2020. május 4., hétfő

Mit jelent számomra a hivatás? - a diakónus válaszol

Mit jelent számomra a hivatás?

Nehéz megfogalmazni, hogy mit is jelent a hivatás.


Ha csupán a szóra gondolunk, akkor az nem több mint hangok összessége, mely valamilyen fogalmat foglal össze. Emiatt nincs is különbség a hivatás, az acél, a kék vagy a disznó szavak között.

Azonban ha megnézzük azt a fogalmat amit ezek a hangok foglalnak össze annak már sokkal mélyebb jelentése van.

Számomra mit is jelent a papi hivatás? Elköteleződést, küzdelmet, kitartást, örömet és sokszor fájdalmat.

Elköteleződés Krisztus mellett, az Ő Evangéliuma mellett. Elköteleződés melyben az életemet arra teszem fel, hogy ezt az örömhírt adhassam tovább.

Küzdelmet, önmagammal és a kísértésekkel, mert azokból nem kevés adatik az életben, de ha Krisztus mellett döntök, akkor sose kapok erőmön felüli kísértést és feladatot.

Ehhez az elköteleződéshez, és küzdelemhez kitartás is kell, hiszen sokkal könnyebb feladni és elfordulni, mint szembenézni a problémákkal.

Örömet és fájdalmat, hiszen az emberek életének részéve válhatunk, amely nagy bizalommal jár, amivel egyesek tudnak élni – mely a lelkipásztori örömök egyik alapja – de sajnos vannak akik ezzel a bizalommal visszaélnek, amely fájdalmat okoz.

Összességében a papi hivatás azt jelenti számomra, hogy Krisztust adni az embereknek, és minden nehézség és kísértés közepette kimondani, hogy Uram én melletted döntöttem, mert tudom, hogy meghívtál engem.

Forrás: A papnövendék válaszol


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése