Az adventi koszorú négy gyertyája a hitet, a reményt, az örömet és a
szeretetet jelenti. Tudunk-e mi fény lenni mások életében? Advent negyedik
hetében szeretetünk növekedésében kell előrelépnünk.
Isten
maga a Szeretet, ahogy XVI. Benedek pápa a „Deus caritas est” kezdetű enciklikájában írja, amely a
püspököknek, a papoknak és
diakónusoknak, az Istennek szentelt személyeknek és minden krisztushívőnek szól a keresztény szeretetről.
Viszont szeretem-e a Szeretetet? Helyesen szeretem-e
Istent, önmagamat és a környezetemben élő lelkeket? A Szeretet forrásához
járulva hagyjuk-e lángra lobbanni szívünket és mi is lángra lobbantunk másokat?
Aki nem szereti embertársát, hogyan szeretheti
Istent? Aki önmagát túlzottan vagy túl kevéssé szereti, hogyan tudja a
körülötte élőket szeretni? A helyes sorrend felállításával és állandó
megélésével az evangélium és Isten Országának terjedésében munkatársak lehetünk
Isten terve szerint.
„Az
Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, Istenben marad, és Isten őbenne
marad” (1 Jn 4,16)
Adventi ének - Rorate Coeli
Harmatozzatok, magasságos egek, s a
felhők hozzák az Igazat.
1.) Ne
haragudj ránk, Urunk,
és ne emlékezzél többé gonoszságunkra:
íme, elhagyatottá lőn a Szentek városa,
pusztasággá Sion,
és árván maradt Jeruzsálem,
a te szentségednek és dicsőségednek lakóháza,
ahol atyáink téged dicsőítettek.
2.) Vétkeztünk, s mint a tisztátalanok olyanná lettünk,
mint a falevelek, földre hulltunk,
íme, gonoszságaink, mint a szélvész elsodornak minket:
elrejtetted elölünk arcodat,
és önön gonoszságunk markába adtál minket.
3.) Lásd meg, Urunk, a te néped sanyarúságát,
és küldd el az Eljövendőt.
Küldd el a Bárányt,
a földkerekség Urát,
küldd el a kősivatagból Sion leányának hegyéhez,
hogy elvegye rólunk fogságunk igáját.
4.) Vigasztalódjál, vigasztalódjál én népem!
Hamar eljő üdvösséged.
Miért merülsz a gyászba?
Miért fog el ismét a fájdalom?
Ne félj már!
Megmentelek téged,
mert én vagyok a te Urad és Istened,
Izrael Szentje, a te Megváltód.
Rorate caeli desuper
Rorate caeli
desuper, et nubes pluant iustum.
Ne irascaris Domine, ne ultra memineris
iniquitatis: ecce civitas Sancti facta est deserta: Sion deserta facta est:
Jerusalem desolata est: domus sanctificationis tuae et gloriae tuae, ubi
laudaverunt te patres nostri.
Rorate caeli
desuper, et nubes pluant iustum.
Peccavimus, et facti sumus tamquam immundus
nos, et cecidimus quasi folium universi: et iniquitates nostrae quasi ventus
abstulerunt nos: abscondisti faciem tuam a nobis, et allisisti nos in manu
iniquitatis nostrae.
Rorate caeli desuper, et nubes pluant iustum.
Vide Domine afflictionem populi tui, et mitte
quem missurus es: emitte Agnum dominatorem terrae, de Petra deserti ad montem
filiae Sion: ut auferat ipse iugum captivitatis nostrae.
Rorate caeli desuper, et nubes pluant iustum.
Consolamini, consolamini, popule meus: cito
veniet salus tua: quare maerore consumeris, quia innovavit te dolor? Salvabo
te, noli timere, ego enim sum Dominus Deus tuus, Sanctus Israel, Redemptor
tuus.
Rorate caeli desuper, et nubes pluant iustum.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése