2020. augusztus 9., vasárnap

Hogyan lett a breaktáncosból pap?

Fura, ha egy pap tud breaktáncolni? Biztos szokatlan, de Papp Tamás atya jó evangelizációs lehetőséget is lát abban, hogy sportolói múltja van. A 34 éves atyával a NEK TV készített érdekes interjút.

Papp Tamás atya a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében, Mátészalkán kezdte meg papi szolgálatát. Nyíregyházán nőtt fel, majd 2017-ben szentelték pappá. Gyakori vendége a Szólj be a papnak! c. rendezvényeknek. Tamás atya számára viszont nem volt egyértelmű, hogy pap lesz belőle.

„Elég hosszú az út, amelyet bejártam, amíg Istennek a hívószavára kimondtam az igent. Próbálkoztam hittanár-történelem szakkal, de akkor még inkább bulizós időszakom volt. Ott is hagytam az egyetemet és jött egy lehetőség, hogy sekrestyés legyek a nyíregyházi társszékesegyházban” – nyilatkozta Papp Tamás atya a NEK TV-nek.

Itt kezdett el kibontakozni számára a papi hivatás gondolata, bár eleinte még nem számított rá, hogy egy nagyvonalú ígérete is szerepet játszik majd ebben.

„Amikor otthagytam a főiskolát, találkoztam az egyik barátommal. Ő abban az évben kezdte el az orvosi egyetemet. Ekkor mondta nekünk egy hitoktató – aki szintén jelen volt –, hogy miért nem mentek papnak? Erre azt mondtam, hogy akkor leszek én pap, ha Ádámból orvos lesz. Úgy, mintha majd piroshó esik. Aztán 2011-ben jelentkeztem püspökatyánál és rá pár hónapra írt a barátom, hogy köszöni szépen az imádságokat, orvos lett. Ekkor tudatosult bennem, hogy mit is mondtam nagyvonalúan azelőtt hat évvel.”

A Timóteushoz írt II. levélből választotta papi jelmondatát, amely aztán egyik nemhívő barátja számára is sokat jelentett.

„…mert tudom kinek hittem.” (2 Timóteus 1,12)

„Van egy jó barátom, aki nincs megkeresztelve. Az a tipikus keresőember. Mégis, konkrétan az én papi jelmondatomat tetováltatta fel az alkarjára. Nem fejtette ki, hogy neki mi tetszett benne, igaz, kapott tőlem korábban egy Szentírást és ha van ideje, akkor igyekszik lapozni. Hozzátartozik az is, hogy most kezd kitisztázódni bennem maga ez a szentírási hely, a jelmondatom. Timóteus elkeseredett, mert Pál börtönben van és nem tudja, mit csináljon egyedül és hogyan lesz jó igehirdető. Pál apostol pedig ezért mondja, hogy „szítsd fel magadban azt a kegyelmet, amit kézföltételem által kaptál, mert tudom kinek hittem”.

Tamás atya a papok körében szokatlan sportolói múlttal rendelkezik, ugyanis meghívása előtt breaktáncolt. Ebben viszont jó evangelizációs lehetőséget is lát, de fontosnak tartja, hogy megmaradjon Isten embere.

„A mostani időszakban ritkábban táncolok, de amikor még kerestem a helyemet a világban, bekerültem egy breaktánc-csoportba. Ez egy életstílus. Vannak alapmozdulatok, de utána mindenki a személyére formálja azt a stílust. Soha nem kaptam megjegyzést a többiektől, hogy hiszek Istenben. Amikor jelentkeztem a szemináriumba, annyit mondtak, hogy a te döntésed és mi azt elfogadjuk. Egyszer sem merült fel az, hogy neked nem lesz feleséged, nem lesz családod, nem kezdtek el sajnálni. Az evangelizációhoz valamelyest hozzátartozik megszólítani az embereket, a gyermekeket. Elcsodálkoznak, amikor ők mutatják, hogy „nézd pap bácsi vagy nézd Tamás atya, cigánykerekezek”. Ekkor szoktam mondani, hogy megpróbálom én is, ezen általában meglepődnek. Azt tapasztaltam egyszer, hogy teljes csend lett az aulában, amikor bemutattam a „helikoptert”.

"Meg kell találni azt a helyes középutat, hogy jópofa az atya, de azért az Isten embere.”

Forrás: 777 blog / NEK TV

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése