2020. július 12., vasárnap

Összebútoroznak a papok Kaposváron

A közösség lényege, hogy egyszerre több pap látja el egy vagy néhány plébánia feladatát. Szerzetes rendeknek és külföldről érkezett missziós papoknak már van ilyen közössége, de egyházmegyés papoknak eddig még nem volt. 

 
Hivatalosan július elsejével alakult meg a plébániai unió Kaposváron. A közösség székhelye a donneri városrészben található Szent Kereszt Plébánia. Az új „formációnak” három tagja van: Vörös Péter és Kisiván Csaba papok, valamint Antal Zsolt diakónus.

– Varga László megyés püspök alapította meg az in solidum plébániát – mondta el a Somogyi Hírlapnak Kisiván Csaba. – A plébániai unió nevet, amelyet három fő szempont határoz meg, mi találtuk ki, hogy jobban érthető legyen. Az unió egyik lényege a papi közösség, ami nem újdonság, hiszen ennek a gyökerei az ókeresztény egyházig nyúlnak vissza, de a II. Vatikáni Zsinat 1962–1965 között szintén ajánlotta ezt az életformát a papok számára. Azt gondolom, hogy az egyház, vagy a papok sok helyen nem voltak elég bátrak ahhoz, hogy ezt meglépjék, hiszen ez az életforma egy sor konfliktushelyzetet is teremthet.

– A második szempont a hívek lelkipásztori gondozása – hangsúlyozta Kisiván Csaba. – A most létrejött unió a szentbalázsi, a taszári, a kaposszerdahelyi és a donneri plébánia, valamint a hozzájuk tartozó kisebb községek feladatait látja el ezentúl, összesen tizennégy somogyi településen működik. Ebből nyolc falu olyan, ahol manapság már nagyon kevesen élnek. Az ott élő fiataloknak nem tudunk külön programokat szervezni, viszont szeretnénk becsatolni őket a városban működő nagyobb közösségbe. Az emberekkel szeretnénk megéreztetni azt, hogy az egyház katolikus, ami azt jelenti, hogy egyetemes és nem csak a kis falu templomában létező dolog, hanem azon kívül is. Az egyház nagy egység, amelyben rengeteg lehetőség van. Meggyőződésem, hogy a vallási életet kizárólag úgy lehet felélénkíteni a falvakban, ha egy kicsit többet tudunk adni az idáig megszokottnál.

– Gazdaságilag mindenképpen fenntarthatóbb lesz ez a rendszer, mint az eddigi – folytatta Kisiván Csaba. – Legalábbis ezt feltételezzük. Mindenképpen mellette szól, hogy az unió megalakulásával nem három, hanem mindössze egy plébániát kell üzemeltetnünk, bár a régi ingatlanok, a plébániai épületek és a templomok megmaradnak. Ezeket hasznosítani szeretnénk, igyekszünk funkcióval megtölteni.

Közösségi teret alakítanánk ki a felszabaduló épületekben, s adott helyzetben táborokat is szerveznénk, s az ügyek intézése miatt irodára is szükség lesz a továbbiakban is – tette hozzá.

Jobban koncentrálhatnak a lelkipásztori szolgálatra

A plébániai unió megalakulásával több munkahelyet is teremtett a Kaposvári Egyházmegye. A települések adminisztratív ügyeit ezután plébániai irodavezetők végzik el, így a három plébános jobban tud majd koncentrálni a lelkipásztori szolgálatra. A papoknak ugyanis a plébániai munkájuk mellett nagyon sok egyházmegyei feladatot is el kell látniuk. Vörös Péter az egyházmegyei bíróság irodaigazgatója, hamarosan pedig a Szent Imre Kollégium lelki igazgatójának is kinevezik. Kisiván Csaba ifjúsági referensként és egyetemi lelkészként is dolgozik, de több egyházmegyei tisztséget is betölt. Antal Zsolt pedig szintén egyetemi lelkész. A hivatalosan július elsején megalapított plébániai unió működése határozatlan idejű.

Forrás: Somogy Megyei Hírportál

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése