A katolikus egyház minden évben Húsvét negyedik, Jó Pásztor vasárnapján ünnepli a papi és szerzetesi hivatások imavilágnapját, amelyet 56 évvel ezelőtt, a II. Vatikáni Zsinat idején Szent VI. Pál rendelt el. A lelki hivatások világnapja idén május 12-ére esik.
Ferenc pápa üzenetében felidézi a Panamavárosban idén januárban megrendezett Ifjúsági Világtalálkozót és tovább folytatja a fiatalokkal akkor elkezdett elmélkedését. A megszentelt életre szóló meghívásra válaszolva a fiatalok egy ígéret hordozóivá válnak, bátorságra van szükségük ahhoz, hogy merjék az ezzel járó kockázatokat vállalni. Az első tanítványokhoz hasonlóan félelem nélkül kövessék Jézust. Mint „emberhalászok” szolgálják hűségesen Istent és evangéliumát, tegyék egyre ragyogóbbá az egyház arcát. Mária legyen a példaképük, aki mert kockáztatni és „igent” mondott az Úr meghívására.
Az alábbiakban teljes terjedelmében tesszük közzé Ferenc pápa üzenetét:
Kedves fivérek és nővérek,
miután tavaly októberben megéltük a fiataloknak szentelt szinódus élénk és termékeny tapasztalatát, a közelmúltban Panamavárosban ünnepeltük a 34. Ifjúsági Világnapot. Ez a két fontos találkozó lehetővé tette, hogy az egyház meghallgassa a Lélek hangját és a fiatalok életét, kérdéseiket, fáradtságaikat is, amelyek rájuk nehezednek és reményeiket, amelyek bennük laknak.
Ezen a hivatásokért szóló idei Imavilágnapon visszatérve éppen arra, amit megoszthattam a fiatalokkal Panamavárosban, szeretnék arról elmélkedni, hogy az Úr hívása hogyan tesz bennünket egy ígéret hordozóivá, és ugyanakkor bátorságot kér, hogy kockáztassunk Ővele és Őérte. Szeretnék röviden elidőzni ennél a két szempontnál – az ígéret és a kockázat – veletek együtt szemlélve az első tanítványok meghívásának evangéliumi jelenetét a Galileai-tónál (Mk 1,16-20).
Számolnunk kell a kudarcokkal is
Két testvérpár – Simon és András Jakabbal és Jánossal együtt – végzi mindennapi munkáját, mint halász. Ezt a fárasztó mesterséget folytatva megtanulták a természet törvényeit, amelyekkel olykor dacolniuk kellett, amikor ellenszél fújt és hullámok dobálták a bárkákat. Egyes napokon bőséges halfogás révén megtérült a kemény fáradozás, de máskor egy egész éjszaka serény munkája sem volt elég, hogy megtöltse a hálókat és fáradtan, csalódottan tértek vissza a partra.
Ezek azok a hétköznapi élethelyzetek, amelyekben mindannyian megmérettetünk vágyainkkal, amelyeket szívünkben hordozunk, elkötelezzük magunkat olyan tevékenységekben, amelyek remélhetőleg gyümölcsözők lesznek, előrehaladunk a sok lehetőség „tengerén”, keresve a helyes útirányt, ami kielégítheti boldogság iránti szomjúságunkat. Olykor jó halfogásnak örvendünk, máskor azonban bátorsággal kell felfegyvereznünk magunkat, hogy kormányozzunk egy hullámok által ide-oda dobált bárkát, vagy számolni kell azzal a kudarcérzéssel, hogy a hálók üresek maradnak.
Az Úr meghívása nem korlátozza szabadságunkat
Mint minden egyes meghívás történetében, ebben az esetben is sor kerül egy találkozásra. Jézus arra jár, látja azokat a halászokat és közeledik feléjük... Így történt azzal a személlyel is, akit kiválasztottunk, hogy együtt éljünk házasságban, vagy amikor megéreztük a megszentelt élet vonzerejét: megéltük egy találkozás meglepetését és abban a pillanatban megsejtettük egy olyan öröm ígéretét, amely képes életünket kielégíteni. Így, azon a napon, a Galileai-tó közelében, Jézus találkozott azokkal a halászokkal, megtörve a „normalitás bénaságát” (Homília a Megszentelt Élet XXII. Világnapján, 2018. február 2.) És azonnal egy ígérettel fordult feléjük: „Én emberhalászokká teszlek titeket” (Mk 1,17).
Az Úr meghívása tehát nem Isten beavatkozása szabadságunkba; nem egy „ketrec” vagy egy teher, amit vállunkra helyeznek. Éppen ellenkezőleg, szeretetteljes kezdeményezés, amellyel Isten elénk jön és meghív, hogy lépjünk be egy nagy tervbe, amelynek részeseivé akar tenni bennünket, kilátásba helyezve egy szélesebb tenger és egy bőséges halászat látóhatárát.
Az Úr ad értelmet életünknek
Isten kívánsága ugyanis az, hogy életünk ne váljon a nyilvánvaló rabjává, ne vonszolódjon mindennapi szokásokba a tehetetlenség révén és ne maradjon tétlen azok előtt a választások előtt, amelyek értelmet adhatnának neki. Az Úr nem akarja, hogy beletörődötten éljünk napról napra, arra gondolva, hogy nincs semmi, amiért érdemes lenne szenvedélyesen elkötelezni magunkat, eloltva belső nyugtalanságunkat, hogy új útvonalakat keressünk hajózásunk számára. Ha néha megtapasztaltatja velünk a „csodálatos halfogást”, az azért van, mert fel akarja fedeztetni velünk, hogy mindnyájan – más módokon – meghívást kaptunk valami nagyra, és hogy az élet nem maradhat belegabalyodva az értelmetlenség hálóiba és abba, ami érzésteleníti a szívet. A hivatás végeredményben egy meghívás arra, hogy ne álljunk meg a parton, kezünkben a hálókkal, hanem kövessük Jézust az úton, amelyet nekünk szánt, a mi boldogságunkért és a körülöttünk lévők javára.
Bátran vállaljuk a kockázatokat, hogy részt vegyünk az Úr tervében
Ahhoz, hogy ezt az ígéretet átöleljük, természetesen, bátorságra van szükségünk, hogy merjünk kockáztatni egy választást. Az első tanítványok, amikor meghallották Jézus hívását, hogy vegyenek részt egy nagyobb álomban, „mindjárt ott is hagyták a hálót és csatlakoztak hozzá” (Mk 1,18). Ez azt jelenti, hogy az Úr hívásának befogadásához teljes egészében be kell vetnünk magunkat és kockáztatnunk kell, hogy szembesüljünk egy eddig még soha nem tapasztalt kihívással; mindent el kell hagynunk, ami a kis csónakunkhoz szeretne kötözni bennünket, megakadályozva, hogy végleges döntést hozzunk; azt a merészséget kéri tőlünk, amely erőteljesen arra ösztökél, hogy felfedezzük Isten életünkre vonatkozó tervét. Lényegében, amikor a hivatás széles tengere előtt állunk, nem folytathatjuk hálóink foltozását a biztonságot nyújtó bárkán, hanem bíznunk kell az Úr ígéretében.
A keresztségben mindnyájan meghívást kaptunk
Mindenekelőtt a keresztény életre szóló meghívásra gondolok, amelyet mindannyian megkapunk a keresztséggel és amely arra emlékeztet bennünket, hogy életünk nem a véletlen gyümölcse, hanem annak az ajándéka, hogy az Úr szeretett gyermekei vagyunk, az egyház nagy családjában összegyűlve. Éppen az egyházi közösségben születik és fejlődik a keresztény lét, mindenekelőtt a liturgiának köszönhetően, amely bevezet minket Isten Szavának meghallgatásába és a szentségek kegyelmébe; kora gyermekkorunktól kezdve itt avatnak be bennünket az imádság művészetébe és a javakban való testvéri osztozásba. Az egyház, éppen azért, mert új életre kelt és elvisz bennünket Krisztushoz, a mi anyánk; tehát szeretnünk kell akkor is, amikor észrevesszük arcán a törékenység és a bűn ráncait, és hozzá kell járulnunk, hogy mindig szebbé és ragyogóbbá tegyük, hogy tanúságot tehessen Isten szeretetéről a világban.
A keresztény élet továbbá azokban a választásokban jut kifejezésre, amelyek, miközben pontos irányt adnak hajózási útvonalunknak, hozzájárulnak ahhoz is, hogy Isten országa növekedjen a társadalomban. Gondolok itt a Krisztusban való házasság és családalapítás választására, csakúgy, mint a többi hivatásra, amelyek kapcsolódnak a munka és a foglalkozások köréhez, a karitatív tevékenység és a szolidaritás területét érintő elkötelezettséghez, a társadalmi és politikai felelősségekhez és így tovább. Olyan hivatásokról van szó, amelyek a jó, a szeretet, az igazságosság ígéretének hordozóivá tesznek bennünket, nem csak saját magunk, hanem a szociális és kulturális környezetek számára is, amelyekben élünk, amelyeknek szükségük van bátor keresztényekre és Isten országa hiteles tanúira.
A fiatalok félelem nélkül válaszoljanak az Úr meghívására
Az Úrral való találkozásban valaki érezheti a megszentelt életre vagy a papságra szóló meghívás vonzerejét. Olyan felfedezésről van szó, amely lelkesít és ugyanakkor megrémiszt, mivel arra érzünk meghívást, hogy váljunk „emberek halászává” az egyház hajóján, önmagunk teljes odaadása, az evangélium és a testvérek hűséges szolgálatára szóló elkötelezettség révén. Ez a választás magában hordozza azt a kockázatot, hogy mindent elhagyunk, hogy kövessük az Urat és teljesen Őneki szenteljük magunkat, hogy műve munkatársaivá váljunk. Sok belső ellenállás akadályozhatja az ilyen típusú döntést, mint bizonyos nagyon szekularizált környezetekben, ahol úgy tűnik, nincs többé hely Isten és az evangélium számára, el lehet bátortalanodni és bele lehet esni „a remény fáradtságába” (Homília a papok, a megszentelt életet élők és a világi mozgalmak miséjén, Panamaváros 2019. január 26.).
Mégis, nincs nagyobb öröm, mint kockáztatni életünket az Úrért! Különösen nektek, fiataloknak szeretném mondani: ne legyetek süketek az Úr hívására! Ha Ő meghív benneteket erre az útra, ne húzzátok be az evezőket a bárkába és bízzatok Őbenne. Ne hagyjátok, hogy megfertőzzön benneteket a félelem, amely megbénít bennünket a magas hegycsúcsok láttán, amelyeket az Úr ajánl fel nekünk. Mindig emlékezzetek rá, hogy azoknak, akik ott hagyják a hálókat és a bárkát, hogy kövessék Őt, az Úr egy új élet örömét ígéri meg, amely megtölti a szívet és lelkesíti az utat.
Hivatástisztázás és hivatásgondozás
Kedveseim, nem mindig könnyű tisztázni hivatásunkat és életünket a helyes irányba terelni. Ezért szükség van egy megújult elkötelezettségre az egész egyház – papok, szerzetesek, lelkipásztori felelősök, nevelők – részéről, hogy főleg a fiatalok számára felkínálják a meghallgatás és a hivatástisztázás alkalmait. Szükség van ifjúsági és hivatásgondozó lelkipásztorkodásra, amely segít felfedezni Isten tervét, különösen az ima, az Isten Szaváról való elmélkedés, a szentségimádás és a lelki vezetés révén.
A hivatás Mária számára is ígéret és kockázat volt
Mint ahogy többször is felmerült a panamavárosi Ifjúsági Világnap idején, Máriára kell tekintenünk. Ennek a lánynak a történetében is, a hivatás egyidejűleg ígéret és kockázat volt. Küldetése nem volt könnyű, ő azonban mégsem engedte meg, hogy a félelem kerekedjen felül. „Az övé olyan személynek az „igenje” volt, aki tevékenyen részt akar venni, aki kockázatot akar vállalni, aki mindenét felteszi egy lapra minden más garancia nélkül, mint annak a bizonyossága, hogy tudja, egy ígéret hordozója. Mindnyájatoktól megkérdezem: érzitek, hogy egy ígéret hordozói vagytok? Milyen ígéretet hordozok szívemben, milyen ígéretet szeretnék kibontakoztatni? Máriának kétségkívül nehéz lehetett volna a küldetése, de a nehézségek nem szolgáltattak okot arra, hogy „nemet” mondjon. Bizonyára nála is jelentkezhettek bonyodalmak, de nem olyan bonyodalmak, mint azok, amelyek akkor következnek be, amikor a gyávaság bénít meg bennünket, mert előzetesen nem tisztáztunk vagy biztosítottunk be mindent”(Imavirrasztás a fiatalokkal, Panamaváros, 2019. január 26.).
Ezen a napon egyesüljünk imában, kérve az Urat, hogy fedeztesse fel velünk életünkre vonatkozó szeretettervét, és adjon nekünk erőt, hogy kockázatot vállaljunk azon az úton, amelyet Ő kezdettől fogva nekünk szánt.
A Vatikánból, 2019. január 31-én, Bosco Szent János emléknapján
Vertse Márta
Forrás: Vatikáni Rádió
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése