Concedo

A megszentelt hivatásokról és az egyházi rend szentségéről a Katolikus Egyház tanítása szerint.Hivatástisztázás és hivatásgondozás. Ezen a blogon a hivatásokkal kapcsolatban olyan írások vannak összegyűjtve, amelyek az internetről származnak, figyelembe véve a megszentelt élet intézményén kívüli utakat is (magánfogadalom, konszekrált szüzesség, konszekrált remeteség). A forrás nélkül megjelentetett cikkek saját írások, imádságok, elmélkedések.

2017. március 25., szombat

Egy családból hárman papi szolgálatban

Górski Jacek OP lengyel domonkos szerzetes, aki 1993 óta Debrecenben a Szent László-plébánián jelenleg plébánosként gyakorolja hivatását, osztja meg gondolatait családjáról, a hitről, a papi hivatásról.

- Magyarországról a magyar domonkosok a rendszerváltáskor segítséget kértek a lengyel tartománytól a lelkipásztori munkához, így kerültünk rendtársammal, Ireneusz atyával erre a plébániára 1993-ban.

Kezdetben nehéz évek voltak, zárt világból érkezve egy számunkra ismeretlen országba. Lengyelország több mint kilencven százaléka római katolikus, itt nagyobb a vallási megosztottság. Valóban, a lengyeleknek mélyebb a hitük, igaz, vannak, akik visszaélnek ezzel, nem használják fel az adományokat, karizmákat. Nagy alázat kell a hit igazi megéléséhez. A hagyománytisztelő lengyelek hite a hétköznapi életben is megmutatkozik. A társadalmi életben nagyon sok karitatív intézmény működik, évente többször szerveznek akciókat szegények, hajléktalanok javára.

Mit jelent a távolság?

- Slawno egy kisváros Északon, ahol születtem, 1100 kilométerre van Debrecentől. Évente 2-3 alkalommal szoktam meglátogatni édesanyámat, testvéreimet. A távolságot nem érezzük, hiszen imáinkban mindig együtt vagyunk, és a szeretetünk erőssége nem mérhető kilométerekben. Mindenkinek megvan a helye az életben, Isten szeretetében, amely egy másik dimenzió, és ebben a légkörben közel vagyunk egymáshoz.

Az öt testvér közül hárman szentelték az életüket Isten közvetlen szolgálatára. A nem mindennapi történet mélyen vallásos családról tanúskodik.

- Nem a mi érdemünk. Négy-öt éves voltam, amikor megkérdezték tőlem, mi szeretnék lenni. Már akkor erre a hivatásra gondoltam, igaz, ez a vágy később középiskolásként erősödött meg bennem. Nagy a családunk, szüleim nagyon vallásos környezetből származnak, örömmel mondhatom, hogy távolabbi rokonaim körében sem fordult elő válás. Az édesanya, nagymama imádságos jelenléte sokat jelent. Vittek bennünket a templomba, együtt imádkoztunk, példamutató életükkel megtanították megélni a hitet. Édesapám egyszerű vallásos ember volt, évente rendszeresen elzarándokolt a közeli búcsúra, minden munkát félretéve. A dédnagymamám apapi hivatásokért imádkozott. Reménykedett abban, hogy gyermekei vagy unokái közül valaki megkapja ezt a kegyelmet, de csak a következő generációnál történt meg. Gyermekkoromban még ismertem őt. Öten vagyunk fiútestvérek, közülünk hárman az Isten szolgálatának szenteltük életünket.

Szüleimet sok-sok betegség, megpróbáltatás érte. A szenvedésükkel hitük is elmélyült. Szenvedés nélkül nehéz megtapasztalni a teljes ráhagyatkozást Isten gondviselésére. Az, hogy mi papok lettünk, "ki volt imádkozva", "meg volt szenvedve".Édesanyám kizárólag Isten kegyelmének tulajdonítja döntésünket. Családunkban mindkét részről több pap és szerzetes nővér van.

Magyarországon egyre kevesebb a papi hivatás. E tekintetben a lengyel egyház példaként áll előttünk.

- Nagyon sok összetevője van. Rendkívül fontos a családi háttér, ahol érezhető a mély hit. E nélkül nehéz beszélni a hivatásról, amely egyébként is nagyon törékeny, sebezhető. Mi sokat köszönhetünk a plébániánkon szolgáló papoknak, akik vonzották a fiatalokat, támogatták a kispapokat, akár anyagilag is. Az utóbbi években az ottani egyházmegyében a legtöbb hivatás a mi plébániánkról került ki, jelenleg is nyolc kispapunk van...

Olyan helyen nőttem fel, ahol szinte nem érintett bennünket közvetlenül a kommunista diktatúra hatása. Slawno városában szabadok voltunk. Nem maradt el a rendszeres hitoktatás, sokan ministráltunk, lelkigyakorlatra, zarándoklatra jártunk.

Szükséges a külső ráhatás is, a világban való jelenlét. Úgy érzem, Lengyelországban nyitottabb az egyház, akár papok, szerzetesek, akár laikusok igyekeznek részt venni a társadalom életében, így a médiát sem hagyják ki. Szinte minden egyházmegyének van rádiója, a nemrég megalakult katolikus tévécsatornán keresztül is hirdethetik tanításukat. A közszolgálati médiában is érezhető az egyház jelenléte. Nagyon aktívak a fiatalok, akik különböző közösségekkel vesznek részt az egyház életében.

Kovács Ágnes

Forrás: Új Ember