Megtaláltuk a Messiást

András, amikor Jézusnál időzött, mindent megjegyzett, de amit megtudott, azt, mint talált kincset, nem rejtette el magába, hanem sietve indult, gyorsan elfutott testvéréhez, hogy részesítse őt is a kapott jóban. Figyeld csak, mit is mond neki: Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet! (Jn 1, 41). Látod-e, hogyan mondja el neki, amit röviddel azelőtt tudott meg? Még a Mester hatalmát is megmutatja, aki meggyőzte őket, igyekezetüket és törekvésüket, amelyeket már kezdettől fogva tápláltak. Mert ez a szó az ő megjelenése után sóvárgó, eljövetelét óhajtó lélek szava, olyan emberé, akit eláraszt az öröm, ha a várva várt megjelenik, és siet, hogy továbbadja másoknak is az oly nagy esemény hírét. A testvéri jóakarat szava ez, a rokonszereteté meg az őszinte szívé, amely a lelki dolgokban kölcsönösen akar segítő kezet nyújtani. 
Figyeld továbbá Péternek már kezdettől készséges és heves lelkületét. Késedelem nélkül, tüstént odasiet, amint olvassuk: Elvitte Jézushoz (Jn 1, 42). De senki se vádolja őt könnyelműséggel, mivel hosszas vizsgálódás nélkül szót fogadott. Mert testvére valószínűleg alaposabban és részletesebben is elmondta neki a tényeket, csak az evangélisták a rövidségre törekedve, sok helyen kivonatosan mondják el a dolgokat. Egyébként nem is mondja, hogy Péter azonnal hitt, hanem, hogy elvitte Jézushoz, és rábízta őt: tőle tanuljon meg mindent; jelen volt ugyanis egy másik tanítvány is, és együtt ment velük. 
Még maga Keresztelő János is, aki hirdette Jézusról, hogy ő a Bárány és hogy Lélekkel keresztel (vö. Jn 1, 29. 33), Jézusra hagyta, hogy erről a világosabb tanítást tőle kapják meg; még inkább így tett András is, aki mindezek kifejtésére nem tartotta alkalmasnak magát, hanem magához a világosság forrásához vezette el testvérét, olyan igyekezettel és örömmel, hogy egy kicsit se késlekedjék.

Aranyszájú Szent János püspöknek a János-evangéliumról mondott szentbeszédeiből (Hom. 19, 1: PG 59, 120-121)