Szellemi páros ének

1. Hová rejtőztél el Szerelmem?
S Miért hagytál itt sóhajommal?
Mint szarvas elfutottál,
De megsebezve engemet.
Kimentem hívtalak, - s már eltűntél.

2. Ó Pásztorok, kik ott valátok
Az Otero cserényei körül,
Ha tán látnátok őt,
Kit lelkem mindennél jobban szeret.
Mondjátok neki: vágytól kíntól meghalok.

3. Szerelmesem keresve
Bejárom a hegységet partokat,
Kezem nem tép virágot
Nem félek a vadaktól,
Utam nem állják erősek és határok.

4. Bozótok s ligetek,
Miket szerelmesemnek keze plántált.
Zöldellő rét füve.
Melyet virágok szép zománca tarkít,
Mondjátok átalment-e rajtatok?

5. Ezernyi áldást hintve széjjel,
Ment át sietve itt e berkeken,
S útjában hogy rájuk veté szemét,
Csupán alakja által
Szépség mezébe öltöztette őket.

6. Ki tud jaj, engem meggyógyítani?
Ó add át nékem végre teljesen magad!
S hozzám ne küldj a mai naptól fogva hírnököt.
Ki úgy se tudna szólni arról, mit szeretnék.

7. Mindaz ki erre járt kelt,
Ezernyi kedves dolgot mond rólad.
Szavuk, mi mélyen sebzi szívemet.
S halálos kínt okoz az,
A nem tudom, mi az, amit dadognak.

8. De hát miképp tudsz megmaradni,
Ó élet, hogyha ott nem élsz, hol élsz.
S ha már halálosak
Azon nyilak, mik akkor érnek,
Midőn Szerelmedről gondolkozol.

9. És hogyha megsebezted
E szívet miért nem lettél orvosa?
És hogyha elraboltad
Miért hagytad mégis így el?
S rablott zsákmányod nem viszed magaddal?

10. Ó csillapítsd gyötrelmeim,
Hisz nem képes rá senki más;
És engedd, hogy megláthasson szemem,
Hisz fénye csak te vagy,
S csupán számodra tartogattam.

11. Jelenléted nyilatkoztasd ki nékem,
Látásod s szépséged legyen halálom.
Gondold meg, hogy a szív sebére,
Melyet szerelmed ejtett nincsen ír,
Csak kedves arcod s társaságod.

12. Ó Kristálytiszta forrás,
Ha szép ezüstszín arcodon
Váratlan visszatükröződnék
A szempár, mely után emészt a vágy,
S amelynek vázlatképét itt bent hordozom.

13. Fordítsd el tőlem, kedvesem,
Mert felrepülök.

Térj meg én galambom!
A sebzett szarvas íme
A dombtetőn megjelen
És felfrissül röptöd fuvalmán.

14. Szerelmesem a hegység,
Völgyek magányos berkei,
Távol szigetvilágok,
A zúgva hömpölygő folyók,
A szerelmes szellők suttogása.

15. Az éj csendes nyugalma
Derengő virradat felé,
A hallgató zene,
A szózatos magány,
Üdítő és s szívünk lángra gyújtó estebéd.

16. A rókákat fogjátok meg nekünk,
Minthogy virágzik már a szőlőnk.
A rózsákból eközben
Fenyőtobozt kötünk;
S a kis hegyen ne járjon senki akkor.

17. Megállj észak halált hozó szele!
Jöjj déli szél, mely fölgyújtod szerelmünk
Fújj végig kertemen,
Hadd szálljon szerte illata,
S virágok közt eszik a kedvesem.

18. Ó nimfák, Judeának leányai!
Míg a virágok s rózsatők között,
Az ámbra illat árad,
A külvárosban tartózkodjatok
S ne illessétek küszöbünket.

19. Lelkem drágája, ó rejtsd el magad,
S tekinteted vesd a hegyekre
És róla mit se szólj,
Hanem nézd annak társait,
Ki távoli szigetekre költözik.

20. Ti könnyű szárnyú madarak,
Oroszlánok, szökellő őzek, szarvasok,
Ti hegy-völgy s hosszú partvidékek
Vizek szellők s tikkasztó nap heve
S az éjszakák virrasztó rémei

21. Lantok kedves szavára
S szirének kedves bűvös énekére kérlek,
Szüntessétek haragotok
S ne érintsétek a falat,
Hogy nyugton alhassék arám.

22. S belépett az ara
A kedves kertbe, mely után epedt,
És boldogan pihen meg,
Ott nyugtatván nyakát
Szerelmesének édes karjain.

23. Az almafának árnyán
Jegyezted el nekem magad,
Ott nyújtottam neked kezet
S ott gyógyítottalak meg,
Ahol anyádat a gyalázat érte.

24. Ágyunk virág borítja,
Oroszlánbarlangok veszik körül,
Bíborszín ékesíti,
Békéből van faragva,
S ezer pajzs van körötte színaranyból.

25. Lábadnak nyomdokán
Ifjú leányok futva járják útjukat
S szikra érintéseire,
A fűszeres bornak tűzében,
Amiktől égi balzsam áradoz.

26. Kedvesemből belső pincéjében
Ittam s midőn kiléptem onnan,
A messze terjedő mezőn
Már semmiről sem tudtam,
S a nyáj, melyet követtem, elveszett.

27. A keblét ott nyújtotta nékem,
Édes tudásra ott tanított,
S én átadtam neki teljesen,
S arájául szint ott igérkezém el.

28. Lelkem s egész valóm
Szolgálatára szentelé magát.
A nyájat már nem őrzöm
S tisztem sincs semmi más,
Egyetlen dolgom őt szeretni.

29. Ha többé már pázsitos réten
A mai naptól nem láttok s találtok,
Mondjátok: elveszett;
Minthogy szerelmemben bolyongva
Elvesztettem magam, s ez lőn szerencsém.

30. Virágokból és zöld smaragdkövekből
Miket friss hajnalon szedénk,
Fonjuk meg a füzéreket,
Melyek szerelmedtől kinyílnak,
S egy hajszálammal összefűzzük.

31. Egyetlen szál hajam
Melyet nyakam körül lebegni láttál
S ott szemléltél nyakamon,
Az ejtett foglyomul
És meg is sebzett egyik szemem.

32. Mikor tekinteted rajtam pihent,
Szépsége bélyegét szemed reám nyomá,
S azért szerettél úgy meg engem
S azért is lett méltó szemem
Imádni azt, mit benned láthatott.

33. Ó csak ne vess meg!
Mert bárha feketének is találtál,
Most már bátran reám tekinthetsz,
Azóta, hogy szemed reám vetéd;
Mert bájt s szépséget hoztál létre bennem.

34. A kis fehér galamb
A gallyal a bárkába visszatért,
S a gerlice párját,
Melyért már úgy epedt
A zöld partoknál, megtalálta.

35. Magányban élt,
És a magányban rakta fészkét;
És a magányban senki más
Őt nem vezérli, mint csupán a Kedves,
Akin szint’ ott ütött a szeretet sebet.

36. Örüljünk kedvesem
S menjünk, hogy láthassuk szépségedet,
A hegyre és dombra,
Hol tiszta víz fakad,
Menjünk csak a sűrűbe beljebb.

37. S legott a sziklán magasan
Fekvő barlangokhoz jutunk
Melyek jól el vannak takarva,
S belépvén majd oda
Megízleljük a gránátalma mustját.

38. És ott föltárod majd előttem,
Mit lelkem úgy kívánt,
És meg fogod legottan adni,
Azt, ó életem,
Miben egy más napon már részesítettél.

39. A szellő suttogását,
Az édes fülemilék dalát,
A berket ékességeivel,
Derűs. szép éjszakán,
A lánggal mely emészt, de nem fáj.

40. Nem nézte senki sem,
Aminadab se volt már látható,
A környezet pedig elpihent.
A lovasság,
Leszállt, hogy nézze a vizeknek árját.

Keresztes Szent János