Lelki hivatások
Lelki hivatás? Miről is van szó?
A magyar nyelvterületen bizony kicsit idegenül hangzik ez a szóösszetétel. Más országokban ugyanakkor gyakran használják ezt a kifejezést a papi és szerzetesi hivatások közös megnevezéseként (pl. németben Geistliche Berufungen). A megfogalmazásban szereplő 'lelki' jelző persze nem akarja kisajátítani a lelki dimenziót. A házasság, különösen keresztény lelkülettel megélve, mélyen lelki valóság. A férfi és nő szerelme és végleges elköteleződése ugyanakkor a természetes vonzalomban gyökerezik, és nem feltétlen kötődik vallásos tartalomhoz. Nem kell vallásosnak lenni ugyanis ahhoz, hogy valaki házasságot kössön. A papi vagy szerzetesi élet motivációja viszont elsősorban a vallásos, lelki dimenzióban rejlik, indokolt tehát a lelki hivatás kifejezés használata.
Isteni hívás
Tengerentúli tanulmányaim befejezése előtt vettem részt egy hivatásgondozással foglalkozók számára tartott fejtágításon, ahol az egyik előadó azt fejtegette, hogy a hivatás szó, és az Istentől való megívás gondolata már idejét múlt kifejezések. Igazából ezek a II. Vatikáni Zsinat előtti teológia elavult gondolatai. Honnan is tudhatnánk biztosan, hogy mit akar az Isten? Nem a legnagyobb vakmerőség, sőt istenkísértés azt állítani, hogy valakit maga Isten hív? Felesleges tehát keresni az Isten akaratát- tanácsolta az előadó - inkább koncentráljunk a saját döntésünkre, ne meneküljünk a felelősségünk elől.
Az a meglátás, hogy döntéseink felelősségét komolyabban vállaljuk valóban értékes, de vajon tényleg idejét múlt isteni hívásról beszélni napjainkban? Ha elfogadjuk a II. Vatikáni Zsinat állítását, hogy a Szentírásnak kell 'táplálnia és irányítania' az egész keresztény vallást (vö. Dei Verbum 21), akkor nem kerülhetjük meg a kérdést, hogy mit is mond a Biblia a hivatásról?
A Szentírásban igen gyakoriak a meghívástörténetek, sőt a hivatás a Biblia egyik központi témája. Ábrahám, Mózes, a próféták, Mária, az apostolok mind egy hívást követtek. Egy ideig teljesen hétköznapi módon zajlott az életük, de egy szép napon megtapasztalták, hogy Isten valami különleges feladatra hívja őket. A meghívott embert mindig csodálkozás és gyakran félelem fogta el a hívó szó hallatán. 'Kérlek Uram küldj mást, ha valakit küldeni akarsz!'- szabadkozott Mózes. 'Menj el tőlem, bűnös ember vagyok'- mondta Péter Jézusnak. Ha hezitálva is, de végül mégis ráállnak és elfogadták a küldetést. A meghívást ugyanis mindig küldetés követi, mert a bibliai kiválasztottság sosem valami egyéni privilégium. Mózesnek le kellett jönni az Istennel való találkozás hegyéről és sok fáradozással kellett tanítania és vezetnie a népét. Az apostolok örülhettek Jézus közelségének, hallhatták minden szavát, láthatták csodáit, de mégsem maradhattak valami tétlen boldogságban, hanem hátralévő életük teljesen a Jézusról szóló tanúságtétellel telt, életük munkája, sőt még a haláluk is, mások hitét szolgálta.
A Szentírásban megfogalmazott események azonban nem pusztán a távoli múlt elbeszélései, nem is szépen hangzó vallásos szövegek csupán, hanem ma is tapasztalható valóság. Isten ma is hív. Ezt nagyon erősen megtapasztaltam, amikor tavaly nyáron ázsiai és afrikai rendtársaimmal együtt vettem részt az ún Arrupe hónapon, ami a rendi képzésünkben, a papságra való közvetlenebb előkészület intenzív ideje. A program egyik része volt, hogy megosztottuk egymással élettörténetünket, hogyan és miért született meg bennünk a döntés, hogy jezsuiták akarunk lenni. Megrendítő volt hallani hogy egészen különböző kultúrájú fiatalok, hogyan számolnak be arról, hogy találkoztak Istennel és megtapasztalták az Ő meghívó szeretetét. Ez ösztönözte őket arra, hogy hagyjanak hátra karriert, családot és az Evangélium hirdetésére tegyék fel egész életüket. Hogyan lenne hát az isteni hívás csupán a múlt egy elavult fogalma, amikor annyian megtapasztalják ezt ma is?
Papság és szerzetesség
Mit is jelent szerzetesnek vagy papnak lenni? Bár a történelem során kölcsönösen befolyásolta egymást a szerzetesi és a papi ideál (pl. papi cölibátus a szerzetes ideál hatását mutatja a papságra, vagy a papokból álló szerzetesrendeknél a papi ideál mélyen meghatározza a szerzetesi felfogást), mégis le kell szögezni, hogy a szerzetesség és a papság nem azonos dolgok. Ez már csak abból is kitűnik, hogy nem minden szerzetes egyben pap is. A szerzetes testvérek teljes értékű szerzetesek anélkül, hogy papok lennének.
A papságban van egy erős feladat jelleg. A pap dolga, hogy megjelenítse Isten népe számára Jézus Krisztust, aki az egész közösség vezetője és pásztora. A pap Isten üzenetét hivatott hirdetni, és a közösséget szolgálja a szentségek, különösképpen az Eucharisztia által és a lelkipásztori munka révén. Az egyik legszebb megfogalmazása a papi hivatásnak, hogy a pap Isten népének szolgája. A szerzetesi ideál közepe viszont nem elsősorban egy feladat, hanem a jel szerep. A szerzetes Jézus Krisztus életmódját hivatott megjeleníteni, aki szegényen, a házasságról lemondva, az Atyának való örömteli engedelmességben élt. A szerzetes élete a radikális istenközpontúság jele kíván lenni, emlékeztetve mindenkit, hogy az Isten szeretete a legvégső valóság, ami minden másnál értékesebb.
Hivatás és tökéletesség
Fiatalokkal beszélgetve többször tapasztaltam már, hogy még mindig eléggé elterjedt az a félreértés, miszerint az, aki igazán szeretné komolyan venni hitét annak feltétlen a papi vagy a szerzetesi hivatást kellene választania. A világi, a családos hivatás amolyan másodosztályú dolognak tűnik némelyek szemében, és egyfajta sajnálkozással mondják, hogy ők 'csak erre képesek.' A II. Vatikáni Zsinat ugyanakkor aláhúzza, hogy minden keresztény hivatott az életszentségre és ez nem pusztán kevesek kiváltsága, akik a 'tökéletesség' életállapotát választották. Loyolai Szent Ignác lelkiségének egyik központi eleme jézusi meghíváson való elmélkedés. Ignác meggyőződése volt, hogy az Úr személy szerint szólít mindenkit. Ebből következik, hogy nem sok gyakorlati jelentősége van az életállapotok rangsorolásának. Melyik a tökéletesebb a világi hivatás, vagy a lelki hivatások? Ezt érdemesebb a teológusokra hagyni. Az igazi kérdés, hogy Jézus engem személy szerint mire hív. Azaz, a tökéletesség útja nem egy eleve 'tökéletesebb' életállapot választásában rejlik, hanem a jézusi hívás követésében. Az lesz a tökéletesebb számomra, amire meghívást kapok, legyen ez a világi vagy éppen a lelki hivatások valamelyike.
A világi hivatás és a lelki hivatások különbsége
Hogyan lehet különbséget tenni a két út között? Az Evangéliumban azt látjuk, hogy Jézus bár mindenkit meghívott a hitre, de egyeseket külön kiválasztott, hogy mindig vele legyenek, és prédikálni küldje őket (vö. Mk 3, 14). Nekik mindent el kellett hagyni Jézus hívására. Az emberek többségétől viszont Jézus sosem kért ilyet, de ez mégsem jelentette azt, hogy ők kevésbé szerették Őt. Lázár és Jézus között például nagyon mély barátság volt - Jézus meg is siratta Lázár halálát - de őt mégsem hívta olyan jellegű követésre, mint az apostolokat.
A svájci teológus, Hans Urs von Balthasar úgy kommentálja ezt, hogy a világi hivatás a keresztény ember alaphivatása, amit a keresztséggel együtt kapunk. A lelki hivatások esetén viszont van egy további, később megjelenő hívás, ami kiszólítja az embert a szokásos környezetéből. Ez utóbbi esetén szükségszerűen van bizonyos feszültség, hiszen a család utáni vágy és valamilyen világi foglalkozás vonzása valamilyen formában mindenkiben jelen van. Ezek természetes, normális emberi vágyak. A lelki hivatása nem annak van, akiben ez hiányzik! Elég nagy baj volna, ha a családi élettől vagy a munkától való menekülésből vonzódna valaki a papság vagy szerzetesség felé. A kérdés, az inkább az, hogy ezeken a természetes és jó emberi vágyakon kívül van-e vajon olyan jel, ami a lelki hivatás jelenlétére utal. Ha ilyen nincs, akkor világi hivatásom van, és nem kell ehhez valamiféle újabb, a keresztségben kapott hivatásra ráadásképp érkező megerősítésre várni.
Lelki hivatás jelei
Minden lelki hivatás összetett jelenség, benső és külső tényezőkből áll össze.
A hivatásnak van egy szubjektív oldala, Isten ugyanis belülről is hív. A mély, hiteles vágyaink, amelyek tartósan jelen vannak, Isten tervéről árulkodnak. Isten ugyanis megérinti az ember szívét, vágyakat ébreszt benne. Ez gyakran úgy jelentkezhet, hogy az imában Jézus személye megragadja az embert, és vágyat kezd érezni, hogy minél szorosabban, radikálisabban kövesse a Mestert. Intenzív imatapasztalatok során, lelkigyakorlatokban gyakran történik ilyesmi. Mások a papi élet külső formái iránt kezdenek először érdeklődni, és vonzani kezdi őket a papi feladatok gyakorlása, mit a misézés, szentségek ünneplése stb. Örömmel tudnák magukat elképzelni az oltár másik oldalán.
A hívás ugyanakkor érkezhet a külvilágból is. Isten megszólíthatja a fiatalt a világ vagy az Egyház helyzetén keresztül is. Van, aki akkor gondol először, hogy lehetne belőle is pap, amikor tapasztalja az Egyházban lévő hiányosságokat. Egy kispap társamtól hallottam egyszer, hogy egy nagyon ügyetlen pappal való találkozáskor vetődött fel benne a gondolat, hogy talán szükség lehetne rá is az Úr szőlőjében. Van, akit pedig az indít el ezen az úton, hogy valami olyan mély emberi nyomorúsággal találkozik. Hány betegápoló szerzetes kapta így a hivatását. Gyakran más emberek is lehetnek a hívás közvetítői. Nekem például először egy nem hívő barátom vetette fel a kérdést, hogy 'nem gondoltál arra, hogy pap legyél, olyan szépen beszélsz az Istenről?'
A lelki hivatásnak vannak más tényezői is. Akit Isten ilyen életre hív, annak megadja a szükséges emberi talentumokat is hozzá, mint a testi és lelki egészséget, munkabírást, közösségi életre való alkalmasságot, tanuláshoz szükséges értelmet.
A hivatás hitelességéhez végül az is szükséges, hogy a közösség és annak vezetői is meg legyenek győződve erről. Egy szerzetes közösség elöljárója, vagy egy egyházmegye püspöke fogalmazza meg a közösség, az Egyház igenjét.
A hívatás általában lassan, fokozatokban bontakozik ki, és gondos megkülönböztetést igényel. Vannak akikben, már gyerekkorukban ott vannak a csírák, másokat egyetemista korukban, vagy már munka közben szólít meg az Úr. A hivatás végső soron számos tényező összecsengéséből fokozatosan áll össze. A benső motiváltság, a szükséges képességek és az egyházi közösség általi elfogadás egyaránt szükséges. Ezt a hivatást csak örömmel és szeretettel, megfelelő képességekkel és a közösség vezetői által megbízva lehet gyakorolni.
Hivatás és közösség
Korábban hangsúlyoztuk, hogy döntő jelentősége van a személyes hivatás felismerésének. Nincsenek tehát általános receptek, mindenkinek a benső és külső hangra egyaránt figyelnie kell. Ennek ellenére a hivatás, különösen a lelki hivatások mindig közösségi valóságok is. Kispapokkal és szerzetesnövendékekkel beszélgetve általános tapasztalatom, hogy hivatásuk szinte kivétel nélkül valamilyen pozitív közösségi élmény keretén belül született. Jó közösségek, plébániák, lelkiségi mozgalmak melegágyai a lelki hivatásoknak. A közösség imája aztán továbbra is kíséri a fiatalt. Amikor hazamegyek Esztergomba mindig mélyen megérint, amikor találkozom idősekkel, akik beszámolnak arról, hogy gyakran imádkoznak értem. Érzem, hogy a hivatásom nekik is köszönhetem. Minden lelki hivatás a közösség hitének, példájának és imájának gyümölcse is, mert az Egyház Krisztus teste és valóban Isten munkatársai vagyunk.
A lelki hivatás a közösségből fakad és a közösség szolgálatára irányul. A papi hivatásnál ez teljesen nyilvánvaló, senki sem lehet pap pusztán önmaga miatt. A papság szolgává tesz, ahogy Krisztus szolgaként volt közöttünk. De a szerzetesi hivatás sem egy menekülés a világból valamiféle védett lelki paradicsomba. Még a világtól elvonuló, szemlélődő szerzetes is az egész emberiségért ajánlja fel életét, imáit. Liseuix-i Szent Teréz például azért lépett a Kármelbe, hogy imáival minél több embert segítsen Jézushoz. Életének titokzatos gyümölcse olyannyira tapasztalható volt, hogy a nagy jezsuita misszionárius Xavéri Szent Ferenc mellett ő a missziók másik fővédőszentje. Hivatásgondozóként, amikor fiatalokat hallgatok arról, hogy miért gondoltak szerzetesi vagy papi hivatásra, a hivatás hitelességének egyik jeleként látom, ha valakiben megvan ez a szolgálatra irányuló lelkület. Minden lelki hivatás a közösség szolgálatára irányul. Csak ott van hiteles Istennek szenteltség, ahol ez az embereknek való szolgálatban nyilvánul meg. Ha valaki lemond a család közösségéről, az egyedül azért van, mert egy nagyobb közösség szolgálatára szenteli az életét.
Amikor 12 éve elindultam a papi hivatás útján, akkor valahogy éreztem, hogy nem én találtam ki ezt magamnak. Most hivatáskereső fiatalokkal foglalkozva, mind jobban érzem milyen titok és ajándék ez a hivatás. Isten nem azért hív valakit, mert olyan jó, olyan okos, vagy mert megérdemli. 'Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt.' (Jn 15,16) A Jó Pásztor népe iránti szeretetének vagyunk jelei és eszközei.
Koronkai Zoltán SJ. Megjelent: A Szív, 2008, június.
Forrás: Jezsuita Rend - jezsuita.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése