2017. június 11., vasárnap

Monostorszentelés a Pálos Nővéreknél

A pálos nővérek több évi fáradságos munka után befejezték monostoruk bővítését.

A pálos nővérek több évi fáradságos munka után a monostoruk bővítésének munkáit befejezték. 2017. május. 24-én, Szűz Mária Keresztények Segítsége ünnepén Dr. Beer Miklós, a Váci Egyházmegye megyéspüspöke megáldotta a bővített kápolnát és az új épületszárnyat. Annak reményében kezdték el az építkezést, hogy szükséges közösségi helyiségekkel bővítsék monostorukat – az új hivatások reményében. Az ünnepségen részt vettek a monostor nővérei, a pálos atyák és testvérek. Kiemelten szeretnénk megemlíteni P. Csóka János tartományfőnök atyát, P. Borsos József atyát, akinek a közösség az indulása óta sokat köszönhet, P. Győrfi Szabolcs atyát, a közösség gyóntatóját és Dr. Szentirmay Tamás pálos jogtanácsos konfráter urat.


A szentmisében püspök atyánk a következő szavakkal buzdította a jelenlevőket: „Amikor áldást kérünk, akkor őszinte jóakaratunkat fejezzük ki Isten felé. Amikor áldást kérünk, rácsodálkozunk az ajándékra. Az áldás az élet ajándéka. Most, amikor ismét bővült a monostor az IMÁDSÁG HÁZA, látjuk, hogy ez teljes egészében ajándék, Isten áldása. Mi, emberek szeretnénk valamit, valami nagyszerűt. Mindig ott kell, hogy legyen, hogy az Úristen tegye teljessé, amit megkezdtünk. Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett. Így vagyunk mai is ezen az ünnepen. A kőművesek megalkották ezt a szép házat, az IMÁDSÁG HÁZÁT, de Isten tegye teljessé, hogy valóban az IMÁDSÁG HÁZA legyen. A Szűzanyával való találkozásban is ez kap hangsúlyt. A Szűzanya ott van a saját gyengeségével, de az Úr teszi teljessé.

ÁLDÁST KÉRÜNK! Ez azt jelenti, hogy azt keressük, legyen meg az Isten akarata. Aki áldást kér, az azt kéri, amit az Úr akar. Legyen meg a Te akaratod. Igent mondunk arra, amit az Úr akar, mint a Szűzanya.”

Nagy hála az Úrnak az elkészült monostor bővítésért, és az Ő áldásának a megtapasztalásáért. Kérem, aki ezeket, a sorokat olvassa, imádkozzon értünk pálos nővérekért, hogy Istennek átadott életünkkel az áldás csatornája legyünk magyar hazánk és az egész világ javára!

Vas M. Teréz MSPPE, előljáró

Fotó: Koncz György és Bege Nóra

Forrás: Magyar Pálos Rend




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése