Vízenjárók éjszakája 2015

„Isten Szava az élet valódi útja”

XVI. Benedek pápa elmélkedése Damiáni Szent Péterről 

Helyezzük előtérbe a benső csendet és álljunk ellen a világ zajának, mert a csöndben Isten szól hozzánk – ez volt a Szentatya tanításának egyik alapgondolata az általános kihallgatáson, amelyet szerdán délelőtt a vatikáni VI. Pál teremben tartott meg. Az audiencia után a Szentatya visszatért Castel Gandolfo-ba. 

Katekézisében Damiáni Szent Péter, a XI. század egyik legjelentősebb személyiségének alakját állította a világ minden részéről érkezett hívek elé. A kamalduli szerzetes remeteként élt, szerette a magányt, ugyanakkor bátran elkötelezte magát a kor pápái által kezdeményezett egyházi megújulásban. 

1007-ben született Ravennában elszegényedett nemesi családban. Hamar árván maradt, gyermekkora nem volt szenvedéstől, nélkülözésektől mentes. Jogi tanulmányai mellett elsajátította az írás művészetét is – ars scribendi – és alapos latin tudásának köszönhetően kora egyik legnagyobb latinistájává, az egyik legnagyobb középkori latin íróvá vált. A legkülönfélébb irodalmi műfajokban alkotott: fennmaradtak levelei, homíliái, szentek életrajzai, versei. 

Damiáni Péter a világegyetemet kimeríthetetlen „parabolának”, jelképrendszernek tekintette, amelyből kiindulva értelmezte a belső életet, az isteni valóságot, a természetfelettit. Az abszolút Isten szemlélése arra késztette 1034 körül, hogy fokozatosan elszakadjon a világtól és tovatűnő valóságától. Visszavonult a Szent Keresztről elnevezett Fonte Avellana-i kolostorba, amely híres volt szigorúságáról. A szerzetesek lelki épülésére megírta a kolostor alapítója, Ravennai Szent Romuáld életét. 

A kereszt az a keresztény misztérium, amely a leginkább vonzotta Damiáni Szent Pétert. „Nem szereti Krisztust az, aki nem szereti Krisztus keresztjét” – írta egyik homíliájában. Saját magát pedig úgy mutatta be, mint „Pétert, aki Krisztus keresztje szolgáinak a szolgája”. Az egész üdvtörténetet magába foglaló Kereszthez csodálatos imákat intézett, amelyekben a misztérium kozmikus dimenzióit sejtette meg. Damiáni Szent Péter példája késztessen bennünket is arra, hogy mindig úgy tekintsünk a Keresztre, mint Isten legnagyobb szeretet-tettére az emberek iránt – mondta katekézisében a pápa.

A szentéletű szerzetes megfogalmazta a remeteség Reguláját, amelyben erőteljesen hangsúlyozta a kolostorok szigorú csöndjét. A szerzetesek arra kaptak meghívást, hogy életüket éjjel-nappal imával, hosszan tartó böjtöléssel töltsék. Gyakorolják továbbá a nagylelkű, testvéri szeretetet, mindig készségesen engedelmeskedjenek az elöljárónak. 

Damiáni Szent Péter minden nap elmélyült a Szentírás szemlélésében és kifürkészte Isten szavának titokzatos jelentéseit. Ebből merítette lelki táplálékát. A remete celláját olyan szobának nevezte, amelyben Isten társalog az emberekkel. Számára a keresztény élet, minden életállapot csúcspontja a remeteség volt. A szerzetes, miután megszabadult a világ kötelékeitől, zálogul megkapja a Szentlelket, és lelke boldogan egyesül a mennyei Jegyessel - tanította. Ez napjainkban is fontos, még ha nem is vagyunk szerzetesek – folytatta katekézisében a Szentatya. Teremtsünk csendet lelkünk mélyén, hogy meghalljuk Isten hangját. A Krisztussal való benső egységre való törekvés minden keresztényt kötelez. 

Damiáni Szent Péter példája nyomán ne hagyjuk, hogy teljesen kitöltsék életünket a mindennapok tevékenységei, a hétköznapok problémái és aggodalmai. Ne feledkezzünk meg Jézusról, hanem valóban Ő legyen életünk középpontja.

Damiáni Péter számára fontos volt az egész egyház egysége. Tudta azonban, hogy a „szent egyház” idealizált képe nem felelt meg kora valóságának. Ezért bátran leleplezte a kolostorokban és a papok körében tapasztalható korrupciót. Egyes püspökök és apátok valóságos alattvalóiknak tekintették a rájuk bízott lelkeket. Gyakran erkölcsi életük is sok kívánni valót hagyott maga után. Ezért 1057-ben Damiáni Péter elhagyta a remeteséget és elfogadta a kinevezést, amely Ostia bíboros püspökévé tette meg. Ettől kezdve szorosan együttműködött kora pápáival az egyház megreformálásában. Le kellett mondania a szemlélődés, a remeteség szépségéről, hogy hozzájárulhasson az egyház megújulásához.

Tíz évvel később, 1067-ben engedélyt kapott arra, hogy visszatérjen a Fonte Avellana-i kolostorba. Azonban hamarosan ismét újabb küldetésekkel bízták meg, hogy az egyes helyi egyházakban visszaállítsa a békét. Missziója során érte a halál 1072. február 22-ről 23-ra virradó éjszaka a faenzai bencés kolostorban. 

Damiáni Szent Péter monasztikus életével ékesszóló tanúságot tett Isten elsőbbségéről. Példája felhívás minden hívő számára, hogy haladjon az életszentség útján – fejtette ki katekézisében XVI. Benedek. 

Forrás: Vatikáni Rádió

Keresztút papi és szerzetesi hivatásokért

Urunk Jézus Krisztus, isteni Mesterünk és örök Főpapunk! A történelem folyamán sok pap és szerzetes áldozta életét Istennek, a lelkek szolgálatára. Áldozathozataluk.

Még ...-i előadást megnézni Irma Faragóné

A böjt a szerzeteseknél

A böjt a mennyország küszöbére vezeti el a szerzetest. Ebből az elképzelésből kiindulva a böjt elveszti gyakran oly keserű ízét. Lelki örömöt ad. S már csak ezért sem gyakorolható másként, mint „a Szentlélek örömében”, amint azt Benedek a Regulában írja (49. fej.). 

Szent Ágoston pedig azt mondja, hogy a Szentlélek öröme késztet minket a böjtölésre, „aki megszerette a lelki dolgokat, abban ezek nagyszerűsége egyfajta ellenérzést ébreszt a testi ételekkel szemben”. Böjtöléskor a szerzetes nem ragaszkodik többé a földi dolgokhoz. Elszakad minden szükségletétől és pusztán anyagi törekvéseitől. Egyre nagyobb étvágya támad Istenre. Megtapasztalja Jézus szavainak igazságát, hogy az ember nemcsak kenyérrel él, hanem minden olyan igével is, amely Isten szájából való.

Ennélfogva a szerzetesek böjtje egészen istenközpontú életre vezet; megtart az ő állandó jelenlétében, a vele való bizalmas kapcsolatban. Hozzásegít annak megtapasztalásához, hogy Isten Országa már bennünk van, s hogy itt és most már az új, föltámadott életben részesedünk. Böjtjével a szerzetes tanúságot tesz erről az új, föltámadt életről. Ez az új élet nem marad jámbor illúzió, amellyel önmagát vezeti félre, hanem olyan hatékony valósággá lesz számára, hogy böjtjében testileg is kifejezésre jut. 

Aki böjtölni kezd, először is létének sérültségét tapasztalja meg; érzi a kellemetlenségeket, az éhséget, esetleg fejfájást vagy gyengeséget. De aki nem riad vissza ezektől a tapasztalatoktól, idővel egyre több boldogító oldalát élheti meg a böjtnek: azt, hogy a böjt megszabadítja az ösztönök uralmától, hogy szellemibbé és éberebbé teszi, s hogy megnyitja őt Isten valósága és az Istenben való új élet számára, amely Krisztus föltámadásával már most elkezdődött és jelenvaló számunkra.

Tertullianus tanítását – hogy a böjt lehetővé teszi „a titkok megismerését” – a böjtölés lélektana is vallja.

Vargyas Zsolt

Forrás: Imalánc

Gondolatok a cölibátusról

"Nem mindenki érti meg ezt a dolgot." (Mt 19,11)

"Fiam, itt az idő, hogy megnősülj! Miért nem keresel már magadnak valakit?" Ki az közülünk, akinek ismeretlenek ezek a gondolatok? Senki. Mindenki találkozott már ezekkel a közhelyekkel a házasság, a családalapítás kapcsán. Van valami ebben a gondolkozásban, ami megsért bennünket. Nem lehet azt mondani, hogy "eljött az ideje a házasságnak", mert ha így tennénk, akkor csak vakon engedelmeskednénk a kényszernek.

Miért a házasságról kezdtem el beszélni, ha a cölibátus a témám? Azért, mert úgy gondolom, hogy a két életállapotot nem érthetjük meg egymás nélkül. Mindkettőnél a szabad, felelősségteljes elköteleződés van a középpontban. Mindkettőnél a hűség teremti meg a találkozás örömét, amelyet mindennap együtt akarunk átélni. Mindkettőnél az életünket kell adnunk azért, hogy új élet születhessen. Mégis olyan különbség van köztük, olyan sajátos titkot hordoznak, amit csak mélységes alázattal közelíthetünk meg. Az alázat annak elfogadása, hogy a saját erőmből nem tudok elérni valamit. Szükségem van arra, hogy valaki segítsen, hogy valaki kinyújtsa a kezét felém és felemeljen. Be kell ismernem a gyöngeségemet a láthatatlan Isten előtt. De súlyosan félreértenénk ezt a kiszolgáltatottságot, ha nem hinnénk az Ő végtelen jóságában. Egyedül Ő az, aki reményteli életet adhat nekünk. Nem állunk Istennel szemben. Őt választani nem rabszolgaság, hanem szabadság. Őáltala egy a hivatásunk, amely sokféle küldetésben testesülhet meg.

A cölibátus csodálatos küldetés: az örök élet titokzatos megjelenítése. Nem szabad szükséges rossznak tekinteni, amivel a papi élet napos oldalainak az árát fizetem meg. Nem is az Egyház vezetőinek a vesszőparipája, amihez csökönyösen ragaszkodnak, hatalmukat féltve a nők elől. A cölibátust nem elviselni, hanem szeretni kell. Ez a pap egyik sziklája, amire építkezik, hogy ha jön az ár, akkor se vesszen el. A cölibátust sokféleképpen meg lehet élni. Szerintem az a legfontosabb, hogy tiszta örömmel fogadjuk el ezt az ajándékot Isten kezéből. Ennek az elfogadásnak a türelemből és a lemondás boldogságából kell fakadnia. Mint ahogy semmilyen imádság sem hiábavaló, éppúgy semmilyen áldozat sem vész kárba: "százannyit kap már most, ebben a világban, az eljövendő világban pedig az örök életet." (Mk 10,30)

Mindannyiunk hivatása a szeretet. A családban és a papi, szerzetesi életben is ezt kell megvalósítanunk. Olyan iránytűnek kell lennünk, amelyet semmilyen más vonzóerő sem zavarhat meg, amely mindig ugyanabba az irányba mutat, bárki is néz rá, hogy a helyes utat kövesse. Magam is az Istennek szentelt élet útját akarom járni. Ezért én is azt érzem, amit Szent Pál: "Hálát adok Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki erőt adott nekem, megbízhatónak tartott, és meghívott a szolgálatára."(1Tim 1,12) Ajándékot kaptam, amit szét kell osztanom. Szeretetet kaptam, de csak úgy őrizhetem meg, ha oda tudom adni másnak. Teréz anya szavaival szeretném ezt a néhány gondolatot lezárni: "Vér szerint albán vagyok, állampolgárságom szerint indiai, s katolikus nővér vagyok. Küldetésem által mindenkié vagyok, de szívem egyedül csak Jézusé."

Cseh Péter Mihály 

Forrás: Csepeticsapata

A papi cölibátus misztériuma

Cseh Péter Mihály atya elmélkedése itt hallgatható meg.

A szerviták

A szerzetes- és papképzés avagy a „babszem lélektanának” és a „búzaszem teológiájának” integrációja

A szerzetesi képzés fontosságáról, irányvonalairól számtalan egyházi dokumentum jelent meg, de lényegi vonásaikat tekintve az irányvonalak nem változtak az elmúlt 50 évben. Ferenc pápa, amikor tavaly novemberben a férfi szerzetesi elöljárókkal folytatott beszélgetésében úgy fogalmazott, hogy „A képzés négy alappillérre épül: spirituális, szellemi, közösségi és apostoli képzés",1 akkor ugyanazokra az alapokra hivatkozik és épít, amelyeket Boldog II. János Pál pápa fogalmazott meg a Pastores dabo vobis és a Vita consecrata kezdetű apostoli buzdításaiban. A kulcsszavak azonban, amelyeket ebben a beszélgetésben felvetett, új kihívások elé állítják korunk szerzetességét és papságát, de főképpen a nevelésért és képzésért felelőseket.

A Pastores dabo vobis a papnevelés dimenzióiként négyet sorol fel: az emberi (humán), lelkiségi, intellektuális és pasztorális dimenziókat. Elsőként pedig mint a papnevelés alapját, a humán dimenziót tárgyalja. Ezeknek a dimenzióknak a kidolgozása pedig azért fontos, hogy a képzendő kidolgozhassa magában és képessé váljon az evangéliumi pásztorral való azonosulásra, aki fáradhatatlanul dolgozik a hívők közösségéért. A pásztor képének ellentéte a „kis szörnyeteg" képe, ahogyan Ferenc pápa nevezi a klerikalizmustól megfertőzött személyeket. A nevelés, a képzés mindenki számára életfontosságú kérdés, az élet minősége múlik ezen és az élethivatás beteljesítése. Az Istennek szentelt személyek számára azonban elengedhetetlen feltétel, hiszen olyan életútra vannak meghívva és olyan életformát öltenek magukra, amely nem a többség választását követi.

Ferenc pápa nemcsak a papok számára állította fel az ideális és a reális közötti kontrasztot, hanem a szerzetesek számára is. A szerzetes legyen élő és eleven, határterületekre kimerészkedő próféta, ne legyen agglegény vagy vénlány.2

A Vita consecrata 65. pontjában olvassuk: „Az egész személyt kell formálni, figyelembe véve egyéniségének minden szempontját, magatartását és szándékait. Mivel az egész személy átformálására törekszik, nyilvánvaló, hogy a képzés soha nem maradhat abba. Az Istennek szentelt személyeknek életük utolsó pillanatáig meg kell adni a lehetőséget arra, hogy növekedjenek a karizma és intézményük küldetése iránti hűségben."

Nemcsak a szerzetesi és a papképzés, de a keresztény nevelés alapproblémája is a szív és az ész összehangolása. Ezt a lélektanban az érzelmi és kognitív intelligencia megkülönböztetésében tudjuk tetten érni. Az alternatív nevelési pedagógiák a kettő egységben látására törekszenek. Ahogyan azt Viktor Frankl megfogalmazta: a redukcionista felfogás az ember feldarabolásához vezet, és ennek aztán messzemenő következményei lesznek.

A szerzetesi képzés legfontosabb kritériuma ezért az egész-legességre törekvés. Ennek megfelelően az állandó képzés dimenziói a Vita consecrata 71. pontja alapján a következők: Szentlélekben való élet, emberi és testvéri dimenzió, kulturális és szakmai dimenzió, a saját karizma elmélyítése.

Teológiai szempontból számos elméleti keretet és gyakorlati irányelvet fogalmaztak meg a szerzetesi élet teológiájának szakemberei, a jelen tanulmány azonban a szerzetesi képzés lélektani vetületeivel szeretne behatóbban foglalkozni.

A lélektan eszközeinek bevetésére maga Ferenc pápa is buzdít, amikor nehéz konfliktusok megoldásáról beszél: „Bizonyos esetekben a testvériség kríziseinek a személyiség törékenysége az oka, és ebben az esetben szakember, egy pszichológus segítségét kell kérni. Nem szabad félnünk ettől; nem kell attól tartanunk, hogy szükségképpen a pszichologiz-mus tévútjára lépünk."3

A lélektan eszközeihez azonban nemcsak a problémák kezelésekor kell folyamadnunk. A lélektan eszközeinek legfőképpen azok megelőzésében van igazán izgalmas szerepük. Az egészség vonatkozásában már régi tapasztalat, hogy a betegség megelőzése sokkal kevésbé költséges, mint a betegség kezelése - és itt a mi esetünkben egyáltalán nem a pénzbeli költségekre gondolunk, hanem a hitelesség hiányáért kifizetett költségekre. Viszont sokkal nehezebb egészségmegőrző és betegségmegelőző viselkedéseket motiválni, mint a betegség ideje alatti proaktív viselkedést.

A pszichológiai vizsgálat: a hivatásos élet „ruhapróbája"

A szerzetesi és papi életre jelentkezők pszichológiai vizsgálata nem kötelező, de ajánlott. A Katolikus Nevelés Kongregációjának Irányelvek a pszichológia használatáról a növendékfelvételben és a papnevelésben című dokumentumának 5. pontjában olvashatjuk: „Amennyiben a papságra szóló hivatás Isten különleges ajándékának gyümölcse, ez a hivatás és annak megítélése eltér a pszichológia szoros értelemben vett kompetenciájától. Mindazonáltal a papnövendék pszichikai állapotának, az isteni hívásra válaszoló emberi magatartásának biztosabb kiértékelése szempontjából, valamint hogy további segítséget kapjon emberi növekedéséhez, egyes esetekben hasznos lehet a pszichológia tudományában jártas szakértőkhöz fordulni." Ahogyan tehát ez az irányelv is hangsúlyozza, a hivatást - sem a papit, sem a szerzetesit - nem lehet pszichológiai eszközökkel megállapítani vagy mérni, viszont fel lehet tárni azokat az emberi képességeket, amelyek képessé teszik a hivatásos élet beteljesítésére, illetve azokat az emberi korlátokat, amelyek megnehezítik vagy alkalmatlanná teszik a hivatás szabad megélésére és kibontakoztatására.

A Vita consecrata 71. pontja megfogalmazza azokat a kritériumokat, amelyek szükséges emberi alapjai a hivatásnak: „Az emberi és testvéri dimenzió önismeretet és saját korlátainak ismeretét igényli, hogy belőlük a teljes szabadságra vezető út megtételéhez ösztönzést és támogatást nyerjen. A mai helyzetben rendkívül jelentős az Istennek szentelt személy belső szabadsága, érzelmi integrációja, kommunikációs képessége mindenkivel, elsősorban a saját közösségével, lelkének higgadtsága, együttérzése a szenvedőkkel, igazságszeretete, valamint szavainak és tetteinek összhangja."

Kétségkívül a képzés humán dimenziója a másik három dimenziónak az alapja, ez a megtestesülés misztériumából ered, és még ott van az a tapasztalatból fakadó bölcsesség is, melyet Aquinói Szent Tamás fogalmazott meg: a „kegyelem a természetre épít, és tökéletesíti azt". Ezek a dimenziók persze nem különállóak, egyesítenünk és integrálnunk kell őket.

A szerzetesi képzés folyamatos önreflexió, amely a képző és a képzett közötti mély bizalomra épül. Képezni pedig annyit jelent, mint nagyobb öntudatosságra vezetni a képzettet. A képzés a személyes ajándékok, erőforrások, gyengeségek, lehetőségek, fenyegetettségek tudatosításának elmélyítését szolgálja.

A „sikeres" hivatások azok, amelyek maximalizálni tudták magukban az empátia képességét, és így képesek arra, hogy a tőlük eltérő véleménnyel rendelkező személyeket megértsék, azok, akik képesek a személyes érdekeikről lemondani, és akik a személyes hatékonyságukat növelni tudják.

Az a jelentkező, aki rendelkezik az önreflexió, az empátia, a kommunikáció képességével vagy ezek kibontakoztatásának képességével, alkalmas lehet a papi és szerzetesi hivatásra. Viszont vannak olyan személyiségvonások is, amelyek ezen képességek megléte mellett is megnehezítik vagy tönkretehetik az egyébként hiteles hivatást. Ilyen problémák a személyiségstruktúrába beépült nárcisztikus tendenciák, a túlzott vagy elferdült szexuális problémák, a túlzott szorongás, az önbecsülés hiánya. Ezek a problémák az érzelmi érettség hiányára mutatnak rá. A Pastores dabo vobis (ld. 44. pont) az érzelmi érettséget a felelős szeretetre való érettségként értelmezi, amely a cölibátus hiteles megélésében válik nyilvánvalóvá.

Coleman három olyan személyiségtípust nevez meg, amelyek alkalmatlanok a hiteles papi hivatás megélésére, de alkalmazhatjuk ezt a szerzetesi hivatásokra is:4

1. Aggódó személyiségek: akik túlzottan negatív énképpel rendelkeznek, éppen ezért állandó és ellenőrizhetetlen szükségletük a másokhoz való közeledés, ebben a közeledésben azonban az elutasítástól való félelem feszültsége nagyon nagy, ami gyakran a személyközi határok áthágásához vezet.

2. Elutasító személyiségek: akik másokat negatívan látnak, mert saját önbecslésük alacsony és az önismeretük hiányos, ezért hajlamosak másokat tárgyként kezelni, az empátiás képességük sérült, gyakran használják a kompartmentalizáció védekező mechanizmusát.

3. Félénk személyiségek: akik nemcsak önmagukat, de másokat is negatívan ítélnek meg, folyamatosan félnek az elutasítástól, és ez képtelenné teszi őket arra, hogy elfogadják mások segítségét.

A szerzetesi vagy papi életre jelentkezők pszichológiai vizsgálata nagy kihívás a szakember számára, hiszen nem létezik egy papi vagy szerzetesi pszichológiai profil. A szakember szerepe az intellektuális és érzelmi aspektusok feltárása, a pszichoaffektív érettség szintjének megállapítása és a fejlődési irány előrejelzése, valamint az olyan patológiás jelek azonosítása, amelyek részlegesen vagy teljesen inkompatibilisek a hivatásos élettel. A pszichológiai vizsgálat a képzés része kellene hogy legyen, hiszen ahogy a Nevelési Kongregáció dokumentuma (5. pont) is írja: a pszichológusok „nem csak a diagnózis fényében készült véleményt és a pszichés zavarok esetleges terápiáját ajánlhatják fel a nevelőknek, hanem a papi szolgálat gyakorlása szempontjából megkövetelt emberi értékekben való fejlődésének támogatásában való közreműködést is, amikor is olyan követendő hasznos utakat tanácsolnak, amelyek segítenek abban, hogy szabadabban válaszoljon a hivatására."

Len Sperry a papi és szerzetesi életre jelentkezők pszichológiai kiértékelésében három vizsgálati területet nevez meg: a pszichológiai, pszichoszexuális és fejlődési területet.5 Röviden áttekintjük, hogy mit is foglalnak magukba ezek a területek:

1. A pszichológiai terület az alábbi komponensek vizsgálatát foglalja magába:

- Biológiai és örökletes adottságok, orvosi anamnézis és a betegségek jelenléte a családban, különös tekintettel a pszichés megbetegedésekre.

- Szociális determinánsok és a jelenlegi élethelyzet. családi kontextus, nevelési történet, iskolázottság, szociális háló és barátok.

- Identitás és énkép. hogyan látja magát és hogyan látják mások, az önértékelés szintje, az én-erősség, személyes és szakmai törekvések.

- Személyiségtényezők. a feszültség és stressz alatti teljesítés képessége, energiaszint, az idő hatékony beosztásának képessége, kognitív képességek, a nárcisztikus vonások jelenléte, kapcsolatok kezdeményezésére és fenntartására való

képesség, csoporthelyzetben való jelenlét, empatikus képesség, a visszajelzések elfogadására való képesség, a személyközi határok megtartásának képessége, az autoritást képviselő személyekkel való egészséges kapcsolat.

- Szexuális érettség: szexuális identitás, a hivatásos élettel kongruens viselkedések, a cölibátushoz való hozzáállás, a szexuális átélések és viselkedésbeli kifejezések érettsége.

2. A pszichoszexuális terület az alábbi komponensek vizsgálatát foglalja magába: szexuális traumák jelenléte, a szexuális érés során fellépő esetleges zavarok, a másik nemmel való kapcsolat minősége, a szexuális érzésekkel, vágyakkal való munka.

3. A fejlődési terület az alábbi komponensek vizsgálatát foglalja magába: szülő-gyermek kapcsolat, családi viszonyok, baráti kapcsolatok, az istenkép alakulása.

A lélektani vizsgálatok olyan negatív prediktorokat (előrejelzőket) azonosítottak be, amelyek hatással lehetnek a hivatás hiteles megélésére. Ezek három csoportba sorolhatók:6

a) érzelmi prediktorok: túlzott énközpontúság, határozatlanság, empátiára való képesség hiánya, túlzott dependenciák, túlzott ellenségesség;

b) élettörténeti prediktorok: pszichiátriai kezelés, sorozatos kudarcok, impulzív döntéshozatalok, erőteljes lelki élmények nyomán hozott döntések;

c) motivációs prediktorok: bármilyen utalás arra, hogy a jelentkező önmaga, a családja vagy valamilyen élethelyzet elől akar menekülni, gondozásra irányuló vágy, olyan személyes ambíciók, amelyek meghaladják a személyes képességeket.

A pszichológiai vizsgálatnak, bár a negatív aspektusok azonosítását is magába foglalja, nem ez az elsődleges célja, hanem azoknak az emberi erőforrásoknak a felfedezése, amelyekre a hivatást építeni lehet. Milyen képességekre van szüksége a papi vagy szerzetesi hivatást átölelő személynek ahhoz, hogy beteljesítse pasztorális és missziós küldetését?

- Személyes képességekre: nyitottság és rugalmasság, humor, önkiértékelésre való képesség, „viselkedni tudás" képessége.

- Személykőzi képességekre: megfelelő pszichoszociális fejlettség és minden korcsoporttal való kapcsolódás képessége, a cölibátus megtartásának és az egyedüllét felvállalásának és elviselésének képessége, egészséges és hosszú távú kapcsolatok kialakításának képessége.

- Alapvető szolgálati képességekre: vezetői képességekre, amelyek magukba foglalják az önálló életvezetést és a másokkal való együttműködést, a jó kommunikációt.

Etikai kérdések

A pszichológiai vizsgálat kapcsán feltétlenül tisztáznunk kell az etikai vonatkozásokat is. A pszichológiai vizsgálatban a személy csak szabad akaratából vehet részt, még akkor is, ha a vizsgálatot nem ő kérte a maga számára, hanem felajánlották neki, és csak annyiban fog javára válni, amennyiben meg van győződve arról, hogy ez a vizsgálat az ő növekedését szolgálja. Ha ezek a feltételek nincsenek meg, a pszichológus nem vállalhatja a klinikai vizsgálat lebonyolítását. Ha a jelentkező megértette a vizsgálat lényegét és írásban kifejezte beleegyezését, a pszichológus rátérhet a klinikai interjú és a klinikai tesztek alkalmazására. A klinikai teszteknek csak annyiban van értékük, amennyiben az interjú alapján megfogalmazott szakmai meglátásokhoz illeszkedik, azokat megerősíti vagy cáfolja. Abban az esetben, ha a képzésért felelős, a jelentkező egy adott problematikus személyiségvonása miatt kéri a pszichológiai vizsgálatot, az etika megkívánja, hogy először a jelentkezővel közölje az őt aggasztó problémát. A pszichológus semmilyen külső forrásból származó információt nem használhat fel a vizsgálatban. Ajánlott a vizsgálat elkezdése előtt egy hármas találkozó (képző - képzett - szakember), amelynek keretében tisztázzák a vizsgálat célját, és a szakember biztosíthatja a jelentkezőt (képzendőt) a konfidencialitás elvéről. A klinikai interjúban elhangzottak titoktartásra kötelezik a szakembert. Éppen ezért a klinikai interjúnak négyszemközt kell történnie. Nem elfogadottak azok a helyzetek, ahol a pszichológus egy bizottság tagjaként alkalmaz klinikai kérdéseket. A vizsgálat eredményeképpen megszületett következtetéseket a pszichológus a képzendő (vagy jelentkező) beleegyezésével közölheti a képzőnek vagy az intézmény vezetőjének. A legjobb megoldás az, ha az eredmény közlése a képzendő (jelentkező) jelenlétében történik, és így lehetőség van a felmerülő kérdések tisztázására. Ha a vizsgálat alatt a jelentkező (képzendő) meggondolja magát és visszavonja a közlési engedélyt, a pszichológus eleget kell tegyen ennek a kérésnek, és nem közölhet semmit a klinikai vizsgálat eredményéről.

Mint minden vizsgálati helyzet, a pszichológiai vizsgálat is szorongással jár, azonban ez a jelentkező (képzendő) érettségének és az önmagáról való igazság szabadságának is a jelzője lehet. David Goleman szerint a karakter, a személynek az a vonása, amely lehetővé teszi, hogy feltárja önmagát, az „itt vagyok"-nak a megélése. A pszichológiai vizsgálat ennek a karakternek a megmutatása, felfedezése.

A képzés alatt alkalmazott önismereti technikáknak és programoknak is vannak etikai vonatkozásai. Bár törekszünk arra, hogy elérjük az átlátszóság (transzparencia) eszményét, nem szabad elfelejtenünk, hogy az emberi személy végső soron misztérium önmaga számára is. A túl kevés, de a túl sok önismeret is felületessé tesz, a mértékletes önismeret azonban a lelki élet elengedhetetlen feltétele. Nemcsak a pszichológiai vizsgálatban, de a képzésben is a képzendő (jelentkező) képezi a kritikus elemet: végső soron a személy önmaga formálója, képzője. Minden képzés valójában ön-képzés, ezt a felelősséget senki más nem vállalhatja magára, csak maga a személy. A képzendő önismerete is csak addig a mélységig fog eljutni, ameddig a saját felelőssége és szabadsága engedi.

A szerzetes- és papképzés: önismeret és önátadás

A pszichológiai vizsgálat, amint korábban is említettem, a képzési folyamat része kellene hogy legyen, hiszen segítségével a jelentkező elmélyítheti saját identitását. A szerzetesi képzés és a papnevelés célját két kijelentésben tudjuk összegezni: „teljesen emberré válni", ahogyan Antiochiai Szent Ignác mondta, és „jobbá lenni".

A Lumen Gentium 8. pontja szerint a megváltás élő eszköze Jézus embersége (vivum organum instrumentum). A képzettnek meg kell értenie, hogy a spiritualitása nem fogja automatikusan megváltoztatni az emberségét. Az emberségünknek át kell alakulnia, osztatlanná kell válnia, kompartmentalizáció nélküli életre vagyunk meghívva. A képzés folyamatában a jelöltnek meg kell tanulnia az autonómia igazi jelentését, amely abban áll, hogy minden esemény, kapcsolat, minden, ami formálja, az az Isten kegyelme által megengedett folyamat része, amely egy helyes motivációból fakad és egy cél felé irányul. A hiteles képzéshez szükség van az egyedüllétre, arra, hogy mindent magunk mögött hagyjunk.

A képzésnek két iránya van: a képzendőnek belülről kell önmagát formálnia, harcolnia kell a fizikai és lelki érettségért, és ugyanakkor el kell fogadnia a kívülről érkező nevelői hatásokat, valamint a társak visszajelzéseit és az imában megtapasztalt isteni kinyilatkoztatást. A szerzetesi képzés folytonos egyensúlykeresés: a személyes és közösségi tapasztalat, a kultúra és az egyház, valamint az emberi dialógus és az ima között. A képzési folyamat kulcsszava éppen ezért az integráció a képzendő részéről és annak elősegítése a képző részéről. Ferenc pápa is a maga már megszokott szemléletes stílusával hangsúlyozza a szemléletváltást: „A képzés kézműves, nem pedig rendőri munkát jelent."7 A pápa felhívja a figyelmet, hogy korszakváltást élünk át: „A mai kultúra sokkal gazdagabb, és sokkal több benne a konfliktus, mint amelyikben egykor mi éltünk, évekkel ezelőtt. A mi kultúránk egyszerűbb és rendezettebb volt. Ma az inkulturáció másfajta hozzáállást kíván tőlünk. Így például: nem lehet úgy problémákat megoldani, hogy ezt vagy azt megtiltunk. Kitartó párbeszédre, a nézetek türelmes ütköztetésére van szükség."8 Az integráció, a belső vágyak és külső elvárások, a látszólag ellentétesnek tűnő értékek beépítése nemcsak a képzett részéről kíván érettséget, hanem a képző személyes érettségét is sokszor próbára teheti. Az új idők személyre szabott képzést kérnek.9 A Gondviselés gondoskodott arról, hogy kénytelenek legyünk felvállalni a személyre szabott képzés útját, hiszen ma már nem beszélhetünk szerzetes intézményeinkben számszerűleg zsúfolt noviciátusokról vagy képző-házakról. Az alacsony létszámú képzések előnye viszont - ennek minden nehézsége mellett is - a minőségre és a mélységre való törekvés lehetősége.

A képzés humán dimenziójának három eleme van: önismeret, önelfogadás, önajándékozás, és ezeket a hit fényében kell megélnünk. Nemcsak a képzés, de egész hivatásos életünk beteljesítése annak a lelkületnek az elsajátítása, amely Jézus Krisztusban volt (vö. Fil 2,3-5).

A Katolikus Nevelési Kongregáció 1970-ben megjelent levelében a szerzetesi élet súlyos válságának okát két tényezőben látja: az emberi és értelmi képzés hiányában és az önismeret hiányában - a szerzetes nem tudja, ki ő és kinek kellene lennie, nemcsak teológiai szempontból, hanem lélektani szempontból is.10 A kvalifikált önismeret minden szerzetesi és papi képzés része kellene hogy legyen. Ennek orvoslására indítottuk el szerzetesnők részére az Élet bőségben név alatt futó rendközi képzési és mentálhigiénés programot, amely többek között 120 órás csoportos önismeretet is magába foglal. A közel 10 éves rendközi képzési munkában való részvételem tapasztalatai alapján állíthatom, hogy az önismeretben való növekedés számos krízisben lévő hivatásos személy számára jelentett kivezető utat. A szerzetesi és papi hivatást kapott személyek számára azonban az önismereti munka más hangsúlyokkal rendelkezik. Cencini szerint az önismereti munka célja „nem csupán önmagunk (és saját bajaink) ismerete, hanem saját élettörténetünk olyan megismerése és felfedezése, amely egy Istennel való teljesen új kapcsolat kezdetét vagy előfeltételét jelzi."11

Az önátadásra való képesség teljes kibontakoztatása nemcsak a szerzetes és pap életre szóló feladata, hanem minden egyes emberé. Az emberi élet az önátadásban válik beteljesedetté, arra vagyunk meghívva, Isten így teremtett minket, hogy valakinek vagy valaminek odaszenteljük és átadjuk magunkat. Az ide való eljutás azonban egy érési folyamatot feltételez. Nem fogjuk tudni átadni, odaajándékozni magunkat, ha előzőleg nem gyökereztünk be valahová ebben a világban, ha nem éreztük soha szeretve magunkat, és ha még nem öleltük magunkhoz saját önmagunkat. Az önismereti munka részeként végzett biográfiai elemzésnek a célja ennek a hármas feltételnek a feltárása és adott esetekben ezek utólagos kiépítése.

A szerzetes- és papképzés integrációs feladata: a „búzaszem teológiája" és a „babszem lélektana"

Összegzésként újrafogalmaznám, hogy miről is szól ez a tanulmány. Azt szerettem volna bemutatni, hogy a szerzetesi és papi hivatást kapott személyek képzésének melyek a lényeges vetületei, hiszen olyan komplex életformára való felkészítéssel, neveléssel állunk szemben, amely annak számára, aki nem él benne, sok tekintetben érthetetlen. Hiszen a hivatás lényege, hogy teljesen személyes, megoszthatatlan misztérium.

A szerzetes és pap meghívott ember, de ezt a meghívást csak ő egyedül hallja meg a lelke mélyén. Ha válaszol rá, akkor hivatása küldetéssé formálódik. A meghívásban tehát két elem játszik közre: a szeretetből fakadó isteni kezdeményezés és az emberi válasz, amely csak szeretetből tud fakadni. A kegyelem ingyenessége és az emberi szabadság képezik a hivatás alapját. A hivatásos ember életében a kegyelem és a természet összefonódásáról van szó, amelyben a teológiai és lélektani elemek keverednek. Nem mintha az embert külön lehetne választani teológiai és lélektani elemekre, de ahhoz, hogy a meghívás és a válaszadás közti kongruencia létrejöjjön, szükségünk van arra, hogy úgy találtassuk rá emberségünket a lelkiségünkre, mint ahogy a ruhát szoktuk magunkra ölteni. Ha nem jön tökéletesen ránk, nem fogjuk jól érezni magunkat benne.

Ahhoz, hogy a teológiai és a lélektani vetületek közti különbséget és kapcsolódási pontokat megértsük, egy szimbolikus megközelítést ajánlok. A beszédünkben gyakran használunk analógiákat és metaforákat, hiszen a bonyolult dolgokat leginkább ezek segítségével tudjuk megérteni. A képzés szavunk a képezni igéből származik, ami alkotást, formálást jelent. De azt is észrevehetjük, hogy benne van a kép szó is. És akkor talán nem túl erőltetetten mondhatjuk, hogy a képzésben nagy szerepe van a képnek. Ha a szerzetesi és papi képzésre gondolunk, ez egyértelműen így van, hiszen a szerzetes Krisztusnak, a prófétának a képére, a pap Krisztusnak, a pásztornak a képére hivatott formálódni.

Az emberi életet nagyon sok metafora segítségével próbáltuk már eddig is leírni. Ahogy a 90. zsoltárban is imádkozzuk: az életünk olyan, „mint a reggel kiviruló fű: reggel kihajt és virágzik, estére lehull és elszárad". Az életünk a születés és a halál között azonban a fejlődésre van meghívva. A földi életünk feladata az Istennel való hasonlatosságtól az Isten-képiségre való eljutás.

A lélektani fejlődést is hasonlíthatjuk a növények fejlődéséhez, mint például a babéhoz. A bab az emberi élet szimbóluma lehet: a babszem formája nagyon hasonlít az embrió formájához, ezért egyes kultúrákban a babszem a termékenység szimbóluma. Mint minden növény életében, a bab életében is megkülönböztethetünk négy fázist: a mag, a csíra, a fiatal és érett növény periódusait. Ahogyan a babszemnek is, miután biztonságos talajba került, ahhoz, hogy életre keljen, szüksége van fényre és melegre, ugyanúgy a mi személyes életünkben is szükségünk van egy helyre, ahol kapcsolatainkban szeretve érezhetjük magunkat. A fiatal babnövény aztán virágba borul, és ekkor nyilvánul meg igazán a maga egyediségében, hiszen számtalan babfajta van, amelynek csak akkor élvezhetjük a szépségét, amikor virágba borul, addig csak egy jelentéktelen babszem. Az érett növény aztán ismét szemeket érlel, és biztosítja a jövőt mások és önmaga számára is.

A búzaszem egyértelműen teológiai szimbólum, az isteni élet és a feltámadás szimbóluma. A Szentírásban számtalan helyen találkozunk vele: Ruth könyvében a termékenység szimbólumaként, az Énekek énekében (7,3) a bőség szimbólumaként, a Leviták könyvében (19,9) az irgalmasság szimbólumaként, a Példabeszédekben (3,10) az áldás szimbólumaként, Izajás könyvében (55,1) az ingyenes megváltás szimbólumaként.

Amit leginkább a búzaszemhez asszociálunk, az a Jánosevangélium 12. fejezetének 23. verse: „Ha a földbe

hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz." Ez az egyik pont, ami miatt fontos megkülönböztetnünk a kétfajta dimenziót nemcsak a szerzetesi és papi képzésben, hanem bárki spirituális életében is. A halál itt nem az emberi természetre, az emberségünkre vonatkozik, hanem mindarra, ami nem életadó. A búzaszemnek azért kell meghalni, hogy a benne lévő életcsíra elinduljon. Az életcsíra már ott van benne a magban. A búzaszemnek meg kell halnia, hogy az isteni élet növekedésnek induljon, a babszemnek azonban virágoznia kell, az emberségünket ki kell dolgoznunk magunkban. Amikor a humánus dimenzióról beszélünk, a „babszemlélektan" törvényei szerint gondolkodunk, a növekedést és a virágba borulást tartjuk szem előtt, az egyéniség és az érzelmek színes világának perspektívájából beszélünk. Amikor a teológiai dimenzióról beszélünk, akkor a metaforáink, a szimbólumaink, az analógiáink megváltoznak, és a „búzaszem teológiájának" törvényei szerint gondolkodunk, az élet és halál kérdései foglalkoztatnak. Jól szemlélteti ezt az „én meghalásának" értelmezése: attól függően, hogy milyen területen mozgunk és milyen elméleti keretben határoztuk meg az én-t, annak meghalására vagy annak kibontakoztatására törekszünk.

A szerzetesi és papi életre való képzés, de végül is minden ember képzésének a hatékonyságmérője a hétköznapi élet minősége és a hitelesség. A hitelességet pedig az az érettség teszi lehetővé, amelyet Cencini így fogalmazott meg: „Az érettség nem jó cselekedetekből és jó szándékokból álló csomag, hanem annak az igazságnak, szépségnek és jóságnak az ellenállhatatlan felhívásához való elkerülhetetlen csatlakozás, amelyet az egyén megtanult a körülötte levő dolgokból, kiváltképp a mindennapokból kiolvasni, és amelyre megtanult egy meglepő ajándék részeként rátalálni."12

Jegyzetek

1 A. Spadaro SJ: Ébresszétek fel a világot. Ferenc pápa gondolatai a szerzetesélet mai kérdéseiről. E-szerzetes 2 (2014) 1-13. 8.

2 Ferenc pápa beszéde a fiatal szerzetesekhez, A Hit Éve kapcsán zarándoklatra érkezett szeminaristákhoz, novíciákhoz, novíciusokhoz, VI. Pál terem, 2013.07.06, (http://domonkosnoverek.hu/?page_id=1446)

3 A. Spadaro SJ: Ébresszétek fel a világot. Ferenc pápa gondolatai a szerzetesélet mai kérdéseiről. E-szerzetes 2 (2014) 1-13. 10.

4 Coleman G.D.: Catolic Priesthood. Formation and Human Development. Liguori Publications, 2006, 12-13.

5 I. m. 24-26.

6 Coleman G.D.: Catolic Priesthood. Formation and Human Development. Liguori Publications, 2006, 26.

7 A. Spadaro SJ: Ébresszétek fel a világot. Ferenc pápa gondolatai a szerzetesélet mai kérdéseiről,E-szerzetes 2 (2014) 1-13. 8.

8 I. m.

9 I. m. 9.

10 Pigna A.: Megszentelt élet. Szent Gellért kiadó, Szeged 1990, 114.

11 Cencini A.: A Fiú lelkülete. A szerzetesképzés menete. L'Harmattan, Budapest 2010, 110.

12 I. m. 111.

Homa Ildikó SSS

A szerző klinikai pszichológus, pszichoterapeuta az egzisztenciaanalitikus és logoterapiás irányzaton belül. Jelenleg a bBtE Hungarológiai Doktori Iskola doktorandusza, kutatási témája az érzelmekről való beszéd nyelvi lehetőségei. Szerzetesnőként (szociális testvér) és pszichológusként fontosnak tartja a teológiai és pszichológiai megközelítések integrációját, amelyet gyakorlatban az általa kidolgozott és koordinált Élet bőségben című rendközi képzési és mentálhigiénés programban valósított meg.

Forrás: Keresztény Szó

A Szerzetesi Sziget márciusi vendégei a bencések

Időpont:  2015. március 1., vasárnap, 21:00

Helyszín:  Loyola Café 1085 Budapest, Horánszky u. 20.

Men in Black

avagy a bakonybéli bencések Budapesten

Ha szeretnéd látni azt, amit a Bakony rengetegében élő szerzetesek magukból és életükből megmutatnak,

Ha szeretnéd hallani, amit mesélnek, és ahogyan imádkoznak,

Ha szeretnéd érezni gyógynövénykertjük növényeinek illatát,

Ha szeretnéd ízlelni a monostorukban készülő gyógyteák, likőrök, lekvárok ízét,

Ha szeretnél kézbe venni egy feszületet, mely a műhelyükben született,

Akkor gyere el a Horánszky utcában lévő Loyola Caféba 2015. március 1-jén, vasárnap este a 8 órakor kezdődő szentmise után, hogy találkozhassunk a „Szerzetesi sziget” programon. Szeretettel várunk!

Forrás: Jezsuiták

Nyílt nap az Egri Hittudományi Főiskolán és Szemináriumban

Eger városában az ún. Érseki Papnevelő Intézet, köznapi nyelvén szeminárium nyílt napokat rendez azoknak a fiatalembereknek a számára, akik érdeklődést éreznek magukban a papi hivatás iránt, akik el tudnánk képzelni magukat még a XXI. században is római katolikus papként.

Helyszín: Érseki Papnevelő Intézet – Eger, Foglár u. 6. (papnevelő intézet)

Időpont: 2015. március 27. péntek – március 29. vasárnap

- A hétvége jelmondata: „Értük szentelem magam, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazságban” (Jn 17,19).

-  Péntek délután 18.00 óráig érkezzenek a szemináriumba, és vasárnap az ebéddel fejeződik be a közös program.

- A középiskolás korú vagy annál idősebb fiatalokat várjuk. Az alsó korhatár 14 év.

- A plébánosokat arra kértük, hogy 2015. március 20-ig jelezzék a résztvevők neveit és életkorát, hogy a szükséges előkészületeket meg tudjuk tenni. Ezért kérjük, hogy az érdeklődőket irányítsuk a plébános vagy lelkivezető atyákhoz, segítsük őket a személyes találkozó, megbeszélés összehozásában!

Mellékeljük a nyílt hétvége időpontját, programját, a jelentkezési lehetőség módját.

Az érseki papnevelő honlapja: http://szeminarium.eghf.hu

Egri Hittudományi Főiskola honlapja: http://www.eghf.hu/

Facebook-oldal, ahol kispapok, papok várják a kérdéséket papi hivatással kapcsolatban, s szívesen adnak eligazítást: Gaudete

Elérhetőségek:

Szabó József spirituális;

Tel: 06/36-312-916/116-os mellék

Mobil: 06/30-260-64-38

e-mail: szabo.jozsef.69@egriegyhazmegye.hu

Forrás: Váci Egyházmegye

Hogyan döntsek?

Könyvajánló

Stefan Kiechle: Hogyan döntsek? - Budapest - L'Harmattan Kiadó - Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, 2011.

Stefan Kiechlének, a német jezsuita rendtartomány főnökének könyve, a Hogyan döntsek?, mely a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Szerzetesteológiai Intézet Kis út sorozatában jelent meg, praktikus segítséget nyújt fiataloknak és idősebbeknek egyaránt, hogy mit tegyenek egy adott döntéshelyzetben. A 21. században már nem divat az elköteleződés, sokkal inkább természetesebb a várakozás, az a fajta hozzáállás, hogy majd lesz valami. Azonban dönteni kell, sőt azt is fel kell ismernünk: azzal, hogy nem döntünk, mégiscsak hozunk egy döntést, sőt elszalasztjuk a szabadságunk adta választási lehetőséget, és csak sodródunk egy bizonyos irányba, sokszor abba az irányba, amelyhez a legkevésbé van affinitásunk.

A Hogyan döntsek? c. könyv hat rövid részre tagolódik. Az első fejezet címe: Van egy kis problémám Itt a szerző arról beszél, hogy mindannyiunk előtt sok döntési helyzet van, és egymástól eltérően közelítjük meg azokat. Vannak a fej-emberek, akiket inkább a racionalitás vezérel, és vannak a szív-emberek, akik inkább az érzéseiket követik. Az egyik nem jobb, mint a másik, azonban nagyon fontos, hogy egyik se legyen túl hangsúlyos, hanem inkább egészítsék ki egymást. Ez az első rész szól az idő fontosságáról egy döntési helyzetben, valamint arról, hogy Isten akaratának felismerése hogyan közelíthető meg.

A második rész Loyolai Szent Ignácról szól. A szerző bemutatja, hogy Ignác üzenetének a mai világban is van helye: ahogy ő eljutott egy döntésre, az ma is alkalmazható, sőt nagyon is helyénvaló. Ignác arra tanít, hogy az ember miként válhat közömbössé, hogyan lehet szabad a különböző befolyásoló tényezőktől, azaz hogyan lesz szabad valamitől és szabad valamire. Kiechle modern nyelven, a mai világban érthető módon és mai példákkal illusztrálja a folyamatokat és segít az előrelépésben. A választás három típusáról beszél, amelyeket közvetlen intuícióként, megmozdulásokként, valamint racionális választásokként ír le, és megemlíti, hogy ez a három sokszor kiegészíti egymást, ezek összhangjából születik egy jó döntés.

A harmadik fejezet a döntés kritériumairól szól. Két fő kritérium van, a gazdagabb termés, amikor a másik ember van előtérben, és az erősebb vigasz, amikor az egyén arra hivatott, hogy saját szemszögéből, saját boldogságából kiindulva nézze az eseményeket és e kettő alapján döntsön.

A következő rész módszerek által nyújt segítséget. Az elcsöndesedés és imádság, a szabaddá válás gyakorlása és a képzelet gyakorlatai mind abban segítik az olvasót, hogy a különböző élethelyzeteit jól közelítse meg, és miután szembenézett velük, milyen következő lépések segítik őt az előrehaladásban.

Az utolsó előtti rész, az ötödik, valós témákat, nehéz helyzeteket hoz példaként: amikor egy döntés zátonyra futott, amikor egy helyzet tragédiába torkollott. Felteszi a szerző a kérdést, hogy vajon egy korábbi döntést újra lehet e gondolni, milyen feltételek mellett lehet azokat semmisnek nyilvánítani, és vajon van e kiút egy olyan helyzetből, ami egy rossz, nem átgondolt döntés következménye. Segít feltárni, felismerni az idő és a motívumok szerepét egy-egy élethelyzetben.

A könyvet egy összefoglalóval zárja, amelynek azt a címet adta, hogy a döntéshozatal tíz alaptétele. Felsorolja a folyamat lépéseit, és segíti az olvasót abban, hogy az eddig elméletben olvasottakat át tudja ültetni az ő saját, valóságos élethelyzetébe.

A döntések életünknek olyan alap pillérei, amelyekre igazán érdemes odafigyelnünk. A ma döntése meghatározza a holnap eseményeit. Egy döntés sokszor összetett és nem annyira egyértelmű, de alapelveket mindig érdemes követni. A Hogyan döntsek? c. könyv gazdag ilyen alapelvekben, és az olvasónak felkínálja azt a bátorságot, amellyel életének kisebb és nagyobb döntéseinek szemébe tud nézni – bizalommal és reménységgel.

Kovács Kata

Forrás: Sapientia

Imádság a Lourdes-i Szűzanyához hivatásért

Ó, bűn nélkül fogantatott, Szeplőtelen Szűz Mária, tekints fiataljainkra és segítsd őket tisztaságod által megtalálni a helyes utat, amikor hivatásukat keresik. Járj közben értük, hogy testben-lélekben tisztán fel tudjanak készülni feladatukra, és el tudjanak köteleződni azon az úton, amelyet a Mennyei Atya álmodott meg róluk. Esd ki nekik azokat a kegyelmeket, amelyek hivatásuk betöltéséhez szükségesek, ellenálljanak a kísértéseknek és engesztelő életet élhessenek. Amen.

Szent Skolasztika

A nagy rendalapító Szent Benedek nővére – egyesek szerint ikertestvére – az imádság és a lelki beszélgetés embere volt. Az életére vonatkozó egyetlen forrás Nagy Szent Gergely Benedekről írott életrajza. Skolasztika Szent Gergely szerint a Szabinhegyvidék Nursia nevű városában született gazdag család gyermekeként.

Bár előkelő származása, nagy vagyona és szép külseje számos kérőt vonzott köréje, ő egyedül Istennek akart szolgálni és már fiatalon teljesen a felebaráti szeretet gyakorlásának élt az öregek és a betegek szolgálatában. Skolasztika fiatalabb koráról mégis keveset tudunk, a részletek már csak azután hitelesebbek, miután Szent Benedek megalapította Monte Cassino híres monostorát. Skolasztika maga kereste föl bátyját, hogy közelében lehessen, s hogy végső formát kapjon személyes élete, amely szüleik – feltehetően elég korai – halála után megoldatlan maradt volna, hacsak férjhez nem megy. Skolasztika azonban nem kívánt férjhez menni, eszményei azonosak voltak bátyjáéval, akit gyermekkorától nagyon szeretett, és akihez rendkívüli módon ragaszkodott.

Későbbi hagyomány szerint Skolasztika először Subiaco mellett, a Roccabotte-kolostorban élt, s Benedek támogatta az ottani közösség megalakításában, így Skolasztika tekinthető az első bencés apácának. Később Benedek Piumarolában, Monte Cassino közelében emelt zárdát nővére és társnői számára, s egyúttal gondoskodott megfelelő reguláról (életszabályról) is. A kicsiny zárda nemsokára elégtelennek bizonyult a jelentkezők befogadására. Így hamarosan új és tágas kolostort kellett építeni, az első bencés apácakolostort, melynek Skolasztika lett az első apátnője.

Sokat böjtölt, imádkozott, és fáradhatatlanul tevékenykedett az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásában. Mivel pedig a példa másutt is követésre talált, a bencés apácák rendje rövid időn belül a keresztény világ egyik legnépesebb és legjobban elterjedt rendje lett. Céljuk az volt, s ma is az, hogy úgy éljenek, mint az első keresztények, akikről az Apostolok Cselekedeteiben ezt olvassuk: „Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban... Mind összetartottak és mindenük közös volt” (ApCsel 2,42-45).

Skolasztika évente egyszer látogatta meg bátyját, hogy lelki társalgást folytasson vele, s Benedek ilyenkor lement hozzá a monostor kapuján kívül eső közeli majorba. Nagy Szent Gergely pápa Párbeszédek című könyvében olvashatjuk a bájos legendát a két testvér utolsó találkozásáról. Az egész napot Isten dicséretében és jámbor beszélgetésben töltötték, amikor pedig beesteledett, vacsorához ültek. Skolasztikát halálsejtelmek töltötték el, de Benedeknek nem szólt róluk. A beszélgetés tovább folyt, a késői órákig. Ekkor Skolasztika könyörögve kérte bátyját: „Nagyon kérlek, ma éjjel ne menj el, hadd beszélgessünk egész reggelig a mennyei élet örömeiről.” „Mi jut eszedbe, nővérem – válaszolta a fivére –, az képtelenség, hogy ne menjek haza a cellámba.”

Benedek nem szeghette meg a saját fogalmazású reguláját, amelyik megtiltotta a testvéreknek, hogy éjszakára ne térjenek vissza Monte Cassinóba. A szent nővér, amikor testvére tagadó válaszát meghallotta, imára kulcsolta és az asztalra tette a kezét, fejét ráhajtotta, és imádkozni kezdett Istenhez, aki mindent megtehet. Amikor ismét föltekintett, az ég elsötétült. Felhőszakadásszerű eső zúdult alá, mennydörgések reszkettették meg a levegőt, így Szent Benedek és a vele érkezett testvérek ki sem merészkedhettek az ítéletidőbe. Benedek maradt tehát, és így hosszúra nyúlt a búcsúzás.

Három nap múlva Benedek megtudta, hogy nővére örökre hazatért. Imádság közben Skolasztika lelkét egy nemes, szépséges fehér galamb alakjában látta a mennyekbe szállni.

Néhány testvér elhozta holttestét Monte Cassinóba, ahol a megilletődött Benedek abba a sziklasírba temette el nővérét, amelyet magának készíttetett. Egy Nápolyban talált, márványba vésett naptár szerint Skolasztikát február 10-én temették el. Rómában a 12. század óta ülik ünnepét ezen a napon.

Skolasztika a Benedek-rendi zárdák és apácáik védőszentje, s vihar idején fohászkodnak hozzá. Művészi ábrázolásokon apácaként látjuk, pásztorbottal és feszülettel, vagy galambbal, mely lelkét szimbolizálja.

Összeállította: Riskó Mariann

Forrás: Új Hajtás

Szent Skolasztika élete és legendája

Miféle szerzet? - A Pálos Rend

Rádió riport a Magyar Pálos Rend tartományfőnökével P. Csóka Péter János OSPPE atyával.

A riport itt hallgatható meg.

Forrás: Szerzetesek.hu

Kép: Márianosztra Kegyhely

Csendes hétvége a Segítő nővéreknél

Szent Ágota szűz és vértanú

Született: a szicíliai Cataniában 231. körül, meghalt: ugyanott 251 körül, a Decius császár féle keresztényüldözés során.

Egyike annak a hét női szentnek, akik Szűz Mária mellett név szerint szerepelnek a szentmise kánonjában.

Vértanúságának rövid története:

Ágota Cataniában a mai Badia di Sant'Agata templom helyén született előkelő családban.

Már folyt Decius császár keresztényüldözése, amikor a szépséges lányt Quinlianus helytartó kiszemelte magának. A lány azonban akkor már elhatározta, hogy életét Krisztusnak szenteli és a helytartó közeledését visszautasította. A helytartó megtudva, hogy Ágota keresztény bosszúból egy hírhedt örömtanyára vitette, hogy ott átneveljék. Ágota azonban minden kísérletnek ellenállt. Ekkor a helytartó nagy haragra gerjedt és Ágotát bíróság elé állíttatta. A börtönben néhány nap leforgása alatt a kínzások egész sorát kellett kiállnia, de Ágotát nem tudták megtörni. Amikor a feldühödött bíró látta, hogy a lánnyal nem boldogul iszonyúan megverette és melleit levágatta. Legendája megőrizte ekkor elmondott szavait:

"Embertelen zsarnok! Nem szégyelled, hogy egy nő testéről azt vágatod le, amiből mint gyermeket anyád téged is táplált? Tudd meg, hogy lelkemben továbbra is épek melleim, melyeket Istennek szenteltem. Belőlük merítek erőt magamnak."

Legendája szerint az ezt követő éjszakán megjelent előtte Szent Péter és teljesen meggyógyította. A zsarnok ezután éktelen haragra gerjedt és addig kínoztatta, míg a kínzásokba belehalt.

A 6. századi Jeromos-féle Martyrologium február 5-re teszi Szent Ágota temetésének napját.

Forrás: Szüzek rendje

Kép: Sponsa Christi

Nunc dimittis

Hadd legyek egészen a Tiéd!

Urunk bemutatásának ünnepe: a szerzetesi hivatások imanapja. Gyertyaszentelő Boldogasszony közbenjárását is kérve, könyörögjünk az Úrhoz azokért a testvéreinkért, akik - mint égő, világító gyertyák - egészen Istennek szentelik életüket. Flüe-i Szent Miklós imája szépen kifejezi azt az odaadottságot és önfelajánlást, mely a szerzetesi életforma sajátja, de egyben minden krisztushívő vágya is.

"Én Uram, én Istenem, vedd el tőlem mindenem, ami gátol Feléd!" Ez az első lépés az önátadás útján: a via purificativa. Csak a mi jó Urunk tisztíthat meg minden hiábavaló bűntől, csak Istenünk szabadíthat meg minket minden felesleges tehertől.

"Én Uram, én Istenem, add meg nékem mindenem, ami segít Feléd!" Második lépésben bűneink gátjától szabaddá válva, immár üres kezekkel és nyitott szívvel állhatunk Isten színe elé: Uram, töltsd be lelkemet megvilágosító kegyelmeddel! Ez már a via illuminativa. Add, hogy kegyelmed által másokat is megvilágítsak, lángra lobbantsak!

"Én Uram, én Istenem, fogadd el az életem, hadd legyek egészen a tiéd!" Bűneimtől megtisztulva és Istentől megvilágosítva - önmagam teljesen neki adom. Ez a lépés a via unitiva, az út, mely a célegyenes felé, az Úrral való eggyé váláshoz vezet. Uram, fogadj el magadénak! Tégy velem, amit csak akarsz! Hadd legyen egész életem érted élő, teljesen elégő áldozat! Add, hogy egészen a Tied legyek!

Bognár István

Forrás: Hitvallás

Egyedül az egyedüli Istennel

Első Remete Szent Pál Monasztikus Nővérei a Pálos Nővérek kisfilmje

A szeretet fénye

Interjú Karl Wallner ciszterci apáttal

Az 1133-ban alapított cisztercita apátság a középkori építészet műremeke, mivel több stílus, a román, gótikus és a barokk jellegzetes vonásait ötvözi. Heiligenkreuz ma Európa legnagyobb és a világ legrégibb ciszterci kolostora. A kolostort III. Lipót, Alsó-Ausztria védőszentje alapította. Itt a legősibb osztrák uralkodónemzedékből négy babenbergi uralkodó lett eltemetve: IV. Lipót őrgróf, V. Lipót herceg, I. Frigyes herceg, valamint II. Harcias Frigyes herceg. 1188-ban V. Lipót herceg a kolostornak ajándékozta a nagy Szent Kereszt ereklyét, melyet máig is tisztelnek - ez Krisztus keresztjének a legnagyobb darabja az Alpoktól északra. A heiligenkreuzi ciszterci szerzetesek "popsztárokká" váltak, amikor 2008-ban kiadták a "Gregorián énekek - a Paradicsom zenéje" című CD-jüket. A gregorián dalokkal nemcsak az osztrák, de a londoni slágerlistákra is felkerültek.

Poór Tünde: Az idei év a szerzetesek éve. Mi a legfontosabb üzenete ennek az évnek az Ön számára?

Karl Wallner ciszterci apát: Az egyház a megszentelt életűek évét hirdette meg idén. Nagyon fontos szem előtt tartanunk, hogy Jézus, minden ember megváltója, de közülük egypárat különlegesen le is foglalt magának, hogy közvetlen, direkt módon kapcsolódjanak hozzá, azaz Jézus Krisztushoz. Amikor engem elhívott az Úr, 18 éves voltam. Immár 33 éve vagyok szerzetes Heiligenkreutzban Bécs mellett. A papok, apácák, szerzetesek, akik a katolikus egyház valamilyen rendjébe tartoznak, olyan emberek, akik szerelmesek Jézusba. Nekünk szükségünk van az ő életpéldájukra, hogy lássuk, hogy Jézus nem csupán kitaláció, hanem valóságos személy, aki képes megérinteni az emberek szívét, és egy életen át tartó szerelmes kapcsolatba hívni őket. És ők ezért képesek arra, hogy ilyen különleges életformában éljenek.

PT: Hogyan tudnak az emberek közelebb kerülni Istenhez és nyitottnak lenni felé, beleszerelmesedni Istenbe, ahogy azt a ciszterci rend alapítója is tette? 

KW: Először is, mindenkinek meg kell bizonyosodnia arról, hogy Isten létezik. Ez nagyon egyszerű, ahogy Jézus tanította az evangéliumban: kérjétek az Urat, hogy segítsen nektek! Tehát, ez az első lépés, hogy imában kérjük Isten segítségét. Aztán majd meglátjuk, hogy ez vajon csupán bla-bla, vagy valódbana megtapasztalható az Isten segítsége. Másodszor, amikor megtapasztalod Isten segítségét, amiben biztos vagyok, akkor kezd el dicsőíteni őt, kezdj el hálát adni neki. Ez nem túl bonyolult ahhoz képest, hogy más vallásokban elsősorban bizonyos technikákat, imamódokat, meditációs gyakorlatokat kell elsajátítani ehhez. Ez sokkal egyszerűbb a mi hitünkben, mert mi egy olyan Istenben hiszünk, aki maga is aktív, és csupán meg kell engednem, hogy közeledjen felém. Meg kell nyitnom a szívem, és hagyni, hogy Ő belépjen oda. Engednem kell, hogy ő cselekedjen az életemben. Kérnem kell, hogy legyen jelen az életemben, segítsen, legyen velem, és csodák tanúja leszek az életemben.

PT: A tanításában azt mondta, hogy az ön kolostora virágzik, sok új hivatás van. Mi ennek az oka, hiszen máshol a világon éppen csökkenőben van a szerzetesi hivatások száma? Az ön kolostorában pedig fordítva, emelkedik. 

KW: Roppant érdekes. Heiligenkreutz valóban telítve van. Amikor ott beléptem a rendbe, negyvenen voltunk, most pedig kilencvenen vagyunk. Én vagyok az egyik legidősebb szerzetes az 51 évemmel. Rengeteg fiatal szerzetesünk van, akik konténer lakásban alszanak, mert különben nem férnének el a kolostorban. Nem tudom megmagyarázni, de úgy vélem, hogy az Úr eszközei vagyunk az evangelizációban, és azt is jelzi, hogy ha mi valóban szerelmesek vagyunk Istenbe, Vele élünk, akkor ez meglátszik rajtunk, ereje van. Így növekszik a rendünk, nem hal ki. Ezenkívül nagy harmóniában élő közösség vagyunk. Bár nagyon különbözünk egymástól, mégis harmóniában élünk, mert Jézus azt kívánja tőlünk, hogy tartsunk össze. Ugyanakkor XXI. századi emberek is vagyunk, akik használjuk a médiát, a facebookot, van egy klassz honlapunk, ahol reklámozzuk mind a közösségünket, mind a közösségi életünket, és nyitottak vagyunk a fiatalok felé. Havonta egyszer van egy karizmatikus imaalkalmunk 300 fiatallal. Mi idős szerzetesek latinul éneklünk, gregorián énekeket a XII. századból, de szeretjük az új fajta dicsőítő énekeket is. Tehát együtt dicsőítünk a fiatal karizmatikusokkal. A fiatalok azt látják, hogy velünk együtt kapcsolatba léphetnek Jézussal, így rengeteg szerzetesi hivatás született, de sok házasság is.

PT: Van-e valamilyen speciális tervük a megszentelt élet éve kapcsán?

KW: Nem. Annyi szerzetesi hivatásunk van, és rengeteg tanuló a fakultásainkon, hogy nincs tervünk erre nézve. Csupán követjük Isten velünk kapcsolatos terveit. Várjuk, hogy Ő mit mond nekünk, imádkozunk, hogy vajon az Úr akarja-e hogy új alapítást hozzunk létre Kelet-Németországban, ahol elég kevés a keresztények száma. De mindenképpen imádkoznunk kell, hogy világosan lássuk a lelkünkben, mi Isten akarata, és mi engedelmeskedünk neki. Nincsenek emberi terveink, mert azok semmik az Úréhoz képest. Az Istennek jobb tervei vannak.

PT: Tehát Önök csupán imádkoznak, és odahallgatnak arra, hogy mit mond a Szentlélek, és megteszik azt. 

KW: Azt figyeljük, hogy melyik ajtó nyílik meg nekünk. Ha például egy püspök, mivel mi régi kolostor vagyunk, meghív minket a püspökségébe, akkor imádkozunk ezért, hogy vajon ez Isten akarata-e, és ha igen, akkor belépünk ezen az ajtón. 

PT: Mi a legértékesebb az Ön számára szerzetesként?

KW: Hogy mi a legértékesebb? Mindennap az Isten közelében lenni, három órán át a közösségi imában. De már az is boldoggá tesz, hogy ilyen gyönyörű helyen élhetek Heiligenkreuzban. Amikor a fiatalokra nézek, a tekintetükön látszik, hogy egészségesek, tiszta a gondolkodásuk, Istentől megérintett emberek. Ez a jövő. Ez az egyház és Európa jövője.

Poór Tünde, a Katolikus Rádió munkatársa

Forrás: Iránytű Hivatástisztázó Műhely