A
megszentelt személy az a férfi vagy nő, aki Isten hívásának és a Szentlélek
ösztönzésének engedelmeskedve elhatározza, hogy az evangéliumi tanácsoknak
megfelelően él (tisztaság, engedelmesség és szegénység), Krisztust követve ezen
a sajátos módon, hogy neki ajánlja magát osztatlan szívvel. Ahogyan az
apostolok, a megszentelt személyek is mindent hátrahagynak, hogy Krisztussal
lehessenek, és hogy az ő példájára Isten és az emberek szolgálatába állítsák
magukat. (Vö. II. János Pál: Vita consecrata c. apostoli buzdítás)
Tisztaság
Mi
kizárólagosan a Jézus iránti egyetlen és legfőbb szeretetnek áldozzuk magunkat.
Örömmel és szabadon elfogadjuk a tisztaságot, lemondva a házasság állapotáról
és javairól.
Szegénység
Egyetlen
tulajdonunk van: a feszület, amit a megszentelés napján kapunk. Ez a teljes
szegénység szabaddá tesz bennünket a világ kötelékeitől, és lehetővé teszi,
hogy teljes mértékben a küldetésünk rendelkezésére álljunk, Krisztus Országát
terjesztve mindaddig, amíg ő nem uralkodik minden ember szívében és az egész
társadalomban.
Engedelmesség
Értelmünket
és akaratunkat Isten tervének a szolgálatába helyezzük, kifejezve ezzel a
lehető legkonkrétabb módon, hogy teljesen annak szenteljük magunkat, akit szeretünk.
Az ő akarata irányítja életünk minden percét.
A
megszentelt életű nők a Regnum Christiben elkötelezik magukat a szeretetre,
arra a szeretetre, amit Krisztus élt meg, arra a szeretetre, ami elvezeti őket
az áldozatvállalásra, és ami arra indítja őket, hogy teljesen átadják
önmagukat. A szeretetben fogalmazható meg életünk lényege.
A központjaink nemzetköziek, ahol különböző nemzetiségű és kulturális háttérrel rendelkező nők élnek egy fedél alatt, ami híven tükrözi az Egyház egyetemességét: egy család, egy test Krisztusban.
A központjaink nemzetköziek, ahol különböző nemzetiségű és kulturális háttérrel rendelkező nők élnek egy fedél alatt, ami híven tükrözi az Egyház egyetemességét: egy család, egy test Krisztusban.
A
Regnum Christi lelkiségének keretein belül a hiteles keresztény élet magasrendű
eszményéért küzdünk. A lelkiségünk az Evangéliumon alapszik és ötféle szeretet
jellemzi:
Szeretet
Krisztus iránt
A
Krisztus-központúság a Regnum Christi lelkiségének alapvető és meghatározó
vonása. Ő a példaképünk és mércénk, barátunk, jegyesünk, minden, amire csak
szükségünk van. Mindennap megújítjuk a szeretetünket az Oltáriszentség
áldozatában jelen levő Krisztus iránt a szentmise, szentségimádás, elmélkedés,
az Evangélium olvasása és szentséglátogatások keretében.
Szeretet
a Szűzanya iránt
Mária
nyomában járunk, akit édesanyánkként szeretünk. Igyekszünk utánozni az ő
erényeit, különösen hitét, reményét, szeretetét, alázatát, engedelmességét és
együttműködését Krisztus megváltó művében. Mária iránti tiszteletünket és
odaadásunkat a napi rózsafüzér imádsággal, gyakori látogatásokkal, ünnepeinek
megtartásával fejezzük ki, különösen megemlékezve róla május hónap során.
Szeretet
az Egyház iránt
Ha
valaki szereti Krisztust, akkor szereti az ő Misztikus Testét, az Egyházat is.
A Regnum Christi az Egyházban és az Egyházért létezik. Apostoli tevékenységünk
teljes mértékben az Egyházat szolgálja, teljes egységben vagyunk az Egyház
tanításával, lépést tartunk az Egyházzal, és igyekszünk elterjeszteni az
Evangélium üzenetét minden rendelkezésünkre álló helyes eszközzel.
Szeretet
a Pápa iránt
Ha
valaki szereti Krisztust, akkor szereti földi helytartóját is. Hisszük, hogy
rajta keresztül az Úr irányít, tanít és megszentel bennünket, és vele, a
pásztorunkkal alkotjuk az igaz Egyházat, mely egy, szent, katolikus és
apostoli.
Szeretet
a lelkek iránt
Igyekszünk
Krisztus példáját követni, aki életét adta azért, hogy minden ember
üdvözülhessen. A szeretet hajtja az apostoli tevékenységünket, melynek célja,
hogy minél több emberhez minél hamarabb eljusson ez a szeretet. Megszentelt
nőkként a lelki anyaságra kaptunk hivatást. Az egész emberiséget szolgáljuk,
elfogadunk és szeretünk minden embert, mint Isten szeretett gyermekét.
Képzés
A
Regnum Christi megszentelt életű tagjai egy legalább négyéves képzésben vesznek
részt, ami imádságból és tanulásból áll. De a képzésnek ezzel nincs vége, hanem
egész életünkön keresztül folyik, hiszen a lelkek felé való szolgálatunk
megköveteli ezt.
Az átfogó képzés az egész személyt formálja:
Az átfogó képzés az egész személyt formálja:
Szellemi
képzés
Főiskolai
diplomát szerzünk, és sokan folytatják a tanulmányaikat magasabb fokozatok
megszerzéséért. A szellemi képzés sokkal több, mint egy darab papír. A
rendszerezett, logikus gondolkodásra, a kultúra és a hit elemeinek
elsajátítására irányul. Azért tanulunk, hogy taníthassunk másokat.
Jellemformálás
A
kegyelem a természetre épül, és senki nem törekedhet az életszentségre emberi
integritás, egyensúly nélkül. Őszinteség, kitartás, akaraterő, felelősségtudat,
kemény munka és állhatatosság- ez mind része a Krisztusban újjászületett nőnek.
Apostoli képzés
Az
apostoli képzés átfogja a Regnum Christi által működtetett számos apostoli
tevékenység elméleti és gyakorlati tudnivalóit, és különösen magában foglalja
az apostoli szív formálását, amely készen áll, hogy szolgáljon és életét adja
azért, hogy másoknak élete legyen.
Lelki
képzés
Ez a
középpontja a megszentelt életű nő képzésének. Mindenekelőtt Krisztushoz
tartozunk. Az igazi lelki élet a hit, a remény és a szeretet erényeire épül, a
szentségekből és a kegyelemből meríti az erőt, és átalakítja és felemeli az
emberi, lehetővé téve, hogy egységben éljünk Istennel.
A küldetés
A küldetés
A
Regnum Christi apostoli tevékenységei tükrözik a többezer tag és környezetük
különbözőségét.
Hét fő területen dolgozunk:
Hét fő területen dolgozunk:
- Nevelés
- Családi tanácsadás és képzés
- A plébániai élet támogatása lelkigyakorlatok, találkozók, pasztorális képzés stb. által
- Ifjúsági pasztoráció
- A katolikus tanítás hirdetése
- Tömegkomunikációs eszközök
- A szegények és a hátrányos helyzetűek segítése
- Családi tanácsadás és képzés
- A plébániai élet támogatása lelkigyakorlatok, találkozók, pasztorális képzés stb. által
- Ifjúsági pasztoráció
- A katolikus tanítás hirdetése
- Tömegkomunikációs eszközök
- A szegények és a hátrányos helyzetűek segítése
A
megszenteltek konkrét apostoli feladatát és annak helyét a Mozgalom generálisa
jelöli ki, általában három évig végezzük ugyanazt a tevékenységet.
Magyarország
Magyarországon
1997 óta dolgoznak megszenteltek, jelenleg ketten: Vadász Kinga és Michaela
Weimann Németországból. Fő feladatuk a Regnum Christi és az ECYD lánytagjainak a lelki és apostoli
képzése lelkigyakorlatok, lelkivezetés, személyes és csoportos megbeszélések
keretében, valamint együttműködés a lányok szüleivel. Férfiak részéről Puskás
Balázs a rend által fenntartott Szent Benedek általános iskola és két tanítási
nyelvű gimnázium igazgatója.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése