékenységet is végzett, amiért a városban – elsősorban a szociális szférában – közismertség és népszerűség vette körül. A szpombathelyi szalézi oratórium jelentős oszlopaként gitározott, énekkart vezetett, a képzések és programok szervezésének és lebonyolításának fő motorja volt. 2012-ben másodikként kapta meg a Savio Domonkos díjat. Józan, kiegyensúlyozott ítélőképessége és pedagógusi jelenléte meghatározó volt a helyi évközi és nyári oratórium számára. Példás, hiteles és hitvalló szentségi életet élt. Alázatos személyisége és nagyszerű együttműködő-képessége miatt, egy évtizeden keresztül elmaradhatatlan tényezője volt a szombathelyi szalézi műnek.


2012-ben lett szalézi jelölt, jelölt idejét a szombathelyi rendházban töltötte. 2013-ban kezdte meg a novíciátust a Róma melletti Genzano nemzetközi novíciátusban. Első szerzetesi fogadalmát 2014. szeptember 8-án tette le ugyanitt. Filozófiai tanulmányait a Pápai Szalézi Egyetemen (UPS) végezte a római San Tarcisio Szalézi Intézet közösségének tagjaként.


Gyakorlati éveit a nyergesújfalui szalézi középiskola szabadidő felelőse és oratóriumvezetőjeként a péliföldszentkereszti közösségben töltötte.


2018-ban az óbudai rendház tagjaként kezdte meg teológiai tanulmányait a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Az óbudai szalézi szerzetesi közösségben készül a papságra.

Forrás: Szaléziak


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése