2015. június 7., vasárnap

Hálaadás a hivatásért fogadalomújítás napján

Szentháromság Egy Isten, Mennyei Atyám, Az Eucharisztiában jelen levő Megváltó Jézusom és ajándékaiddal ellátó Vigasztaló Szentlélek, ma megköszönöm Neked hivatásom, és hálát adok Neked a meghívásodért, hivatásom kegyelméért. Te egy olyan útra hívtál meg, amelyet én magamnak nem tudtam volna elképzelni, de a Te üdvözítő tervedben szerepel, és Te adsz erőt, hogy ezt végig is tudjam járni, ha már rá léptem. 



Nem magamért adtad a hivatás kegyelmét, hanem saját üdvösségemen kívül mások üdvözítésére is, hogy munkatársad lehessek ebben a feladatban. Te légy velem minden percemben, hogy valóban megfelelhessek az elhívásnak és betölthessem azt a helyet, melyet Te rendeltél itt a világban és majd a Mennyek Országában.

Tudom, hogy Te Veled mindig egybeforrva élhetek, és  Rólad tehetek tanúságot az embereknek bármerre is járok. Erősítsd meg lankadt kezeimet és elfáradt lábaimat csüggedt szívemet, ha így éreznék, hogy tudva Veled győztes lehetek erősen, bátran és reménnyel telve haladhassak előre.

Segíts, hogy ne bátortalanodjak el, ha nem vesznek tekintetbe a világban vagy még nehezebb próbatételként a testvéri környezetben, hanem abban a biztos tudatban élhessek és munkálkodhassam, hogy Te valóban meghívtál, és Téged képvisellek a környezetemben.

Te jól tudod, hogy miért ilyen formában hívtál el, jól ismered körülményeimet, képességeimet és korlátaimat, hivatásom típusát és keresztem alakját Te rendelted el végtelen szeretetedben és Te adtad életem keresztjét: de nemcsak vállamra helyezted, hanem segítsz is vinni.

Szent Édesanyád, az összes szentek és angyalok pártfogását kérem ezen a szent napon is, de minden napon életemben, hogy Krisztus hű menyasszonyaként életemet teljesen Neki szentelhessem és Róla tanúságot téve mind többeket megnyerhessem az Ő Isteni Szívének.

Külön köszönöm, hogy a mai nap az Eucharisztia ünnepnapja, amely annyira fontos szerepet tölt be egy megszentelt hivatásban élő életében.

Bízom benne, hogy minden egyes fogadalomújítással közelebb kerülhetek Hozzád és nem az akadályok, hanem a Veled való egységre törekvés szellemében mind közelebbi követésedre leszek képes.

Kérlek, adj meg minden szükséges kegyelmet hivatásom betöltéséhez és tovább folytatásához.

A Te Szent Szívedbe és Édesanyád Szent Szívébe ajánlom magam és a rám bízott személyeket.

Légy velem mindig, táplálj, erősíts és vezess, hogy egyre közelebb kerülhessek Hozzád és szolgálatom révén másokat is Hozzád vezethessek. Amen.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése