Karácsonyi
készületünknek idén is kiemelt pontjai a szombat esti gyertyagyújtások.
Számunkra is fontos, hogy a megtestesülés ünnepére méltóképp felkészüljünk. Így
kispapokhoz leginkább illő alkalom, hogy a szombat esti vesperás keretében egy-
egy elmélkedő gondolataival elmélyítsük annak tudatát, hogy életünkre is
hatással van Krisztus Jézus megszületése. Így volt ez advent 1. vasárnapját
megelőző szombat este is. Diakónusunk, Szilágyi Szabolcs vezette az esti imát.
Melynek elején megáldotta az új adventi koszorút és meggyújtotta a várakozás
első gyertyáját. Az elmélkedést egy Kismarosról érkező, ciszterci szerzetes,
Zita nővér tartotta. Egy-két gondolatot hadd emeljek ki beszédéből:
"Karácsonykor az Úrral szeretnénk találkozni. A találkozás minősége függ a várakozás minőségétől." "A várakozás minőségét meghatározza a kapcsolatok minősége. Valóban szeretném megismerni a másikat? A személy érdekel, vagy az, hogy kapok valamit? Ha csak az ajándék érdekel, akkor gyerekes szinten vagyunk, aki, ha megjött a vendég, köszönés nélkül elé áll és megkérdi: mit hoztál?" Akik közösségben élnek (mint mi a szemináriumban, vagy minta a szerzetesek) fontos, hogy az egységet (monas) három szinten valósítsák meg: Egység Istennel, másokkal, magukkal.
Azután arról szólt, hogy nekünk, akik a Szeretet megszületésére készülünk, az a feladatunk, hogy "itt és most törekedjünk a megvalósítására. Nem holnap, vagy holnapután, hanem itt és most." Így ettől a készülettől és jelentől függ, hogy milyen lesz a találkozás.
Buzdított minket, hogy feltegyük magunknak a kérdést: "Mi az, ami még hiányzik belőlem ahhoz, hogy teljes legyen a Jézussal való találkozásom?"
Közösségben élőknek különösen is középponti kérdés a kapcsolatok minősége. Bekerülve az adott közösségbe, örülünk annak, hogy vannak társaink. De egy idő után már azzal kezdünk foglalkozni, hogy: milyenként van, az én szám íze szerinti-e? Megmételyez a gondolat, hogy átformáljam olyanná, amilyenként nekem tetszene. De ezzel, már nem ő a fontos, hanem én magam, és hogy mit kapok tőle. Ez a mentalitás megfertőzheti másik két szeretet-irányunkat is: Istennel és önmagunkkal való kapcsolatunkat. Odaállok Isten elé, és felpanaszolom: mindent elhagytam Érted, Te mit adsz nekem. Ilyenkor kapcsolatunkat nem a vallásosság jellemzi, hanem érdekkapcsolat lesz. Így nem Valakit várunk, hanem valamit. Azt a jutalmat, amit ígért. Nem azért jövünk Istenhez, hogy megismerjük, hanem teljesítményeinkkel dicsekedjünk. Önmagammal szemben támasztott elvárásaimnak sem tudok megfelelni, így magamban is mindig csalódok.
Hinnünk kell abban, hogy megváltozhat életünk, ha valóban ŐT keressük. S ehhez nem is kell messze mennünk, mert Isten itt van köztünk.
Ilyen gondolatokkal kezdhettük az adventet. Őszintén bevallom, nem kis élmény hallgatni hiteles ember szájából, hiteles szavakat. Biztos vagyok abban, hogy Zita nővér szavai sokáig élnek bennünk.
"Karácsonykor az Úrral szeretnénk találkozni. A találkozás minősége függ a várakozás minőségétől." "A várakozás minőségét meghatározza a kapcsolatok minősége. Valóban szeretném megismerni a másikat? A személy érdekel, vagy az, hogy kapok valamit? Ha csak az ajándék érdekel, akkor gyerekes szinten vagyunk, aki, ha megjött a vendég, köszönés nélkül elé áll és megkérdi: mit hoztál?" Akik közösségben élnek (mint mi a szemináriumban, vagy minta a szerzetesek) fontos, hogy az egységet (monas) három szinten valósítsák meg: Egység Istennel, másokkal, magukkal.
Azután arról szólt, hogy nekünk, akik a Szeretet megszületésére készülünk, az a feladatunk, hogy "itt és most törekedjünk a megvalósítására. Nem holnap, vagy holnapután, hanem itt és most." Így ettől a készülettől és jelentől függ, hogy milyen lesz a találkozás.
Buzdított minket, hogy feltegyük magunknak a kérdést: "Mi az, ami még hiányzik belőlem ahhoz, hogy teljes legyen a Jézussal való találkozásom?"
Közösségben élőknek különösen is középponti kérdés a kapcsolatok minősége. Bekerülve az adott közösségbe, örülünk annak, hogy vannak társaink. De egy idő után már azzal kezdünk foglalkozni, hogy: milyenként van, az én szám íze szerinti-e? Megmételyez a gondolat, hogy átformáljam olyanná, amilyenként nekem tetszene. De ezzel, már nem ő a fontos, hanem én magam, és hogy mit kapok tőle. Ez a mentalitás megfertőzheti másik két szeretet-irányunkat is: Istennel és önmagunkkal való kapcsolatunkat. Odaállok Isten elé, és felpanaszolom: mindent elhagytam Érted, Te mit adsz nekem. Ilyenkor kapcsolatunkat nem a vallásosság jellemzi, hanem érdekkapcsolat lesz. Így nem Valakit várunk, hanem valamit. Azt a jutalmat, amit ígért. Nem azért jövünk Istenhez, hogy megismerjük, hanem teljesítményeinkkel dicsekedjünk. Önmagammal szemben támasztott elvárásaimnak sem tudok megfelelni, így magamban is mindig csalódok.
Hinnünk kell abban, hogy megváltozhat életünk, ha valóban ŐT keressük. S ehhez nem is kell messze mennünk, mert Isten itt van köztünk.
Ilyen gondolatokkal kezdhettük az adventet. Őszintén bevallom, nem kis élmény hallgatni hiteles ember szájából, hiteles szavakat. Biztos vagyok abban, hogy Zita nővér szavai sokáig élnek bennünk.
Molnár János
Forrás: KPI
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése