Az Eucharisztia: örök életünk záloga

P. Szabó Ferenc elmélkedése az évközi 20. vasárnapra

Tovább olvassuk a János-evangélium 6. fejezetét. Az Eucharisztiáról szóló kafarnaumi beszéd e vasárnapi részében Jézus kijelenti: „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.” A beszédet hallgató zsidók botránkoznak, vitatkoznak egymás között: „Hogyan adhatja ez, József fia, testét eledelül nekünk?” Jézus észreveszi a zavart kételkedést, és még jobban megerősíti: „Az én testem valóságos étel, az én vérem valóságos ital.” Nem csodálkozhatunk a hallgatóság zavartságán. Hiszen valóban „kemény beszéd” ez, hihetetlen, amit a názáreti próféta állít! Hosszú idő kell majd, hogy az apostolok hite is megerősödjék, és a hitben megértsék „hitünk titkát. „Mysterium fidei”, mondja a pap a szentmisében az átváltoztatás után, és mi megvalljuk: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.”

A János-evangélium előre jelzi az Eucharisztia alapítását, de az utolsó vacsorán már nem beszél róla. Szent Pál (1Kor 11, 23-25) és a szinoptikus evangéliumok azonban beszámolnak arról, hogy Jézus az utolsó vacsorán megalapította az új szövetség áldozatát: testét és vérét, életét adta értünk, akiket a végsőkig szeretett, és meghagyta az apostoloknak, hogy a teremtő Szentlélek erejében hathatósan megjelenítsék a húsvéti misztériumot: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Igen, új teremtésről van szó. Annak, aki egyetlen Szavával létrehozta a mindenséget – „Dixit, et facta sunt” – , nem lehetetlen, hogy az Eucharisztiában is végbevigye a csodát, mert az ő személyében cselekvő felszentelt pap szavára a kenyérre és borra leszálló Szentlélek átlényegíti ezeket az elemeket az ő feltámadt (szellemi, szentségi) testévé és vérévé. Ezt megértették az apostolok a Mester feltámadása és a Szentlélek eljövetele után, megértette az ősközösség, amely elkezdte gyakorolni a „kenyértörést”.

Az Eucharisztia (szentmise) emlékezés=memoriale: az Úr halálának és feltámadásának hathatós megjelenítése; szent lakoma: a hívők részesedése a megváltó áldozat kegyelmeiben; eszkatologikus szentség: előremutat a végső idők, a feltámadás felé. A pap gesztusai és a szentségi jelek – a Lélek erejében – új világba vezetnek. Krisztus áldozata egyszer s mindenkorra megtörtént, ahogy a Zsidóknak írt levél szerzője magyarázza, véglegesen helyettesíti az ószövetségi áldozatokat, megszerezte számunkra az örökséget, az örök életet. A feltámadott az Atya jobbján örökké él, és közbenjár értünk.

Az eucharisztikus test és vér tehát nem csupán egy megtörtént esemény jelképes felidézése, puszta emlékezés, hanem hathatós megjelenítés, ilyen értelemben memoriale: jelenvalóvá teszi annak az eszkatologikus (végső) világnak egész teljességét, amelyben a feltámadt Krisztus él. Az Eucharisztia – miként az egész szentségi rend, amelynek központját képezi – lehetővé teszi a hívőknek már most a „lelki” kapcsolatot az új világban élő feltámadt Krisztussal. Jézus megmagyarázza a kafarnaumi beszéd végén: teste és vére evését-ivását lelki értelemben kell venni (és ez nem kevésbé valóságos, mint a fizikai étkezés!): „A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Az igék, amelyeket mondtam nektek, lélek és élet.” (6, 63).

A szentmise révén az Egyház egyesíti mindenütt és az idők végéig az emberek dicséretét és felajánlásait - Krisztus által, Krisztussal és Krisztusban - a dicséret és a felajánlás tökéletes áldozatával, az „Eucharisztiával”, amely egyedül értékes Isten szemében, és minden áldozatot értékessé tesz. (Vö. Zsid 13, 10. 15.)

A megkereszteltek meghaltak és újjászülettek Krisztussal (Róm 6, 3-11) a Lélek erejében, és már a megkezdett örök életet élik: „gratia est semen gloriae”, a kegyelem a dicsőség magva, tanítják az egyházatyák. Erről szól a Kolosszei levél (3, 1-3) buzdítása: „Ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve. Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben. Amikor pedig Krisztus, a ti életetek megjelenik, akkor majd ti is megjelentek vele együtt a dicsőségben.”
(Jn 6, 50-59)

Forrás: Vatikáni Rádió