Don
Bosco pappászentelésekor szabályokat írt le, melyeket jövendő életében követni
szándékozott. A szabályok között volt az is, hogy Szalézi Szent Ferenc példáját
kívánja követni és utánozni. Később az általa alapított rendet is róla nevezi
el, és az első templomot is, amit építtet, az ő tiszteletére szenteli. Magáévá
teszi Szalézi Szent Ferenc jelmondatát:
"Lelkeket adj nekem, Uram, semmi
mást!"
Miért Választotta a paraszti származású,
egyszerű pap, Don Bosco ezt a gazdag, arisztokrata származású püspököt
példaképül? Mi az ő varázsa?
A Szalézi Társaság alapszabálya erről így ír:
"Szalézi Szent Ferenc humanizmusának
szellemében (a szalézi szerzetes) hisz az ember természetes és természetfeletti
erőforrásaiban, bár nem ismeretlen előtte az emberi gyengeség.
Elfogadja a világ értékeit, s elutasítja a saját
kora miatti siránkozást: megtart mindent, ami jó, különösen, ha az ifjak
kedvére való." (17. pont)
Ezek után vizsgáljuk meg Don Bosco példaképválasztásának
néhány konkrétabb indokát.
Szalézi Ferenc egyéniségének legfőbb jellemzője
a jósága, szelídsége.
Egy rövid példa erre: amikor egy ellensége
rátámadt és ráförmedt:" Ha én most a jobb arcát megütném - mit csinálna
akkor?" Ferenc ezt felelte: "Hogy mit tennék, nem tudom, mert
szegény, gyönge ember vagyok - de megpróbálhatjuk."
Nem csak jósága, de realitásérzéke is kitűnik.
Don Boscónak mindkettőre nagy szüksége volt a torinoi csavargók és inasok
formálásához. Nem lehetett se kenetteljes, se csak szociális gondolkodó. A
természetes és természetfölötti erőket harmonikus összhangban tudta küldetése
szolgálatába állítani.
A szelídség egyiküknél sem volt alkati dolog.
Éppen ellenkezőleg: alapvetően heves, túlfűtött természetűek, akiknek
önfegyelmezésük eredmény a megtapasztalható türelmes jóság.
Másik nagy közös vonásuk az egyszerűség. Az élet
minden dolgában megnyilvánult ez: étkezésben, ruházatban éppúgy, mint a
társalgásban, kapcsolataikban, sőt lelki életükben, imádságukban is. Az
egyszerűséggel együtt járt a természetesség, ami akkoriban szokatlan volt a
papoktól. Nagy hatásuk, erős vonzásuk evvel is magyarázható.
De ugyanakkor mindez nem jelentett
igénytelenséget. De jelent egyfajta baráti szeretetet, ami felelőssége
tudatában a legfőbb jót akarja a másiknak, s ezért bajlódik vele, utána megy, s
növekedést eredményez.
Don Bosco Szalézi Ferenctől tanulta meg, hogy
mit jelent az írott szó ereje.
Ferenc könyveket, röplapokat írt és fönnmaradt
mintegy 2000 levele. Talán mondhatjuk, hogy legjelentősebb tevékenysége az írás
volt.
Don Bosco is sokat és sokfélét írt. Például
latin és matematika tankönyvet szerkesztett, életrajzokat és ifjúsági
imakönyvet írt. Önálló nyomdát hozott létre és könyvsorozatot ("Katolikus
olvasmányok") valamint újságot ("Szalézi Értesítő")
szerkesztett.
Mindkettőjük hivatásának fontos részének
tekintett a személyes lelkivezetést. Ez túlnőtt a gyónás keretein; egy, az
egész életet átvilágító, döntéseket előkészítő beszélgetéssorozat. Míg Ferenc
ezt felnőttekkel és általában levelezés útján gyakorolta, addig Don Bosco
fiatalokkal és főleg szóban, bár neki is igen kiterjedt levelezése maradt ránk.
Teológiai gondolkodásuk is igen közel áll.
Fontos közös jellemzőjük az optimista
istenfogalom. Ez leginkább Isten atyaságából táplálkozik. Mert hiszen, ha
atyánk, akkor jobban szeret, mint mi magunkat. Ebből fakad az igazi öröm és
megbecsülés, s ez sugárzódik vissza az optimista, reményteljes emberképben is.
Lényegileg ez motivációjuk legmélyebb támasza.
Ezért merik mindketten koruk sok problémával
küzdő világában meghirdetni a keresztény életszentség mindenkinek szóló reális
lehetőségét, az evangéliumi élet minden élethelyzetben való
megvalósíthatóságát.
Világiak felé fordulásukkal és lelkipásztori
nyitottságukkal nagyban előkészítőivé is váltak a II. Vatikáni Zsinat (1962 -
1965) általi megújulásnak.
Szalézi Szent Ferenc halálának háromszázadik
évfordulójára (1922) XI. Pius pápa körlevelet írt. Az abban foglaltak nem csak
az ünnepeltről, hanem az előtte élt Néri Szent Fülöpről, és az őt követő Bosco
Szent Jánosról is elmondhatóak:
„Az Úristen azzal a szándékkal adta Szalézi
Szent Ferencet az egyháznak, hogy életmódjával és előadó művészetével megdöntse
azt a véleményt, amely már az akkori időkben is megrögződött s ma sem tűnt el,
hogy az igazi életszentség, amilyennek a katolikus egyház bemutatja vagy el nem
érhető, vagy legalább annyira nehezen megvalósítható, hogy a legtöbb embernek
nem való, hanem csak keveseknek, a kiválóan nagy és emelkedett lelkeknek felel
meg.”
P. Ábrahám Béla SDB
Forrás:
Szaléziak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése