2020. szeptember 9., szerda

Minden hivatás Isten ajándéka

Rengeteg ember van a világban, aki a keresés útján szalad. Állandóan azt keresi, hogy mi az ő életének a célja vagy identitása. Felmerülhet bennük a kérdés, hogy ki vagyok én, miért vagyok a világban. Minden élet Isten ajándéka. Mózes könyvének első oldalain olvashatjuk, hogy Isten az embert saját képmására teremtette (Ter 1,27). Azt is mondhatjuk, hogy a saját dicsőségére teremtette. Isten mindenben közre akar működni az emberrel. Istennek terve van minden ember számára. Isten gondviselésével öröktől fogva meghatározta minden ember  identitását, hivatását és feladatát, amelyben vele együtt tud működni.


Nem egyértelmű minden embernek, hogy Isten mire hívott minket a világba. Ezért az embernek keresnie kell azt a feladatot, hivatást vagy szolgálatot, amelyben szépen kibontakoznak az ő képességei, az igazi identitása. A hivatás nem egy kész ajándék, amit azonnal meg tudunk találni. Mindenkinek kutatnia kell azt, amit Isten kínál neki az életének boldogságához. Minden hivatás, identitás egy kis magból indul, amelyet az életünk földjébe kell elvetni, majd kibújik, nő és gyümölcsöt hoz.

Isten számtalanszor belép életünk útjára azzal a céllal, hogy segítsen nekünk felfedezni az öröktől fogva ránk szánt hivatást vagy identitást. Nemcsak személytől, hanem időtől is függ az, hogy rájöjjünk arra, mit kíván tőlünk az Úr, mit akar Isten velünk. Bizonyos dolgokra is érdemes figyelnünk, mint például elsősorban megengedni alázatosan, hogy Isten keze irányítson minket. Engedni, hogy Isten akarata teljesedjen be az életünkben, az Ő hangjára és indításaira figyelve. Mint a régi időkben, napjainkban is Isten hív minket különleges feladatokra. Az életpálya választásában Isten ott áll mellettünk. Ő szól bennünk mély és halk hangon. Isten azt várja tőlünk a vele való együttműködésben, hogy saját akaratunk és lelkiismeretünk segítségével döntsünk igennel vagy nemmel arra, amire Ő hív minket. Mi az, ami jobban vonz engem.

Másodsorban az identitásom felismerésében fontos, hogy megtudjam mik a kor, a társadalom, a nép, illetve az Egyház korszerű szükségletei. Mai világunk elénk tárja a csábító és figyelmet elterelő lehetőségeket. Döntésünk meghozatalában nagyon meg kell fontolnunk, hogy mit szeretnénk elérni. Legfontosabb végiggondolni, megmérni a döntés következményeit.

Harmadsorban a hivatásunk felfedezésében érdemes tudni és belátni milyen képességekkel halmoz el a Jóisten. Milyenek a szívem hajlamai? Figyelek-e a jóakaratú emberek, családtagok, barátok, ismerősök, tanárok, munkatársak vagy lelkipásztorok jó tanácsaira? Itt egészen a bizalom kérdésről van szó. Bízom-e magamban vagy másokban?

Utolsósorban hivatásom felismerése attól függ, hogy milyen helyet adok Istennek az imádságaimban. Van-e elég időm az imádságra, a találkozásra csendben Istennel? Minden hivatásban, minden döntésben, a pálya választása érdekében, legyen időnk belevonni ezeket az imába. Ami azt jelenti, hogy Istenre hagyatkozunk, akié az utolsó szó mindenben. Ezzel a tudattal mondhatjuk azt, hogy minden életpálya Isten ajándéka. A megtalált hivatás egy drága kincs Isten szemében. Mindenki felelős ezért, legyen az bármi. Megújulni és növekedni a hivatásában kötelesség minden ember számára. Hálásnak kell lennünk, hogy hivatásunk teljesítésében együttműködhetünk Istennel. Köszönjünk Neki mindent, mert az Ő kegyelméből vagyunk azok, akik vagyunk (vö. 1Kor 15,10), Szent Pál apostol szavai szerint.

Ezzel megragadom az alkalmat, hogy hálámat fejezzem ki Istennek, minden hivatás szerzőjének és megajándékozójának, aki rám talált és meghívott az Ő szolgálatára. 2019. május 25-e óta egy év telt el, hogy pappá szentelődtem. A zsoltáros szavaival szeretném dicsérni őt: „Mit adhatnék az Úrnak a sok jóért, amit nekem juttatott? Fölemelem az üdvösség kehelyét, az Úr nevét hirdetem. Teljesítem színe előtt tett ígéretemet az ő népe jelenlétében” (Zsolt. 116,13-14).

Papi áldásom kísérje a rám bízottakat és a plébániánk minden hívőjét a Boldogságos Szűz Mária közbenjárása által az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

P. Mawasala Mbela Fabien SVD

Forrás: Vasvári Plébánia



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése