A lelki élet elsőbbségeA pap abban a hosszú imádságban „fogantatott”, amelyben Jézus beszélt az Atyával apostolairól, s minden bizonnyal mindazokról, akik az évszázadok során küldetésében részesednek (vö. Lk 6,12; Jn 17,15-20). Jézusnak a Getszemáni-kertben elhangzott imádsága, mely egészen a papi Golgota-áldozatra irányult (vö. Mt 26,36-46), mintája annak, hogy „papságunknak mennyire az imádsághoz kell kötődnie: teljesen az imádságban kell gyökereznie”.
Ebből az imádságból születve, és a tőle elválaszthatatlan áldozat megújítására hivatva a papok szolgálatukat a lelki életükkel tartják elevenen, melynek abszolút elsőbbséget biztosítanak azzal, hogy nem hanyagolják el semmiféle tevékenység kedvéért. A lelkipásztori szolgálat termékenysége érdekében a papnak mély összhangban kell lennie Krisztussal, aki a Jó Pásztor és igazi szerzője minden lelkipásztori tevékenységnek.
A lelki élet eszközei
A lelki életnek minden pap életében meg kell testesülnie a liturgia és a személyes imádság, a megfelelő életstílus és a szolgálathoz szükséges keresztény erények gyakorlása által. A Krisztushoz hasonlóság feltétele az Úr Jézussal való barátság és személyes találkozás, s az Egyház szolgálata, mely az ő teste, s melyet a pap látható módon szeret, amikor hűségesen és fáradhatatlanul végzi lelkipásztori kötelességeit.
Ezért a papnak úgy kell kialakítania imádságos életét, hogy a következők kapjanak helyet benne: a napi szentmise megfelelő előkészülettel és hálaadással; gyakori gyónás és a szemináriumban megismert lelkivezetés; a zsolozsma buzgó és teljes végzése, mely számára naponta kötelező; lelkiismeret-vizsgálat; megfelelő módon végzett benső imádság; szentírásolvasás; a hallgatásra és megbeszélésre biztosított idő, főként lelkigyakorlatokon és rekollekciós napokon; a Mária-tisztelet különböző formái, például a rózsafüzér; a keresztút és más jámbor gyakorlatok és a szentek életének olvasása.
Az évenként visszatérő nagycsütörtöki szentmisében a papoknak püspökük előtt és vele együtt meg kell újítaniuk a papszenteléskor tett ígéreteket maradandó hűségük jeleként.
A lelki élettel való törődést a papnak örömteli kötelességként kell vállalnia, de úgy is, hogy a hívőknek ehhez joga van, mert a papban tudva vagy tudatlanul Isten emberét keresik, a tanácsadót, a békéltetőt, a hűséges és okos barátot, a biztos kísérőt, akire az élet legkeményebb pillanataiban rá lehet hagyatkozni, s vigasztalást és biztonságot lehet találni nála.
Az imádkozó Krisztus követése
A lelkipásztori szolgálattal sokféle kötelesség jár, s ezek a pappal szemben – ma inkább, mint régen – olyan követelményeket támasztanak, melyek a külső aktivizmus felé sodornak, s olykor mértéktelen életritmust diktálnak.
E „kísértéssel” szemben nem szabad elfelejteni, hogy Jézus először maga köré akarta gyűjteni apostolait, hogy mindenekelőtt „vele legyenek” (Mk 3,14).
Isten Fia a maga imádságának tanúságát is ránk akarta hagyni.
Az evangéliumok gyakran szólnak az imádkozó Krisztusról: amikor kinyilatkoztatja, hogy az Atya küldte őt (vö. Lk 3,21-22), az apostolok meghívása előtt (vö. Lk 6,12), a kenyérszaporításkor (vö. Mt 14,19; 15,36; Mk 6,41; 8,7; Lk 9,16; Jn 6,11), a színeváltozáskor (vö. Lk 9,28-29), a siketnéma meggyógyításakor (vö. Mk 7,34), Lázár föltámasztásakor (vö. Jn 11,41), Péter vallomása előtt (vö. Lk 9,18), amikor a tanítványokat imádkozni tanítja (vö. Lk 11,1), s mikor ők küldetésükből visszatértek (vö. Mt 11,25; Lk 10,21), a gyermekek megáldásakor (vö. Mt 19,13) és amikor Péterért imádkozott (vö. Lk 22,32).
Mindennapos tevékenysége az imádságból fakadt. Visszavonult a pusztába vagy a hegyre (vö. Mk 1,35; 6,46; Lk 5,16; Mt 4,1, 14,23), kora reggel fölkelt, hogy imádkozzék (vö. Mk 1,35), és az egész éjszakát imádságban töltötte Istennel (vö. Mt 14,23.25; Mk 6,46.48; Lk 6,12).
122 Vö. PL 32, 63. (Possidius: Vita Sancti Aurelii Augustini, 31.)
Egészen élete végéig, az utolsó vacsorán (vö. Jn 17,1-26), a haláltusában (vö. Mt 26,36-44) és a kereszten (vö. Lk 23,34-46; Mt 27,46; Mk 15,34) megmutatta az isteni Mester, hogy messiási szolgálatát és húsvéti exodusát az imádság éltette. Föltámadván a halálból él mindörökké és imádkozik értünk (vö. Zsid 7,25).
Krisztust követve a papnak rendszeresen és huzamosan szilenciumot kell tartania, hogy a csendben ápolja és ismerje meg az eleven kapcsolatot az Úr Jézus személyével.
Az imádkozó Egyház követése
41. Ahhoz, hogy a pap hűségesen Jézussal együtt maradhasson, követnie kell az imádkozó Egyházat.
Miközben továbbadja Isten igéjét, emlékeznie kell arra az intelemre, amit szentelése napján a szentelő püspöktől hallott: „Állandóan elmélkedj az igéről, mindig hidd el, amit olvasol, azt tanítsd, amit hiszel, és kövesd, amit tanítasz. Így a hit tanításával táplálod, s életed jó példájával vigasztalod és támogatod Isten népét. Így részt veszel Isten templomának építésében, ami az Egyház.” Hasonló hangzik el a szentségek kiszolgáltatásáról, s különösen az Eucharisztiáról: „Légy tudatában annak, amit teszel, és utánozd, amit végzel. Mivel az Úr halála és föltámadása misztériumát ünnepled, öld meg tagjaidat a víciumok számára, és törekedj az új életet élni.” S végezetül Isten népének az Atyához vezetéséről ezt mondja: „Tekinteted legyen szüntelenül Krisztuson, a Jó Pásztoron, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és keresse és megmentse azt, ami elveszett.”
Az imádság mint közösség
Az Úrral való különleges kapcsolat erejéből lesz képes a pap átélni azokat a perceket, melyekben az emberek között egyedül érzi magát; éppen azáltal, hogy megújítja együttlétét Krisztussal, aki az Eucharisztiában menedéke és nyugvóhelye.
Miként Jézus, aki magányában mindig az Atyával volt (vö. Lk 3,21; Mk 1,35), úgy a papnak is olyan embernek kell lennie, aki a magányban megtalálja a közösséget Istennel;és akkor elmondhatja Szent Ambrussal: „Soha nem vagyok olyan jó társaságban, mint amikor magányosnak látszom.”Az Úrnál találja meg a pap az erőt és az eszközöket arra, hogy az embereket ismét Isten közelébe vigye, hitüket felébressze és tevékenységre sarkallja őket.
Forrás:A papi élet és szolgálat direktóriuma, A Kléruskongregáció dokumentuma, 1994. január 31.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése