2016. március 27., vasárnap

Húsvéti üdvözletem


Minden kedves hivatásért imádkozó vagy érte hálát adó Testvéremnek kívánom, hogy a Feltámadt Krisztus ereje járja át a szívét és adjon békét, hogy ki tudja várni, míg eloszlik a felhő és tisztán tud látni életében a hivatását illetően és az elkötelezetteknek is ő adjon erőt, hogy végig tudják járni hűségesen életútjukat a kapott kegyelmek jó felhasználásával.

Szeretettel és imádsággal:

Mária Eszter

2016. március 21., hétfő

Kiss Zsolt Attila papszentelése


Jézus, jó pásztor

Te azért jöttél, hogy keresd és üdvözítsd az elveszetteket.

Azért alapítottál papságot egyházadban, hogy minden időben folytassa műved.

Könyörögve kérünk: küldj munkásokat szőlődbe! Küldj méltó papokat szentegyházadba! Küldj szerzeteseket és szerzetesnőket!

Add, hogy mindenki kövesse hívásodat, aki szolgálatodra kiválasztottál, viszont senki hivatás nélkül be ne jusson szentélyedbe!

Mária, apostolok királynéja, könyörögj érettünk!

Isten meghallgatta az emberek, és a közösségek imáját, és Újfehértón kiválasztott magának újból egy arra érdemes ifjút, Kis Zsolt Attilát, aki az egyházi rend szentségében részesült, 2005. június 18-án.

Debreceni Székesegyházban: Bosák Nándor megyéspüspök által.

A közösségek számára mit is jelent egy új pap jelenléte egyházközségünkben?

Számunkra Ő, Isten ajándéka

Ez a fiatalember, az aki közülünk vétetett és az emberek, javára rendeltetett. Ő az, aki a papságot választotta és az ő szavaival élve:

„A papság számomra a legszebb út ahhoz, hogy Istent a legmegfelelőbb módon szolgáljam ott, ahol, és amikor kell. Isten csodálatos világot teremtett, csak ezt a mai emberek nem nagyon veszik észre, s így nem is érik Isten szeretettét és nagyságát. Kellenek olyan emberek, akik fel tudják hívni a figyelmet a világ, s ezen túl Isten gyönyörűségére. Nekem a papi hivatás a válasz arra a kérdésre: Miért vagy? Azért vagyok, hogy az emberek szemét felnyissam egy olyan világra, melyet nehéz észrevenni, de ha megérinti a szívet az feledhetetlen. A papi hivatás számomra egy elköteleződés, mely mögött ott él a szabad akarat, s ott kell, hogy lángoljon benne a szeretet.”

Zsolt atya jelmondata,

Emészt engem a buzgóság házadért!(Jn 2, 17)

A lelki közösségeknek olyan elhívatott papokra van szüksége, akik teljes odaadással Isten népét szolgálják.

Ezek a fiatalok, akik a papi hivatást választották, Istentől kaptak meghívást.

Számunkra titkot jelent az az Isten élmény, amely megérinti őket és elindulnak megerősítve élethossziglani nyolc boldogság megélésére.

A keresztény egyházban megcsappant azok száma, akik készek a felszentelt szolgálatra. Feladatuk többek között a felszentelés után, hogy kelkivezetővé váljanak, akik alkalmasak arra, hogy a jézusi eszmény felé segítsék az embereket.

A közösségek vezetői által, fontos szerepet töltenek be és munkálkodásuknak közösségteremtő ereje, is van.

Örömet jelentő partnerség alakul ki, amelyben a papság is megtalálja a helyét a közösségekben.

Így Zsolt atya is betölti a közösségek számára, azt a szerepet, amely a továbbiakban rá is vár.

Az igehirdető és tanító a teológia embere szerepét, hiszen ezt vállalta fel. Valamint a felszentelés után, a kiengesztelődés szolgájává vált, a mindennapi életben. Fontos szerepet tölt be, ezen túl, mint pap, az egyházban és az egyházért, mint az ima embere. Végül, mint pap különleges szerepet szánt számára Isten, mert Ő, az eukarisztia embere is.

Napjainkban Istent hirdetni, nem egyszerű dolog.

A papszentelést követő, primicia misén, minderre Papp László, paptestvére, aki szintén újfehértói származású, prédikációjában a következő gondolatokkal készítette fel hívatásának gyakorlására, Kis Zsolt Attilát.

Kedves Újmisés paptestvérem! Kedves Testvéreim!

Jézus meglátta a tömeget és megesett rajta a szíve, mert olyan kimerültek voltak, mint a juhok, akiknek nincs pásztoruk. Soha sem szabad felejtenünk, nekünk papoknak és nektek kedves hívek, hogy ez az eredete a katolikus papságnak. Minden pap ugyanúgy bejárja a maga emberi útját. Mi nem születünk papnak. Semmi sem különböztet meg minket senkitől, míg meg nem hív az Úr. És minket nem a nép választ, és ami legnagyobb, legfontosabb: mi sem választjuk ezt a hivatást. Nem születünk pappá, mint a tibeti láma lámának született, nem örököljük a papságot, mint az ószövetségben Lévi fiai. Nem is úgy választ minket a nép, mint a lelkészeket. Nekünk ehhez a pillanathoz van leginkább közünk, amit az imént hallottatok a szent evangéliumban. Jézus meglátta a tömeget és megesett rajta a szíve. Valami tapasztalatunk van erről, hogy mit jelent ez.

Mikor megesik a szívünk valakinek a nyomorúságán. Talán egyszerűbb szóval azt mondhatnánk, ami nem egészen helyes: megsajnálunk valakit. Ez egy sajátos fájdalom, amely cselekvésre indít. Az Úr Jézusban ez olyan esemény, amelyet a maga teljességében fölfogni nem lehet, te talán megközelíteni igen. Úgy, mint Mózes az égő csipkebokrot. Minden elmélkedés csak megközelítés! Akkor közelítjük meg, amikor halljuk a bokorból: Vesd le a sarudat, mert szent ez a hely. Nincs többé logikai lépés sem. És az imádás csendje következik. Tulajdonképpen a megtestesülés misztériuma előtt állunk. Jézusban a Fiúisten emberré lett. Tulajdonképpen ez az egyetlen evangélium. Az örökkévaló, a mindenható a mindentudó, végtelenül boldog Isten, a teremtő Isten emberré lett. Aki szenvedni képtelen volt, belépett ebbe a világba, képes szenvedni. És elérte a lelki szenvedés Isten mélységeit valamiképpen. Az irántunk való isteni szeretet megsebzett szeretet lett. Testvérek, ez nagyobb esemény, mint egy tűzhányó kitörése, egy szökőár, ebbe nagyobb erő van, mint amikor kialakult a naprendszer, vagy amikor a csillagvilágba végbemenő iszonyatos katasztrófa. Mert itt érintkezik Isten az emberrel. Jézus lelkében. És Jézus most megrendül. Nyilván látni lehet az arcán. Lehet, hogy könnyek ültek ki a szemében, hiszen barátját, Lázárt megsiratta. Tudod, hogy mi ment ott végbe??? Hogy lehet az, hogy a Szentháromságot eléri a fájdalom. Ezt nevezzük isteni irgalomnak. Mi történhet az isteni szívben, Jézus belsejében, mely Isten igéjével lényegileg egyesített szív! Amelyben az istenség egész teljessége lakozik. Itt kezdődik most a vérrel verejtékezés, és a nagypénteki történet. Szánom a sereget – mondja másutt. Ez az újfajta azonosulás a bukott ember nyomorúságával.

Testvérek! Ha neked probléma az, mert probléma, hogy miért szenvednek a gyermekek, sőt még az állatok szenvedése is… És miért van annyi szenvedés a világban. Most állj meg ezen égő csipkebokor előtt, hogy az Istennek megesik a szíve rajtunk, hogy az örök Szentháromságba, mint egy az irgalom villámai keletkeznek, és többet nem lesz problémád a szenvedés. Csak elviselésre való rettenetes feladat. Nem lehet probléma. Ez a probléma… Hogy-hogy értünk szenved? Hogy tud értünk sírni? Ő nagyon jól tudja, hogy ő az egyetlen pásztor. Mondta, hogy akik előttem jöttek, mind rablók és tolvajok. De mégis arra gondol, hogy a világ végéig legyenek férfiak, akik az ő nevében vezetik majd az ő híveit. Ezért szól most a tanítványokhoz. Rájuk bízza a nagy ügyet, hogy az aratnivaló sok, de a munkás kevés. És kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába. Nem hivatal ez! Nem foglalkozás! Nem lelkészkedés!

Nem pszichológiai feladat! Nem tanári állás! Ez a Fiúisten emberi szívébe végbemenő teremtő vihar eredménye. S, akit kiválaszt, annak ehhez köze van, ami itt Jézus szívében végbe megy. A férfinek a szívét követeli! Vagyis teljesen önmagát.

A papnak a szívében kell átalakulni és utána testében, lelkében. Jézusnak az embereken megesett, megrendült szívéhez kell hasonulnia. A papszentelésben erre kapjuk a Szentlelket. A püspöki kézföltétel összekapcsol minket Krisztus szívével! Másképpen köze van az Úrhoz egy szentségi házasságban élő szent asszonynak és férfinak. Másképpen a szerzetesnek. És valamiképpen egészen másképpen a papnak. Bár a papszentelésben végbemegy a Szentlélek által a mi szívünk egyesítése Jézus szentséges szívével, de ezt megtanulni, ehhez erkölcsileg felnőni ehhez egy egész élet kell.

Testvérek! A tudományos kutatás egyre jobban bebizonyítja azt, amit mindig hittünk: hogy a celibátus Jézus isteni akarata. Nem úgy vezette be az egyház. Az egy súlyos tévedés! Amikor a házas apostoloknak beszél a házasság felbonthatatlanságáról, azok azért megdöbbennek. És akkor azt mondja: Van, aki a mennyek országáért lemond róla. Korunk egyik legnagyobb egzegétája, Jacke Düpoun bizonyítja be, hogy ez az apostoloknak szól, nem arról beszél, hogy eleve nem nősül meg, hanem berobbant az életükbe. Valami olyan végleges, hogy abba hagyják a házas életüket, a feleségük beleegyezésével. És ez volt az ősegyház gyakorlata. Mert hogyan magyaráznák meg a keleti egyházban, hogy a püspök miért nem nősülhet. Azt a trullói zsinat tévedett! Joga volt tévedni, mert nem volt egyetemes zsinat. Azt mondták, hogy mi régi szokás szerint házas embereket szentelünk föl. Igen ám, csak hogy akkor hagyták abba a házaséletüket. Mint például Nolai Szent Paulinusz.

Azt a szívet te nem oszthatod meg. Ahhoz nem lehet közöd! Ez a papságnak a lényege!

Testvérek, minden szentéletű pap ilyen volt. Szent János evangélistától kezdve Vianney Szent Jánoson keresztül, II. János Pálig. Házas embereket választott ki, erről szól, és azoknak a feleségük sem kevesebbet adott… Az Egyháznak is adni kell!!! Az a fiatal férfi, akit az Isten meghív, lemond róla az a lány! Ha nem mond le, beleront Isten művébe! És az anya is és az apa is lemond róla.

302-ben történt. Dioclecianus alatt. Ireneuszt, Szmirniumnak, Alsó-Pannónia egyik városának püspökét vonszolták a törvényszék elé. Megparancsolták, hogy áldozzon az isteneknek. Elkövetkezendő kínzásai elég kegyetlenek voltak. De valószínű sokkal égetőbbek azok, amelyet gyermekei és felesége kértek. Tehát ő is egy házas ember volt, aki a nemi életét abbahagyta a püspökszenteléssel. De ott volt a felesége és a gyermekei. Később az egyház úgy döntött, hogy ne legyen képmutatás, ezért eleve olyan férfiakat választott, aki eleve lemondanak róla, hogy ne okozzanak ekkora szenvedést. Fiai és lányai csatlakoztak a hívek kórusához és így szóltak: Apa, drága apa könyörülj rajtunk! Szolgái, szomszédjai és barátai minden bizonnyal egész hívő közössége betöltötte a tárgyalótermet. Ő csupán az Úr szavait tudta nekik ismételni: Ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom Atyám előtt, aki a mennyekben van.

Akik a papi celibátust elviselhetetlen nyűgnek tartják, azok nagyon hasznos megfontolnivalót találhatnak ebben a nagyon igaz történetben, hogy átértékeljék úgynevezett fennkölt gondolataikat, egy emberibb katolikus papságról. Mi van itt!!! A hit gyöngesége!

Vagy van túlvilág és örök élet, vagy nincs! Vagy van holtak föltámadása és az eljövendő élet, vagy nincs! Vagy hiszünk benne vagy nem! Newman bíboros mondja egyik beszédében, hogy mit reckírozzunk érte? Az eljövendő életért? S azt mondja: Vajmi keveset, vagy talán semmit. Ha egy nap kimondanák, hogy nem lesz örök élet, vajon megváltozna-e a katolikus hívő? Lehet, hogy ugyanúgy élne. Testvérek! A szívünket kéri az Isten.

Nem egy görög katolikus pap tett tanúságot arról, hogy ott kellett hagynia a családját és ment Szibériába. Mert nem szakadt el a római pápától. Nem jobb ezt a szakítást előbb megtenni?

Az Úr Jézus szívével kell egyesülni a mi szívünknek testvérek! S ez nem ott kezdődik, hogy a pap szereti a híveket. Nem ezt kérdezi Jézus. Péter, szeretsz-e engem? Simon, Jónás fia, jobban szeretsz, mint ezek? Simon, Jónás fia, egyáltalán szeretsz engem?

És amikor úgy szeretné a pap Krisztust, mint Szent Pál, aki azt mondta: Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. – akkor egyszerre a hívek megtapasztalják azt, hogy ez az érett pap úgy szereti őket, hogy senki a világon. Az asszonyok hozzá jönnek vigasztalásért. Nem olyanért, amilyet a férjüktől kapnak. Másért. Azt sehol sem kapják meg. A férjek hozzá jönnek a gondjaikkal, a család terhével. S a gyermekek körülveszik, mint atyát.

Testvérek nem most láttunk egy ilyen szent atyát meghalni? Nem döbbentetek meg, hogy egy halálos ágy körül az egész világ ott volt? Hívő és hitetlen. Nem vettétek észre, hogy ami ellen beszél a világ, az csak a divat, a paternalizmus ellen – a szíve mélyén atyákra vágyik! Olyan atyára, akik az Isten Atyát jelenítik meg. Testvéreim, ne csodálkozzatok azon, hogy a sátán és csatlósai a katolikus papságot le akarja gyűrni. Iszonyatos támadásokkal. Egy-egy papi botrányt, papi bűnt csámcsogtat, a világot telekürtöli, aláássa a tekintélyét, de ettől ne ijedjetek meg. Ez isteni intézmény. Olyan, mint a család.

Ez a két isteni intézmény van. És jegyezzétek meg, hogy mivel Isten találta ki az egy férfi és egy nő és a belőle fogant és születő életeket, a családot, ezért maguk a családosok sem tudják lerontani az intézményt. Ez jelenti azt, hogy isteni.

Egy világi intézményt a tagjai le tudják rontani. Hány házasságtörés volt a világ kezdete óta? Hány szétment család? Milyen új képletei a családnak ma? És testvérek nem vagyok jós, TUDOM: marad az egy férfi és egy nő. Ez az isteni intézmény. Higgyétek el, ilyen a katolikus papság. Maguk a rossz papok sem tudják lerontani.

Ez nem a mi szentségünk miatt működik. Hanem az emberiséget megszánó Isten Fia szívéből jöttünk elő. Persze ez kötelez, hogy megfeleljünk annak a fönséges hivatásnak, mint ahogy ti is. A Jézus szíve szerinti papság ezt jelenti.

XVI. Benedek pápa amikor 27 éves papi évfordulójára emlékezett, a papság misztériumáról ezeket mondta: tulajdonképpeni tartóerő elsősorban a belső találkozás az Úrral, annak megtapasztalása, hogy ő itt van, mindig újból kézen fog és vezet, tévútjaimról kiragad, velem jár és igazán szól hozzám. (..) Amikor kitartottam hivatásomban és belőle fakadóan éltem belső életemet, mindig megtapasztaltam a feleletet: szükség van rám, felhasználnak, bizalommal vannak irántam. Saját magam tapasztaltam meg, hogy fenntartó erő, ha adhatunk másoknak. Amikor másokat fenntarthatok, az engem is fenntart. Mindebben megtapasztalhatjuk, hogy milyen igaz: nem vagyunk magunkra hagyatva, az Úr jár velünk. És amikor kölcsönösen bízunk egymásban, hordozzuk egymást, akkor ő maga hordoz bennünket, újból közénk lép, jövőt és reményt ajándékoz.

Amen.

Közösségünkben, ezen túl, amikor papjainkért mondunk imát, Kis Zsolt Attila felelősségteljes, hivatás gyakorlásához is kérjük Isten segítségét.

Isten segítse azokat, is, akiket, jelenleg formál és készít fel, arra, hogy majd felszentelt, papként szolgáljanak.

Ima, a papi hivatás kegyelméért

Uram, Jézus Krisztus, te belelátsz az emberi szív legtitkosabb redőibe. Kérlek, tudasd velem, ha a papi élet magasztos szentségét akarod rám bízni! Világosítsd meg értelmemet, hogy hívásodnak megmérhetetlen kegyelmét tisztán fölismerjem, s aztán add, hogy erős akarattal, a világ minden csábítását diadalmasan legyőzve haladhassak szent célom felé!

Ne engedd, hogy megtántorodjam, amikor eljön a nagy kísértő: a földi élvezet! Ne engedd, hogy elbukjam, hogy alámerüljek az emberi szenvedélyek ködös mélységeibe!

Ne engedj visszariadni az áldozatoktól, hanem add, hogy fölemelkedhessem a te örök papságod szent fényességébe.

Ámen.

Forrás:Újfehértói Plébánia


2016. március 16., szerda

Hivatástisztázó lelkigyakorlat a Sacré Coeur nővéreknél

Ha elakadtál az útkeresésedben,

szeretnél egy hétvégét Jézussal tölteni,
hogy erőre kapj,

újra átlásd életedet,
akkor gyere!




Egyénileg kísért Szent Ignác-i hivatástisztázó lelkigyakorlat 

2016. április 22-24. 

Forrás lelkiségi Központ Budapest, Mese utca. 

Bővebb info: hivatasrscj@gmail.com 

Kísérők: Heim Katalin RSCJ, Tornya Erika RSCJ, Mariola Pietrzak RSCJ 

Korlátozott számban vannak még helyek. 





Forrás: Sacré Coeur Nővérek

Képek: MKPK

2016. március 15., kedd

Örökké pap


"Pap vagy Te mindörökké"




"Uram, aki apostolaidat és szolgáidat tűztől lángoló lelkekké teszed, küldj sok papot ennek a népnek, amely a tiéd és a tiéd is akar lenni, és öltöztesd őket igazságba, hogy mint szentjeid ujjongjanak Benned. Erősítsd meg akaratukat, hogy ne hagyják magukat a világ gyönyöreitől és kényelemszeretetétől legyőzetni, hogy ne zárkózzanak kicsinyes völgyekbe, ahol mindent az emberi kívánságok köde takar. Hogy ne remegjenek az áldozatok előtt, hanem erősítsd meg szárnyaikat, hogy merész sasként repüljenek örök Papságod derülten csillogó magasságai felé." (XII. Pius)


Dömötör László

- Csornán születtem 1976-ban. Ott jártam általános iskolába is, majd a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium négy éve után 1994-ben érettségiztem. Ezt követően jelentkeztem a Győri Hittudományi Főiskolára.

- A többiektől eltérően Önt nem Győrben, hanem Kisbéren tudtam elérni e beszélgetés kapcsán...

- Diakónusi gyakorlatomat töltöm ott. Tavaly sikerült letennem a hatodéves vizsgáim zömét is, így ezt az utolsó évet már a gyakorlatnak szentelhettem.

- A főiskola öt éve elég alapot adott a gyakorlathoz?

- Azt hiszem, ez csak saját magunkon múlott. A kötelezően előírt vizsgákon túl, ki-ki eldönthette, mennyit képezi magát, mennyit olvas, mennyi "praktikát" gyűjt össze lelkipásztoroktól.

- Ön mit olvas szívesen?

- Szeretem Móriczot, Mikszáthot, Herczeg Ferencet. Költők közül József Attila, Ady és Babits versei állnak hozzám legközelebb.

- Meséljen valamit a családjáról!

- Hála Istennek, nagyon jó családdal vagyok körülvéve. Nyugodt, szerető légkört biztosítottak számomra, és visszatekintve, nagyon bölcsen neveltek. Mindig az életkoromnak megfelelően kezeltek, megtalálták felém a megfelelő hangot. Szüleimen kívül a keresztszüleim is mellettem álltak, meghallgató figyelmükkel, tanácsaikkal sokszor öntöttek erőt belém.

- A családján kívül, volt-e valakinek szerepe abban, hogy ezt a hivatást választotta?

- A Jóistennek elsősorban, de feltétlenül meg kell említenem Vereczkey Tamás atyát, aki nyolc évig volt a falunknak, Kónynak a plébánosa. Az ő példája nyomán érlelődött meg bennem a gondolat, hogy érdemes erre az útra lépni.

- Mit választott jelmondatul?

- "A békesség Istene, aki Jézust, a mi Urunkat, a juhok nagy pásztorát az örök szövetség vére által feltámasztotta a halálból, tegyen készségesé titeket minden jóra, hogy teljesítsétek akaratát." Tudom, nem egy tipikus, csattanós jelmondat, de nekem nagyon tetszik, mert benne van a lényeg: a béke, a Jópásztor képe, a feltámadt Krisztus öröme. Mindegyik szónak súlya van benne, jó lenne mindig ennek a szellemében élni a hivatásomat.


Bernáth Krisztián

- Szombathelyen születtem 1974-ben. Általános iskolába is ott jártam. Ennek az időszaknak meghatározó élménye volt számomra a soproni nagymamámnál eltöltött szünidők. Mélyen hívő asszony volt, ő vitt először szentmisére a Szent István templomba. Az ő hatására, de teljesen önálló elhatározásként kezdtem hittanra járni 4. osztályos koromban. A gimnáziumi évek alatt, melyeket a soproni Berzsenyi Líceumban töltöttem, kerültem közelebb a Szent György Plébánia közösséghez és ez döntő fontosságú lett hivatásom alakulásában.

- Milyen elképzelései voltak a jövőjével kapcsolatban?

- Sok tantárgy érdekelt, de leginkább a biológiát, kémiát tanultam szívesen, ezért az orvosi, biokémikusi pálya gondolata foglalkoztatott. Aztán, ahogy egyre jobban megismertem az előbb említett plébániai közösséget és az élén álló Bindes Ferenc atyát, a papi hivatás gondolata mind jobban befészkelte magát a szívembe.

- Mi volt a titkuk?

- Talán az a nyitottságuk, befogadókészségük, ahogy a betérőkhöz viszonyultak. Akkor már egy összeszokott, stabil közösséget alkottak, mégsem zártak le az újonnan jövők felé. Szeretettel befogadtak, figyeltek rám. Összejöveteleinken, az imán túl, olyan témákról beszélgettünk, ami a kereszténységünk mind teljesebb megélésében segített. Bindes atya példaként áll előttem. Szeretnék én is olyan jó kapcsolatot kialakítani a hívekkel, ahogy azt ő teszi mind a mai napig.

- Úgy tudom a betegek iránti érzékenysége megmaradt továbbra is…

- Igen, rendszeresen látogatom őket, mert nagyon fontosnak tartom az ő lelki gondozásukat. A diplomamunkámat is e témáról írtam: a betegek kenetéről szól.

- Jelmondata?

- "Itt vagyok Uram, engem küldj". Megtapasztalhattam Isten irántam való végtelen szeretetét, ezért úgy érzem, nekem is az a küldetésem, hogy olyan közösségeket hozzak létre, ahol ezt a szeretetet tovább tudjuk adni a másik ember számára.


Csámpai Norbert

- A felvidéki Nyitracsehiből származom, 1979-ben születtem Ez egy közel 1100 lelkes, kis falu Zoboralján. Hatvan százaléka még ma is magyar. Mélyen vallásos családban nőttünk fel két nővéremmel együtt. Az elemi iskolák után építészeti szakközépiskolában érettségiztem Ógyallán, 1997-ben.

- Egyenes útja volt a szemináriumig?

- Majdnem. Gyerekkoromban nagyon szívesen jártam szentmisére, jól éreztem magam a templomban. Emlékszem: hatodikas koromban már úgy nyilatkoztam mindenkinek, hogy én pap leszek. Aztán ez a lelkesedés a kamasz évek alatt alábbhagyott, úgy 17 éves koromig. Akkortájt elmentünk egy Jézus Szíve búcsúra és ott támadt fel bennem igen erősen az a gondolat: milyen jó lenne ott állni az oltár túloldalán. Negyedik osztályos voltam, amikor végül is döntő elhatározásra jutottam. A plébánosom felajánlotta, hogy tegyek egy látogatást a nyitrai szemináriumba. Ott történhetett valami bennem, mert már úgy jöttem onnan haza, hogy biztos voltam a pályaválasztásomat illetően.

- Gondolom, akadtak nehezebb időszakok...

- Persze. De olyankor, amikor legszívesebben megfutamodtam volna, felidéződött bennem az a kezdeti öröm és lelkesedés, ahogy nekiindultam ennek a hivatásnak, és ez mindig új erőt öntött belém. Sokat segítettek a barátok is: a felvidékiek és az itteniek egyaránt. Most az újmisével kapcsolatos teendők jórészét leveszik a vállamról. Az olvasás és a zene szeretete szintén fontos erőforrás a számomra. Szívesen hallgatom a Ghymes zenekar muzsikáját és olykor-olykor én magam is zenélgetek a tangóharmonikámon.

- "Neki növekednie kell, nekem kisebbednem" - ez lesz a jelmondata. Miért ezt választotta?

- Attól a perctől fogva, hogy felszentelnek, már nem a magam nevében kell, hogy cselekedjem, nem a magam nevében kell, hogy szóljak. Krisztus követeként kell megnyilvánulnom az emberek előtt, ezt kell mindig szem előtt tartanom


Varga Balázs

- Szanyból származom, 1972-ben születtem. Édesanyám pedagógus volt az általános iskolában, édesapám a helyi OTP fiókigazgatójaként dolgozott. Ma már mindketten nyugdíjasok. Egy bátyám van. Csornán jártam középiskolába, a Hunyadi János Gimnáziumba. Egy év katonaság után gépkocsivezetőként kezdtem el dolgozni.

- Ezek szerint, Önben később érlelődött meg a hivatás gondolata?

- Valóban. Noha a családban vallásos légkör uralkodott, a rokonok között is voltak papok, mégis csak fokozatosan terelődtem idáig. Már gépkocsivezetőként dolgoztam pár éve, és lassan kezdtem azt érezni, hogy ez nem elég nekem. Ezt megerősítette akkori plébánosom, Kapui Jenő buzdítása, hogy jelentkezzem a győri Hitoktatóképzőbe, mert neki nagy szüksége lenne egy jól képzett munkatársra. El is kezdtem a tanulmányaimat a levelező tagozaton, de valahogy még mindig hiányérzetem volt. A végső elhatározásra akkor jutottam, amikor a Szentatya győri miséjén résztvehettem 1996-ban. Ezután jelentkeztem át a Hittudományi Főiskola nappali tagozatára.

- Vannak-e olyan szilárd elhatározásai, amikből nem fog engedni lelkipásztori munkája során?

- Biztos vagyok benne, hogy a rendszeres imaélet elengedhetetlen. Erre időt kell szakítani, mert e nélkül az összes többi munkám alapja veszik el. A másik, amire mindig figyelni szeretnék, az a liturgia összeszedettsége. Persze tudom, hogy könnyű most nyilatkoznom erről, de majd, ha 3-4 misét kell mondanom esetleg egy nap... És végül: a felkészültséget tartom fontosnak minden területen. Nem lesz könnyű a feladat, de az Úr csak tudja, hogy miért hívott meg a szolgálatára. A jelmondatom is ezzel kapcsolatos: "Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket". Jól kifejezi azt a hitemet, hogy az Istennek én így kellettem, a magam gyengeségeivel, esetlenségeivel együtt, és ezért tudom, hogy a majdani sikerekben és kudarcokban is mellettem lesz.


Varga László

A papságra való, immár hét évet betöltő kispapi készülődésem után a 73. zsoltár befejező gondolatának segítségével próbálom kifejezni azt, amiről remélem, hogy továbbra is meghatározza életemet: "Uram, benned találok bizalmat, hogy hirdethessem minden tettedet."

A jelmondat első felében szereplő bizalom nem arányosan kölcsönös, hiszen elsődleges a Jóisten érdem nélküli hívása, ami az Ő irántam megelőlegezett feltétlen bizalma. Csupán ennek az engem megelőző választásnak az imádságból kapott bátorító tudatában jöhet létre részemről a botladozó, de mindig vágyakozó válasz.

A jelmondat második része tehát az eddigiek alapján válik igazán mindkettőnk céljává: Neki azért, hogy általam embertársaim üdvözítésén munkálkodjon, nekem pedig mindez életem értelmét adja.

Az önerőből fakadó teljesítmény bálványozásának korában nehéz hűségesnek maradni ahhoz, hogy csakugyan Őt "hagyjam" cselekedni, hiszen kortársaimmal együtt magam is gyakran Isten és az ember közös világának idegenségét, sőt valótlanságát érzem válságaimban. Mégis rendkívül vonz a papi életforma, amelynek lényege a rámutatás arra, amit a kegyelem itt és most - hajmeresztő gyarlóságunk ellenére is - mindig megújulva visz végbe. Ezért szeretnék valamiképpen hozzájárulni a sürgető küldetéshez, hogy az Egyházra bízott, egyedül valódi életet adó Örömhír teljessége még a mai furcsa, de éppen az önzés egyre nyilvánvalóbb kudarcaiban új reményt hordozó helyzetünkben se némulhasson el.

Székely Imréné

Forrás: Hitvallás, 2003

2016. március 9., szerda

Papi lelkigyakorlat Međugorjeban

21. NEMZETKÖZI PAPI LELKIGYAKORLAT

A 21. papi lelkigyakorlatot 2016. július 4. és 9. között tartják meg Međugorjeban

„Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas!” (Lk 6, 36)

"A Szűzanya iskolájában"

A SZEMINÁRIUM PROGRAMJA

2016. július 4., hétfő

16.00 – 18.00 A résztvevők bejelentkezése (Új előadóterem)

18.00  A SZEMINÁRIUM KEZDETE

Rózsafüzér, szentmise, gyógyítóima és dicsőséges rózsafüzér

2016. július 5., kedd

  9.00 Szentségimádás

  9.30 Előadás, imádság

12.00 Szünet (csendes szentségimádás)

15.30 Előadás, imádság

18.00 Esti program (rózsafüzér, szentmise, gyógyítóima és dicsőséges rózsafüzér)

22.00 Szentségimádás

2016. július 6., szerda

  9.00 Szentségimádás

  9.30 Előadás, imádság

12.00 Szünet (csendes szentségimádás)

15.30 Előadás, imádság

18.00 Esti program (rózsafüzér, szentmise, gyógyítóima és dicsőséges rózsafüzér)

2016. július 7., csütörtök

  6.00 Rózsafüzér a Jelenések hegyén

10.00 Előadás, imádság

12.00 Szünet (csendes szentségimádás)

15.30 Előadás, imádság

18.00 Esti program (rózsafüzér, szentmise és szentségimádás)

2016. július 8., péntek

  6.00 Keresztút a Krizsevácon, gyónási lehetőség

15.30 Előadás, imádság

18.00 Esti program (rózsafüzér, szentmise, kereszthódolat)

2016. július 9., szombat

08.30 Imádság fra Slavko Barbarić atya sírjánál

09.00 Tapasztalatok, tanúságtételek

A TALÁLKOZÓ A 11.00 ÓRAI SZENTMISÉVEL ZÁRUL.
 

A lelkigyakorlat előadói:

Fra Damir Pavić 1971. november 9-én Vareš-ban született. A helyi plébániát, Vijakon a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen fogantatására tiszteletére szentelték fel. A Bosne Srebrene rendtartomány tagja. 2005. június 29-én Szarajevóban szentelték pappá. A Fojnica-i és az Okučani-i plébánián plébánián szolgált, most pedig már négy eszetendeje a Bretovsko-i plébánián él, amelyet a Boldogságos Szűz Mária születésének szenteltek. Mária közbenjárására a papi hivatás iránti szerelemet Međugorjéban érezte meg.

Fra Marinko Šakota 1968. július 12-én Čitlukban született. Az általános- és a középiskola első osztályát Čitlukban fejezte be. Ekkor választotta a ferences hivatást és jelentkezett a Visoko-i ferences szemináriumba. Itt befejezte a gimnázium második osztályát, majd a dubrovniki jezsuita gimnáziumba folytatta tanulmányait, ahol érettségi bizonyítványt szerzett. 1987. július 15-én Humacon öltötte magára a ferences habitust, ahol noviciátusi évét töltötte. 1988-tól 1989-ig a Jugoszláv Néphadseregben teljesített katonai szolgálatot. Filozófiai és teológiai tanulmányait Szarajevóban kezdte a Ferences teológián (1989-1990), majd a zágrábi jezsuita főiskolán folytatta (1990-1992) és Fuldban (Németországban) fejezte be (1992-1995), ahol diplomát szerzett. Örök fogadalmát Široki Brijegben tette le 1993-ban. 1996. február 10-én Zágrábban diakónussá, 1996. július 13-án pedig Frohnleitenben pappá szentelték. Első szolgálati helye az innsbrucki ferences kolostor volt, ahol kisegítő lelkipásztorként egy évet töltött (1996-1997), majd lelkészként szolgált Frohnleitenben (1997-1998), ezt követően pedig Augsburgba káplánként működött (1998-2000). Mostarban is káplánként szolgált (2000-2003), majd plébánossá nevezték ki Gradnićiba (2003-2010). 2010 szeptemberétől kápláni szolgálatot végez Međugorjéban. 2013-tól Međugorje plébánosa.

A lelkigyakorlatra az alábbi e-mail címen  jelentkezhetnek: seminar.marija@medjugorje.hr , vagy tel/faxon: 00387 36 651 999 (Marija Dugandžić). A mejugorjei plébániaközösség hívei a szeminárium idejére az idén is, mint a korábbi években, ingyenes szállást és ellátást biztosítanak a papok részére. Kérjük azokat a papokat, akik személyesen biztosítják szállásukat medjugorjei barátaiknál, hogy a jelentkezési lapon tüntessék fel a szállásadó család nevét és telefonszámát.

Azokat a papokat pedig, akiknek nincs közvetlen ismeretségük Međugorjeban és így nincs lehetőségük személyesen szállást foglalni, kérjük, hogy jelezzék ezt a jelentkezési lapon, és mi biztosítunk szállást számukra.

A szeminárium költsége öt miseszándék. Kérjük, hozzanak magukkal celebretet az elöljárójuktól, albát, stólát és Szentírást.

Sok papnak nincs internet kapcsolata, ezért talán nincs is tudomása erről a međugorjei nemzetközi találkozóról. Ezért szeretettel kérjük a zarándoklatok szervezőit, az imacsoportokat és a béke központokat, hogy minden rendelkezésükre álló kommunikációs fórumon  tegyék közzé ezt az információt, hogy minél több pap részt vehessen a találkozón. Mindenkit arra kérünk, hogy lehetőségéhez mérten, anyagilag is támogassa azokat a papokat, akik el szeretnének jönni, de nincs pénzük az útiköltségre. Mindezt előre is köszönjük, és munkájukra Isten és a Béke Királynője áldását kérjük.

A szeminárium szervezése és az Önök biztonsága érdekében a szemináriumra történt regisztrációjuk után, megerősítő választ küldünk. Ha nem kapnak választ, akkor az, azt jelenti, hogy nem kaptuk meg jelentkezésüket, mert e-mailjüket vagy téves címre küldték vagy vírusos a számítógépük, ezért nem érkezett meg a jelentkezés. A szemináriumra történő regisztrációjuk akkor érvényes, ha a jelentkezés után megkapták a megerősítő választ.

Forrás: medjugorje.hr


A győri szemináriumról


Ki a szerzetes?


„Rászedtél, Uram és hagytam, hogy rászedj” (Jer 20,7)

Ki a szerzetes?


A szerzetesi élet nem fogalom, program vagy érték, nem a csalódott szerelmes menedékhelye, nem nyugtalan kóborlás, hanem hívás, csöndes suttogás bennem, lángoló beszéd, ami vonz Valaki felé: az Atya, a Fiú és a Szentlélek felé.
„Add el, amid van, s add a szegényeknek, akkor kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, kövess engem” (Mk 10,21).

„Szeretett engem és önmagát adta értem” (Gal 2,20)

Ki a szerzetes?


Mindörökre és mindennap Őt választom, aki engem kiválasztott. Lemondva arról, amim van, és ami vagyok. Haladok előre, teljes tisztasággal és olyan engedelmességgel, amely felszabadítja odaadott akaratomat. Jézus Krisztusnak adom magam, Őneki, aki odaadja magát nekem és minden embernek, üdvösségünkért, boldogságunkért.
„Éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát adományként, jó illatú áldozatul Istennek” (Ef 5,2).

„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15,13)

Kik a szerzetesek?


Egy misszió hordozói, Jézus missziójának hordozói. A testvérek, nővérek az Egyház közösségében akarják követni Jézust, „a Bárányt, amerre csak megy” (Jel 14,4). Belépnek vele a megváltó szeretet csatájába a világ életéért. Belépnek a végsőkig menő szeretet iskolájába. Isten szavából, a liturgikus és személyes imából élnek és átmennek a szentségre –  a szeretetre való megtérés kohójában, ahol Isten szíve ég.

„Mert úgy szeretette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta…” (Jn 3,16)

Kik a szerzetesek?

„A szeretet szolgálói” (Avilai Szent Teréz).

Urunk Színeváltozásáról nevezett Marie-Elisabeth nővér OCD gondolatai

Forrás: Sarutlan Kármelita Nővérek, Marosszentgyörgy




Jezsuita hivatások




Hivatás a hivatáson belül


Beszélgetés Mihály testvérrel, a Ferenc-rendi szerzetesek házfőnökével

Két napja új házfőnökük van a székelyudvarhelyi Ferenc-rendi szerzeteseknek. A 44 éves, balánbányai születésű Mihály testvér a Csíksomlyóra távozott Anaklét testvért váltotta fel a házfőnöki teendők terén. Vele beszélgettünk a Ferenc-rendi szerzetesekről, küldetésükről, az egyházat érintő különböző dolgokról. Hogyan lesz valaki szerzetes, és mi a különbség a rendek között? – ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettünk fel a várossal most ismerkedő Mihály testvérnek.


– Hogy érzi magát egy nap után Székelyudvarhelyen?

– Többször átjártam már Udvarhelyen, nem ismeretlen számomra a város hangulata, de nyilván egészen más, amikor az embernek saját bőrét érinti. Remélem, hamarabb megszokom és megismerem, mint a többi helyeimet, ahol voltam. Kicsit úgy érzem, hogy hazajöttem, vagy hazafelé tartok.

– Balánbányai születésű. Hol végezte iskoláit?

– Elemi iskoláimat otthon, Balánbányán, aztán Gyulafehérváron a kis- szemináriumot, a teológiát szintén ott, majd Esztergomban voltam novícius, tehát a szerzetesi életbe való bevezetés egy része ott történt.

– Hogyan dől el, hogy valakiből egyházmegyés pap lesz vagy szerzetes?

– Tömören azt mondhatnám, hogy ez hivatás a hivatáson belül. Nálunk az alaphivatás a szerzetesi élet, és ezen belül különféle hivatású, foglalkozású testvérek lehetnek. A túlnyomó többség pap. Én először egyházmegyés papnak készültem – úgy is szokták mondani, hogy világi pap –, először erre kaptam meghívást, és ezen belül született ferences szerzetesi hivatásom.

– Többféle szerzetesrend létezik – bencések, Domonkos-rendiek, ferencesek. Mi a különbség a rendek között, illetve az ember hogyan dönti el, hogy melyikbe áll be?

– Nyilván emberi elemek is vannak a döntésben, hogy valaki mire érez hivatást. Találkoznia kell az Isten hívásának és az ember vágyainak, elképzeléseinek. Rengeteg szerzetesrend van és volt, annyira, hogy a középkorban meg is tiltották, hogy újabb szerzetesrendek alakuljanak, de mégiscsak alakult. Mi úgynevezett kolduló rend vagyunk, ehhez tartoznak a domonkosok is, egy időben alakult a testvér-szerzetesrend, a 13. században. A két nagy csoport a szemlélődő rend és az evangelizáló vagy tevékeny rend. Mi nagyjából a kettő között vagyunk, bár többnyire lelkipásztorkodással, evangelizációval foglalkozunk, de nagyon fontosnak tartjuk az imádságot, a befelé fordulást. Klasszikus értelemben a Ferenc-rend inkább az evangelizációhoz tartozó kolduló rend, de vannak az imádkozó nagyrendek, például a bencések vagy a belőlük alakult ciszterciták. Az ima és a tevékenység, ami leginkább megkülönbözteti a szerzetesrendeket.

– Egy Ferenc-rendi barátnak hogyan zajlik egy napja?

– Életünk keretét a közösségi lét határozza meg, a közös imák, étkezések, kikapcsolódások. Reggel közös ima, reggeli, majd szentmise van, közös étkezés, aztán van déli imánk, esti ima és este közös kikapcsolódás, latin szóval rekreáció. A fennmaradó időt mindegyik testvér a saját belső hivatása szerinti tevékenységre fordítja: papi feladatot lát el, illetve a laikus testvérek saját feladatukat.

– Gyakran említi azt a szót, hogy testvér. A közösség így határozza meg magát, hogy testvérek?

– Ezt Szent Ferenc atyánk kötötte lelkünkre, ugyanis végrendeletét úgy kezdi, hogy testvéreket adott nekem az Úr, és erre több írásában visszatér, hogy úgy tekintsünk egymásra, mint testvérek, úgy szeressük egymást, mint anya a gyerekét. Ezek a családból vett fogalmak jellemzőek kellene legyenek ránk, ezért igyekszünk visszatérni ezekhez a forrásokhoz, és így nevezzük egymást, hogy testvérek.

– A „külvilág” pedig úgy hívja önöket, hogy barátok.

– Igen, ennek örvendünk, mert azt fejezi ki, hogy úgy tekintenek ránk, mint a nép barátaira. Klasszikus értelemben Erdélyben, Magyarországon barátnak tekintik a szerzetest. Ez különösen a török elnyomás idején terjedt el, mert kolduló rendként fennmaradhatott a szerzetesrend, így barátokként látogatták és lelkileg is gondozták a híveket, és akkor a köztudatba jó mélyen belegyökerezett, hogy barátok vagyunk.

– És a magyar nyelvbe...

– Igen, bár nem magyar eredetű a szó, hanem szláv, és ott is barátoknak hívják a szerzeteseket. Jó lenne, ha a nép barátai lehetnénk, amennyire sikerül.

– Milyen a kapcsolat a „külvilág” és a barátok között? Hol vannak azok a pontok, ahol találkoznak, kapcsolatot tartanak fenn?


– Minden kolostorunk vagy plébániánk mellett van egy befogadó közösség, amely látogatja templomainkat, részt vesz foglalkozásainkon, vagy egyenesen vannak olyan világiak, akik szorosabb kapcsolatban vannak velünk. Ezek kifejezetten világi, családos emberek, viszont sajátos módon lelki nagycsaládunkhoz tartoznak, velük szorosabb a kapcsolatunk. Itt, Udvarhelyen is van, itt is működik, Kolozsváron is voltak csoportjaink, melyek valamilyen módon kapcsolódnak hozzánk.

– Említette a családot. Örök téma a római katolikus papok, szerzetesek nőtlensége. Gondolom, nagyon sokat gondolkodnak azon, hogy az utóbbi időben, ahogy az egyház is modernizálódik, egyre több vélemény hajlik afelé, hogy fel kell oldani a papi cölibátust. Mi erről a véleménye?

– A szerzetesrendben nem lehet szó a cölibátus feloldásáról, mert ott külön fogadalmat teszünk. Ha valami szóba jöhet, az az egyházmegyés papoknál lehet, mert a latin rítusú, tehát római katolikus egyházban törvény a nőtlenség. A görög katolikus egyházban nősülnek a papok. Az egyházi törvényt a pápa feloldhatja, ha úgy gondolja, hogy az egyház javára válik, de ez a szerzetesrendekre akkor sem fog vonatkozni, mert mi erre külön fogadalmat teszünk. Három fogadalmunk van: tisztaság, szegénység, engedelmesség, ezek az evangéliumi tanácsok. Egy klasszikus értelemben vett szerzetesnél ez nem igazán képzelhető el. Vannak olyan próbálkozások, hogy nagyobb közösségben élnek nőtlenek és nős tagok, de azok már nem klasszikus értelemben vett szerzetesek.

– A szerzetes fogalmához szorosan fűződik a misszió, a küldetés. Mi a küldetése egy Ferenc-rendi szerzetesnek?

– Fő küldetésünk az evangélium szerinti élet, és ebből fakad az evangelizációs misszió: e körül forog küldetésünk. A rendben mindig voltak olyanok, akik egyénileg, vagy újabban közösségileg, missziókat tartottak templomokban, plébániákban.

– Vannak a világnak olyan tájai, ahol nem keresztények az emberek. Oda mennek olyan emberek, akiket hívhatunk misszionáriusoknak, illetve hittérítőknek. Ez ma hogyan működik? Hol vannak a világnak olyan pontjai, ahová az egyház küldötteket irányít, és megpróbálja erre a vallásra rávezetni az ott élőket?

– Még mindig vannak ilyen klasszikus értelemben vett missziók, a Ferenc-rendnek is van. A Szentföldön jelen vagyunk, Jeruzsálemben, illetve a Jézus életéhez kapcsolódó néhány ilyen szent helyet kifejezetten a ferencesek gondozzák. A mohamedán világban megtűrnek bennünket, így van missziónk Marokkóban, ami egy fontos projektje rendünknek. Jelen vagyunk Afrikában, újabban van egy oroszországi és ukrajnai missziós program is. A világ legtöbb pontján jelen vagyunk. Nem kifejezetten mint hittérítők – ez szintén Szent Ferenc életére megy vissza, amikor ő a keresztes háborúk idején személyesen felkereste a szultánt, és sikerült olyan kapcsolatba kerülnie, hogy nem végezték ki, nem lett vértanú. Azóta a Ferenc-rendnek egy sajátos küldetése van: őrizzük a katolikus jelenlétet a mohamedánok között – nyilván ott nem beszélhetünk hittérítésről, fontos viszont a példaadás vagy szent helyeink őrzése.

– Újabban egyes teológiákon a kínai nyelvet is tanítják. Mivel Kína nyitott a nyugati világ felé, rengeteg már ott is a keresztény, és ez egy újabb terület, ahol a keresztény egyház jelen szeretne lenni. Tud erről?

– Arról nem, hogy a kínai nyelvet kezdték volna tanítani Gyulafehérváron vagy magyarországi teológián, de nyilván az egyház ugrásra készen áll, hogy megerősítse Kínában a katolikus jelenlétet.

– Egyik olyan állam, ahova II. János Pál pápa nem juthatott el, bármennyire is szeretett volna odamenni...

– A kínai katolikus egyházzal az egyik fő gond, hogy van egy hivatalos, államvallási része, és ez nem nagyon tart kapcsolatot Rómával, engedély nélkül püspököket szentel, és ez még nehezebbé teszi a kapcsolatot az ország vezetésével. Létezik a Rómához hű vonal is, de a másik is: ezt a kommunizmus ideje alatt hozták létre, nálunk is próbálták, de Márton Áron püspöknek sikerült kivédenie. Államegyházat hoztak létre és ez Kínában még mindig erőteljesen működik.

– Mi, illetve ki dönti el, hogy egy szerzetes melyik kolostorba vagy közösségbe kerül?

– Alapvetően a tartományfőnök vagy provinciális, mert az ő kezébe tesszük le az engedelmességi fogadalmat. De közösségi döntések szoktak születni, mint egy családban. Van egy provinciai rendi vezetőség, az ún. definitórium, és ott tárgyalják meg a helyezéseket. Ez a vezetőtanács titkos szavazással választja meg három évre a közösség kulcsfontosságú embereit. Utána a provinciális intézkedik.

– Anaklét testvér hogyan került Csíksomlyóra, és Mihály testvér hogyan került Székelyudvarhelyre?

– Anaklét testvér Udvarhelyen házfőnök volt, én Kolozsváron voltam a közösség tagja és házfőnök. Idén volt helyezéses évünk, ami háromévente van. A rendi tanács úgy döntött és szavazott, hogy egy ilyen csere történjék.

– Milyen elképzelése, célkitűzései, vágyai vannak az itteni közösséggel kapcsolatban?

– Alapvetően a közösségi ferences életformánkra szeretnék hangsúlyt fektetni, innen kiindulva a tevékenységek felé fordulni. Igazából folytatni azt, ami már elkezdődött, a szokásos szentmiséket vagy éppen a templomjavítást. Ahol voltam, mindenhol sikerült egy ilyen családos közösséget létrehozni, és remélem, hogy Udvarhelyen is sikerül egy hasonló közösséget kialakítani, ami jobban kapcsolódik lelkiségünkhöz, ehhez a templomhoz. Ebben biztosan segítenek korábbi, családos ismerőseink, barátaink.

Katona Zoltán

Forrás: Udvarhelyi Híradó/szekelyhon.ro - 2006


2016. március 4., péntek

Aki kezét az eke szarvára tette,és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”

Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”

Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Lukács Evangéliuma 9,57-62

Jézus követése lemondásokat hoz magával. Mai evangéliumában Jézus kifejti, hogy a még az állatok világában is könnyebb helyzetük van az élőlényeknek, mint Jézus követőinek. Jézus követésében nem a saját kezdeményezés, vagy az önjelöltség a fontos, hanem az isteni hívás. Isten a kezdeményező, mi pedig kötelesek vagyunk erre válaszolni. Más helyen Jézus szépen kifejti ezt a tényt: „nem ti választottatok engem”…

Nem mi vagyunk a papi vagy másfajta hivatás kezdeményezői, hanem Jézus. Szent Pál korintusiakhoz írt levelében a karizmákról beszélve a következőket mondja: „az adományok különfélék, de a Lélek ugyanaz”. A hivatások is különfélék, de a kezdeményező mindig Jézus. Minden hivatáshoz különleges kegyelmeket kapunk, ebben fontos szerepe van a Szentléleknek.

Aki önként jelentkezik annak számolnia kell a nehézségekkel is. Jézus követni nem egy álomutazás. Jézus együtt tud érezni a gyászolókkal, a szenvedőkkel, de amikor követéséről van szó, akkor radikálisan viselkedik.

Jézus nemcsak a világi dolgokról való lemondás követeli, hanem szakítani kell még a vérségi kapcsolatokkal is. Se dolog, se személy nem állhat annak útjában, aki az életét Jézusra bízza. Jézus minden hivatás megteremtője és letéteményese, kérünk segíts bennünket, hogy hűségesek maradjunk első szeretetedhez.

T. Ráduly István Zsolt, Gyergyószentmiklós

Forrás: Imalánc.ro


2016. február 28., vasárnap

"Irgalmasság és elköteleződés" - nagyböjti lelkigyakorlat


A nagyböjt és a szerzetes


A női (anyai) hivatás hogyan élhető a szerzetességben?


Szokták mondani, hogy az lesz jó szerzetes, aki jó anya lenne. A szerzetességgel nem szűnünk meg nők lenni, és nem kell megtagadnunk az anyai hivatást, csak más formában éljük meg. Bár természetes, hogy az élet bizonyos szakaszaiban a saját gyermekek hiányát is érezzük, a ránk bízottakért való aggodalom, imádság, az ő segítésük és útjuk Isten felé való egyengetése, a feltétel nélküli szeretet, amellyel feléjük igyekszünk fordulni, mind lehetőséget adnak arra, hogy anyai szeretettel munkálkodjunk az ő örök életre való megszületésükön. Ez a lelki anyaság leginkább Mária szűzi anyaságához hasonlít: azáltal, hogy egészen átadja magát Istennek, Jézust hordozza és Jézusnak ad életet, ezáltal válik mások anyjává is.

Forrás: Domonkos Nővérek


Húsvét a Szociális Testvéreknél

"Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek"- Szent Három Nap a testvéreknél 

 
Idén is várjuk azokat a fiatal lányokat, akik szeretnék szerzetesi környezetben, lelkigyakorlatos csendben, a liturgia mélységeit járva ünnepelni Húsvét ünnepét.

Időpont: 2016. március 24-e 16 órától (15 órai érkezéssel) március 27-e délelőttig.
Helyszín: Budapest, Hűvösvölgy.

A lelkigyakorlat alatt személyes kísérésre is lesz lehetőség. Szállást tudunk biztosítani!
Jelentkezni lehet március 17-éig Szentes Judit testvérnél a szentesjsss@gmail.com címen.

Szeretettel várunk!

Forrás: Szociális Testvérek



2016. február 21., vasárnap

Papi hivatásom története

„Egy embernek két fia volt. Odament az elsőhöz és így szólt: »Fiam! Menj ki ma, dolgozz a szőlőben!« Az így válaszolt: »Nem akarok«, de később meggondolta magát és kiment. Akkor odament a másikhoz is, és ugyanúgy szólt neki. Az ezt felelte: »Igenis, Uram!« De nem ment ki.” (Mt 21,28-30)

31 éves vagyok, eddigi életemre visszatekintve jut eszembe ez a példabeszéd.

A »nem akarok!« részemről így hangzott: „Istenem, köszönöm, hogy megérintesz álmomban, de az lehetetlen, hogy engem papnak vagy szerzetesnek hívj!!” 19 éves koromban, amikor az Isten közvetlenül megjelent az életemben, elképzelhetetlennek tartottam azt, hogy ma itt legyek a szemináriumban. Ami azóta történt velem, az mind az Úr dicsősége és ajándéka!

Három szakasza volt a „világból” való elhívásomnak.

Az elsőben a megérintettség munkálkodott bennem csöndesen. Gondoltam ugyan a papságra az elején, de idegen volt számomra és elriasztó – mentem tovább a saját fejem után. Hiába voltam cserkészvezető, tagja hittanos közösségnek és lelkiségi mozgalomnak, a legbensőmet nem nyitottam meg.

A másodikban egyre nyugtalanítóbbá kezdett tenni Istennek a szívemben kopogtató kérése, hogy »pap legyek«. Változó intenzitással szólongatott, néha a szívembe markolt egy szituáción keresztül, néha alig érzékelhetően „csak” virrasztott mellettem. Én is különbözőképpen reagáltam, hol igent mondtam Neki, hol nemet. Állandó bizonytalanságban éltem legbelül. Hol megvallottam Őt Uramnak, hol fejemet földbe dugva tagadtam, hogy mindenemet kérné tőlem. »Mindenemet« – nem akartam elengedni elképzeléseimet, vágyaimat.

A harmadik szakaszban már éreztem a vajúdásom végét, tudtam, hogy igen, mindent oda kell adjak, de sokáig nem tudtam lépni. Ám ő szelíden és nekem időt adva saját kezével szakította le rólam a köteleimet, amelyekhez gyermekkorom óta hozzánőttem. Egyetlen dolog változott bennem az előbbiekhez képest: elhatároztam, hogy a Jót és a Tisztát fogom erősíteni a tetteimben, az életemben. Ami nem ilyen, arra akarattal nem törekszem. Tudtam, hogy sok dologtól nem vagyok képes elszakadni, viszont képes vagyok több időt és figyelmet szánni arra, ami az Istennek kedves: az imádságnak, a közösségi életnek és az emberi kapcsolataimnak. Kaptam hát fiatalokat, akiket kísérhetek az éretté válásban, és barátokat, akiknek időmet ajándékozhatom. Hiszem, hogy ezen új kapcsolatok sikere sem az én érdemem, de az elhatározásom nélkül Isten nem nagyon tehetett volna semmit.

Két nagy akadályt kellett legyőznöm a szemináriumba való jelentkezésemig: a bensőmben lévő ellenállást (vágyakat, érzelmeket, kísértéseket) és a családomban rám nehezedő nyomást. Hosszú és fájdalmas folyamat volt. De kaptam hozzá elég időt és erőt, meg sok lelki társat, testvért.

Most itt vagyok, napról napra élek, sosem érzem magam készen a következő napra, mindig csak az elkövetkező néhány órára. Azelőtt azt hittem, képes vagyok mindenre felkészülni, mindent kézben tartani a magam világában: a saját biztonságérzésemet fenntartani. … Sok fájdalmat és nehézséget okoztam ezzel a körülöttem élőknek. De fokozatosan kezdem megismerni a Szeretetet, Aki a szívemben akar lakni, Aki általam akar jelen lenni a hétköznapjaimban, a kapcsolataimban.

Bensőséges családi fészekbe születtem, de szüleim válásakor mélyen megsebződtem. A legjobb iskolákba járhattam Budapesten és külföldön, de egyedül éreztem magam, mert nagyon kevés társam értett meg igazán. A zenélésben megízleltem a sikert, a népszerűséget, de létrejövő kapcsolataimban leginkább a saját sebeimmel voltam elfoglalva, nem a másik személlyel. Elértem gyermekkori álmomat, építész lettem, de a szívem üres maradt. Több évet dolgoztam alkalmazottként majd vállalkozóként, de szakmai és emberi sikereimmel a hiúságomat etettem, és legbelül a magam értékességét akartam bizonyítani. Komolyan udvaroltam a lányoknak, az egyik párkapcsolatomban már a házasságra készültünk menyasszonyommal – a saját vágyaimat akartam beteljesíteni, nem érzékelve a visszásságokat, a veszélyeket.

Isten azonban kiragadott engem a mélységből, mert azt akarja nekem adni, amire igazán szükségem van.

Babos Áron

Forrás: Esztergomi Szeminárium


Ima a hivatásbeli hűségért

Uram, újítsd meg bennünk Lelkedet,
tégy minket szabaddá és egységessé!
Uram, engedd, hogy hivatásom nagyságát
a vele járó felelősséggel vállaljam!
Add, hogy elkötelezettségem sohase lankadjon,
ha nehézséggel, gonoszsággal
vagy türelmetlenséggel szembesülök!
Te, Uram, egyedül csak te vagy mindenem!
Minden érted van.
Tedd velem, amit akarsz,
vezess, amerre akarod.
Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom,
hanem ahogy te.
Istenem, önakaratomból, szerelmedért
hű akarok maradni hozzád,
és mindent megtenni,
amit bölcsességed rólam határozott.
Adj bátorságot, Uram, most,
ebben a pillanatban!
Istenem, a tied vagyok.
Bízom szavadban, hivatásodban.

Kalkuttai Boldog Teréz



A hivatás lelkitükre

Mennyire tudatosult bennem
az élet és a kegyelem ajándéka,
melyet a keresztségemben nyertem?
Hányszor fordulok napközben lelkem mélyén Jézushoz?
Tudatában vagyok-e Istentől kapott
különleges hivatásomnak,
s úgy élek-e mint akit sokak közül
választott ki az Úr?
Tetteimmel hirdetem-e a világnak,
hogy csak Istenért élek?
Kész vagyok beengedni Jézust,
amikor szívem ajtaja előtt áll és kopogtat?
Istennek szentelt életet élek-e?
Életemben az övé az első hely?
Kitartok-e mellette,
vagy pedig saját biztonságomért
és egyéni céljaimért küzdök?

Isten iránti hűségem, mely a liturgiából
és az imádságból táplálkozik,
megnyilvánul-e munkámban?
Teljesen szabadon követem-e Krisztust,
vagy csak utánozom a többieket?
Boldoggá tesz az, amit cselekszem?
És ha akaratom ellenére kell esetleg engedelmeskednem?
És ha le kell mondanom valamiről, ami jár nekem?
Hűségesen kitartok-e hivatásomban?
Kitartásom élő hitből fakad-e?
Tudatában vagyok-e annak,
hogy maga az Úr hívott el engem?
Emlékszem-e a meghívás pillanatára?
Hűséges maradok-e akkor is,
ha egy ellenszenves személyt kell szolgálnom?
Vajon az a szeretet vezérel, amelyet
a Szentlélek áraszt a szívembe?
Felismerem-e életemben egyáltalán a Szentlelket?
Kiüresítettem-e magamat, mint Krisztus?
Figyelmesen hallgatom-e Isten sugallatait?

Kalkuttai Boldog Teréz







Nyílt este a Központi Szemináriumban