Az Istennek szentelt élet

I. Az evangéliumi tanácsok és az Istennek szentelt élet

Az evangéliumi tanácsokat az Egyház a maguk sokféleségében Krisztus minden tanítványának ajánlja. A tökéletes szeretet, melyre minden hívő meghívást kapott, azok számára, akik szabadon elfogadják az Istennek szentelt élet hivatását, magával hozza az Isten országáért vállalt cölibátus, valamint a szegény és engedelmes élet kötelezettségét. E tanácsok fogadalommal való vállalása egy az Egyház által elismert, állandó életállapotban az Istennek "szentelt élet" jellemző vonása.

Az Istennek szentelt élet állapota az egyik a "mélyebben" Istennek szentelt életformák közül, mely a keresztségben gyökerezik és teljesen átadja magát Istennek. Az Istennek szentelt életben a Krisztus-hívők a Szentlélek indítására vállalják, hogy Krisztust szorosabban követik, önmagukat odaadják a mindenekfölött szeretett Istennek, és törekednek a szeretet tökéletességére Isten országa szolgálatában. Mindezzel jelzik és hirdetik az Egyházban az eljövendő világ dicsőségét.

II. Nagy törzs sok ággal

"Így történt, hogy az istenadta magból az Úr szántóföldjén csodálatosan és sokfelé ágazó fán a magányos és közösségi élet különféle formái és különböző Családok (...) (nőttek), melyek mind tagjaik tökéletesedését, mind Krisztus egész testének javát bőségesen gyarapítják."

"Az Egyházban kezdettől fogva voltak férfiak és nők, akik az evangéliumi tanácsok megtartásával nagyobb szabadsággal akarták követni és szorosabban akarták utánozni Krisztust, s a maguk módján Istennek szentelt életet éltek; közülük sokan a Szentlélek indítására magányos remeteségbe vonultak, vagy szerzetescsaládokat alapítottak, melyeket az Egyház a maga tekintélyével szívesen elfogadott és jóváhagyott."

A megyéspüspököknek ügyelniük kell arra, hogy fölismerjék az Istennek szentelt élet új adományait, melyeket a Szentlélek az Egyházra bíz. Az Istennek szentelt élet új formáinak jóváhagyása azonban az Apostoli Szentszéknek van fönntartva.

1. A remete élet

A remeték, még ha nem is mindig tesznek nyilvános fogadalmat a három evangéliumi tanácsra, "a világtól szigorúbban elkülönülve a magány csöndje, az állandó imádság és a vezeklés által Isten dicséretére és a világ üdvösségére áldozzák életüket".

A remeték mindenkinek megmutatják az Egyház misztériumának mélyebb lényegét, mely a bensőséges, személyes kapcsolat Krisztussal. A remete emberi szemek elől elrejtett élete néma prédikálása Annak, akinek odaadta az életét, mert számára Ő minden. Sajátos hivatás ez, mely arra szól, hogy a pusztában, a lelki harcok közepette találja meg a Megfeszített dicsőségét.

2. Az Istennek szentelt szüzek és özvegyek

Az apostoli időktől kezdve voltak keresztény szüzek és özvegyek, akiket az Úr arra hívott, hogy megosztottság nélkül ragaszkodjanak hozzá a szív, a test és a lélek nagyobb szabadságában, s ők az Egyház jóváhagyásával úgy döntöttek, hogy szüzességben vagy az örök tisztaság állapotában élnek "a mennyek országáért" (Mt 19,12).

A szüzeket, "amikor szent ígéretet tesznek arra, hogy Krisztust szorosabban fogják követni, a megyéspüspök a jóváhagyott liturgikus szertartás szerint Istennek szenteli, Krisztussal, Isten Fiával misztikusan eljegyzi és az Egyház szolgálatára avatja". Ezen ünnepélyes szertartás (Consecratio virginum) által "a szűz (...) Istennek szentelt személlyé, az Egyház Krisztus iránti szeretetének jelévé, az égi Menyasszony és az eljövendő élet eszkatologikus képévé válik".

Az Istennek szentelt élet egyéb formáihoz kapcsolódva a szüzek rendje a világban élő nőt (vagy apácát) karizmája szerint imádságra, bűnbánatra, a testvérek szolgálatára és apostoli munkára kötelezi. Az Istennek szentelt szüzek közösséget alkothatnak annak érdekében, hogy fogadalmukat hűségesebben megtartsák.

3. A szerzetesi élet

A szerzetesi élet a kereszténység első századaiban Keleten alakult ki. Az Egyház által kánonilag megalapított intézmények keretében élik. Az Istennek szentelt élet egyéb formáitól a liturgikus beállítottság, az evangéliumi tanácsokra tett nyilvános fogadalom, testvéri élet a közösségben, végül a Krisztus és az Egyház egységét hirdető tanúságtétel különbözteti meg.

A szerzetesi élet az Egyház misztériumából származik. Ajándék ez, melyet az Egyház Urától kap, és az Istentől meghívott hívőnek ajánlja állandó életállapotként az evangéliumi tanácsokra tett fogadalomban. Az Egyház így egyszerre tudja kinyilvánítani Krisztust és megismerni önmagát, mint az Üdvözítő Menyasszonyát. A szerzetesi élet arra hivatott, hogy különböző formákban jelezze Isten szeretetét korunk nyelvén.

Az összes szerzetesnek - akár exempt, akár nem - megvan a helye a megyéspüspök munkatársai között annak lelkipásztori feladatában. Az Egyház missziós megtelepedése és terjedése az evangelizáció kezdetétől fogva igényli a szerzetesi élet minden formájának jelenlétét. "A történelem tanúsítja a szerzetescsaládok nagy érdemét a hitterjesztésben és az új egyházak alapításában: nem csupán a régi monasztikus intézményekét és a középkori rendekét, hanem korunk kongregációiét is."

4. A világi intézmények

"A világi intézmény az Istennek szentelt élet olyan intézménye, amelyben a világban élő Krisztus-hívők a szeretet tökéletességére törekszenek, és a világ megszentelését főként belülről igyekeznek szolgálni."

Ezen intézmények tagjai "a teljesen és tökéletesen a megszentelésre adott élettel" "a világban és a világból részt vesznek az Egyház evangelizációs feladatában", ahol jelenlétük kovászként hat. Keresztény életük tanúságtétele az anyagi dolgoknak Isten szerinti rendezésére és a világnak az evangélium erejével való átformálására irányul. Szent kötelékekkel vállalják az evangéliumi tanácsokat, és őrzik egymás között a közösséget és testvériséget világi életmódjuknak megfelelően.

5. Az apostoli élet társaságai

Az Istennek szentelt élet különböző formáihoz "kapcsolódnak az apostoli élet társaságai. Tagjaik szerzetesi fogadalmak nélkül követik a társaság sajátos apostoli célját, testvéri közösségben élnek saját életmódjuk szerint, és a szabályzat megtartása révén a szeretet tökéletességére törekszenek. Ezek között a társaságok között vannak olyanok is, amelyeknek tagjai a szabályzatban meghatározott valamilyen kötelékkel vállalják az evangéliumi tanácsokat."

III. Istennek szenteltség és küldetés: hirdetni az eljövendő királyt

A mindenekfölött szeretett Istennek átadva magát az, akit a keresztség már Istennek szentelt, így bensőségesebben adatik át az isteni szolgálatra és az Egyház javára. Az Istennek szentelt állapot által az Egyház kinyilvánítja Krisztust, és megmutatja, hogy a Szentlélek milyen csodálatos módon működik benne. Akik fogadalmat tesznek az evangéliumi tanácsokra, azoknak elsődleges küldetése, hogy Istennek szenteltségüket megfelelően éljék. "Mivel azonban magával az Istennek szenteltséggel az Egyház szolgálatára ajánlják föl magukat, kötelesek az intézményüknek megfelelő módon különösen is bekapcsolódni a missziós munkába."

Az Egyházban, amely mintegy szentsége, azaz jele és eszköze Isten életének, a szerzetesi élet úgy jelenik meg, mint a Megváltás misztériumának különleges jele. Krisztust "szorosabban" követni, az ő önkiüresítését "világosabban" kifejezni azt jelenti, hogy az Istennek szentelt személy Krisztus szívében "mélyebben" van jelen kortársai számára. Azok, akik ezen a "keskenyebb" úton járnak, példájukkal ösztönzik testvéreiket, és "világos és erős tanúságot tesznek arról, hogy a világ nem alakulhat át és nem ajánlható föl Istennek a nyolc boldogság szelleme nélkül".

Legyen ez a tanúságtétel nyilvános (mint a szerzetesi állapotban), magán vagy egészen elrejtett, Krisztus eljövetele minden Istennek szentelt személy számára az élet forrása és célja:

"Mivel Isten népének itt nincs maradandó hazája, (...) (ez az állapot) kinyilvánítja minden hívő előtt a mennyei, de már e világon is meglévő javakat, ékesszólóbban tanúskodik a Krisztus megváltása árán szerzett új és örök életről, továbbá hatásosabban hirdeti az eljövendő föltámadást és a mennyország dicsőségét."

Forrás: A Katolikus Egyház Katekizmusa