A Regnum Christi Mozgalom tagjainak és barátainak
nagyböjt kezdetén - Róma, 2011. március 9.
Krisztusban
kedves Barátaim!
Az
előző évekhez hasonlóan szeretném kihasználni a nagyböjti idő kezdetét, hogy
írjak nektek, és ez által közelebb legyek hozzátok.
Ez a liturgikus idő, és az a történelmi időszak, amelyet átélünk, különös
hangsúllyal hív minket a megtérésre, arra, hogy tekintetünket Krisztusra
irányítsuk. Hív minket, hogy egyre inkább hasonlóvá váljunk hozzá, és
testvéreink iránt még nagyobb odaadást tanúsítsunk. Az Egyház arra hív, hogy
őszintén öltsük magunkra „az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a
türelmet" (vö. Kol 3,12). A Regnum Christiben megélt keresztény életünk
hivatás arra, hogy szeressünk. Arra törekszünk, hogy apostolok legyünk, és
mindig úgy éljünk, mint az apostolok. Szeretnénk odaajándékozni önmagunkat, és
segíteni az embereknek, hogy elérjék végső céljukat, amely Isten szeretetében
és megváltásunkban nyilvánul meg.
Ebben az összefüggésben nagy segítségünkre lehet arról az evangéliumi részről
elmélkedni, amelyet az Egyház ebben az évben nagyböjt harmadik vasárnapján
állít elénk - a szamariai asszony találkozása Jézussal (vö. Jn 4,5-42). Ha
apostolként nézzük életünket, Jézus példájából sokat tanulhatunk. Krisztus
mindenki számára a kezdeményezés kiapadhatatlan forrása. Ahogy ezzel az
asszonnyal is egyik oldalról finoman és szeretettel bánt, másik oldalról
azonban kihívás elé is állította. A Regnum Christi reméli, hogy minden tagja
hagyja magát Krisztustól átalakítani, s így életstílusukkal embertársaik
számára láthatóvá teszik, hogy az élet szép, és a Krisztussal való személyes
találkozásban teljesedhet ki. Ezért hiszem, hogy ha az Úr példáját követjük,
akkor ez az emberek iránti szeretetünk három alapvető beállítottságban is
meglátszik majd, ahogy ezt ebben az evangéliumi részben is láthatjuk:
felébreszteni, választ adni és elkísérni.
1. Felébreszteni
Jézus
Krisztus belépett a szamariai asszony életébe, és megszólította őt. Azt is
mondhatnánk, hogy felébresztette benne az Isten iránti vágyat: „Ha ismernéd
Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna
tőle, s ő élő vizet adott volna neked" (Jn 4,10). Mindannyian hordozzuk
legbensőnk mélyén az Isten utáni vágyakozást, amely átitatja egész valónkat.
Érezzük ennek a mély belső vágynak a hívását, hogy Istenben és Istenért éljünk,
és ezt az életet megosszuk testvéreinkkel is. „Igen, Isten szomjazik hitünk és
szeretetünk után. Jó és irgalmas atyaként akar megadni nekünk minden elképzelhető
jót, és ez a jóság önmaga. Isten szomjassá lett, hogy eloltsa a mi
szomjúságunkat, szegénnyé lett, hogy minket gazdaggá tegyen. Isten szomjúhozza
hitünket és szeretetünket.
A szamariai asszony annak az embernek az alapvető elégedetlenségét fejezi ki,
aki nem találta meg azt, amit keresett. Öt férje volt, most egy másik férfival
él együtt. Az, hogy naponta eljárt a kúthoz, a hétköznapok egyformaságába való
beletörődését jelképezi. Jézussal, az Úrral való beszélgetés miatt azonban
minden megváltozott ezen a napon. Ez az esemény annyira megrázta az asszonyt,
hogy arra indította, hogy korsóit hátrahagyva bemenjen a városba. és elmondja
az embereknek: »Gyertek, van itt egy ember, aki mindent elsorolt, amit csak
tettem. Ő volna a Messiás?« (Jn 4,28-29)" (XVI. Benedek, 2008. február
24-i Úrangyala imádsága).
Arra kaptunk meghívást, hogy együttműködjünk az Egyházzal ebben a küldetésben,
különösen az új evangelizáció művében. Ennek fontosságát jelzi, hogy a
Szentatya megalapított egy új dikasztériumot, amelynek célja, hogy segítse
munkáját, és támogassa ezen a területen fáradozásait. A következő rendes
püspöki szinódusi ülés is ezzel a témával fog foglalkozni. Fel kell
ébresztenünk magunkban és testvéreinkben az Istenbe vetett hitet és az iránta
való vágyakozást, amelyet szívünkben hordozunk.
2. Választ adni
Jézus
felkelti a szamariai asszonyban a vágyat egy olyan víz után, amelyet még nem
ismer, amely képes csillapítani a szomjúságát, és nem igényli a mindennapos
kútra járást. Hogy teszi mindezt Krisztus? Nagyon finoman figyelmezteti az
asszonyt: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid
most van, az nem férjed. Így igazat mondtál" (Jn 4, 17-18). Azzal, hogy
helyzetére emlékezteti az asszonyt, eléri, hogy az magába nézzen és felfedezze,
ezen az úton soha nem fogja tudni kielégíteni a valódi boldogság iránti vágyát.
Jézus ezt a pillanatot ragadta meg, hogy válaszoljon neki: „egy »élő vízről«
beszélt neki, amely oltja a szomjúságot, és amely »örök életre szökellő
vízforrás lesz benne.«, Jézus ezáltal megmutatta, hogy személyesen ismeri az
asszony életét, kinyilatkoztatta, hogy eljött az óra, hogy az igaz Istent
lélekben és igazságban imádják. És végül olyat tett, ami nagyon ritkán történt
meg - kijelentette, hogy Ő a Messiás" (XVI. Benedek, ugyanott). Ki az, aki
a Krisztussal való személyes találkozás után képes ugyanolyan maradni, mint
addig? Ez a tapasztalat indította Szent Pétert is, hogy minden kétsége és
gyengesége közepette kifakadjon: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó
tanítás." (Jn 6,68), Szent Pált pedig a következő sorok megírására
ihlette: „Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én,
hanem Krisztus él énbennem" (Gal 2,19-20).
Apostoli küldetésünk nem szorítkozhat arra, hogy csupán elméleteket, hittani
ismereteket osszunk meg másokkal, mert azok bár szükségesek, de nem elegendőek
arra, hogy megválaszolják az ember legalapvetőbb egzisztenciális kérdéseit is.
Életünk példájával kell választ adnunk az ilyen kérdésekre. Igen, keresztény
életünk tanúsága által világosan láthatóvá kell tennünk, hogy lehetséges
megtalálni Jézus Krisztusban a boldogságot és a teljességet, valamint, hogy Ő
mindenre az egyetlen és végső válasz. Az életben nem tehetünk nagyobb jót, mint
hogy másoknak segítünk felfedezni Jézus szeretetét és alázatát, amely
békességgel tölt el, kedvességét és szelídségét, ami a meglágyítja a szívet és
elviselhetővé teszi a fájdalmakat. Nem tehetünk jobbat, mint segíteni másoknak
megtapasztalni Jézus jóságát, amely balzsam és az öröm forrása; és arra
tanítani az embereket, hogy Krisztus követése elvezet a következetes és hiteles
életre és a lélek igazi szabadságára. Ő szárnyakat ad a léleknek, hogy mindig
az égre tekintsünk, és ne vesszünk el azokban a dolgokban, amelyek csupán
eszközök a cél elérésére. Jézus eléri, hogy éjjel-nappal vele járjunk, akkor
is, ha gyakran nem látjuk utunk célját: vele lenni, szeretni és engedni, hogy Ő
is szeressen minket, úgy, mintha már célba értünk volna.
Keresztény kötelességtudatunk arra indít, hogy Isten emberek iránti
szeretetének visszatükröződése legyünk. A pápa idei nagyböjti üzenetében így
szól erről: „A keresztség tehát nem csak egy múltra emlékező szertartás, hanem
találkozás Krisztussal, aki a megkeresztelt ember egész létét alakítja, az
isteni életet ajándékozza neki és őszinte megtérésre hívja, melyet a kegyelem
indít el és tart fenn, és ez vezeti majd el Krisztus teljessége életkorának
mértékére." Keressük a megtérést, hogy a kegyelem hűséges eszközei
lehessünk, és másokat is hozzá segítsünk a Krisztussal való találkozásra. Ezt a
választ várja tőlünk Jézus.
3. Elkísérni
Az
átelmélkedett történet végén azt látjuk, hogy Jézus megváltoztatta tervét, és
két nappal tovább maradt az adott településen, mint eredetileg tervezte (vö. Jn
4,40). Kétségkívül azért tette ezt, hogy befejezze művét, amelyet megkezdett a
szamariai asszony és szomszédjai lelkében. A Krisztussal való személyes
találkozás normális esetben nem szorítkozik egyetlen pillanatra, hanem az egy
fokozatosan előrehaladó folyamat. Testvéreink iránti szeretet késztet arra
minket, hogy elkísérjük és vezessük őket ezen az úton. Ezáltal a vezetés által
mondhatják el azok az emberek, akikkel együtt élünk, hogy: „Most már nem a te
szavaidra hiszünk, mert magunk is hallottuk, és most már tudjuk, hogy valóban ő
a világ Üdvözítője" (Jn 4,42). Jézus arra tanít minket, hogy lehajoljunk
testvéreinkhez, és bekötözzük sebeiket, sőt, akkor is, ha mi magunk is tele
vagyunk sebekkel, kölcsönösen hordozzuk egymást, és osszuk meg egymással
szenvedéseinket. Az igazi együttérzés nem gondol a saját fáradtságra és a
kimerültségre, ha ezáltal segítséget és megkönnyebbülést tud nyújtani
felebarátai számára, és így elkísérheti őket útjukon.
Ha azt akarjuk, hogy a Regnum Christi továbbra is a megtérés és megszentelődés
útja legyen sok lélek számára, akkor apostoli tevékenységünknek mindig arra
kell irányulnia, hogy vezesse és kísérje az egyes embereket, bátorítsa őket,
hogy induljanak el az Istennel való találkozáshoz vezető úton, ahogyan azt
Krisztus is tette Jákob kútjánál a szamariai asszonnyal.
Sok lelkiségi szerző mint utazót láttatja az embert, akinek Istenben van
eredete és végső célja. Személyes, szabad döntésünktől függ, hogy hogyan
haladunk előre az úton a vele való átalakító találkozás felé, amelyet
Krisztusban nyilatkoztatott ki. Isten kegyelme ad ehhez bensőnkbe lendületet,
és az Egyház működése segít minket az Ige és a szentségek által. Testvéreink
támogatnak és elkísérnek minket utunkon. Azonban végső soron mindenkinek
magának kell előre mennie ezen az úton, ennek az erőfeszítéseit senki nem tudja
tőlünk átvállalni.
Ezek a viselkedési módok - felébreszteni, választ adni és elkísérni - sem nem
időben egymás után következő pillanatok, sem pedig egymástól független lépések.
E három dolog ugyanannak a missziónak három dimenziója, ugyanannak a
szeretetnek három kifejeződése. Értelmünkkel, szívünkkel és akaratunkkal
érzékeljük Isten szeretetét, és megpróbáljuk Őt ebben a mélységes egységben
ugyanazzal a szeretettel viszontszeretni. A szeretetért szeretet a fizetség.
Törekedjünk folyamatosan az imádságban és az Eucharisztiában személyes
kapcsolatra Jézussal, igyunk abból a vízből, amelyet Ő akar adni nekünk. Ne felejtkezzünk
meg arról, hogy mialatt testvéreinket elkísérjük útjukon, mi magunk is úton
vagyunk, és szükségünk van egymás kölcsönös támogatására és Isten kegyelmére.
Arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok Velasio de Paolis bíboros atyáért is,
pápai megbízottunkért, hogy a Szentlélek megvilágosítsa őt munkájában, és így
vezessen minket egy családként a megújulás és megtisztulás útján.
A Boldogságos Szűz Mária áldjon meg és kísérjen benneteket mindig utatokon.
Szolgátok Krisztusban:
P. Álvaro Corcuera LC generális
Forrás: Regnum Christi
„Bűneinket maga vitte fel
testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő
sebei által gyógyultatok meg.” 1 Pét 2, 24
