Boldog Özséb 1246-ban esztergomi kanonokként úgy döntött, hogy remeteségbe vonul a Pilis hegyeibe. Itt látomásban részesült: szélvihar támadt, mint pünkosdkor , de a fák nem mozdultak, lángnyelveket látott szerteszét, melyek egyetlen nagy lánggá egyesültek. Miután megfejtette e látomást, rájött, hogy neki kell összegyűjtenie a szétszórt remetéket. Monostort és templomot épített. Az új rend védőszentjévé Remete Szent Pált választotta. A Szentszék 1308-ban engedélyezte számukra az ágostonos regulát, és pápai jogú renddé nyilvánította a Pálosokat.
A XV. századra az országban 900 pálos élt, Európában is sok helyen elterjedt: Lengyelországban, Németországban, Portugáliában, Olaszországban, sőt még Paleszinában is. Ebben az időben a világon 8 proviniciában, kb. 300 kolostoruk volt. A török hódoltság alatt az atyák missziós tevékenységet folytattak. Ennek az időszaknak kiemelkedő alakjai: Cseppelényi György vértanú és Martinuzzi György bíboros, esztergomi érsek.
Buda felszabadulása után, a rend újra fejlődésnek indult. A Pálos Rendet sem kímélte II. József 1786-os feloszlató rendelete, a rend csak Lengyelországban maradt meg. Magyarországon csak 1934-ben nyílt lehetőség a hazatelepülésükre, az államhatalom 1950-ben feloszlatta a szerzetesrendeket. Ezután titokban folytatódott a tagok toborzása. A rendszerváltozást követően Magyarországon 4 kolostorban indult meg ismét a pálos rend.
A magyarságtudat mindig jellemzője volt a rendnek. A remeteség hármas jellege nyomja rá a bélyegét: az imádság, a magány és a vezeklés szeretete. A Pálos rend életében központi helyen áll a Mária-tisztelet, mely kifejezéseképpen fehár ruhát hordanak, rózsafűzért imádkozzák.
Forrás: Virtuális Plébánia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése