„A legjobb tanítómesterek: a gyermekek”

Interjú Pius Platz piarista atyával

Március végén ünnepelte nyolcvanötödik születésnapját Pius Platz piarista atya. Ebből az alkalomból készített vele interjút Lukas Zimmermann. Pius atya szól az embertársaiba vetett bizalomról, a nagyböjtről és meghívatásának élményéről.

 
Mi a különleges a St. Theklában?

A St. Thekla egy teljesen normális hely. Ha valamilyen különlegességet szeretnénk kiemelni, akkor az iskola és a plébánia családias életét lehetne említeni. Szüntelen kapcsolatban állunk a tanárokkal. A saját házunkban futunk össze velük, ami örömömre szolgál. Mindenki iránt nagy bizalommal viseltetem. Ki kell bontakoztatniuk személyiségüket. Otthont kínálunk az embereknek; a plébánián is így viszonyulunk egymáshoz.

Jelenleg építkezések folynak a St. Thekla-templomban, a piarista kollégiumban és az általános iskolában. Hogyan vélekedsz minderről?

Engem nem zavarnak a St. Thekla-béli építkezések. Szükséges változtatások és átalakítások folynak, mégpedig a gyermekek érdekében. Egyetértek ezekkel a változtatásokkal, a világ nem állhat meg. Ezek nélkül a változtatások nélkül nem lenne lehetőségünk modern iskolaként a továbbiakban fönnmaradni. Mindez nagyon pozitív dolog.

Beszélgetésünkre a nagyböjt idején kerül sor. Milyen jelentést hordoz számodra ez az időszak?

Abban segít, hogy Istenbe vetett bizalmam egyre növekedjék. A megtérés ideje. Alapjában véve nem mondok le semmiről. Amúgy is szerény életmódot folytatok. Tudatosan kevesebbet nézek tévét, megpróbálok megértőbb és türelmesebb lenni. Isten jelenlétét tudatosan és egyre tudatosabban megélni, nos, ez nem lemondás.

A Maria Treu-templomban voltál káplán, az ottani általános iskolában pedig hittant tanítottál. Hogyan emlékszel vissza az ottani időszakra?

Római tanulmányaim után az lelkesített, hogy tudásomat a gyakorlatba ültessem. Igen sok teológiát tanultam Rómában, ám a gyermekeknek szóló hitoktatásban ez a tudás vajmi kevéssé volt használható. Mindent újra kellett „fazoníroznom“, és meg kellett tanulnom a gyermekek nyelvét. Mindmáig ők a legjobb tanítómestereim. Az is szerencsém volt, hogy Thaler atya volt a magiszterem, akivel jól megértettük egymást. Példakép volt számomra.

Hogyan és hol imádkozol?

Reggel korábban kelek föl, hogy egy órát az imateremben imádkozhassam. Később aztán ugyanott imádkozzuk együtt a reggeli dicséretet. A tömegközlekedési eszközökön is imádkozom, ha pedig autóval megyek valahová, a rózsafüzért imádkozom. Nem csak magamért, hanem mindenki másért is imádkozom. Imádkozni nem kötelesség, hanem szükségszerűség, hiszen Istenhez és az emberekhez fűződő, szívbéli viszonyulásról van szó.

Miért lettél piarista?

Már iskolába is a piaristákhoz jártam. Később volt egy meghatározó élményem. Amikor könyvnyomtatást és -kötészetet tanultam Németországban, esténként mindig imádkoztam. Nagybátyám, aki pap volt, imakönyvvel ajándékozott meg. Ebben szerepelt egy ima a papi hivatásokért, melyet rendszeresen elmondtam. Az egyik alkalommal olyan mély találkozást éltem át az Úrral, hogy hallottam is a következőt: „Ha akarod, te is az lehetsz.” Ez azután nem hagyott nyugodni. Minden megváltozott. Két évig tartott, amíg a papságra igent tudtam mondani, sokat tépelődtem rajta. Egy cserkészvezető segített, hogy meghozzam a döntést, aki azt mondta: „Ez a nagylelkűség döntése.” Nagylelkű akartam lenni, hát megpróbáltam. Nem Spanyolországban léptem be a rendbe, ott már volt elég piarista. Misszióba akartam menni. Tudtam németül, és Ausztriába jöttem. Annak idején itt nem voltak hivatások. Később a tanulmányok elvégzése végett Rómába kerültem.

Voltak benned kételyek? Mit kezdtél velük?

Már a noviciátusom alatt, a Maria Treu-ban is voltak kételyeim. A nagyhéten lelkigyakorlatot tartottunk, melyen megkérdeztem egy másik piarista atyát, vajon ez az én utam-e. Azt felelte, hogy a hivatásom helyénvaló.

A második eset Rómában történt, a tanulmányaim végén. Lelkivezetőm egy jezsuita volt. Ő mondta azt, hogy „olyan hivatásod van, mint egy ház” – amivel aztán minden kétségemet eloszlatta. Az itteni időszakom alatt, feladatok és kapcsolatok hálójában sohasem tudtam kételyeimről töprengeni. Ha elkötelezed magadat, nincs időd a kételyeiden töprengeni. Ha elölről kellene kezdenem, semmit sem tennék másképpen.

Mit szeretnél a piarista iskolák gyermekeinek és szüleiknek átadni?

Szeretetük révén a szülők Isten akaratát töltik be gyermekeiken. A szülők legyenek annak tudatában, hogy ez bizony kegyelem. Mindig azt mondtam a szülőknek, hogy már csak azért is érezzék magukon a kegyelmet, hogy egyáltalán gyermekeik vannak. Sok gyermeket nem szeretnek eléggé, ezért javasoltam a tanítónőknek, hogy foglalkozzanak különösen is ezekkel a gyermekekkel. A gyermekeknek érezniük kell, hogy szeretik őket. Nyitottnak kell lenniük Isten iránt. Sok minden, persze, elvész, ha nem törődünk vele. Isten tényleg a legjobbat akarja nekünk.

Komoly szerepet vállalsz az elsőáldozásra történő felkészítésben. Az „asztali anyák” [kisebb, egyetlen asztalt körülülő csoport vezetője az elsőáldozást előkészítő foglalkozáson, a ford. megj.] ötlete is tőled származik. Hogyan született ez az ötlet?

Egyéb megbízatásaim mellett mindig dolgoztam a Bécsi Főegyházmegye oktatási hivatalában is. Ott merült föl a kérdés, vajon tudnánk-e olyan elsőáldozási vázlatokat kidolgozni, amelyekbe a szülőket is be lehetne vonni. Jó pár ötletet franciaországi példákból merítettem, és egy egész rendszert dolgoztam ki erre, amelynek aztán nagy sikere lett egész Ausztriában.

Mit kívánsz a piaristáknak?

Sok hivatást. Boldog vagyok, mert csodás életet éltem. Olyan embereket kívánok a piaristáknak, akik hivatásukat valóban megélik.

Fordította: Majorossy Imre

Forrás: https://www.erzdioezese-wien.at/site/glaubenfeiern/christ/lebenszeugnis/article/82105.html

További információk:

Pius Platz atya (szül.: 1935) 1959 óta az osztrák piarista rendtartomány tagja. Teológiai tanulmányait Bécsben és Rómában végezte. Hittant tanított a Maria Treu Piarista Általános Iskolában, egyúttal káplánként tevékenykedett a Maria Treu-plébánián. Pius atyát 1973-ban a St. Theklába helyezték. Ott is hittantanárként dolgozott a piarista általános iskolában és káplánként a plébánián. 1987 óta Pius atya a St. Thekla plébánosa. A St. Thekla Piarista Kollégiumban 1991 és 1999 között kollégiumi igazgató volt, 1991 és 2003 között pedig a generális atya ausztriai vikáriusának asszisztenseként tevékenykedett.

Forrás: Piaristák