A következő tanúságtételt a Lélek Szava szerkesztője, Exner
Gabriella testvér 2008 Pünkösdjén készítette Rita testvérünkkel:
„Önmagunk odaadásában rejlik az igazi boldogság" - vallja Vízvárdy Rita újfogadalmas testvérünk. Amint azt lapunk hátsó borítóján jeleztük, az idén pünkösdkor összesen kilenc
fiatal tett fogadalmat, Istennek szentelve életét, szociális testvérként.
Ketten el-ső alkalommal mondták ki - a Társaság, az Egyház közösségének színe
előtt - az elkötelező szót.
Ezt
a egy évre szóló fogadalmat minimum három alkalommal tesszük le, azonban
lélekben már ezt az első „igent" is „örökre" szoktuk kimon-dani. Az
Egyház bölcsessége, hogy időt ad az elköteleződés megérlelődésére, hogy az
ismerkedés, majd a kétéves jelöltidő (noviciátus) s a fogadalomújítások évei
alatt kiderüljön: valóban Isten hívásának engedelmeskedett-e a fiatal,
alkalmas-e erre az életformára, s hogy valóban az adott közösségbe szól-e Isten
hívása.
- A Lélek Szava először a két újfogadalmas testvért interjúvolta meg. Azokat a kérdéseket tettük fel nekik, amelyeket olyan sokszor feltesznek a „kívülállók" az evangéliumi tanácsokat (a tisztaság, szegénység, engedelmesség hármas fogadalmát) vállalóknak.
- A Lélek Szava először a két újfogadalmas testvért interjúvolta meg. Azokat a kérdéseket tettük fel nekik, amelyeket olyan sokszor feltesznek a „kívülállók" az evangéliumi tanácsokat (a tisztaság, szegénység, engedelmesség hármas fogadalmát) vállalóknak.
Kérésemre
Rita testvér röviden így mutatkozik be Olvasóinknak:
- Szüleim hitüket gyakorló keresztények, akik a nehéz időkben is vállalták, hogy hittanra járatnak minket. Nagyon sokat köszönhetek nekik, minden tekintetben.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végeztem teológiát, ma katekétaként elsősorban kisgyerekekkel foglalkozom. Isten ajándékaként élem meg ezt a szolgálatot.
- Mit jelent számodra az elköteleződés szava, a fogadalomtétel?
- Elköteleződni valami, vagy valaki iránt számomra azt jelenti, hogy felelősséget vállalok érte, vállalom a vele való kapcsolatot, annak következményeivel együtt. Személyiségünk kiteljesedéséhez, azt gondolom, hogy ez nagyon fontos tényező. Minél inkább elköteleződöm, annál inkább szabaddá válok, annál inkább önmagam lehetek, bármilyen furcsán hangzik is ez.
- Lehetséges-e a mai világban ilyen életre szóló döntést hozni?
- A mai közszellem valóban ennek pont az ellenkezőjét hirdeti. Nehéz egy mai fiatalnak elköteleznie magát, mert mindenütt azt hallja: úgy lehetsz szabad, ha mindent egyszerre birtokolsz. Ez csapda. Önmagunk odaadásában rejlik az igazi boldogság. S ha szeretem a másikat, képtelenség azt mondani, hogy csak bizonyos ideig akarok vele lenni, hogy csak bizonyos mértékig vállalom őt fel.
A szerzetesi hivatás, akárcsak a házasság, egy életre szól, akkor is, ha az egyház bölcsessége a fogadalmak természetfölötti jellege miatt csak fokozatosan fogadja el az életre szóló elköteleződés kimondását.
- Miért fontos kimondani az elköteleződés szavait?
- Furcsa lenne, ha egy szerelmes csak magában mondaná, hogy szereti a másikat, de az illetőnek sose szólna róla. Valami lényeges hiányozna abból a kapcsolatból. Annak a közösségnek is szüksége van a kimondott szóra, amely befogadja a fogadalmas tagot, és a fogadalomtevő is felvállalja ezzel az Istennek kimondott igenjét a közösség előtt.
- Lehet „civilben" is szolgálni Istent, mennyivel jelent többet/mást szerinted az Istennek szentelt életállapot?
- Mindannyiunknak az a hivatása, hogy Istent szolgáljuk. Isten külön ajándéka az, hogy erre saját életállapotunknak megfelelően hív minket: aki házasságban él, azt ennek keretein belül, aki egyedül, azt úgy, a szerzetest pedig szerzetesként. A szerzetesi életállapotban Isten olyan kapcsolatra hívja az embert, amelynek „ké-pe" itt a földön a házasság. Sajátos módon lefoglalja magának az ember teljes személyét, testét-lelkét. A szerzetes ennek a különleges Isten-kapcsolatnak a mélységéből meríti az emberek szolgálatára az erőt. Ami ebből túlcsordul, az jelenik meg a szolgálatunkban.
- Mi, szociális testvérek a fogadalomtételkor általában nem új nevet kapunk, választunk, hanem egy „mottót". Mi a te mottód, és mit fejez ki ez számodra?
- Életmottóul olyan mondatot választunk, amely valamilyen módon összefoglalja az életünket. Az én mottóm: „...én emberek halászaivá teszlek titeket!" (Mk 1, 17.) Isten mindannyiunkra rábíz több vagy kevesebb embert. Ez a mondat kifejezi Istennek az ember számára adott nagyszerű hivatását, azt, hogy Isten eszköze legyen mások számára. De egyben azt is magában foglalja, hogy az ember erre saját erejéből képtelen: Isten teszi őt képessé rá. Ez az Istentől számunkra megálmodott hivatás egészen betöltheti az embert. Isten szeretetét befogadni és azt továbbadni másoknak- ez az ember legmélyebb hivatása."
- Szüleim hitüket gyakorló keresztények, akik a nehéz időkben is vállalták, hogy hittanra járatnak minket. Nagyon sokat köszönhetek nekik, minden tekintetben.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végeztem teológiát, ma katekétaként elsősorban kisgyerekekkel foglalkozom. Isten ajándékaként élem meg ezt a szolgálatot.
- Mit jelent számodra az elköteleződés szava, a fogadalomtétel?
- Elköteleződni valami, vagy valaki iránt számomra azt jelenti, hogy felelősséget vállalok érte, vállalom a vele való kapcsolatot, annak következményeivel együtt. Személyiségünk kiteljesedéséhez, azt gondolom, hogy ez nagyon fontos tényező. Minél inkább elköteleződöm, annál inkább szabaddá válok, annál inkább önmagam lehetek, bármilyen furcsán hangzik is ez.
- Lehetséges-e a mai világban ilyen életre szóló döntést hozni?
- A mai közszellem valóban ennek pont az ellenkezőjét hirdeti. Nehéz egy mai fiatalnak elköteleznie magát, mert mindenütt azt hallja: úgy lehetsz szabad, ha mindent egyszerre birtokolsz. Ez csapda. Önmagunk odaadásában rejlik az igazi boldogság. S ha szeretem a másikat, képtelenség azt mondani, hogy csak bizonyos ideig akarok vele lenni, hogy csak bizonyos mértékig vállalom őt fel.
A szerzetesi hivatás, akárcsak a házasság, egy életre szól, akkor is, ha az egyház bölcsessége a fogadalmak természetfölötti jellege miatt csak fokozatosan fogadja el az életre szóló elköteleződés kimondását.
- Miért fontos kimondani az elköteleződés szavait?
- Furcsa lenne, ha egy szerelmes csak magában mondaná, hogy szereti a másikat, de az illetőnek sose szólna róla. Valami lényeges hiányozna abból a kapcsolatból. Annak a közösségnek is szüksége van a kimondott szóra, amely befogadja a fogadalmas tagot, és a fogadalomtevő is felvállalja ezzel az Istennek kimondott igenjét a közösség előtt.
- Lehet „civilben" is szolgálni Istent, mennyivel jelent többet/mást szerinted az Istennek szentelt életállapot?
- Mindannyiunknak az a hivatása, hogy Istent szolgáljuk. Isten külön ajándéka az, hogy erre saját életállapotunknak megfelelően hív minket: aki házasságban él, azt ennek keretein belül, aki egyedül, azt úgy, a szerzetest pedig szerzetesként. A szerzetesi életállapotban Isten olyan kapcsolatra hívja az embert, amelynek „ké-pe" itt a földön a házasság. Sajátos módon lefoglalja magának az ember teljes személyét, testét-lelkét. A szerzetes ennek a különleges Isten-kapcsolatnak a mélységéből meríti az emberek szolgálatára az erőt. Ami ebből túlcsordul, az jelenik meg a szolgálatunkban.
- Mi, szociális testvérek a fogadalomtételkor általában nem új nevet kapunk, választunk, hanem egy „mottót". Mi a te mottód, és mit fejez ki ez számodra?
- Életmottóul olyan mondatot választunk, amely valamilyen módon összefoglalja az életünket. Az én mottóm: „...én emberek halászaivá teszlek titeket!" (Mk 1, 17.) Isten mindannyiunkra rábíz több vagy kevesebb embert. Ez a mondat kifejezi Istennek az ember számára adott nagyszerű hivatását, azt, hogy Isten eszköze legyen mások számára. De egyben azt is magában foglalja, hogy az ember erre saját erejéből képtelen: Isten teszi őt képessé rá. Ez az Istentől számunkra megálmodott hivatás egészen betöltheti az embert. Isten szeretetét befogadni és azt továbbadni másoknak- ez az ember legmélyebb hivatása."
Forrás: Szociális Testvérek
 |
| Lelkigyakorlaton - Rita testvér jobbról az első |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése