2016. augusztus 7., vasárnap

Az én papom: Györfi Szabolcs

2007 őszén Isten kezdeményezésére helyet és lehetőséget kerestem magamnak, ahol megismerkedhetek a katolikus egyházzal. Egy kedves ismerősöm a Sziklatemplomot, a Magyar Pálos Rendtartomány budapesti templomát és kolostorát ajánlotta. Itt találkoztam Györfi Szabolccsal, a fiatal és lelkes pálos atyával, akit 2005-ben szenteltek pappá, és aki helyet adott nekem a fiatal felnőttek számára vezetett hittancsoportjában.


A mellette töltött évek Isten segítségével nagyon sokat formálták gondolkodásomat, lelkemet, érzelmi világomat. Szabolcs testvér alázatosságát, szorgalmasságát és kitartó törekvését arra, hogy gyengeségét és kicsinységét érezvén is, kilépve önmagából teljesítse Istentől kapott küldetését, a nagy Isten személyesen kísérte jeleivel, amelyeket ha lelki naplóba írtam volna, most már több mint száz oldal lenne. Az ő papi személye melletti folyamatos istenbizonyságok köteleztek arra, hogy figyeljek rá, a személyének példájára, a tanítására és a homíliáira. Így lettem az évek során türelmesebb és alázatosabb ember. Gazdagodott istenképem, javult önismeretem, emberismeretem, változott a világról alkotott képem. Megtanultam nagyobb belső békével és Istenbe vetett bizalommal viszonyulni emberi és helyzeti nehézségekhez, mint korábban. Ez a belső béke az alapja annak, hogy az ember képessé váljon a Krisztust adni tudó, másokat szolgáló szeretetre. Mind a belső békével, mind a szeretés képességének növelésével kapcsolatosan hosszú út áll még előttem. Szabolcs testvért idézve: „A szeretet mindig a legnehezebb és legnagyobb feladat, amit egy életen át kell tanulnunk.”

A katekizmus elején ezt olvashatjuk: „Isten azzal, hogy a maga képmására teremtette az embert, a szívébe írta a vágyat, hogy az ember látni akarja Istent. Jóllehet e vágyat sokszor nem ismeri föl az ember, Isten mégis szüntelenül magához vonzza őt, hogy Őbenne találja meg az igazságnak és a boldogságnak azt a teljességét, amit állandóan keres. A világból és az emberi személyből kiindulva az ember a maga értelmével meg tudja ismerni Istent, mint a világmindenség kezdetét és célját, a legfőbb jót, a legfőbb igazságot és a végtelen szépséget.”

Szabolcs testvér papi személyének sajátossága egyfajta lelki szépség, melynek forrását csak a Jó Isten ismeri pontosan, de gyanítom, hogy alázatos szívű és nagylelkű istenszeretetéből, teremtményi kicsinységtudatából, a lelki tisztaságra való fokozott igényességéből, jócselekedetekben való gyakorlottságából, Istent dicsőítő, szelíd, humorra hajló lelkületéből, angyaltiszteletéből és Mária tiszteletéből fakad. Ez az Istenhez szüntelenül közeledni akaró és vasakarattal szolgáló lelki szépsége alkalmassá tette őt arra, hogy Istennek olyan munkatársa lehessen, akinek a személye mellett Isten végtelen szépsége és szeretete vonz és megtart. Istennel való közös munkája segít abban, hogy az ember meg tudja ismerni Istent és a valóság isteni alakját, de persze csak tükörben, homályosan látva.

Hálát adok neked végtelen Fölség, aki Szabolcs testvérnek a papi hivatást jelölted ki a testvéri szeretet gyakorlására. Mennyei Atyám, áldj meg minden hozzá fordulót és végtelen jóságodban add meg lelküknek az örök életet és az irántad való igaz szeretetet! A Te mindenhatóságod és szereteted pótolja mindazt, amit emberi gyengesége miatt nem tud megtenni! Jöjj Szentlélek, világosítsd meg mindabban, ami hivatása teljesítéséhez szükséges! Mária, az egyház anyja, Szent István király, a magyar keresztény állam megalkotója, Remete Szent Pál, Esztergomi Boldog Özséb, és pálos mindenszentek, ajánljátok kérésemet Üdvözítő Istenünk oltalmába! Ámen.

Tóth Ildikó

Forrás: Magyar Kurír


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése