Hivatás a hivatáson belül

Beszélgetés Mihály testvérrel, a Ferenc-rendi szerzetesek házfőnökével

Két napja új házfőnökük van a székelyudvarhelyi Ferenc-rendi szerzeteseknek. A 44 éves, balánbányai születésű Mihály testvér a Csíksomlyóra távozott Anaklét testvért váltotta fel a házfőnöki teendők terén. Vele beszélgettünk a Ferenc-rendi szerzetesekről, küldetésükről, az egyházat érintő különböző dolgokról. Hogyan lesz valaki szerzetes, és mi a különbség a rendek között? – ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettünk fel a várossal most ismerkedő Mihály testvérnek.

– Hogy érzi magát egy nap után Székelyudvarhelyen?

– Többször átjártam már Udvarhelyen, nem ismeretlen számomra a város hangulata, de nyilván egészen más, amikor az embernek saját bőrét érinti. Remélem, hamarabb megszokom és megismerem, mint a többi helyeimet, ahol voltam. Kicsit úgy érzem, hogy hazajöttem, vagy hazafelé tartok.

– Balánbányai születésű. Hol végezte iskoláit?

– Elemi iskoláimat otthon, Balánbányán, aztán Gyulafehérváron a kis- szemináriumot, a teológiát szintén ott, majd Esztergomban voltam novícius, tehát a szerzetesi életbe való bevezetés egy része ott történt.

– Hogyan dől el, hogy valakiből egyházmegyés pap lesz vagy szerzetes?

– Tömören azt mondhatnám, hogy ez hivatás a hivatáson belül. Nálunk az alaphivatás a szerzetesi élet, és ezen belül különféle hivatású, foglalkozású testvérek lehetnek. A túlnyomó többség pap. Én először egyházmegyés papnak készültem – úgy is szokták mondani, hogy világi pap –, először erre kaptam meghívást, és ezen belül született ferences szerzetesi hivatásom.

– Többféle szerzetesrend létezik – bencések, Domonkos-rendiek, ferencesek. Mi a különbség a rendek között, illetve az ember hogyan dönti el, hogy melyikbe áll be?

– Nyilván emberi elemek is vannak a döntésben, hogy valaki mire érez hivatást. Találkoznia kell az Isten hívásának és az ember vágyainak, elképzeléseinek. Rengeteg szerzetesrend van és volt, annyira, hogy a középkorban meg is tiltották, hogy újabb szerzetesrendek alakuljanak, de mégiscsak alakult. Mi úgynevezett kolduló rend vagyunk, ehhez tartoznak a domonkosok is, egy időben alakult a testvér-szerzetesrend, a 13. században. A két nagy csoport a szemlélődő rend és az evangelizáló vagy tevékeny rend. Mi nagyjából a kettő között vagyunk, bár többnyire lelkipásztorkodással, evangelizációval foglalkozunk, de nagyon fontosnak tartjuk az imádságot, a befelé fordulást. Klasszikus értelemben a Ferenc-rend inkább az evangelizációhoz tartozó kolduló rend, de vannak az imádkozó nagyrendek, például a bencések vagy a belőlük alakult ciszterciták. Az ima és a tevékenység, ami leginkább megkülönbözteti a szerzetesrendeket.

– Egy Ferenc-rendi barátnak hogyan zajlik egy napja?

– Életünk keretét a közösségi lét határozza meg, a közös imák, étkezések, kikapcsolódások. Reggel közös ima, reggeli, majd szentmise van, közös étkezés, aztán van déli imánk, esti ima és este közös kikapcsolódás, latin szóval rekreáció. A fennmaradó időt mindegyik testvér a saját belső hivatása szerinti tevékenységre fordítja: papi feladatot lát el, illetve a laikus testvérek saját feladatukat.

– Gyakran említi azt a szót, hogy testvér. A közösség így határozza meg magát, hogy testvérek?

– Ezt Szent Ferenc atyánk kötötte lelkünkre, ugyanis végrendeletét úgy kezdi, hogy testvéreket adott nekem az Úr, és erre több írásában visszatér, hogy úgy tekintsünk egymásra, mint testvérek, úgy szeressük egymást, mint anya a gyerekét. Ezek a családból vett fogalmak jellemzőek kellene legyenek ránk, ezért igyekszünk visszatérni ezekhez a forrásokhoz, és így nevezzük egymást, hogy testvérek.

– A „külvilág” pedig úgy hívja önöket, hogy barátok.

– Igen, ennek örvendünk, mert azt fejezi ki, hogy úgy tekintenek ránk, mint a nép barátaira. Klasszikus értelemben Erdélyben, Magyarországon barátnak tekintik a szerzetest. Ez különösen a török elnyomás idején terjedt el, mert kolduló rendként fennmaradhatott a szerzetesrend, így barátokként látogatták és lelkileg is gondozták a híveket, és akkor a köztudatba jó mélyen belegyökerezett, hogy barátok vagyunk.

– És a magyar nyelvbe...

– Igen, bár nem magyar eredetű a szó, hanem szláv, és ott is barátoknak hívják a szerzeteseket. Jó lenne, ha a nép barátai lehetnénk, amennyire sikerül.

– Milyen a kapcsolat a „külvilág” és a barátok között? Hol vannak azok a pontok, ahol találkoznak, kapcsolatot tartanak fenn?

– Minden kolostorunk vagy plébániánk mellett van egy befogadó közösség, amely látogatja templomainkat, részt vesz foglalkozásainkon, vagy egyenesen vannak olyan világiak, akik szorosabb kapcsolatban vannak velünk. Ezek kifejezetten világi, családos emberek, viszont sajátos módon lelki nagycsaládunkhoz tartoznak, velük szorosabb a kapcsolatunk. Itt, Udvarhelyen is van, itt is működik, Kolozsváron is voltak csoportjaink, melyek valamilyen módon kapcsolódnak hozzánk.

– Említette a családot. Örök téma a római katolikus papok, szerzetesek nőtlensége. Gondolom, nagyon sokat gondolkodnak azon, hogy az utóbbi időben, ahogy az egyház is modernizálódik, egyre több vélemény hajlik afelé, hogy fel kell oldani a papi cölibátust. Mi erről a véleménye?

– A szerzetesrendben nem lehet szó a cölibátus feloldásáról, mert ott külön fogadalmat teszünk. Ha valami szóba jöhet, az az egyházmegyés papoknál lehet, mert a latin rítusú, tehát római katolikus egyházban törvény a nőtlenség. A görög katolikus egyházban nősülnek a papok. Az egyházi törvényt a pápa feloldhatja, ha úgy gondolja, hogy az egyház javára válik, de ez a szerzetesrendekre akkor sem fog vonatkozni, mert mi erre külön fogadalmat teszünk. Három fogadalmunk van: tisztaság, szegénység, engedelmesség, ezek az evangéliumi tanácsok. Egy klasszikus értelemben vett szerzetesnél ez nem igazán képzelhető el. Vannak olyan próbálkozások, hogy nagyobb közösségben élnek nőtlenek és nős tagok, de azok már nem klasszikus értelemben vett szerzetesek.

– A szerzetes fogalmához szorosan fűződik a misszió, a küldetés. Mi a küldetése egy Ferenc-rendi szerzetesnek?

– Fő küldetésünk az evangélium szerinti élet, és ebből fakad az evangelizációs misszió: e körül forog küldetésünk. A rendben mindig voltak olyanok, akik egyénileg, vagy újabban közösségileg, missziókat tartottak templomokban, plébániákban.

– Vannak a világnak olyan tájai, ahol nem keresztények az emberek. Oda mennek olyan emberek, akiket hívhatunk misszionáriusoknak, illetve hittérítőknek. Ez ma hogyan működik? Hol vannak a világnak olyan pontjai, ahová az egyház küldötteket irányít, és megpróbálja erre a vallásra rávezetni az ott élőket?

– Még mindig vannak ilyen klasszikus értelemben vett missziók, a Ferenc-rendnek is van. A Szentföldön jelen vagyunk, Jeruzsálemben, illetve a Jézus életéhez kapcsolódó néhány ilyen szent helyet kifejezetten a ferencesek gondozzák. A mohamedán világban megtűrnek bennünket, így van missziónk Marokkóban, ami egy fontos projektje rendünknek. Jelen vagyunk Afrikában, újabban van egy oroszországi és ukrajnai missziós program is. A világ legtöbb pontján jelen vagyunk. Nem kifejezetten mint hittérítők – ez szintén Szent Ferenc életére megy vissza, amikor ő a keresztes háborúk idején személyesen felkereste a szultánt, és sikerült olyan kapcsolatba kerülnie, hogy nem végezték ki, nem lett vértanú. Azóta a Ferenc-rendnek egy sajátos küldetése van: őrizzük a katolikus jelenlétet a mohamedánok között – nyilván ott nem beszélhetünk hittérítésről, fontos viszont a példaadás vagy szent helyeink őrzése.

– Újabban egyes teológiákon a kínai nyelvet is tanítják. Mivel Kína nyitott a nyugati világ felé, rengeteg már ott is a keresztény, és ez egy újabb terület, ahol a keresztény egyház jelen szeretne lenni. Tud erről?

– Arról nem, hogy a kínai nyelvet kezdték volna tanítani Gyulafehérváron vagy magyarországi teológián, de nyilván az egyház ugrásra készen áll, hogy megerősítse Kínában a katolikus jelenlétet.

– Egyik olyan állam, ahova II. János Pál pápa nem juthatott el, bármennyire is szeretett volna odamenni...

– A kínai katolikus egyházzal az egyik fő gond, hogy van egy hivatalos, államvallási része, és ez nem nagyon tart kapcsolatot Rómával, engedély nélkül püspököket szentel, és ez még nehezebbé teszi a kapcsolatot az ország vezetésével. Létezik a Rómához hű vonal is, de a másik is: ezt a kommunizmus ideje alatt hozták létre, nálunk is próbálták, de Márton Áron püspöknek sikerült kivédenie. Államegyházat hoztak létre és ez Kínában még mindig erőteljesen működik.

– Mi, illetve ki dönti el, hogy egy szerzetes melyik kolostorba vagy közösségbe kerül?

– Alapvetően a tartományfőnök vagy provinciális, mert az ő kezébe tesszük le az engedelmességi fogadalmat. De közösségi döntések szoktak születni, mint egy családban. Van egy provinciai rendi vezetőség, az ún. definitórium, és ott tárgyalják meg a helyezéseket. Ez a vezetőtanács titkos szavazással választja meg három évre a közösség kulcsfontosságú embereit. Utána a provinciális intézkedik.

– Anaklét testvér hogyan került Csíksomlyóra, és Mihály testvér hogyan került Székelyudvarhelyre?

– Anaklét testvér Udvarhelyen házfőnök volt, én Kolozsváron voltam a közösség tagja és házfőnök. Idén volt helyezéses évünk, ami háromévente van. A rendi tanács úgy döntött és szavazott, hogy egy ilyen csere történjék.

– Milyen elképzelése, célkitűzései, vágyai vannak az itteni közösséggel kapcsolatban?

– Alapvetően a közösségi ferences életformánkra szeretnék hangsúlyt fektetni, innen kiindulva a tevékenységek felé fordulni. Igazából folytatni azt, ami már elkezdődött, a szokásos szentmiséket vagy éppen a templomjavítást. Ahol voltam, mindenhol sikerült egy ilyen családos közösséget létrehozni, és remélem, hogy Udvarhelyen is sikerül egy hasonló közösséget kialakítani, ami jobban kapcsolódik lelkiségünkhöz, ehhez a templomhoz. Ebben biztosan segítenek korábbi, családos ismerőseink, barátaink.

Katona Zoltán

Forrás: Udvarhelyi Híradó/szekelyhon.ro - 2006