A szerzetesekért

Tekints le Uram azokra, akik a szerzetesi élet hivatását Tőled kapták, és fogadalmaikat a Te kezedbe helyezték.

Miként is tudná halandó, testben élő lélek legyőzni az érzéki vágyak szabadságra törekvését, a megszokás erejét, a kevélység és anyagiasság kisértését, a belső állhatatlanságot, fáradtság és unalom veszélyeit, ha Te Istenünk nem gyújtanád föl bennük és nem táplálnád magad jóságosan a szegénység, szüzesség és engedelmesség szeretetét, s ha nem adnál erőt nekik?!

Add meg hát nekik védelmedet és vezetésedet. Legyen meg bennük, Uram, a Te Lelked adományaként az okos mértékletesség, a bölcs jóság, a komoly szelídség, a tiszta szabadság.

Ízzék bennük a szeretet és kívüled semmit se szeressenek. Éljenek dicséretes módon, de dicséretre ne törekedjenek. Téged dicsérjenek testük szentségével és lelkük tisztaságával, szeretettel féljenek Tőled és szeretetből szolgáljanak Neked. Te légy az ő tisztességük, örömük: Te a szomorúságban vigaszuk, kétségben tanácsuk, sérelmekben oltalmuk, szorongatásban türelmük. Te légy a szegénységben bőségük, a böjtölésben eledelük, a betegségben orvosságuk! Benned legyen mindenük, Téged mindenek felett szeressenek. Amit fogadtak őrizzék és meg. Általad és nyerjék el életük koronáját. Amen.

Forrás: Pontificale Romanum /Siófoki Plébánia

 

A domonkos rend spirituális öröksége ma is életadó lehet

Vannak olyan problémák, amelyeket nem lehet megoldani, a pszichológia pedig nem adja meg a végső választ – mondja a Mandinernek Deák Hedvig domonkos nővér, aki nem igazán találkozik a nők elnyomásával az egyházban, s aki szerint női mintából sem áll túl sok rendelkezésre, de férfimintából még annyi se. A rendi elöljáró szerint a felszabadítás teológiája már lefutott téma. Az egyetemen tanító teológussal a szerzetességről, a teológia mai állapotáról és a pszichológiával való párbeszédről beszélgettünk. 

Alapításának nyolcszáz éves évfordulóját ünnepli idén a domonkos rend. Ebből az alkalomból kérdeztük Deák Hedvig nővért, a magyarországi domonkos nővérek elöljáróját. A magyar domonkos kongregáció 48 nővére négy rendházban él itthon. Ez magyar viszonylatban nem jelent kicsi létszámot, de vannak kétezer tagú domonkos nővérkongregációk is a világban. Deák Hedviget a budakeszi rendházban kerestük fel.

*

Mennyire elfoglalt egy domonkos rendi nővér ma Magyarországon?

Hála Istennek, nem unatkozunk. Már a közös ima, az egyéni imádság, a szerzetesi létből adódó tevékenységek is kitöltik szépen a napot, ehhez jönnek még kinek-kinek az egyéni feladatai. Öt nővér, köztük én is, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán tanít, de én személy szerint most leginkább az elöljárói hivatalból fakadó kötelezettségekkel vagyok elfoglalva.

1990 után újraindult a rend. Ez könnyen ment?

A mi közösségünk esetében gondviselésszerű volt, hogy voltak olyanok, akik a kommunizmus alatt léptek be titokban a rendbe. Kb. 6-7 ilyen nővér volt, akik a rendszerváltáskor ötvenes éveikben jártak. 1950, a rendek feloszlatása, a szétszóratás előtt a tanítás-nevelés volt a rend fő tevékenysége. Akik a kommunizmus alatt léptek be, azok számára Árpád-házi Szent Margit volt a vonzó eszmény, őt akarták követni, és így kerültek kapcsolatba a renddel. Érdekes, hogy szinte mind az egészségügyben dolgoztak, ezért is inspirálta őket Szent Margit. Ők rendszeresen találkoztak titokban, volt, aki „fű alatt” foglalkozott ifjúságpasztorációval, és sokakat biztatott szerzetesi, papi hivatásra.

Ma mivel foglalkoznak elsősorban?

A rend jelmondata az, hogy „Szemlélődni és a szemlélt igazságot továbbadni”. Ezt próbáljuk megvalósítani legfőképp a tanításban és nevelésben: a saját iskolában, a hitoktatás, katekézis, teológiatanítás keretében. A domonkosságban  benne van, hogy az emberek értelméhez is kívánunk szólni.

Ezért tanult dogmatikát?

Igen, számomra a domonkos hivatással együtt jött a teológia fontosságának felismerése. Ha a rend jelmondata az „Igazság-Veritas”, akkor természetes, hogy az Istenre vonatkozó igazságot szeretném megismerni.

Hogy fér össze az aktív munkával a szemlélődés?

Az ideális az, hogy ha a szemlélődés bőségéből fakad a tevékenység. Tehát nem úgy, hogy teljesen külön szeletei vannak a napnak, így pl. reggel öttől hatig szemlélődünk és utána jönnek a napi teendők. A szemlélődés mindenekelőtt egyfajta szeretetteljes figyelem Isten felé, egyfajta látás, amelynek nagy része isteni ajándék. Igényel ráfordított időt, személyes imádságot is, de nem olyan értelemben, hogy arra leszűkíthető. A szemlélődés olyan kapcsolat, látásmód, ami hatással van az életünk minden területére, így a munkánkra is.

Ha ma azt mondom bárkinek, hogy „szemlélődés”, akkor valószínűleg keleti meditatív módszerek jutnak az eszébe.

Sajnos ez így van, pedig a keresztény szóhasználatban az ókor óta honos a szemlélődés kifejezés, csak az utóbbi időben talán kevesebbet beszéltek róla. Pedig igen nagy keresztény hagyománya van, így a nagy lelki írók beszélnek róla. Szent Tamás maga is tárgyal róla, de persze ő – jó domonkosként - módszert nem ad hozzá. Inkább az újkorra jellemző, hogy mindenhez módszert adunk, így az imához, szemlélődéshez is. Szent Tamás még a szabadabb középkor gyermeke ebben. De nála az egész teológiának a célja is egyfajta szemlélődés: a teológia végső célja nem a racionális reflexió a hittitkokra, hanem az isteni titkok szemlélése, azaz az örök élet Isten-látásának egyfajta megelőlegezése.

*

Miért választották Budakeszit?

Budakeszin régóta működött egy domonkos harmadrendi világi közösség, rajtuk keresztül keresett meg minket az akkori plébános, mivel volt egy kiürült épülete és szeretett volna olyan nővéreket keresni, akik besegítenek a plébániai munkába. A plébániai csoportokon kívül, az iskolai hitoktatásban is intenzíven részt veszünk.

Könnyen fenntartják a házaikat?

A házakat az ott élő nővérek fizetéséből, nyugdíjából tartjuk fenn, bár nagyobb felújításra már nem tudnánk költeni. Itt Budakeszin, mivel itt laknak a képzésben lévők is, akiknek nincs saját jövedelmük, egy fokkal nehezebb helyzetben vagyunk. Közben magát az új rendházat, amit 12 éve építettünk, már kinőttük.

Kik állnak ma szerzetesnőnek?

Országosan nézve, nincsenek túl sokan, de nagyon változó, hogy kik is ők. Van, aki egész fiatalon, középiskola vagy BA-fokozat után, huszonévesen; de vannak felnőtt megtérők is, akiknek már önálló élet van a hátuk mögött. Magyarországon kb. hetven különböző női szerzetesközösség van, és évente 20-22 belépő, ez nem sok, de az jellemző, hogy személyes elkötelezettségből teszik. Hogy a belépőkből hányan tesznek örökfogadalmat, arról nincs információm, de a saját belépőink adataiból következtetve kb. 50-60 százalék.

Hogyan képeznek egy domonkos növendéket?

Hosszan. A képzés az egy éves jelöltséggel kezdődik, ami egyfajta intenzív ismerkedés, de ugyanakkor már elkezdődik maga a szerzetesi képzés is. Utána a novíciátus két évig tart, ebből az elsőben, az ún. kánoni évben a novícia semmi mással nem foglalkozik, csak magával a szerzetesi képzéssel. A legfontosabb a lelki része: itt egy új, közösségi életformát kell elsajátítani, aminek a lényege a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat, az Ő szorosabb követése az evangéliumi tanácsok, vagyis a szerzetesi fogadalmak útján. Ez alapvetően gyakorlati dolog, sok imádsággal, elmélkedéssel jár. Az elméleti része is a célból következik: így pl. tanulmányozni kell a rend szabályait, a rend történetét, szerzetesjogot, a lelki élet teológiáját, liturgiát - mindazt, ami kell a szerzetességben való eligazodásban. A második évben apostoli gyakorlatok vannak a különböző házainkban. Ezután jön négy év ideiglenes fogadalom. Ez alatt kerül sor teológiai és egyéb tanulmányokra. Összesen minimum hét év a képzés az örökfogadalomig.

Elnyomják a nőket az egyházban?

Mindig elgondolkodtat ez a kérdés, ami valójában arról is szól, hogy mi, illetve ki is az egyház? A hierarchia lenne az egyház és az nyomja el a nőket? De az egyháznak a keresztség révén én is ugyanúgy a része vagyok, mint a püspökök vagy Ferenc pápa. A kérdésre válaszolva, saját magam elnyomással nem igazán találkoztam, már csak azért sem, mert az egyházban a férfiak és nők helyzete, szerepe alapvetően nem hatalmi kérdés. Persze előfordulhatnak szituációk, amikor előjönnek bizonyos előítéletek a nőkkel vagy a szerzetesnőkkel kapcsolatban, és nem vesznek komolyan, de sokkal több a pozitív tapasztalat. Ha pedig azt nézem, milyen arányban járnak férfiak és nők templomba, vagy a hitoktatók közt milyen a férfi-nő arány, akkor lassan azt a kérdést is fel lehet tenni,  hogy vajon a férfiak nincsenek-e „elnyomva” az egyházban. Mintha a pozitív férfiminták hiányoznának a társadalomból. Női mintából sincs sok, de férfiból meg aztán alig.

Mások szerint inkább még mindig túl macsó társadalomban élünk.

Nyilván a nők és férfiak helye az egyházban komplex kérdés, és ezek az értelmezési szempontok egyszerre is igazak lehetnek. Mindenesetre a nők ma sokat emlegetett „promóciója” jó lenne, ha nem egyfajta erőltetett „egyenlősdi” lenne, amikor a nőknek pontosan ugyanazt és ugyanúgy kell tenniük, mint a férfiaknak (és viszont), mindenfajta reflexió nélkül. Így nem vagyok abban biztos, hogy pl. a lányok ministrálása előremutató fejlemény lenne. Sokkal használhatóbb modell a Szent II. János Pál pápa által megrajzolt, nemek közötti komplementaritás. Persze ahhoz, hogy a nők nők legyenek, az is kell, hogy a férfiak pedig férfiak legyenek. Magyarországon egyébként – több ok alakította így – az egyházon belül a férfi-nő kérdést egyáltalán nem látom úgy kiélezettnek, ahogyan pl. az Egyesült Államokban gyakran az.

Van egyházi feminizmus, feminista szerzetesség?

Igen, az Egyesült Államokban a női szerzetesség egy részében a radikális feminizmus évtizedek óta jelen van, és ez nagy károkat okoz. Ez odáig el tud menni, hogy valakinek nehezére esik az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében imádkozni, vagy az Atyát és a Fiút egyáltalán említeni.

Ettől a nemi komplementaritástól és a férfi, női tulajdonságok emlegetéséről sok feminista zsebében kinyílik a bicska.

Azt gondolom, hogy ez egy fontos és találó teológiai megközelítés. Az más kérdés, hogy gyakran egyházon belül is elfeledkezünk a komplementaritásról, vagyis arról, hogy együtt nézzük a férfi és a nő identitását, hivatását a kinyilatkoztatás fényében. Valóban kissé zavaró női füllel azt hallgatni, amikor férfiak szeretnék „a nő” helyzetét jobbítani az egyházban, vagy egyáltalán tisztázni. Ez nehezen megy egyfajta paternalisztikus attitűd nélkül: nőként amikor az „egyház a nőkről” tartalmú megnyilatkozásokat hallgatom-olvasom, akkor az az érzésem, hogy a „nők” egy különleges alcsoport, egy rezervátumi faj, akikért kívülről tenni kell valamit. Egészségesebb, ha hozzátesszük azt is, hogy pl. a nők hogyan látják a férfiak helyét az egyházban, már ha ennél a perspektívánál maradunk. Ami pozitív példa, II. János Pál előbb említett megnyilatkozásain kívül, pl. a Hittani Kongregáció egy dokumentuma 1994-ből, amely a férfi és nő helyéről, együttműködéséről szól, komoly teológiai megalapozással.

A domonkos a szigorúbb, kötöttebb rendek közé tartozik. Amerikában van egy fellendülés, hogy népszerűbbek a szigorúbb rendek a jelentkezők körében, mint a „lazábbak”.

Az Egyesült Államokban a felmérések alapján eléggé egyértelműnek tűnik az a trend, hogy a belépők azokat a közösségeket preferálják, amelyek – megfelelő közösségi megújulással együtt – megtartották a hagyományos szerzetesi élet és identitás látható kereteit: közös imádság, közös élet, közös apostoli tevékenység, szerzetesi ruha; és erős szerzetesi identitástudat jellemzi őket. Így az eléggé sokszínű domonkos családnak is azon ágaiban tapasztalható rendkívüli felvirágzás és sok új belépő, ahol ez történt. Így pl. a Dominican Sisters of Saint Cecilia nevű amerikai domonkos nővérkongregáció, amely egészen a nyolcvanas évek közepéig egy viszonylag kicsi és kevéssé ismert közösség volt Tennessee államban, ma annyi új hivatást kapott, hogy már Európába küld fiatal nővéreket az új evangelizáció segítésére. Hasonló a helyzet a domonkos atyák egyik amerikai provinciájában is, akik a domonkos rend teológusi hivatásának megújulásában is élen járnak.

Mit tapasztal, amikor rendi ruhában az utcán sétál, metrón utazik?

Budapesten ma már bármit lehet hordani, így sokaknak ez egy fura öltözék a sok közül az utcán. De sok pozitív visszajelzést is lehet kapni, így pl. vannak, akik megszólítanak, elmondják a problémájukat, imát vagy áldást kérnek.

Mik a teológiában a kurrens témák? A felszabadítás teológiája?

Véleményem szerint ez ma már lefutott téma.

Ferenc pápa kapcsán annak rehabilitációjáról beszélnek.

Az utóbbi ötven évben a teológiában népszerűek lettek az ún. kontextuális teológiák, vagyis olyan teológiák, amelyekben magának a teológusnak a kontextusa meghatározó: így beszélhetünk feminista, felszabadítási, afrikai stb. teológiákról. Szerintem ezek sok érdekes szempontot, meglátást hozhatnak, de nem helyettesíthetik a teológia hagyományos értelemben vett művelését, amely nem egy konkrét időbeli kontextusból indul ki, és abból az egy szempontból olvassa újra a kinyilatkoztatást. Nyilván ma a kinyilatkoztatásnak a történeti dimenzióját más szemmel nézzük, mint mondjuk ötszáz éve, de ezt nem vehetjük az egyetlen szempontnak: Isten igazsága meghaladja a történeti kontextust. A felszabadítási teológia is sokféle, és amennyiben azt akarja komolyan venni, hogy  miként szól a szegényekhez és a szegényekről az evangélium, mindenképp üdvözlendő. De a katolikus teológia több, mint egy-egy – önmagában fontos – kontextus. Néhány évvel ezelőtt Leonardo Boff testvére, Clodovis Boff (saját maga is szerzetes és teológus, egykor a felszabadítási teológia eminens képviselője) egy tanulmányában leírta, hogy őszerinte hogyan futott zsákutcába a felszabadítás teológiája, amikor minden teológiai reflexió kiindulópontjává a szegényeket tette. A helyes módszer őszerinte Krisztustól kiindulni és a szegényekhez megérkezni, nem fordítva; egyébként nem teológiát művelünk, hanem politikát. Ami véleményem szerint fontos téma ma, az a vallások teológiája: mi a nem-keresztény vallások szerepe Isten üdvösségtervében?

Görföl Tibor teológus nemrég azt nyilatkozta az Új Embernek: „A sok Krisztus-kép közül ma nem a szegény Jézus, a megdicsőült Jézus vagy a történelem előtt létező örök Logosz, hanem a gyógyító Jézus kerül előtérbe. Remélem, ennek a korszaknak hamarosan vége szakad.”

Nyilván ennek is megvan a maga oka. A pszichológia populáris változatában egyfajta szekuláris spiritualitásként működik. Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy a modern pszichológia komoly ismeretanyagot halmozott fel az emberről, amit még nem tudtunk összhangba hozni a teológiai ismereteinkkel. Pedig az egyháznak, különösen is a szerzetesi hagyománynak úgyszintén hatalmas tudása van az emberről (ahogyan VI. Pál pápa fogalmazta, „a humánum szakértője”), csak kérdés, hogyan lehet gyümölcsözően összekapcsolni a szekuláris indíttatású pszichológiával és annak emberképével.

A katolikus és a református egyetemen is van pszichológia, a Semmelweis mentálhigiénés képzésére tömegével járnak papok és szerzetesek.

Ez a képzés alkalom lehet erre a párbeszédre. Jelenleg kevés az elkötelezett keresztény pszichológus, és még kevesebb, aki otthonosan mozogna mind a pszichológia, mind pedig a keresztény emberkép, lelkiség és teológia területén. Kevés az olyan elkötelezett keresztény, aki a saját lelki útjára tud reflektálni, és ezt a közvetítői szerepet pszichológia és lelkiség között fel tudja vállalni.

Jól érzem, hogy némi elégedetlenséggel szemléli a teológia jelenlegi állapotát?

A pszichológia és a keresztény teológia párbeszédbe hozása szerintem eléggé sürgető; nem jó, ha egy szekuláris vagy Isten nélküli pszichológia sajátítja ki azt, ami valójában az egyház illetékességi területe kellene, hogy legyen, vagyis akár a konkrét életvezetést. Ma ez iránt az érdeklődés óriási, és az egyház mintha nem tudna a saját hangján megszólalni.

Pár hete futott végig a neten egy Pilinszkynek tulajdonított megjegyzés a pszichológiáról. Eszerint azt mondta Popper Péternek: „Utállak benneteket, »pszi«-vel kezdődő foglalkozásúakat, mert tönkreteszitek az emberi életeket azzal, hogy azt hirdetitek, hogy az élet problémái megoldhatók. Ezáltal az ember ugyanis azt gondolja magában, hogy ő a hülye, mert nem tudja megoldani a gondjait önmagával, a szerelmével, vagy nem tud mit kezdeni az anyjával való kapcsolatával. Honnét veszitek ti ezt a marhaságot? Az élet problémái nem megoldhatók, csak elviselhetők. Te úgy gondolkozol, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy, hogy az életben tragédiák vannak és irgalomra van szükség.”

Pilinszky bár sarkít, de valami igen lényegeset fogalmaz meg: egyszerűen vannak olyan problémák, amelyeket nem lehet megoldani, már csak azért sem, mert a pszichológia a végső választ nem tudja megadni. Sok mindenben segítség lehet, de sok frusztrációt is okozhat. Nyomasztó tud lenni az az elvárás, hogy harmonikusnak, kereknek kellene lennie az életemnek, meg kell tudnom ezt oldani – és ha nem, akkor ez az én hibám. Egy bizonyos pszichológiai megközelítés vezethet oda, hogy éppen a kegyelmi dimenzió marad ki a nézőpontomból, illetve ráerősíthet a saját magunk körül való forgásra, nárcizmusra.

*

Önnek melyek a kedvenc teológiai témakörei?

Én a szerzetesi élet teológiájával foglalkoztam közelebbről, valamint ehhez kapcsolódóan teológiai antropológiával: pontosabb azzal, hogy miként lehet az evangéliumi tanácsokat és a szerzetesi életet a teológiai antropológia szemszögéből megalapozni.

Mi a teológiai antropológia?

Összefoglalóan mindaz, amit a kinyilatkoztatásból az emberről megtudunk, tehát a teremtés, eredendő bűn, kegyelem témakörei a dogmatikából. Azaz: mi Isten eredeti terve az emberrel, ezt hogyan hiúsítja meg az ember és ezután Isten hogyan állítja helyre az eredeti tervet egy magasabb szinten?

Hol helyezkedik el ma a neotomizmus az egyház életében?

Az a klasszikus neotomizmus vagy neoskolasztika, amely a II. Vatikáni Zsinat előtt létezett, ma már nincsen. Vannak viszont helyette ma olyan teológusok, illetve olyan teológia, amelynek a vonatkozási pontja Szent Tamás, amely számára a Tamás módjára művelt teológia ma is modell: vagyis egy olyan teológia, amely nem mechanikusan ismétli őt, hanem az eredeti tamási teológiai módszert használva, az ő vízióját fejleszti tovább, illetve az ő segítségével keresi a választ olyan kérdésekre, amelyeket Tamás maga még nem tett fel. Az utóbbi 20 évben Szent Tamásnak nem csak a domonkos rendben, hanem az egyházon kívül is reneszánsza van: felfedezzük Szent Tamást, a teológust, akinek a teológiai megközelítése, ti. hogy a kegyelem a természetre épít, különösen is nagy segítségnek bizonyulhat a más meggyőződésen lévőkkel folytatott dialógusban, hiszen nagyra értékeli azt, ami emberi. A tamási teológiai szemléletnek, amely egy egészként látja a teológiát, ma, amikor a többi tudományhoz hasonlóan a teológia is rendkívül specializálódott, különleges aktualitása van.

Ross Douthat katolikus publicista a New York Times-ban arról értekezett egyik cikkében, hogy sok amerikai teológus valamiért elfeledkezik a szenthagyományról, pedig az meghatározó a katolikus teológia számára. Ön hogy látja?

A katolikus teológia attól katolikus, hogy normatív számára a Szentírás és az, ahogyan az egyház a Szentírást értelmezi, tehát a hagyomány. A katolikus teológia tehát a hagyománytól nem tekinthet el. Más kérdés, hogy a valóságban ez nincs mindig így, és vannak magukat katolikusnak valló teológusok, akik számára a hagyomány kötelező volta teljesen relatív. Sajnos lehet úgy teológiát tanulni és intelligens tanulmányokat írni, hogy valaki nem áll benne a keresztény egyházi tapasztalatban, nem éli a hitét. Ha a teológia értelmes reflexió a hitünkre, akkor rögtön az első összetevő hiányzik…

Mit érdemes megfogadni ma a domonkos rend női szentjeitől?

A rend női szentjei közt több olyan volt, aki az Istennel való közvetlen, személyes kapcsolatot, a misztikát úgy tudta szavakba foglalni, leírni, hogy azzal másokat is taníthasson, vagyis így adta át a szemlélődés gyümölcseit. A legnevesebb közülük egészen biztosan Sziénai Szent Katalin volt: azért is különleges, mert bár írástudatlan volt, mégis zseniálisan alkalmazza Szent Tamás teológiáját lelkiségi műveiben. Ő is példa arra, hogy a domonkos rendnek van olyan spirituális öröksége, ami ma is életadó lehet.

***

A domonkosok (latinul: Ordo Praedicatorum) elnevezésüket alapítójuktól, Guzman Szent Domonkostól (1170-1221) kapták.  A rendet III. Honoriusz pápa 1216. december 22-én hagyta jóvá. A testvérek kiképzése feladatukból adódóan intellektuális jelleget adott a rendnek, és a nagy egyetemi központokhoz kapcsolta a domonkosokat. Jelenleg az egész világon mintegy 7500 férfi hitszónok testvér imádkozik és dolgozik a különböző kolostorokban. A hagyomány úgy tartja, hogy a domonkosok 1221-ben érkeztek Magyarországra. Jelenleg az 1989 után újjászületett magyar domonkos rendtartományt három ház (Szentendre, Sopron, Debrecen) alkotja, ahol mintegy 15 testvér dolgozik és imádkozik, valamint a domonkosok betelepedésére váró kolostorok Szombathelyen és Vasvárott. A domonkos családhoz a férfi szerzetesi ágon kívül domonkos apácák (másodrend), domonkos nővérek (reguláris harmadrend) és világi domonkosok (világi harmadrend) tartoznak. A domonkos apácák monostorokban élik szemlélődő életüket, melynek fókuszában a rend aktív tagjaiért, és a világ üdvösségéért végzett  közbenjáró ima áll. Az apácák élete más kontemplatív rendekéhez hasonlóan zárt, klauzúrához kötődő, monostoraik pedig jogilag függetlenek egymástól. Ünnepélyes fogadalommal kötelezik el magukat monostoruk elöljárójának és a Rend általános főnökének. A rend szemlélődő ágában mintegy hatezer apáca van.

A domonkos nővérek kolostorban élő, aktív szerzetesnők, akik egyszerű fogadalommal kötelezik el magukat saját kongregációjuk  általános főnöknőjének. Az igehirdetésbe általában tanítással-neveléssel, pasztorációs munkával, de tudományos munkával, betegápolással és szociális munkával is bekapcsolódnak. A nővérek független kongregációkba tömörülnek: 151 kongregációban 24 600 nővér végzi szolgálatát.

Tíz osztrák és olasz származású fiatal nő alapította meg Kőszegen az első konventet 1868-ban. A nővérek Árpád-házi Szent Margit életeszményét kívánták követni, apostoli szolgálatuk az igehirdetés egy konkrét formája, az ifjúság tanítása-nevelése volt. Az alapítás után néhány héttel megnyitották első elemi iskolájukat, ahol kezdettől fogva magyarul tanítottak, nagy nehézségek árán, igen szegény körülmények között.  A közösség gyorsan növekedett, így a nővérek újabb konventeket és házakat hoztak létre az ország több pontján, különböző típusú oktatási intézményekkel. 

Forrás: Mandiner 

A Szent Keresztről nevezett Irgalmas Nővérek

A svájci Ingenbohlban alapított (1844), szegénygondozással, betegápolással, tanítással és neveléssel foglalkozó Szent Keresztről nevezett Irgalmas Nővérek kongregációjának közösségei gyorsan terjedtek el Európában (valamint Észak-Amerikában és Kelet-Indiában), alig pár éves különbséggel sorra alakultak rendtartományaik (Svájc 1852; Csehország 1860; Felső-Ausztria 1865; Szlavónia 1868; Stájer tartomány 1870; Morvaország 1872; Baden 1895, Tirol-Voralberg 1904). A kongregáció magyarországi története híven szemlélteti a fejlődés mértékét és egyre gyorsuló ütemét. A nővérek első közössége Aranyosmaróton telepedett meg (1865), alig fél évszázad múltán harminchét zárda hálózta be csaknem az egész országot Pozsonytól Temesvárig.  Az első házak alapítása között még tíz év telt el, ez később hét (1877 után), majd három évre csökkent (1893-tól), 1899 és 1914 között pedig évente több zárdát is nyitottak.

A nővérek népszerűségének oka szellemiségükben rejlett: a vita contemplativa és a vita activa harmóniáját valósították meg. Elfordultak a világtól és megnyíltak a világnak, vállalták az evangéliumi szegénység áldozatát, de a rájuk bízottaknak színvonalas kényelmet teremtettek. Szűzi tisztaságban éltek, de nemzedékeket készítettek fel a feleségi szerepkörre és az anyai hivatásra. Égi hazába igyekeztek, de a földi haza, Magyarország nemzeti szellemét ápolták.  Feltétlen engedelmességet tanúsítottak az egyházzal és elöljáróikkal szemben, szelídek voltak és alázatosak, lelki életükben, munkájukban; de makacsul állhatatosak céljaik elérésében.

Vita contemplativa

A Szent Keresztről nevezett Irgalmas Nővérek fő célja az önmegszentelődés, a keresztény tökéletességre való törekvés volt. Az imádság és más „vallási gyakorlatok” (lelkiismeretvizsgálat, lelki olvasmány, a szentségekhez való járulás, havi lelki megújulás, évenkénti lelkigyakorlat) átszőtték a nővérek napjait. Az egyforma ütemben és hangon végzett közös imádságokon kívül minden nap elimádkozták az öttizedes rózsafüzért, a Szűz Mária kis zsolozsmájának megfelelő szakaszait, minden óraütéskor a felajánlást követően („Jézus szent sebeibe és Szűz Mária szívébe ajánljuk magunkat most és minden órán”) az Üdvözlégyet. Csütörtök és péntek este kiterjesztett karral Jézus öt szent sebét öt Miatyánkkal tisztelték meg. A jószándékot napjában többször megújították. Az imádságos szellem, a lelki tisztaság részét alkotta a megőrzött csend és hallgatás is. Minden tevékenységet zajtalanul végeztek. A házakban az ebédlő folyosóját kivéve mindenütt hallgatás uralkodott hétköznapokon az esti imádságtól reggel 7-ig, ünnepnapokon délelőtt 11-ig, a havi lelki magány napján délután 3-ig, valamint a szentgyakorlatok teljes ideje alatt.

Minden reggel félórás elmélkedést, este negyedórás lelki olvasást tartottak, ozsonna időben csókkal illették a feszületet. A közösségek nagyságától függően a főétkezések teljes ideje alatt, vagy kezdetekor a Jézus követéséből és a Szentek életéből olvastak részleteket. Minden délelőtt és este részleges lelkiismeretvizsgálatot, minden hónapban a főnöknő által meghatározott napon, legalább kétórás lelki elmélyülést tartottak. Minden évben nyolcnapos lelkigyakorlaton vettek részt. Naponta látogatták és szabadon választott imával tisztelték meg az Oltáriszentséget, hetenként gyóntak a megyéspüspök által kijelölt gyóntatónál. Lehetőség szerint naponta, de vasárnap és a kötelező, valamint a Kongregáció által megült tíz ünnepen feltétlenül szentáldozáshoz járultak.

Vita activa

A Szent Keresztről nevezett Irgalmas nővérek ugyanakkor a szeretetszolgálat megvalósítása érdekében a világ felé fordultak. Tevékenységük az élet legkülönbözőbb területeire kiterjedt: magánbetegápolás, szegénybetegápolás, állami és magánkórházakban való szolgálat, háztartásvezetés, szemináriumi munka, különböző iskolatípusok és nevelési intézmények (óvoda, elemi és polgári leányiskola, kézimunka iskola, ipariskola, gazdasági iskola, fiú- és leányinternátus) szervezése, vezetése; cselédotthonoknak, árvaházaknak, gyógyíthatatlan betegek otthonának, aggok menhelyének, szegények házának, állami elmegyógyintézetnek, katolikus fiú patronagenak működtetése, illetve működésükben való részvétel.3 Magyarországon elsőként egy vidéki községben, a tartományi központtá vált Zsámbékon komplex, lépcsőzetesen felépített, teljes nevelési-oktatási rendszert hoztak létre (kisdedóvó, hatosztályos elemi, négyosztályos polgári iskola, gazdasági leánynevelő intézet, Tanítónőképző Intézet, líceum). Példa nélkül álló kezdeményezéseik is voltak: a Vallási és Közoktatási Minisztériumban nagy meglepődést váltott ki, hogy szerzetesnők tartanak fenn fiú polgári iskolát! A század minden kihívására, az ország minden igényére igyekeztek válaszolni permanens létszámhiányuk ellenére: a harminchét zárdából 16-ban három-öt nővér szolgált, a tíz fős házak száma pedig mindössze hét volt. Így alakult ki az a furcsa helyzet, hogy a legkisebbnek számító szlovák tartomány 202 nővérrel 17 munkakört, a magyarországi 234 nővér 42 munkakört látott el.

A Szent Keresztről nevezett Irgalmas Nővérek tudatosan vállalták a szegénység áldozatát, azt, hogy „…elszakadjanak minden földi dologtól, személyektől és tárgyaktól”, vállalták az „igénytelenséget és megelégedettséget mindenben, ami a táplálkozásra, ruházatra és eszközökre vonatkozik; a megelégedettséget a különféle munkakörben és áldozatnál, amint azt a szent szegénység és a közös élet magával hozza”.5 Fogadalmukkal nem vesztették el tulajdonjogukat és vagyonszerzési képességüket, de lemondtak vagyonuk kezeléséről, haszonélvezetéről; csak a főnöknő engedélyével rendelkezhettek bármely dologról. Nem fogadhattak el és nem adhattak ajándékot semmikor (még áthelyezéskor sem) és senkinek (még a tartományi főnöknőnek sem), csupán szentek képecskéit. A Társulat vagyonát gyarapította, amit a nővérek díjazásként kaptak, vagy munkájukkal szereztek.

Önkéntes szegénység

A szegénység erénye a nővérek számára nem külső lemondás volt, hanem elszakadás a világ javaitól. A főnöknő bármikor elvehette az ideiglenes használatra adott tárgyakat, sőt meg is kellett tennie, ha valakinél valamely dolog iránti különös vonzódást vett észre. Életkörülményeik a vállalt lemondás és elszakadás szellemét tükrözték. A többnyire puhafából készült bútorok egyszerűek voltak, szobájuk berendezése ágyfüggönnyel elkülönített ágyból, asztalból, székből, egy fiókos vagy ruhásszekrényből állt, a betegápoló nővéreknek nappali pihenésre pamlag vagy nyugvó székeik is voltak. A napi négyszeri közös étkezésen a nővérek egyszerű, tartalmas és elegendő, de nem válogatott táplálékot kaptak. Betegség esetén orvost nem választhattak, költséges gyógykezelést nem igényelhettek.

A zsámbéki Tanítóképző Intézet megnyitása

Ugyanakkor a nővérek minden igyekezetükkel és erejükkel növendékeik testi-lelki fejlődése számára elsőrendű körülményeket és a kor szellemének megfelelő kényelmet teremtettek. A zsámbéki intézet megnyitásakor - fő támogatójuk, a jogi végzettségű gróf Cziráky Antal által - még a törvényszéki jogorvoslattól sem riadtak vissza,7 és minden alkalmat megragadtak intézményeik fejlesztésére. A Zichy kastélyból és a középkori várrészekből álló romos épületegyüttest 200000 koronáért helyrehozták és átalakították, majd bővítették: új épületszárnyakat és emeleteket építettek, újabb házakat, kertet, parkot, tavat, földet vásároltak.

A Tanítónőképző Intézet megnyitását hevesen ellenző Kornis Gyula államtitkár végső érvként arra utalt, hogy a rend a maga erejéből képtelen lesz fenntartani a Tanítónőképző Intézetet, mert az nagy anyagi áldozatokkal jár. A nővérek nem csupán a több mint 16 tételből álló szükséges és minimális feltételeket teljesítették. A tágas, diófákkal övezett udvar körüli épületegyüttesben hideg-meleg vizes mosdóhelyiségekkel, fürdővel, központi fűtéssel, tágas és világos hálótermekkel ellátott internátus (Clarisseum) várta a növendékeket; a testkultúrát fedett uszoda, tornaterem, salakos sportpálya, teniszpálya, télen pedig több korcsolyapálya biztosította. A kongregáció nagy park közepén álló saját kórházzal (Josephinum), orvossal és szakképzett ápolókkal rendelkezett. A kikapcsolódás, ideális helyszíne a kastélydomb alatt elterülő ún. alsó kert volt: az árnyas platánok, gesztenye és jávorfák alatt húzódó sétányok, pázsitok két kis tavat öleltek körül. Az iskolaépülettől ötpercnyi távolságra háromholdas gazdasági kert terült el.

Az engedelmesség erénye

Az irgalmas nővérek az engedelmesség erényének gyakorlásával a legnagyobb áldozatot hozták. A rendalapító Florentini Teodóz atya nagyon szemléletesen fogalmazta ezt meg a noviciák számára 1852-ben: „Mindent akartok és semmit sem. Mindent, amit az Isten akar és semmit sem, amit Ő nem akar; mindent, amit a szabály akar és semmit sem, amit az nem akar; mindent, amit az elöljárók akarnak, és semmit sem, amit ők nem akarnak; mindent fensőbb akaratból és semmit sem a magatok akaratából; (…) mindent Istenért és emberbarátokért, és semmit sem magatokért. Ez a lényege minden erénynek; így haltok meg magatoknak, és éltek az Istennek; így lesztek Jézushoz hasonlók”.8

Az engedelmesség, az elöljárók minden szóbeli és írásbeli rendeletének, az Általános káptalan határozatainak ellentmondás nélküli pontos végrehajtása, kötelességeik lelkiismeretes teljesítése a tökéletességre való törekvés részét alkotta. Az engedelmesség szelleme, a zárdai fegyelem ellen elkövetett hibák megvallására és megbánására hetente tartottak kulpát, önvádolást („Isten iránti szeretetből és hibáimért töredelmesen vádolom magamat”). A nővérek a főnöknő rendreutasításait, figyelmeztetéseit az „alázatosság szellemében hallgatagon és hálás szívvel” fogadták. A Szent Keresztről nevezett Irgalmas nővérek feltételen engedelmességet tanúsítottak elöljáróik iránt, ugyanakkor szakmai meggyőződésük védelmében szelíden, de konokul szálltak szembe a világi hatóságokkal. Életük minden percét az alázatosság hatotta át, de állhatatosan védelmezték a rend érdekeit.

Fiú polgári iskola és gazdasági leányiskola alapítása

Az oktatási minisztérium már a leánypolgári iskola nyilvánossági jogát is csak vonakodva és késlekedve adta meg (1907), a meglepődést kiváltó fiú polgári iskola pedig többéves huzavonát eredményezett. Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök főpásztori hatalmánál fogva hiába ruházta fel az intézményt nyilvánossági joggal, a minisztérium ezt nem fogadta el, és férfi tanerő alkalmazását követelte. A nővérek, ameddig lehetett, ellenálltak, de amikor már elkerülhetetlenné vált, ezt a kérést is teljesítették a nemes cél és az általános igény kielégítése érdekében. A férfi tanárok fizetéséhez azonban sem a község, sem a minisztérium nem járult hozzá. Ezt az anyagi terhet a nővérek nem vállalhatták, ezért feladták a harcot, és megszüntették a fiú polgári iskolát.10 Ezzel azonban a Minisztérium egy lélegzetvételnyi nyugalomhoz sem jutott, mert a nővérek bejelentették a gazdasági leányiskola megnyitását. A gyakorlati életre való felkészítés jegyében kialakított tantervet a miniszter visszautasította, és az elméleti tárgyak óraszámának emelését írták elő. A nővérek ezt teljesítették, de a minisztérium így is csak „polgári leányiskolával kapcsolatos két éves gazdasági tanfolyamnak” ismerte el, azt pedig mereven elutasította, hogy a diákok ebből az iskolatípusból a Tanítónőképző Intézet harmadik évfolyamába átléphessenek. A megalkuvást nem ismerő nővérek egy év múltán közölték, hogy a Minisztérium által megkövetelt tanterv egyáltalán nem vált be, így eredeti elképzeléseiknek megfelelően nemzetközi és saját tapasztalataik alapján új rendszert kezdtek kidolgozni, ezért a Gazdasági iskola működését ideiglenes jelleggel felfüggesztették.11 Két év múltán Kornis Gyula államtitkár már a Tanítónőképző Intézet megnyitása ellen protestált, de mindhiába. A Kongregáció a felekezetek számára a Tanító- és tanítónőképző Intézet felállítását lehetővé tevő 1868. évi törvény XXXVIII. törvénycikke alapján 1929-ben megnyitota az intézetet.

A tisztaság erénye

A nővérek rendíthetetlenül ápolták testükben és lelkükben „angyali erényüket”, „erényük koronáját”, „nemük ékességét”, a tisztaságot, amelynek oltalmazása érdekében „kerülték a tetszésvágynak, a hiúságnak, könnyelműségnek vagy érzékiségnek még a távoli látszatát is”.12 Szigorúan tartották a klauzúrát, viselkedésük és társalkodásuk szemérmetes és szerény volt. Őrizték szemüket a nem illő olvasmányoktól, kerülték a hosszantartó és kíváncsi pillantásokat, tekintetük barátságos volt, de nem könnyelmű és érzelgős. Őrizték hallásukat, őrizték nyelvüket a hízelgő kifejezésektől, az illetlen vagy sértő beszédtől; őrizték kezüket a hosszantartó, bizalmas vagy erős kézszorítástól; kerülték az ölelést, a csókot, még nagyobb gyermekeknél is.13

A leánynevelés célkitűzései

Ugyanakkor a nővérek nemzedékeket készítettek fel arra, hogy művelt társaságbeli nőkké, jó feleségekké és anyákká váljanak.  A nővérek eszménye nem „a modern nő, ki az urnához törekszik, a közélet forgatagában kíván érvényesülni s egyedüli eszményképét egy fokozott és raffinált külső kultúra elérésében látja”, hanem az a nő,  aki jó feleség és jó anya, aki  tűzhelyét, férjét, gyermekeit besugározza egyéniségének varázsával, aki „a béke angyala, a szegények segítője, a betegek gyámola”.

Az irgalmas nővérek sokoldalú, művelt, szellemesen társalgó, házias, jámbor magyar nő nevelésére törekedtek. A polgári iskolában ezért a kötelező tantárgyakon kívül a tanulók kézimunkából, zenéből (zongora, hegedű), rajzból, festésből, francia nyelvből külön képzést kaphattak, és ezt a lehetőséget tankötelezettségük megszűnése után is biztosították számukra. A jó modort és a méltó viselkedést illemtanórákon sajátították el a tanulók, és tantárgyi keretben készítették fel őket a háziasszonyi szerepkörre (kézimunka, a lakás megválasztása, berendezése és tisztántartása, fehérneművarrás, főzés, mosás stb.).15 A női Gazdasági iskolának pedig az volt a célja, hogy a tanulókat sokoldalú gazdasszonyi ismeretekkel lássa el (háziassszonyi ismeretek, növény-, gyógynövény-, zöldség-, gyümölcstermesztés és feldolgozás, állattenyésztés, méhészet, dísznövénytermesztés, borkezelés, szőlőművelés).16 A Gazdasági iskola ugyanakkor az anyaságra való felkészítést is szolgálta az anya és csecsemővédelem tantárgy keretében. A Tanítónőképző megalakításának bevallott célja volt az is, hogy finomlelkű anyákat neveljen.

A Szent Keresztről nevezett Irgalmas Nővérek a nőnevelést jövőformáló missziónak tekintették, mert - mint megfogalmazták - „a holnapután arculatát a mai leányok fogják kivetíteni és megformálni!”.17 Felfogásuk szerint a gazdagon formált, erkölcsileg szilárd női jellem feladata az, hogy „az élethitében kopott, eszményeiben szürke és esztéticizmusában elszegényedett társadalomban” vallási-erkölcsi alapon nyugvó életstílussal nyújtson követendő mintát.18 Ezt a célt szolgálta az 1909. március 8-án, Zsámbékon megalakult Magyarok Nagyasszonyáról nevezett Mária kongregáció.

Hazafias szellemiség

A nemzetközi, három földrészre kiterjedő rend sokszor idegen származású tagjainak magyarországi tevékenységét kezdettől áthatotta a nemzeti szellem őrzése és fejlesztése. Nem csupán az egyes iskolatípusok, hanem már az óvoda fontos feladatának tartották, hogy „a gyermekeket nemcsak megóvjuk, de egyszersmind a magyar nyelv ismeretébe vezessük és fogékony szíveikbe vallásos és hazafias érzést is ültessünk”. Mindezt olyan községben emelték programmá, amelyben a lakosságnak csekély részét alkották a magyar ajkúak, a nővérek által működtetett elemi iskolában a tanulók 90%-a német anyanyelvű volt! A német nyelvű oktatás bevezetését elutasították, 1923-ban például a zsámbéki német lakosok mozgalmára közölték Radnich Imre plébánossal, a polgári leányiskola igazgatójával, hogy „inkább itthagyják az intézetet, de németül nem tanítanak”,19 és csak kisebb (liturgiát érintő) engedményekre voltak hajlandóak. 1941-ben megakadályozták, hogy a Tanítóképző Intézetük keretében német nyelvű tagozat is létrejöjjön. Schmidt M. Nóra tartományfőnöknő kijelentette: „…rendünk annyira össze van forrva a magyarsággal, annyira magyar érzésű minden tagja, hogy lélekkel és odaadással nem tudnánk a német nyelvi tanítóképzést elvégezni”

A nemzeti szellem ápolását célozták a nemzeti ünnepek „igen szép” megülése, a községi nyilvános ünnepségeken való testületi részvétel; a magyar népköltészet, népzene, magyaros viselet, magyaros hímzések előtérbe helyezése; kerámia és egyéb népművészeti tárgyak gyűjtése, a magyaros gazdasági konyha felállítása. A vidéki Magyarország szellemi és szociális felemelésére szervezték meg a Katolikus Falupedagógia Szemináriumot és a népművelést is szolgáló Árpádházi Boldog Margitról elnevezett Önképzőkört. A trianoni döntést követően pedig határokon átívelő missziót teljesítettek: 1929–1948 között 6 részben és 18 teljesen elszakított vármegyéből származó növendéket nevelt Zsámbéki Intézetük,21 akik később sikerrel teljesítették küldetésüket az utódállamok területén.

A Szent Keresztről nevezett Irgalmas Nővérek kongregációja egy évszázad távolából is üzen a mának: az egy és ugyanazon hit, erkölcs, elhivatottság és szellem közösség-, nemzet- és jövőformáló erejéről tanúskodik.

Ifj. Rabár Ferenc

1956-ban született, a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett, tanulmányait a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán és az ELTE BTK-n végezte. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán művelődéstörténetet oktat. Az 1848-49-es szabadságharc történetével, az utóbbi években pedig a Szent Keresztről nevezett Irgalmas Nővérek történetével foglalkozik.

Forrás: Vigilia - 2002

Képek: Keresztes Nővérek - http://www.kreuzschwestern.eu

 

Bognár Anna szalézi nővér tanúságtétele

„A mennyország nem a lustáknak való." Don Bosco

Egyfolytában munkában van, mindig siet, mindenhova épp az utolsó pillanatban érkezik, mert addig „dolga volt”… 

Ez a leírás szólhatna bármelyik fiatal ügyvédről, tanárról, orvosról, hiszen igencsak felgyorsult körülöttünk az élet. De mégsem!
Bognár Anna nővér, vagy ahogy mindenki ismeri Annuska nővér, a szerény 96 évével, állandóan tüsténkedik. Úgy tűnik komolyan vette Bon Bosco szavait, hogy   „A mennyország nem a lustáknak való.„
Annuska nővér 72 éve tette le első fogadalmát, és azóta teljes odaadással él a fiatalokért. Most arra kértem, hogy meséljen egy kicsit a hivatásáról, és Ő örömmel vállalta, amint akadt egy kis szabad ideje. ;)

Hét éves voltam amikor édesanyám meghalt, a legidősebb nővérem nevelt minket és a legidősebb bátyám lett a gyámom, összesen kilencen voltunk testvérek. Én voltam a legfiatalabb.
Volt egy Mária szobor a templomunkban, én nagyon sokszor imádkoztam előtte és kértem Máriát, hogy édesanyám helyett, legyen Édesanyám, és Ő meghallgatott.

Az egyik nővérem, Mária, domonkos nővér volt, nem ismertem őt, mert kicsi voltam amikor belépett a nővérekhez. Kilenc éves koromban a bátyám elvitt Kőszegre a nővéremhez látogatóba. Ő megkérdezte: „Mit csinálsz ha megnősz?” Erre azt válaszoltam, hogy olyan leszek mint maga, magáztam mert nem ismertem, hét éves sem voltam amikor elment otthonról.

A bátyám, Lajos '32-ben egy iskolatestvér segítségével kiment Belgiumba, később belőle is iskolatestvér lett. Mindig mesélte, hogy milyen jó ott, így én is kedvet kaptam,  '35-ben, tizenöt évesen kerültem Belgiumba, és reméltem, hogy majd tanulhatok. Két évet valamilyen nővéreknél voltam, talán valamilyen ferencesek lehettek. Ugye, én azért mentem ki, hogy tanuljak, helyette azonban mindenféle munkákkal bíztak meg, fizetni nem fizettek, a főnővért meg nagyon kellett tisztelni, mindenki hajlongott előtte, óó hát én nem bírtam őket!-mondja nevetve- Szóval én csak dolgoztam és dolgoztam, és két év után megmondtam annak az iskolatestvérnek aki segített kimenni, hogy én nem maradok ott tovább. Ekkor ő elvitt engem a Don Bosco Nővérekhez, ott először csak apró dolgokban segítettem. Nem sokkal később, májusban, hazautaztam Magyarországra az Eucharisztikus Kongresszus miatt, de szeptemberben visszamentem Belgiumba, azzal a szándékkal, hogy belépek a rendbe. Hamarosan megkezdhettem a jelölt időt, annak ellenére is, hogy nem voltak meg a szükséges iratok. A családom nem küldte el őket, azt mondták van Magyarországon is elég szerzetesrend, lépjek be valamelyikbe, de én ragaszkodtam a Don Bosco Nővérekhez.
A posztulátus ideje alatt minden rendben volt,  a bátyám (Lajos) minden csütörtökön meglátogatott, szép időszak volt. A noviciátussal együtt érkeztek a nehézségek is, a bátyámat Budapestre helyeztek, a családom pedig azt mondta neki, hogy nélkülem nem léphet be az ajtón, ezért erővel rá akart beszélni a hazatérésre, míg mások a maradás mellett érveltek. Nem tudtam, mit tehetnék… Rengeteget sírtam, de a bátyám erősebb volt, így hát hazamentünk. Előtte megígértem a nővéreknek, hogy visszajövök. De ez nem minden! Abban az időben óriási szegénység volt, bőröndökkel jártunk a novíciák családjaihoz, némi élelemért, búzáért, az én lábam borzasztóan feltörte a cipő, egészen combig bedagadt. Olyan lábbal mentem haza, hogy  a cipőt sem tudtam felvenni. Négy napig utaztam, mert háború volt. Amikor végre hazaértem és a bátyám meglátta milyen állapotban van a lábam, azt mondta, hogy ez akár a sírba is vihetett volna. Több hónapon át kellett kezelni, végig fel volt polcolva.

'41 Május 24-én találkoztam először a magyar Don Bosco Nővérekkel, Oladon. Ők adtak nekem novícia ruhát, nagyjából fél évet töltöttem ott, decemberben Olaszországba utaztam, ahol végre befejezhettem a noviciátust. '42 augusztus 5-én tettem le az első fogadalmat.

-Annuska nővér, mi volt az ami miatt ennyire megszeretted a Don Bosco nővéreket? Korábban  említetted, hogy nem igazán kedvelted azokat a nővéreket akiknél először voltál… Mi volt a legnagyobb különbség?

-Az hogy a mi nővéreink annyira kedvesek voltak. Nem is értettem mit mondanak mégis nagyon jól éreztem magam. Megtanítottak varrni, kísérhettem a nővéreket ha menniük kellett valahova, szóval nagyon jó volt velük.

-Csodálatra méltó, hogy ennyi nehézség ellenére is kitartottál a hivatásod mellett!

-Amikor a bátyám Rómában volt időnként meglátogattam őt. Ott voltak magyar nővérek, nem a mi nővéreink, de egyszerűbb volt náluk megszállni. Nagyon kedvesek voltak velem, remélték, hogy átlépek hozzájuk. Egyszer amikor a hivatásról beszélgettünk azt mondtam, hogy ha minden nap fát vágnának a hátamon, akkor se hagynám ott a nővéreket! Többet se kaptam tőlük friss virágot a szobámba! 

Annuska nővér jelenleg Pesthidegkúton él, szüntelenül tevékenykedik,  és örömben éli a szalézi karizmát.

„Semmi lazítás! Ne fáradjunk el a jóban, velünk az Isten!” Don Bosco

Forrás: Don Bosco Nővérek

GPS 2016 - lelki útvonaltervező műhely a Sacré Coeur nővérekkel

Néha úgy érzed, nem tudod, hol tartasz az életben? Zsákutca felé haladsz, nem veszed észre a STOP táblát, esetleg forgalommal szemben találod magad az egyirányú utcában? Nem tudod, hol a kiút a körforgalomból?

Mindig van lehetőség az újratervezésre!

Ne sodródj a forgalomban, hanem lassíts, parkolj le, keress új koordinátákat az életedhez!

Ebben segít a Sacré Coeur nővérek útkereső műhelye, ahol nyolc estén keresztül együtt keressük az utat, amire Isten hív téged.

Várjuk azokat a 20-30 év közötti fiatalokat, akik arra vágynak, hogy másokkal közösen keressék életük értelmét, lelkük nyugalmát, a helyes célokat és utat.

Az évek óta sikerrel folyó műhely minden második kedden 18 és 21 óra között találkozik.

A műhely időpontjai:
szeptember 13, 27
október 11, 25
november 8, 22
december 6, 13

A program helyszíne: Párbeszéd Háza,1085 Budapest, Horánszky u. 20.
A műhely kísérői: Mariola Pietrzak RSCJ és Heim Katalin RSCJ

Jelentkezés: szeptember 10-ig, a következő mail címen: hivatasrscj@gmail.com
A részvétel ingyenes.
Mivel a műhely témái egymásra épülnek, csak olyanok jelentkezzenek, akik mind a nyolc alkalmon részt szándékoznak venni. Mivel a csoport létszáma korlátozott, érdemes időben jelentkezni!

Bővebb infó: www.hivatasrscj.blogspot.hu

Forrás: Sacré Coeur Nővérek

Kármelita hétvégék a Jézus Isteni Szívéről Nevezett Kármelita Nővéreknél