2017. május 1., hétfő

Hivatástisztázó imádsága Szent Józsefhez


Ó, Dicsőséges Szent József, Tisztaság kedvelője, Szüzek Őre, A Szent Szűz Tisztaságos Jegyese, Te méltán lettél kiválasztva szent szolgálatodra az Atya Egyszülöttjének gondoskodó földi Atyjaként. Kérlek, járj közben a Mennyei Atyánál és Megváltó Jézusunknál, hogy megvilágosodjam útkeresésem során és rátaláljak arra az útra, amelyen járnom kell és eljuthatok a boldog földi szolgálatom után Veled együtt a boldog örökkévalóságba. Imádkozz Mesterünkhöz és kérd velem együtt a Szentlélek erejét, hogy legyen elég erőm felismerni és megtenni az Úr Akaratát és azon hűségesen ki is tarthassam életem minden napján, ahogy Te is tetted hűségben, tisztaságban, engedelmességben és szelídségben Megváltónk Anyja mellett egész életed folyamán. Tekints törekvésemre és esd ki a szükséges kegyelmeket, hogy olyan odaadó és elkötelezett lehessek, mint Te voltál és az én akaratomat tudjam mindig Isten Akarata mögé helyezni, hogy ne az én akaratom legyen meg, hanem mindig Istené, mert akkor válik valóra az én és minden Testvérem életében Isten Szent Terve és így leszünk egységben Vele és a szentség útján járhatunk. Akár a családos akár a megszentelt életre kapok meghívást, kérlek, segíts abban, hogy életem tükrözhesse a Te életedet a názáreti szegénységben, Isten Akaratának való teljes engedelmességben és a számomra kijelölt úton szükséges állapotbeli vagy Istennek szentelt tisztaságban. Hiszek abban és bízom benne, hogy a Te közbenjárásod hatékony, mert életedet a Megváltó közelében élted hűségesen Szent Édesanyánkkal együtt az Atya Tervének megfelelően. Ezen kegyelmeket kérem ma Tőled, az Ige Gondoskodó Őre, légy őrzőm nekem is hivatásom megtalálása és beteljesítése során életem minden napján. Hálát adok Istennek Érted, hogy ilyen Nevelőt adott Krisztusunk számára és mi is élvezhetjük pártfogásodat. Köszönöm Neked közbenjárásodat és oltalmadat. Amen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése