Karácsonyi beköszöntő

Újra ránk köszönt a Karácsony, Urunk születését ünnepeljük. Figyelmünk a Megváltóra és áldott Szüleire irányul. Egy Családra, ahol befogadják Istent; minden új és meglepetésszerű

megnyilatkozásával. Ünneplésünk új lehetőség; hogy találkozzunk Istennel és egymással, s tanuljunk szeretni. Növekedésünk Isten mély vágya, Õ a mi Atyánk, minden atyaság kiapadhatatlan forrása! Milyen jó, hogy Jézus születésével és tanúságtevő életével, számunkra újra és újra kinyilatkoztatja! Mai világunkban különösen is fontos az atyaságról beszélgetnünk, s megosztanunk mindazt, amit imádságos eszmélődéseinkben kegyelemként kapunk. A korszellem ugyanis az atyaságot jobban támadja és járatja le, mint bármikor korábban, ahogy az anyaságot, s  természetesen így a családot is, minden értékével együtt. Pedig Isten kezdettől fogva erre a szeretetközösségre építi fel a kegyelem erőterében Országát. Ahhoz azonban, hogy a család azzá válhasson, aminek Isten alkotta, fontos, hogy megértsük, és éljük az atyaság és az anyaság hivatását! E nélkül a család, de más kisebb vagy nagyobb közösség sem működik. Isten ugyanis férfinak és nőnek teremti az embert, mégpedig a saját képmására alkotva. Nemük szerint más a feladata és a hivatása a férfinak-atyának, nőnek-anyának. Ezt tanuljuk a Szent Családtól! Nem lehet ezeket a szerepeket, hivatásokat összekeverni, felcserélni, komoly következmények nélkül. Mind a férfi, mind a nő, azáltal válik önmagává, hogy atyává illetve anyává formálódik, érlelődik, sok-sok kihívás és próbatétel között, melyek, úgy tűnik, szükségesek a növekedéshez; mind fizikai, mind lelki értelemben. Helyes és gyógyult istenkép nélkül azonban nehéz élni, növekedni. Ezért nyilatkoztatja ki nekünk önmagát Isten; fia, Jézus Krisztus által, aki érettünk emberré lett. Jézus pedig Atyának nyilatkoztatja ki Istent. Atyának, akit megismerhetünk, szerethetünk, akinek egyszer majd mindent mély hálával, alázattal, s ujjongó örömmel megköszönünk!

Fr. András József

Forrás: Kármeliták – Kármel 2009. évi 6. szám