Jöjjön el a Te országod!

A Regnum Christi Mozgalom tagjainak és barátainak nagyböjt kezdetén - Róma, 2011. március 9.

Krisztusban kedves Barátaim!

Az előző évekhez hasonlóan szeretném kihasználni a nagyböjti idő kezdetét, hogy írjak nektek, és ez által közelebb legyek hozzátok. 

Ez a liturgikus idő, és az a történelmi időszak, amelyet átélünk, különös hangsúllyal hív minket a megtérésre, arra, hogy tekintetünket Krisztusra irányítsuk. Hív minket, hogy egyre inkább hasonlóvá váljunk hozzá, és testvéreink iránt még nagyobb odaadást tanúsítsunk. Az Egyház arra hív, hogy őszintén öltsük magunkra „az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet" (vö. Kol 3,12). A Regnum Christiben megélt keresztény életünk hivatás arra, hogy szeressünk. Arra törekszünk, hogy apostolok legyünk, és mindig úgy éljünk, mint az apostolok. Szeretnénk odaajándékozni önmagunkat, és segíteni az embereknek, hogy elérjék végső céljukat, amely Isten szeretetében és megváltásunkban nyilvánul meg.

Ebben az összefüggésben nagy segítségünkre lehet arról az evangéliumi részről elmélkedni, amelyet az Egyház ebben az évben nagyböjt harmadik vasárnapján állít elénk - a szamariai asszony találkozása Jézussal (vö. Jn 4,5-42). Ha apostolként nézzük életünket, Jézus példájából sokat tanulhatunk. Krisztus mindenki számára a kezdeményezés kiapadhatatlan forrása. Ahogy ezzel az asszonnyal is egyik oldalról finoman és szeretettel bánt, másik oldalról azonban kihívás elé is állította. A Regnum Christi reméli, hogy minden tagja hagyja magát Krisztustól átalakítani, s így életstílusukkal embertársaik számára láthatóvá teszik, hogy az élet szép, és a Krisztussal való személyes találkozásban teljesedhet ki. Ezért hiszem, hogy ha az Úr példáját követjük, akkor ez az emberek iránti szeretetünk három alapvető beállítottságban is meglátszik majd, ahogy ezt ebben az evangéliumi részben is láthatjuk: felébreszteni, választ adni és elkísérni. 

1. Felébreszteni

Jézus Krisztus belépett a szamariai asszony életébe, és megszólította őt. Azt is mondhatnánk, hogy felébresztette benne az Isten iránti vágyat: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked" (Jn 4,10). Mindannyian hordozzuk legbensőnk mélyén az Isten utáni vágyakozást, amely átitatja egész valónkat. Érezzük ennek a mély belső vágynak a hívását, hogy Istenben és Istenért éljünk, és ezt az életet megosszuk testvéreinkkel is. „Igen, Isten szomjazik hitünk és szeretetünk után. Jó és irgalmas atyaként akar megadni nekünk minden elképzelhető jót, és ez a jóság önmaga. Isten szomjassá lett, hogy eloltsa a mi szomjúságunkat, szegénnyé lett, hogy minket gazdaggá tegyen. Isten szomjúhozza hitünket és szeretetünket.

A szamariai asszony annak az embernek az alapvető elégedetlenségét fejezi ki, aki nem találta meg azt, amit keresett. Öt férje volt, most egy másik férfival él együtt. Az, hogy naponta eljárt a kúthoz, a hétköznapok egyformaságába való beletörődését jelképezi. Jézussal, az Úrral való beszélgetés miatt azonban minden megváltozott ezen a napon. Ez az esemény annyira megrázta az asszonyt, hogy arra indította, hogy korsóit hátrahagyva bemenjen a városba. és elmondja az embereknek: »Gyertek, van itt egy ember, aki mindent elsorolt, amit csak tettem. Ő volna a Messiás?« (Jn 4,28-29)" (XVI. Benedek, 2008. február 24-i Úrangyala imádsága).

Arra kaptunk meghívást, hogy együttműködjünk az Egyházzal ebben a küldetésben, különösen az új evangelizáció művében. Ennek fontosságát jelzi, hogy a Szentatya megalapított egy új dikasztériumot, amelynek célja, hogy segítse munkáját, és támogassa ezen a területen fáradozásait. A következő rendes püspöki szinódusi ülés is ezzel a témával fog foglalkozni. Fel kell ébresztenünk magunkban és testvéreinkben az Istenbe vetett hitet és az iránta való vágyakozást, amelyet szívünkben hordozunk.

2. Választ adni

Jézus felkelti a szamariai asszonyban a vágyat egy olyan víz után, amelyet még nem ismer, amely képes csillapítani a szomjúságát, és nem igényli a mindennapos kútra járást. Hogy teszi mindezt Krisztus? Nagyon finoman figyelmezteti az asszonyt: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed. Így igazat mondtál" (Jn 4, 17-18). Azzal, hogy helyzetére emlékezteti az asszonyt, eléri, hogy az magába nézzen és felfedezze, ezen az úton soha nem fogja tudni kielégíteni a valódi boldogság iránti vágyát. Jézus ezt a pillanatot ragadta meg, hogy válaszoljon neki: „egy »élő vízről« beszélt neki, amely oltja a szomjúságot, és amely »örök életre szökellő vízforrás lesz benne.«, Jézus ezáltal megmutatta, hogy személyesen ismeri az asszony életét, kinyilatkoztatta, hogy eljött az óra, hogy az igaz Istent lélekben és igazságban imádják. És végül olyat tett, ami nagyon ritkán történt meg - kijelentette, hogy Ő a Messiás" (XVI. Benedek, ugyanott). Ki az, aki a Krisztussal való személyes találkozás után képes ugyanolyan maradni, mint addig? Ez a tapasztalat indította Szent Pétert is, hogy minden kétsége és gyengesége közepette kifakadjon: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás." (Jn 6,68), Szent Pált pedig a következő sorok megírására ihlette: „Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem" (Gal 2,19-20).

Apostoli küldetésünk nem szorítkozhat arra, hogy csupán elméleteket, hittani ismereteket osszunk meg másokkal, mert azok bár szükségesek, de nem elegendőek arra, hogy megválaszolják az ember legalapvetőbb egzisztenciális kérdéseit is. Életünk példájával kell választ adnunk az ilyen kérdésekre. Igen, keresztény életünk tanúsága által világosan láthatóvá kell tennünk, hogy lehetséges megtalálni Jézus Krisztusban a boldogságot és a teljességet, valamint, hogy Ő mindenre az egyetlen és végső válasz. Az életben nem tehetünk nagyobb jót, mint hogy másoknak segítünk felfedezni Jézus szeretetét és alázatát, amely békességgel tölt el, kedvességét és szelídségét, ami a meglágyítja a szívet és elviselhetővé teszi a fájdalmakat. Nem tehetünk jobbat, mint segíteni másoknak megtapasztalni Jézus jóságát, amely balzsam és az öröm forrása; és arra tanítani az embereket, hogy Krisztus követése elvezet a következetes és hiteles életre és a lélek igazi szabadságára. Ő szárnyakat ad a léleknek, hogy mindig az égre tekintsünk, és ne vesszünk el azokban a dolgokban, amelyek csupán eszközök a cél elérésére. Jézus eléri, hogy éjjel-nappal vele járjunk, akkor is, ha gyakran nem látjuk utunk célját: vele lenni, szeretni és engedni, hogy Ő is szeressen minket, úgy, mintha már célba értünk volna.

Keresztény kötelességtudatunk arra indít, hogy Isten emberek iránti szeretetének visszatükröződése legyünk. A pápa idei nagyböjti üzenetében így szól erről: „A keresztség tehát nem csak egy múltra emlékező szertartás, hanem találkozás Krisztussal, aki a megkeresztelt ember egész létét alakítja, az isteni életet ajándékozza neki és őszinte megtérésre hívja, melyet a kegyelem indít el és tart fenn, és ez vezeti majd el Krisztus teljessége életkorának mértékére." Keressük a megtérést, hogy a kegyelem hűséges eszközei lehessünk, és másokat is hozzá segítsünk a Krisztussal való találkozásra. Ezt a választ várja tőlünk Jézus.

3. Elkísérni

Az átelmélkedett történet végén azt látjuk, hogy Jézus megváltoztatta tervét, és két nappal tovább maradt az adott településen, mint eredetileg tervezte (vö. Jn 4,40). Kétségkívül azért tette ezt, hogy befejezze művét, amelyet megkezdett a szamariai asszony és szomszédjai lelkében. A Krisztussal való személyes találkozás normális esetben nem szorítkozik egyetlen pillanatra, hanem az egy fokozatosan előrehaladó folyamat. Testvéreink iránti szeretet késztet arra minket, hogy elkísérjük és vezessük őket ezen az úton. Ezáltal a vezetés által mondhatják el azok az emberek, akikkel együtt élünk, hogy: „Most már nem a te szavaidra hiszünk, mert magunk is hallottuk, és most már tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője" (Jn 4,42). Jézus arra tanít minket, hogy lehajoljunk testvéreinkhez, és bekötözzük sebeiket, sőt, akkor is, ha mi magunk is tele vagyunk sebekkel, kölcsönösen hordozzuk egymást, és osszuk meg egymással szenvedéseinket. Az igazi együttérzés nem gondol a saját fáradtságra és a kimerültségre, ha ezáltal segítséget és megkönnyebbülést tud nyújtani felebarátai számára, és így elkísérheti őket útjukon.

Ha azt akarjuk, hogy a Regnum Christi továbbra is a megtérés és megszentelődés útja legyen sok lélek számára, akkor apostoli tevékenységünknek mindig arra kell irányulnia, hogy vezesse és kísérje az egyes embereket, bátorítsa őket, hogy induljanak el az Istennel való találkozáshoz vezető úton, ahogyan azt Krisztus is tette Jákob kútjánál a szamariai asszonnyal.
Sok lelkiségi szerző mint utazót láttatja az embert, akinek Istenben van eredete és végső célja. Személyes, szabad döntésünktől függ, hogy hogyan haladunk előre az úton a vele való átalakító találkozás felé, amelyet Krisztusban nyilatkoztatott ki. Isten kegyelme ad ehhez bensőnkbe lendületet, és az Egyház működése segít minket az Ige és a szentségek által. Testvéreink támogatnak és elkísérnek minket utunkon. Azonban végső soron mindenkinek magának kell előre mennie ezen az úton, ennek az erőfeszítéseit senki nem tudja tőlünk átvállalni. 

Ezek a viselkedési módok - felébreszteni, választ adni és elkísérni - sem nem időben egymás után következő pillanatok, sem pedig egymástól független lépések. E három dolog ugyanannak a missziónak három dimenziója, ugyanannak a szeretetnek három kifejeződése. Értelmünkkel, szívünkkel és akaratunkkal érzékeljük Isten szeretetét, és megpróbáljuk Őt ebben a mélységes egységben ugyanazzal a szeretettel viszontszeretni. A szeretetért szeretet a fizetség. 
Törekedjünk folyamatosan az imádságban és az Eucharisztiában személyes kapcsolatra Jézussal, igyunk abból a vízből, amelyet Ő akar adni nekünk. Ne felejtkezzünk meg arról, hogy mialatt testvéreinket elkísérjük útjukon, mi magunk is úton vagyunk, és szükségünk van egymás kölcsönös támogatására és Isten kegyelmére.

Arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok Velasio de Paolis bíboros atyáért is, pápai megbízottunkért, hogy a Szentlélek megvilágosítsa őt munkájában, és így vezessen minket egy családként a megújulás és megtisztulás útján.

A Boldogságos Szűz Mária áldjon meg és kísérjen benneteket mindig utatokon.

Szolgátok Krisztusban:

P. Álvaro Corcuera LC generális

Forrás: Regnum Christi