Megleltem, akit szeret a lelkem

„Fekvőhelyemen éjjelente kerestem, akit szeret a lelkem. Kerestem, de nem találtam. "Felkelek, járom a várost,az utcáit és tereit, keresem, akit szeret a lelkem!" Kerestem, de nem találtam. Ott jártak a várost járó őrök."Láttátok-e, akit szeret a lelkem?” Alighogy elhagytam őket, megleltem, akit szeret a lelkem, megragadtam, el nem engedem, amíg be nem viszem anyám házába, édes szülőm kamrájába. Kérlek titeket, Jeruzsálem leányai,a gazellákra, a szarvasünőkre a mezőn: fel ne költsétek, fel ne riasszátok kedvesemet, amíg maga nem akarja! Ki az, aki feljön a pusztából, mintha füstoszlop lenne? Illatozva mirhától, tömjéntől,az árusok minden jó illatú szerétől? Íme, Salamon hordszéke, hatvan vitéz van körülötte Izrael erősei közül. Megannyian kardforgatók, hadban járatosak; mindnek kard van az oldalán az éj rémei miatt. Gyaloghintót készített magának Salamon királya Libanon fáiból, lábait ezüstből készítette,a támláját aranyból, ülését bíborból; gondosan kibélelte Jeruzsálem leányai kedvéért. Jöjjetek, nézzétek, Sion szüzei, Salamon királyt a koronával, amellyel anyja megkoronázta menyegzője napján, szíve vígságának napján!” Énekek éneke 5, 1-11

Kép: Amor Sanctus