Katarína Krištofová nővér 2011-ben lett az Isteni Megváltó Nővérei (SDR) Kongregáció általános főnöknője. Mint minden szerzetes, ő is Istennek szentelte az életét. Ma az a küldetés tölti be a kongregáción belül, melyet Isten rábízott.
Személy szerint hogy látja a „Szerzetesség éve” ajándékát, mai korunk, az egyház és az emberek szükségletei közötti összefüggéseket? Hogyan éli meg az Istennek szentelt életet, a szerzetességet?
Hogyan fogadta, amikor a Vatikán meghirdette a „Szerzetesség éve”? Milyen gondolat merült fel Önben ezzel az eseménnyel kapcsolatban?
Esélyt kaptunk rá, hogy életünk tanúságával megszólítsuk a világot és rámutassunk arra, hogy a szerzetesi élet Jézus egyik nagy ajándéka az egyház és a világ számára. A Szentatya, Ferenc pápa szándéka egyértelmű: „provokálni” akar minket – a szó legjobb értelmében, azért, hogy megújuljunk, fejlődjünk és teljesebb életet éljünk Istennel.
Mikor és hogyan érett meg Önben a szerzetesi hivatás és miért döntött úgy, hogy az Isteni Megváltó Nővérei (SDR) Kongregációt választja a hivatás gyakorlásához?
Érettségi előtt érett meg bennem a szerzetesi életre szóló elhívás. Az SDR Kongregációt már néhány évvel korábbról is ismertem. A szünidőben mindig elmentem azoknak a közösségeknek a lelkigyakorlataira, melyeket a nővérek szerveztek és így ismertem meg a kongregáció életét, karizmáját és egy kicsit az alapító Anyát is. Ha őszinte szeretnék lenne, először csak a nevét tudtam meg. Érettségi előtt nagyon erős hívást éreztem, hogy az ő életmódját kövessem e kongregáción belül, mely a szenvedők felé fordul, és titokban jelentkeztem Claudia nővérnél, az akkor tartományfőnöknőnél. Válasza a mai napig fülembe cseng: „De először tedd le az érettségit!”
Az Úr azonban még súlyos próbatételt szabott ki rám, mielőtt elértem célomat. Közvetlenül az érettségi előtt egy tömegbalesetben sok csontom eltört, ezért hónapokat töltöttem ágyban fekve. Reménytelen állapotom ellenére hittem abban, hogy az nem fog csalódást okozni és „megadja, hogy annyira felépüljek”, hogy az érettségi vizsgabizottság előtt megjelenhessek. A hosszú kórházi ápolás idején szinte naponta látogattak osztálytársaim és segítettek az érettségire való felkészülésben. És sikerült – első utam a kórházban az iskolába vezetett, ahol leérettségiztem.
Szerzetességével kapcsolatban volt-e valami rendkívüli, amit átélt, - olyasvalami, aminek ma is tudatában van?
Minden egyes nap rendkívüli a számomra, melyet Jézussal a szerzetesi élet „titkos” formájában (a totalitárius hatalom éveiben) éltem meg, majd a szabadság visszanyerése utáni rövid időszakban is rendkívüli volt és most is az minden nap, melyet mostanáig külföldön töltöttem, hazámtól, a tartománytól, nővértársaimtól távol. Ha a rendkívüliről beszélek, az számomra annyit jelent, hogy
• a Jézussal töltött élet tapasztalatairól beszélek,
• a hiten keresztül tekintek a világra és az életre,
• megtanulom közvetíteni a hit megtapasztalását, legyen szó bármilyen körülményről, helyzetről vagy feltételről,
• egész szívemmel a kongregációért élhetek.
Ez számomra a rendkívüli, ami ma is éltet…
Mit jelent az Ön számára a hivatása általános főnöknőként? Le tudná írni egy „rendes munkanapját”?
Az egész kongregáción belül a nővérek egységéért dolgozni – ez mindenfajta módon a Szentlélek sugallata és Isten jelenléte iránti érzékenységet és figyelmet feltételez…
És hogy milyen egy rendes munkanap Rómában?
• Nővértársként megélni a spiritualitást és a munkával töltött napot – az általános vezetőség közösségével együtt, e közösségen belül, vagy a másik két római közösségünkben – a Via Tamagnon és a Vatikánban,
• kongregációnk és az általános vezetőség ügyeinek intézése a hatóságoknál,
• a tartományok és a régió ügyeinek megoldása az általános vezetőség ülései alkalmával,
• a tartományok és a régió ügyeinek megoldása közvetlenül a „helyszínen”,
• teljesen a kongregáció szolgálatában élni és annak kibontakozásán dolgozni.
Azonban csak kevés rendes munkanap adódik Rómában, mert elég sok időt töltök a tartományokban és a régióban vizitációk alkalmával. Ott főleg „Mária magatartását” gyakorlom – aki a figyelmes hallgató Jézus lábainál.
Mit nyújthat alapítójuk, a tiszteletreméltó Eppinger Mária Alfonza Anya ma a 21. század emberének?
Elisabeth Eppinger már serdülő lányként is a betegeket szolgálta. Hitt abban, hogy vannak más fiatal nők is, akik meghallják Jézus hívását, akik az Evangélium szerint akarnak élni, akik kreativitásukkal és gondolataikkal a megváltás művét akarják szolgálni. Élt benne a meggyőződés, hogy ez Isten műve, amikor 1849-ben David Reichard plébánossal együtt megalapította a kongregációt, hogy a testben és lélekben szenvedő embereknek segítsen.
A kongregáció alapításától kezdve apostoli küldetéssel rendelkezik. Tiszteletreméltó alapítónk, Mária Alfonza Anya meggyőződéssel vallotta, hogy a történelem minden korszakában a női természetben rejlik a betegápolásnak és a nevelésnek szentelt élet lehetősége. Az Isteni Megváltó Nővéreiként rendünk tagjai nőként áldozzák energiájukat és minden képességüket azért, hogy másoknak életünk legyen.
Alapítónk azt akarta, hogy az emberi élet mindenki számára értelmes és igazságos legyen, különösen az elhagyatottak, a gyengék és a szegények számára. Remélte, hogy fel tudja támasztani a törékennyé vált hitéletet, és rámutathat az élet szentségére, ott, ahol arról megfeledkeztek.
Hogyan látja az SDR kongregáció nővéreinek küldetését az egyházban és a mai világban?
Megszentelt életünket két kapcsolódási pontra alapozzuk:
- mindenekelőtt Jézushoz, a világ megváltójához kapcsolódunk, továbbá a társainkhoz (a barátságban és a közösségben);
- valamint minden emberhez, különösen azokhoz, akik a társadalom peremén élnek, nekik kell segítenünk, hogy rátaláljanak az Isten élt élet boldogságára;
- és végül a kultúrához, melyben élünk és arra törekszünk, hogy segítsük a megtérést és a megújulást, hogy Isten országa növekedjen az emberek körében.
Apostoli tevékenységünket arra alapozzuk, hogy a legszegényebbeket vesszük védelmünkbe. Nagyon fontos még a evangelizálás, a plébánia segítése, az egészségügyi gondozás, a nevelés, a hivatásgondozás, a szociális szolgálat, a adminisztratív ügyintézés stb.
A lelki és testi irgalmasság minden cselekedete lényegét tekintve fejezi ki tiszteletreméltó Alapítónk vágyát és a mi vágyainkat -, hogy megosszuk másokkal az Istennel élt élet megtapasztalását -, megismertessük őket az Istennel élt élet boldogságával.
A Szerzetesek Kongregációja a Szerzetesség éve alkalmából két rendkívüli levelet intézett a szerzetesekhez. Az első levél címe „Örvendjetek!” - a másodiké pedig „Vizsgálódjatok!” Hogyan látja Ön ezt az egyházi kezdeményezést? Mit adnak Önnek személy szerint ezek a írások és miként gazdagíthatják az Önök nővéreit és minden szerzetest és hívőt az egyházon belül?
Az „Örvendjetek!” címet viselő első levél csak megerősített abban, amit mindig is szívemben őrzök: „Örömmel kell tanúságot tennem a mai ember előtt a szerzetesi élet szépségéről, és odaadni és egészen elemészteni magamat boldogan másokért ott, ahová engem Isten gondviselése állított.”
A második levél, „Vizsgálódjatok” címmel, egészen szíven ütött, mivel ennek alapgondolata egészen megfelel szeretett alapítónk, Mária Alfonza Anya lelkiségének. A Szentlélek csodálatos iránymutatása, hogy ez az egyszerű elzászi nő 165 évvel ezelőtt szinte ugyanezt mondta, amire 2014-ben Krisztus földi helytartója, Ferenc pápa szólít fel.
Ezek a levelek biztatást adnak, hogy semmilyen körülmények között sem szabad feladnunk, hanem a szerzetesség eszkatológiai dimenzióját itt és most örömmel, de ne kritikátlanul éljük meg...
A kongregáción belül minden nővértársamnak azt kívánom: tudjanak meríteni e pápai levelek gondolataiból, és hivatásukat úgy éljék meg, hogy saját életük tanúsága által szóljanak a fiatal nőkhöz, akár „fertőzzék is meg” őket a krisztusi élet valóságával. És a legfontosabb: lehetőleg semmit ne vegyenek vissza abból, amit egyszer már nagylelkűen Jézusnak odaígértek, odaadtak: ne vegyék vissza a saját életüket, hanem bátran menjenek VELE egész életükön át!
Forrás: Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése