Isten akaratát teljesíteni: ez az életszentség alapja, forrása

Egész tökéletességünk abban áll, hogy szeressük a mi legszeretetreméltóbb Istenünket: a szeretet és tökéletesség köteléke (Kol 3,14). Az Isten iránt való szeretetnek egész tökéletessége pedig abban áll, hogy akaratunkat egyesítsük az ő legszentebb akaratával. A szeretetnek az a fő hatása, mondja Areopagita Szent Dénes, hogy egyesíti azok akaratát, kik egymást szeretik, úgy hogy ezután már egy és ugyanaz lesz az akaratuk. (De Div. Nom. c. 4.) És azért minél jobban egyesül valaki az isteni akarattal, annál nagyobb lesz a szeretete. Isten ugyan kedvét találja az önmegtagadásban, elmélkedésben, szentáldozásban, a felebaráti szeretet cselekedeteiben; de mikor? Ha ezek az ő akarata szerint történnek. Ha azonban figyelmen kívül hagyjuk Isten akaratát, akkor nemcsak hogy nem fogadja kegyesen, hanem még utálja és bünteti őket. Ha két szolga közül az egyik egész nap pihenés nélkül dolgozik, de mindent a maga módja szerint akar tenni, a másik ellenben kevesebbet fárad, de mindenben engedelmeskedik: uruk bizonyára ezt a másodikat fogja szeretni és nem az elsőt. Hogy szolgálnának a mi cselekedeteink Isten dicsőségére, ha nem történnek az ő tetszése szerint? Az Úr nem áldozatokat akar, mondja a próféta Saulnak, hanem engedelmességet az ő kívánságaival szemben: Vajon az Úr égő és békeáldozatokat kíván-e és nem azt-e inkább, hogy engedelmeskedjenek az Úr szavának? Nem akarni engedelmeskedni olyan, mint a bálványozás bűne (1Sám 15,22–23). Az az ember, aki Isten akaratára való tekintet nélkül a maga akarata szerint akar cselekedni, a bálványimádásnak egy nemét követi el, mivel akkor Isten akaratának imádása helyett bizonyos módon a maga akaratát imádja.

Az tehát a legnagyobb dicsőség, amit mi Istennek adhatunk, ha mindenben az ő szent akaratát teljesítjük. Édes Megváltónk, aki azért jött a földre, hogy megszilárdítsa Isten dicsőségét, főképpen erre tanított bennünket saját példájával. Íme Szent Pál szerint, hogy beszél Atyjához: Áldozatot és ajándékot nem akartál, testet pedig alkottál nekem. Akkor mondám: Íme jövök! hogy cselekedjem Isten a te akaratodat. (Zsid 10,5–7) Nem kellettek neked azok az áldozatok, melyeket az emberek bemutattak; hanem azt akartad, hogy föláldozzam neked testemet, melyet nekem adtál: íme kész vagyok megtenni a te akaratodat. És újra, meg újra kijelentette, hogy nem azért jött a földre, hogy a maga akaratát, hanem egyedül azért, hogy Atyja akaratát teljesítse: Leszállottam mennyből, nemhogy az én akaratomat cselekedjem, hanem annak akaratát, aki engem küldött. (Jn 6,38) S azt a szeretetet, mellyel Atyja iránt viseltetett, éppen azáltal akarta kijelenteni a világnak, hogy engedelmeskedett az ő akaratának, mikor őt áldozatul kívánta a kereszten az emberek üdvösségéért. Ezt a gondolatot fejezte ki a kertben, midőn szembement ellenségeivel, kik azért jöttek, hogy elfogják és a halálba vezessék: Hogy megismerje a világ, hogy szeretem az Atyát és amint parancsot adott nekem az Atya, úgy cselekszem. Keljetek föl, menjünk el innét (Jn 14,31). S arról ismeri meg, mondotta, hogy ki az ő testvére, ha valaki teljesíti Isten akaratát: Aki Atyám akaratát cselekszi, az az én atyámfia. (Mt 12,50)

Forrás: Ligouri Szent Alfonz - Megegyezés Isten akaratával