Jézusnak és a zsidó rabbiknak is voltak tanítványaik. A mester és a tanítványok viszonyára vonatkozóan azonban van két feltűnő különbség Jézus és a korabeli zsidó rabbik között. Az egyik az, hogy míg a zsidó rabbik nem toboroztak tanítványokat, hanem csak várták a jelentkezőket, s aztán eldöntötték, hogy közülük kit fogadnak el tanítványnak, addig Jézus maga szólította meg és hívta meg követésére azokat, akiket tanítványaivá választott.
A másik különbség pedig az, hogy míg a rabbi-tanítványok tanulmányaik befejezése után maguk is mesterek lehettek és fogadhattak tanítványokat, addig Jézus határozottan ezt mondja tanítványainak: „Ti ne hívassátok magatokat se rabbinak, se mesternek, mert egy a ti Tanítótok és Mesteretek, a Krisztus, ti pedig mind testvérek vagytok” (Mt 23,8–9). Mindkét különbség annak a küldetésnek a sajátosságából ered, amellyel az Atyaisten küldi egyszülött Fiát és örök Igéjét, hogy végérvényesen kinyilatkoztassa magát és üdvözítő akaratát a világnak. Ezért van az is, hogy Jézus tanítványai csak Jézus nevében taníthatnak, és a Szentlélek biztosítja, hogy azok, akik a tanítványok egybehangzó tanítását hallgatják, Krisztust hallgatják (Lk 10,16).
Minthogy Jézus ilyen egyedülállóan fontos szerepet ad tanítványainak, kiválasztásukat és meghívásukat is igen jelentős eseményként írják le az evangéliumok. E meghívások fokozatosan bontakoztak ki. János evangéliuma szerint Jézus már közvetlenül megkeresztelkedése után felveszi a kapcsolatot a tanítványságra kiválasztott néhány személlyel, majd Simon Pétert és Andrást, Jakabot és Jánost a Galileai-tó partján határozottan meghívja, hogy mindenüket elhagyva nyomába szegődjenek, és „emberek halászává” legyenek (Mk 1,16–20). Egy rendkívüli csodával, a „csodálatos halfogással” is megerősíti meghívásukat. Végül pedig, a fő tanítványok ünnepélyes meghívása előtt, Jézus egy egész éjszakát átvirrasztva imádkozott, majd „magához hívta azokat, akiket akart”, és belőlük „létrehozta a Tizenkettőt, hogy vele legyenek, és hogy elküldje őket hirdetni” (Mk 3,13–15, Lk 6,12–13).Nyilván azt az „evangéliumot”, örömhírt, amelyet az Atya megbízásából Jézus is hirdetett: vagyis azt, hogy „beteljesedett az idő, és elközelgett az Isten országa” (Mk 1,15).
A fő tanítványok tehát egy csoportot alkotnak, s rájuk van bízva az evangélium hiteles tanítása. Ahogy a II. vatikáni zsinat fogalmaz, az evangéliumot hirdető apostolok testületének igehirdető feladatát az egyház püspökeinek testülete folytatja a világ végéig. E testület tanítása által cseng tovább megbízhatóan, a világ végéig Isten végérvényes üzenete a világnak.
Nem csoda, hogy Szent Péter megdöbben, és félelem tölti el annak a csodának láttán, amellyel Jézus hitelesíti tanítvánnyá és apostollá történt meghívását. Ma is hálás megdöbbenéssel folytatják igehirdetésüket azok, akik részt vesznek ebben a hirdető folyamatban. Hiszik és tudják, hogy míg más emberek „szavai” az idők során elszürkülnek és elapadnak, sőt elmúlik még az ég és a föld is, addig Jézus igéi soha „el nem múlnak” (Mt 24,35).
Nemeshegyi Péter SJ
Forrás: Új Ember
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése