Az adventi koszorú négy gyertyája a hitet, a reményt, az örömet és a
szeretetet jelenti. Tudunk-e mi fény lenni mások életében? Advent második
hetében a reményünk növekedésében kell előrelépnünk.
Ki vagy mi az, amiben remélek? A
környező világ lehetőségeiben, saját képességeimben bízom, vagy az Úr erejére
támaszkodva élek? Kutatom-e a kegyelmi forrásokat, hogy reményem gyarapodjék,
és a körülöttem élők szívében is remény fakadjon Isten jóságában?
Példát veszek-e a Szent Szűzről,
aki minden reményét Istenbe vetette és teljesen kilátástalannak tűnő
helyzetekben is tudta, az a legjobb, ami az Úr akarata, hogy történjen Vele és
a Szent Családdal. Isten az, aki teljesen reménytelennek tűnő helyzetekben is
Úr, az Ő mércéje nem a földi mérőeszköz, hanem a mennyei világból szemléli a mi
földies gondolkodásunkat.
Példát veszek e Szent Józsefről,
aki rögtön teljesítette Isten tervét ez által megmentve a Szent Családot? Isten
útját kutatom-e és az Ő dolgaiban járok kelek, mint ahogy Jézus és a szentek tették
abban a reményben élve, hogy ez a számomra egyedül üdvözítő út?
A keresztény remény tehát „az az isteni
erény, amellyel bizalmunkat Krisztus ígéreteibe vetve, és nem a saját erőnkre,
hanem a Szentlélek segítségére és kegyelmére támaszkodva törekszünk a mennyek
országára és az örök életre, mint boldogságunkra” (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1817)
Ébredj, ember
Ébredj, ember, mély álmodból,
Megszabadulsz rabságodból.
Közelít már üdvösséged,
Eltörlik már minden vétked.
Elküldé az Úr angyalát,
Hogy köszöntse Szűz Máriát,
Kinek tiszta, szűz méhébe
Alászállt az örök Ige.
A Szűzhöz így szól az angyal:
Üdvözlégy, teljes malaszttal!
A Szentlélek megárnyékoz,
S áldott méhed gyümölcsöt hoz.
Fiad Jézus néven hívod,
Ô váltja meg a világot,
Melyet oly rég tart a sátán
Fogságban a bűnnek láncán.
Forrás: SZVU
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése