A papi hivatás nagy lehetőség: egy személyes dimenzióban,
Isten jelenlétében élni – így vall szolgálatáról Balogh József atya, aki 2006
óta Szeged-Móraváros plébánosa, és teológiai tanárként fundamentális teológiát
és dogmatikát tanít a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán.
– Hogyan emlékszik vissza az első komolyabb találkozásra
Isten Igéjével?
– Harmadikos voltam a középiskolában, amikor az egyik
osztálytársam meghívott egy összejövetelre, ahol elhangzott egy újszövetségbeli
igerészlet, majd imádkoztunk. Vallásos nevelést kaptam, és vasárnaponként
templomba járó voltam, de megragadott az az Isten Igéjével való mély barátság,
amelyet ott tapasztaltam – új fényt, új világosságot jelentettek nekem. Ezután
vettem kézbe magam is az Újszövetséget.
– Pedig kezdetben másfelé irányult a pályája.
– Zenésznek készültem, majd rá kellett jönnöm: a zene a nap
néhány óráját ugyan kitöltheti, de az egészet nem: arra csak a Jézussal való
kapcsolat képes.
– Rögtön igazolva látta választását?
– Másodikos voltam az egri szemináriumban: a hivatás
újdonságának varázsa ekkorra már megszűnt, folytak a hétköznapok, és kicsit
üresnek éreztem őket, arra gondoltam, talán mégis rossz helyen vagyok. Ekkor az
egyik tanárommal beszéltem ezekről a sötétségeimről. Ő azt mondta akkor nekem,
hogy próbáljam meg életre váltani Isten Igéjét. Akkor Jézus szavai jutottak
eszembe: „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek” – ezt
kell megpróbálnom megvalósítani. Onnantól arra törekedtem, hogy Jézust
köszöntsem a másik emberben.
Mérföldkövek
– A hétköznapi emberek számára a dogma általában merev,
megkövesedett hittételeket jelent. Ön hogyan látja ezt oktatóként?
– A régi felfogás tartotta azt, hogy a dogmák szilárdak és
megváltoztathatatlanok. Ma már látjuk, hogy magukon viselik a teológia
fejlődésének nyomait. Azt mutatják, hogy a különböző korokban mit gondoltak az
emberek arról, hogy miként kell a hitet megélni. A dogmák mérföldkövek, amelyek
azt jelzik, a kinyilatkoztatás felfogásában meddig jutottunk el. A tárgy
tanításakor épp ezért nagyon építünk a hallgatók tapasztalataira.
– 2006 óta Móravárosban szolgál, ami új tapasztalatokat is
hozott.
– Olyan területtel is megismerkedhettem itt, amely eddig
számomra ismeretlen volt: a kórház, a fogyatékos embertársak a Kálvária
Védőotthonban. Kihívás ez, hogy megéljük a vigasztalást és a reményadást. A
lelkileg sérült emberekkel nehezebb az élet dolgairól beszélni, de a törődésre
ők is nagyon érzékenyek.
Isten
jelenlétében élni
– Klasszikus, de fontos kérdés: mit gondol, mit üzen a
Papok Éve?
– A Papság Éve nagy lehetőség: nemcsak nekünk, a szolgálati
papságban dolgozóknak, hanem minden kereszténynek, aki részesedik Krisztus
királyi papságában. Pál apostol írja a Rómaiakhoz írt levél 12. fejezetében,
hogy „adjátok magatokat Istennek áldozatul”. És ez nemcsak az
áldozatbemutatásra, szentmisére, liturgiára vonatkozik, hanem a nap minden
részében igaznak kell lennie. Mindenekelőtt nekünk, szolgálati és királyi
papsághoz tartozóknak az Ige hallgatóinak kell lennünk, mert igazán ez tár föl
olyan mélységeket számunkra, amely segít, hogy mélyebben élhessük meg a
dolgokat. A világban a feladatok arra ösztökélnek, hogy azt gondoljuk, ha
mindent teljesítünk, akkor nyugodtan alhatunk. Épp ezért gyakran előfordul az a
kísértés, hogy az ember Istent az utolsó helyre teszi: „ha már mindent
elvégeztem, majd akkor foglalkozom Istennel.” A papi hivatás nagy lehetőség:
egy személyes dimenzióban, Isten jelenlétében élni, Jézus szavát hallgatva,
amely szól a szívünkben is. Így az életünk más értékrendet kaphat: a dolgok a
helyükre kerülnek, és valóban a lényeg emelkedhet ki.
– Mondana konkrét példát?
– Minden nap kezdetén a szeretet értékét kell
tudatosítanunk. Egyik barátom mondta egyszer, hogy igazából egyetlen kísértés
van: hogy ne szeressünk. A megkülönböztetés, az irigység, a lenézés mind azt
célozza, hogy a másikat dolognak, tárgynak nézzük, aki idegen, és akihez nincs
közöm. Mindezt le kell vetkőznünk, hogy ne akadályozza meg semmi a szeretetet,
az elfogadást, a megértést, a meghallgatást. Ha ezt hagyjuk meg
legfontosabbnak, akkor találják meg az egyéb értékek is a helyüket.
Arany Mihály
Fotó: Gémes Sándor
Forrás: szegedma.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése