Japán misszió: az újév fontosabb, mint a karácsony

A karácsonyi időszak vége –- interjú Nemeshegyi Péter misszionáriussal

Japánt tartja második hazájának a 88 éves Nemeshegyi Péter jezsuita misszionárius. A katolikus karácsonyi időszak utolsó napján, vízkereszt alkalmából a Japánban megélt ünnepekről, missziós munkájáról kérdeztük.

– A misszióban eltöltött évek során nem hiányzott Önnek a hazai ünnepek hangulata?

– Nem! Annak ellenére, hogy kevés keresztény él Japánban, már november végétől karácsonyi a hangulat. Ott a karácsonyi időszakban már évtizedek óta divat az ünnepi kivilágítás. A fákra szerelt apró izzók milliói gyulladnak fel esténként. Az újév például a japánok számára a sintoizmusban és a buddhizmusban is nagy ünnep. Ők a tavaszt már januártól számítják!

– Hogyan ünnepelnek ezekben a napokban a helyiek?

– Egy hétre az egyébként nagyon dolgos japánok is szabadságra mennek. A vidékiek a nagyvárosokból igyekeznek vissza a falujukba újévet ünnepelni. Tokióban a papneveldénk – egy háromemeletes magas épület – lapos tetejéről ebben az időszakban lehetett látni a Fujit, ami körülbelül félszáz kilométer távolságra van! Máskor a gyárakból kiáramló füst megzavarta a panorámát. Ez a világ legszebb hegye! Mindig más: reggel, este, télen, nyáron.

– Hogyan telik a misszióban karácsony vigíliája?

– Ilyenkor délben beültem a gyóntatószékbe. Jöttek is szépen. Mikor volt egy kis időm, kukucskáltam ki a templomba. Itt az a szokás, hogy ezen a napon fiatal párok, nem keresztények is, eljönnek egy kicsit imádkozni. Hátha abból valami jó fog kisülni! Egyszer egy lányka kezét összetéve buzgón imádkozott, a fiú bámészkodott jobbra-balra, nem fogott rajta nagyon az áhítat! Dobtam feléjük egy áldást, hiszen Pál is azt mondta: „Akit ismeretlenül is imádtok, azt hirdetem én tinéktek.”

– A misék teljesen úgy zajlanak, mint nálunk?

– Nagyon sokan áldoztak, szinte mindenki! Japánban a katolikusok között az a szokás alakult ki már a 19. századtól, hogy aki részt vesz a Szentmisén, áldozik is. Úgy látszik, a misszionáriusok nagyon szépen vezették be, hogy az igazi szentmise olyan, mint egy vacsora, és az elég fura dolog, hogy a vacsorán részt veszünk, de nem akarunk enni! Japánban jönnek azok is az áldozáshoz, akik valamilyen okból, főképp, mert nem keresztények, nem áldozhatnak. Összetett kézzel, lehajtott fejjel jelzik, hogy csak egy áldást kérnek.

– Milyenek Japánban a keresztény énekek?

– A protestánsok többnyire az Európában szokásos dallamokat éneklik, viszont a katolikusoknál sikerült néhány japán születésű kiváló zeneszerzőt mozgósítani, hogy a japán szövegekre illő és a zenei világnak megfelelő muzsikát komponáljanak. Ezek persze nem olyan veretes régi művek, de több dal nagyon jól sikerült.

– Ezekben a napokban, Japánban is általános szokás az ajándékozás. Jellemzőek-e sajátos hagyományok?

– Igen, a karácsonyi ajándékozás összekapcsolódik az újévivel. Az újévi ajándékot ellenben azonos értékben viszonozni illik. Ez nem mindig egyszerű, ha valaki nagy ajándékot kap.

– Hogyan tudta a más kultúrában felnőtt japánoknak közvetíteni az evangéliumot?

– Nagyon igyekeztem, hogy lehetőleg úgy beszéljek a kereszténységről, hogy ne legyen valami furcsa, nehéz, komplikált, távoli történet, hanem arról beszéljek nekik, amit a Szentlélek már sugallt a szívükbe. Hogy jónak lenni jó, hogy Isten akarja, hogy legyünk, szeret bennünket, irgalmas és jóságos, és csak a szeretet számít! A karácsonyi éjféli mise nagy kihívás a papnak, hogy jól prédikáljon, hogy a kereszténység lényegét mondja el, hogy a világért se arra használja ezt az alkalmat, amikor sokan vannak, hogy szidja a híveket.

A szigetország kemény missziós terep

Japán 130 milliós lakosságból egy-másfél millió a keresztény. Ennek csaknem a fele katolikus, a többiek főleg a protestáns egyházakhoz tartoznak. Megnehezíti a számításokat, hogy sokan több vallást is gyakorolnak egyszerre. Divat például a keresztény esküvő kedvéért megkeresztelkedni. Az első keresztény missziót a jezsuiták kezdték meg Xavéri Szent Ferenc vezetésével 1549-ben. Az 1860–70-es évektől kezdve lehetett újra nyilvánosan gyakorolni a keresztény vallást a 16. század végi tiltás, és az azt követő több évszázados kegyetlen üldözés után. Nagaszaki környéki falvakban, kis szigeteken sokan évszázadokon keresztül titokban élték meg keresztény hitüket. 50-60 ezren lehettek az ő leszármazottaik. A többiek az utóbbi másfél évszázadban megkeresztelkedtek. A 20. századnak szintén voltak olyan időszakai az első világháború után, a második világháború alatt, amikor a sintoizmus gyakorlását mindenki számára kötelezővé tették.

K. M.

Forrás: Mindennapi Közéleti Portál