Az evangéliumi
tanácsok követése az Egyházban
Az Istennek szentelt
tisztaság, szegénység és engedelmesség evangéliumi tanácsai - melyeket az
Úr szava és példája alapozott meg, s az apostolok, az egyházatyák, az
egyháztanítók és a pásztorok állandóan ajánlják - isteni ajándékok, melyeket az
Egyház Urától kapott és az Ő kegyelmével mindig megtartja ezt az ajándékot.
Maga az egyházi tekintély pedig gondoskodott róla, hogy a Szentlélek erejével
ezeket értelmezze, gyakorlásukat szabályozza, és belőlük állandó életformákat
is kialakítson. Így történt, hogy az istenadta magból az Úr szántóföldjén
csodálatosan és sokfelé ágazó fán a magányos és közösségi élet különféle formái
és különböző családok nőttek, melyek mind tagjaik tökéletesedését, mind
Krisztus egész testének javát bőségesen gyarapítják. A szerzetescsaládok ugyanis megadják
tagjaiknak az életforma szilárdabb állandóságát, a jól bevált tanítást a
tökéletesség elérésére, Krisztus seregében a testvéri közösséget és a
segítséget az engedelmességben kibontakozó szabadsághoz, úgy, hogy szerzetesi
fogadalmukat biztosan teljesíthetik és hűségesen megtarthatják, és a szeretet
útján örvendező lélekkel haladnak előre.
A szerzetesi állapot az Egyház isteni és hierarchikus alkotmányát tekintve nem közbeeső állapot a klerikusi és a laikusi között, hanem Isten mindkét állapotból hív Krisztus-hívőket, hogy az Egyház életén belül különleges adományban legyen részük, és mindenki a maga módján működjék közre az Egyház üdvösségszerző küldetésében.
A szerzetesi állapot lényege és jelentősége
A szerzetesi állapot az Egyház isteni és hierarchikus alkotmányát tekintve nem közbeeső állapot a klerikusi és a laikusi között, hanem Isten mindkét állapotból hív Krisztus-hívőket, hogy az Egyház életén belül különleges adományban legyen részük, és mindenki a maga módján működjék közre az Egyház üdvösségszerző küldetésében.
A szerzetesi állapot lényege és jelentősége
A szerzetesi
fogadalmak - illetve az olyan szent kötelékek, melyek természetük szerint
hasonlítanak hozzájuk, melyekkel a Krisztus-hívő az említett evangéliumi
tanácsokra kötelezi magát - teljesen lefoglalnak a mindenekfölött szeretett
Isten számára, úgy, hogy új és különleges jogcímen kötelezi az embert Isten
szolgálatára és az Ő dicsőítésére. A keresztség által ugyan az ember meghalt a
bűnnek és Istennek szentelt személy lett, de hogy a keresztségi kegyelem
bőségesebb gyümölcsét nyerhesse el, az evangéliumi tanácsok fogadalmával az
Egyházban arra törekszik, hogy megszabaduljon az akadályoktól, melyek a
szeretet buzgóságában és a tökéletes istentiszteletben visszatarthatnák, és
bensőségesebben szentelődik föl Isten szolgálatára.[140] Ez a fölszentelés annál tökéletesebb lesz,
minél erősebb és tartósabb kötelékek jelenítik meg Krisztust, akit
fölbonthatatlan kötelék fűz jegyeséhez, az Egyházhoz.
Mivel pedig az evangéliumi tanácsok a szeretet által, melyre elvezetnek,követőiket különleges módon kapcsolják az Egyházhoz és annak misztériumához, a szerzetesek lelki életének az egész Egyház javára is szolgálnia kell. Innen ered a kötelezettség, hogy erejük és hivatásuk sajátos formája szerint akár imádsággal, akár külső tevékenységgel fáradozzanak azért, hogy Krisztus országa gyökeret verjen és megszilárduljon a lelkekben, s elterjedjen a Föld minden részén. Következésképpen az Egyház is védi és erősíti a különféle szerzetes intézmények sajátos jellegét.
Ezért az evangéliumi tanácsok fogadalma jel, mely az Egyház minden tagját ösztönzi és kell is ösztönöznie, hogy lankadatlanul teljesítse keresztény hivatásának kötelességeit. Mivel pedig Isten népének itt nincs maradandó hazája, hanem az eljövendőt keresi, a szerzetesi állapot, mely követőit jobban fölszabadítja a földi gondoktól, jobban kinyilvánítja minden hívő előtt a mennyei, de már e világon is meglévő javakat, ékesszólóbban tanúskodik a Krisztus megváltása árán szerzett új és örök életről, továbbá hatásosabban hirdeti az eljövendő föltámadást és a mennyország dicsőségét. Szorosabban utánozza és az Egyházban mindig fönntartja azt az életformát, melyet Isten Fia vett magára, amikor eljött e világba megtenni az Atya akaratát, s melyet bemutatott a nyomában járó tanítványoknak. Végül rendkívüli módon mutatja be, hogy Isten Országa minden földi dolog fölött áll, és föltárja legfőbb követelményeit; mindenkinek megmutatja Krisztus királyi hatalmának nagyságát és az Egyházban csodálatosan munkálkodó Szentlélek végtelen hatalmát.
Az az állapot tehát, mely az evangéliumi tanácsok fogadalmán alapszik, nem tartozik ugyan az Egyház hierarchikus szerkezetéhez, életének és szentségének azonban elvitathatatlan része.
A hierarchia és a szerzetesek
Mivel pedig az evangéliumi tanácsok a szeretet által, melyre elvezetnek,követőiket különleges módon kapcsolják az Egyházhoz és annak misztériumához, a szerzetesek lelki életének az egész Egyház javára is szolgálnia kell. Innen ered a kötelezettség, hogy erejük és hivatásuk sajátos formája szerint akár imádsággal, akár külső tevékenységgel fáradozzanak azért, hogy Krisztus országa gyökeret verjen és megszilárduljon a lelkekben, s elterjedjen a Föld minden részén. Következésképpen az Egyház is védi és erősíti a különféle szerzetes intézmények sajátos jellegét.
Ezért az evangéliumi tanácsok fogadalma jel, mely az Egyház minden tagját ösztönzi és kell is ösztönöznie, hogy lankadatlanul teljesítse keresztény hivatásának kötelességeit. Mivel pedig Isten népének itt nincs maradandó hazája, hanem az eljövendőt keresi, a szerzetesi állapot, mely követőit jobban fölszabadítja a földi gondoktól, jobban kinyilvánítja minden hívő előtt a mennyei, de már e világon is meglévő javakat, ékesszólóbban tanúskodik a Krisztus megváltása árán szerzett új és örök életről, továbbá hatásosabban hirdeti az eljövendő föltámadást és a mennyország dicsőségét. Szorosabban utánozza és az Egyházban mindig fönntartja azt az életformát, melyet Isten Fia vett magára, amikor eljött e világba megtenni az Atya akaratát, s melyet bemutatott a nyomában járó tanítványoknak. Végül rendkívüli módon mutatja be, hogy Isten Országa minden földi dolog fölött áll, és föltárja legfőbb követelményeit; mindenkinek megmutatja Krisztus királyi hatalmának nagyságát és az Egyházban csodálatosan munkálkodó Szentlélek végtelen hatalmát.
Az az állapot tehát, mely az evangéliumi tanácsok fogadalmán alapszik, nem tartozik ugyan az Egyház hierarchikus szerkezetéhez, életének és szentségének azonban elvitathatatlan része.
A hierarchia és a szerzetesek
Mivel az egyházi
hierarchia feladata, hogy Isten népét legeltesse és dús legelőkre vezesse
(vö. Ez 34,14), rá tartozik, hogy az evangéliumi tanácsok gyakorlását, mely
páratlanul elősegíti az Isten és a felebarát szeretetének tökéletességét,
törvényeivel bölcsen szabályozza. A hierarchia ugyanis tanulékonyan követve a
Szentlélek ösztönzéseit, kiváló férfiak és nők által előterjesztett regulákat
elfogadja, átdolgozásukat hitelesen jóváhagyja; ügyelő és oltalmazó
tekintélyével támogatja a Krisztus testének építésére mindenfelé létesített
intézményeket, hogy azok az alapítók szellemében növekedjenek és virágozzanak.
Az Úr egész nyájának szükségletei érdekében a pápa kiveheti a helyi ordináriusok joghatósága alól a tökéletes élet bármelyik intézményét és az egyes szerzeteseket is, s az egyetemes Egyházra érvényes primátusa alapján és a közjó érdekében egyedül önmagának rendelheti alá. Hasonlóképpen hagyhatók vagy rábízhatók saját pátriárkáik irányítására is. Maguk a szerzetesek pedig az Egyház szolgálatában, melyet sajátos alkotmányuk szellemében látnak el, a kánoni törvényekhez igazodva kötelesek megadni a tiszteletet és az engedelmességet a püspököknek, a részegyházakban elismert lelkipásztori tekintélyük, valamint az apostoli munkában szükséges egység és egyetértés miatt.
Az Egyház pedig a szerzetesi fogadalmat elfogadásával nem csupán kánonjogilag elismert állapottá teszi, hanem mint Istennek szentelt állapotot liturgikus cselekményével is körülveszi. Maga az Egyház fogadja el ugyanis a szerzetesek fogadalmait az Istentől reábízott hatalom alapján; nyilvános könyörgéseivel kéri számukra a segítséget és kegyelmet, Istennek ajánlja és megáldja őket, önfelajánlásukat pedig egybeköti a szentmiseáldozattal.
A szerzetesi önátadás kiváló értéke
Az Úr egész nyájának szükségletei érdekében a pápa kiveheti a helyi ordináriusok joghatósága alól a tökéletes élet bármelyik intézményét és az egyes szerzeteseket is, s az egyetemes Egyházra érvényes primátusa alapján és a közjó érdekében egyedül önmagának rendelheti alá. Hasonlóképpen hagyhatók vagy rábízhatók saját pátriárkáik irányítására is. Maguk a szerzetesek pedig az Egyház szolgálatában, melyet sajátos alkotmányuk szellemében látnak el, a kánoni törvényekhez igazodva kötelesek megadni a tiszteletet és az engedelmességet a püspököknek, a részegyházakban elismert lelkipásztori tekintélyük, valamint az apostoli munkában szükséges egység és egyetértés miatt.
Az Egyház pedig a szerzetesi fogadalmat elfogadásával nem csupán kánonjogilag elismert állapottá teszi, hanem mint Istennek szentelt állapotot liturgikus cselekményével is körülveszi. Maga az Egyház fogadja el ugyanis a szerzetesek fogadalmait az Istentől reábízott hatalom alapján; nyilvános könyörgéseivel kéri számukra a segítséget és kegyelmet, Istennek ajánlja és megáldja őket, önfelajánlásukat pedig egybeköti a szentmiseáldozattal.
A szerzetesi önátadás kiváló értéke
A szerzetesek
komolyan törekedjenek arra, hogy általuk az Egyház egyre jobban
megmutathassa Krisztust a hívőknek és a hitetleneknek egyaránt; Krisztust, aki
a hegyen szemlélődik, aki Isten országát hirdeti a sokaságnak, aki betegeket és
megtört szívűeket gyógyít, vagy jó útra téríti a bűnösöket, gyermekeket áld
meg, és jót tesz mindenkivel, de mindig az Atya akaratának engedelmeskedik, aki
őt küldte.[145]
Végül mindenkinek be kell látnia, hogy az evangéliumi tanácsok fogadalma jóllehet nagyra becsülendő értékekről való lemondást hoz magával, nem gátolja az emberi személy igaz kibontakozását, hanem természete szerint a leginkább hasznára van. Mert a tanácsok, ha valaki szabad elhatározással vállalja őket személyes hivatása szerint, nem kis mértékben magukkal hozzák a szív tisztulását és a lélek fölszabadulását; szüntelenül szítják a szeretet tüzét, és jobban hozzáalakítják a keresztény embert ahhoz a szűzi és szegény életmódhoz, melyet Krisztus Urunk választott magának, s melyre szűzi Édesanyja is vállalkozott, miként oly sok szent rendalapító példája bizonyítja mindezt. És senki se gondolja, hogy a szerzetesek Istennek szenteltségük következtében elidegenednek az emberektől, vagy haszontalanná válnak a földi hazában. Mert ha olykor nem is állnak kortársaik mellett közvetlenül, mélyebb értelemben mégis ott állnak mellettük Krisztus szeretetében, és lelkileg együttműködnek velük, hogy a földi város építése mindig az Úrban legyen megalapozva és feléje irányuljon, nehogy hiába fáradjanak, akik építik azt.
Ezért a Szent Zsinat megerősíti és dicséri azokat a férfiakat és nőket, testvéreket és nővéreket, akik kolostorokban, iskolákban és kórházakban, vagy missziókban az előbb mondott Istennek szenteltségben ékesítik Krisztus jegyesét, és a legkülönbözőbb embereknek nyújtják sokféle és nagylelkű szolgálatukat.
Buzdítás
Mindaz pedig, aki meghívást kapott a tanácsok vállalására, gondosan őrködjék a felett, hogy maradjon meg a hivatásban, melyet Istentől kapott, és abban törekedjék naggyá válni az Egyház szentségének gyarapodására, a Krisztusban és Krisztus által minden életszentség forrásának és kútfejének, az egy és oszthatatlan Szentháromságnak nagyobb dicsőségére.
Végül mindenkinek be kell látnia, hogy az evangéliumi tanácsok fogadalma jóllehet nagyra becsülendő értékekről való lemondást hoz magával, nem gátolja az emberi személy igaz kibontakozását, hanem természete szerint a leginkább hasznára van. Mert a tanácsok, ha valaki szabad elhatározással vállalja őket személyes hivatása szerint, nem kis mértékben magukkal hozzák a szív tisztulását és a lélek fölszabadulását; szüntelenül szítják a szeretet tüzét, és jobban hozzáalakítják a keresztény embert ahhoz a szűzi és szegény életmódhoz, melyet Krisztus Urunk választott magának, s melyre szűzi Édesanyja is vállalkozott, miként oly sok szent rendalapító példája bizonyítja mindezt. És senki se gondolja, hogy a szerzetesek Istennek szenteltségük következtében elidegenednek az emberektől, vagy haszontalanná válnak a földi hazában. Mert ha olykor nem is állnak kortársaik mellett közvetlenül, mélyebb értelemben mégis ott állnak mellettük Krisztus szeretetében, és lelkileg együttműködnek velük, hogy a földi város építése mindig az Úrban legyen megalapozva és feléje irányuljon, nehogy hiába fáradjanak, akik építik azt.
Ezért a Szent Zsinat megerősíti és dicséri azokat a férfiakat és nőket, testvéreket és nővéreket, akik kolostorokban, iskolákban és kórházakban, vagy missziókban az előbb mondott Istennek szenteltségben ékesítik Krisztus jegyesét, és a legkülönbözőbb embereknek nyújtják sokféle és nagylelkű szolgálatukat.
Buzdítás
Mindaz pedig, aki meghívást kapott a tanácsok vállalására, gondosan őrködjék a felett, hogy maradjon meg a hivatásban, melyet Istentől kapott, és abban törekedjék naggyá válni az Egyház szentségének gyarapodására, a Krisztusban és Krisztus által minden életszentség forrásának és kútfejének, az egy és oszthatatlan Szentháromságnak nagyobb dicsőségére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése