2017. szeptember 3., vasárnap

Töltekezés, kiröpülés


Temesvári Károly József P. Benedek atya jubileumi szentmiséje Márianosztrán

Ötven éve tett örökfogadalmat Temesvári Károly Benedek atya, pálos szerzetes, Kóspallag plébánosa. Istennek szentelt életéért 2017. augusztus 28-án, Márianosztrán, a Magyarok Nagyasszonya Bazilikában jubileumi szentmise keretében, adott hálát, Dr. Beer Miklós váci megyés püspökkel - aki pálos konfrater (szerzetesrend tiszteletbeli tagja) - és szerzetes testvéreivel közösen.



Papi jelmondata: „Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” /Jn. 12,24/

A szentmise elején Püspök atya köszöntötte az ünnepeltet, aki Szent Ágoston liturgikus emléknapjáról is megemlékezve hangsúlyozta, hogy Benedek atya életét áthatja a „szentágostoni lelkület”, amely az Isten és embertársai iránti szeretetében, hűségében, az igazság utáni szomjúságában érhető tetten. Az ünnepeltből mindig derű és béke árad, figyel és felel a körülötte lévőkre - méltatta a főpásztor.

Benedek atya szentbeszédében kifejezte; mennyire örül az együttünneplésnek és az elmúlt ötven évért elsősorban a Jóistennek mond köszönetet, majd szülei iránti háláját fogalmazta meg. Arról az isteni kegyelemről beszélt, amit az élete folyamán személyes élményein keresztül megtapasztalt. P. Bolváry Pált idézve úgy fogalmazott: a szerzetesi élet jelentette számára a „töltekezést”, a lelkipásztori szolgálata pedig a „kirepülést”. Elmélkedésében többször emlékezett meg társáról, Szieberth Imre P. Andrásról, aki 1979-ben, 10 éves papi szolgálata után hunyt el. Beszéde végén az ötven éve tett fogadalmát megújítva, ígérte meg további hűségét, szeretetét és elköteleződését a Jóistennek.

A szentmise a Te Deum közös eléneklésével és püspöki áldással fejeződött be, ezt követően a templom mellett szeretetvendégségre került sor.

Benedek atya hivatástudata mindenkinek leckét ad alázatból, szeretetből, irgalomból. Megmutatja, hogy a nehézségek között, a világ morajló zajában, a legkisebb dolgokban is meg lehet találni a jóságos és irgalmas Istent. Hogy mindennap Isten országát építjük, legyünk bárkik e földi világban.

A jubiláns életéről az alábbi linkre kattintva olvashatnak:


Szöveg és kép: Bölönyi Gabriella

Forrás: Váci Egyházmegye
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése