2020. május 4., hétfő

Húsvéti üzenet hivatáskeresőknek

"A hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegeződött a tekintetük. De azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: Az Emberfiának – mondta – a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad.” Erre eszükbe jutottak e szavai. A sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik. Péter mégis menten felkelt, és a sírhoz futott. Benézett, de csak a lepleket látta. Hazament, és magában igen csodálkozott a történteken." Lukács evangéliuma 24, 1-12
 
 


Ezen a húsvéton minden kedves hivatáskereső testvéremnek néhány kérdést szeretnék feltenni, amelyet ez idő tájt érdemes megfontolni.

Hiszel-e a Feltámadt Krisztusban?

Krisztus szenvedéstörténete a kereszten meghozta nekünk a megváltást, de Jézus élete nem ért véget itt, mivel ő harmadnapra feltámadott. Mindennek az asszonyok és az apostolok tanúi voltak. Katolikus keresztény hivatásukat keresőknél a Feltámadt Krisztusra való tekintés alapvető, mert ő a mi célunk és általa nyer értelmet keresésünk és az életünk.

Hiszel-e a Feltámadott segítségében?


A hivatáskeresés sok imádságot igényel, mert a csendben lehet igazán meghallani, mi az Úr szándéka a mi életünkkel. Ha hisszük, hogy Krisztus feltámadt, el hisszük-e azt is, hogy Ő ténylegesen tud segíteni a mi hivatáskeresésünkben, hogy nekünk valóban válaszolni fog az életünk ezen szakaszában imádságainkra, mely során azt kérdezzük Tőle, mit és hogyan tegyünk, amely az üdvösségünket legjobban szolgálja.

Hiszel-e a feltámadásban?

Ezen a földön nem ér véget az emberek élete. Krisztus ígéretet tett arra, hogy vissza fog térni, és mindenki, aki Ő benne élt, illetve aki Ő benne hunyt el, azokat feltámasztja az utolsó napon. Fontos, hogy hivatásunkról való elmélkedéseink során ne csak a földi szempontokat tartsuk szem előtt, hanem főként a mennyeieket, hogy ezáltal éljünk, és közeledjünk a Jó Istenhez és az Ő reánk szabott Akaratához.

Hiszel-e a saját feltámadásodban?

Talán ezt a legnehezebb elfogadnunk és ebben maradéktalanul hinnünk. Krisztus valóban feltámadt, az emberek, akik jók voltak, majd feltámadnak, de én? Mindez nem csak egyfajta lelki feltámadás lesz, hanem testben lélekben befogad majd minket az Atya az Örök Országába. Ha mindebben hiszek, akkor, ha a meghívásomban már kezdek biztos lenni, életemmel könnyebben tudok tanúságot tenni és hívebben szolgálni az Ő szándékait ebben a világban.

Hálaadás és felajánlás

Ha a fenti kérdésekre valóban és igazán belsőnkből ki tudjuk mondani az igent, akkor ki fogjuk tudni mondani Máriával az IGEN-t hivatásunkra is.

Adjunk hálát az Úrnak a hit kegyelméért, a hivatás kegyelméért, és ajánljuk fel életünket imádságaink során a Feltámadt Krisztus erejéből és öröméből erőt merítve életünk ezen szakaszában és mindenkor, hogy már életünkben megtapasztalhassuk Krisztus a Feltámadott jelenlétét és az örökkévalóságban remélhetjük mind lelki mind testi feltámadásunkat Vele, az apostolokkal és a tanúságtevő asszonyokkal együtt.

Ha nem is a megszentelt vagy papi életre kapjuk majd a meghívásunkat, mindez ne kedvetlenítsen el bennünket, mert az Úr szőlőjében így egy másfajta meghívást nyerhetünk, melyért az Örök életben kitartásunkért meg fogjuk tudni kapni a koszorút. Amen.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése