Assisiben Szent Ferenc utódának megválasztására gyűltek össze a minoriták

Január 19-én, szombaton kezdődött meg az assisi Szent Ferenc bazilikában a Konventuális Minorita Rend 200. általános káptalanja, amelyen mintegy 99 szerzetes vesz részt a világ öt földrészéről. A káptalanra hatévenként kerül sor, amelynek alkalmával a szerzetesek nemcsak vezetőt választanak, hanem terveket fogalmaznak meg a rend jövőjével kapcsolatban, továbbá megválasztják az általános tanács tagjait. 

Az Assisi Szent Ferenc Kolostor által közzétett közleményben olvashatjuk, hogy a ferencesek nagy családja számára ez az egyik legjelentősebb összejövetel, amely lehetővé teszi az összegyűlteknek, hogy alapítójuk Assisi Szent Ferenc sírja mellett kapjanak megfelelő erőt a jövőbeli elképzelések megfogalmazására. A káptalan egy hónapon át tart. 

„A rendet mintegy 65 nemzet képviseli a nagy összejövetelen. Egyes országokban a rend évszázados múltra tekint vissza, míg több helyen az utóbbi évtizedekben telepedtek meg a szerzetes testvérek” – nyilatkozta a jelenlegi generális miniszter, Marco Tasca minorita. „A szerzetesi család 4300 tagból áll, amely az utóbbi időben folyamatos növekedést mutat elsősorban Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában a rend nagy örömére”. 

A generális miniszter elmondta továbbá, hogy az első káptalan gyűlésre Assisiben került sor, amelynek alkalmával Szent Ferenc egyik társát, Éliás testvért választották meg. Ő volt az, akinek kezdeményezésére megépült az Assisi Szent Ferenc földi maradványait őrző épületegyüttes.

Forrás: Vatikáni Rádió

Vince annak erejében győzött, aki legyőzte a világot

„Nektek az a kegyelem jutott, hogy ne csak higgyetek Krisztusban, hanem szenvedjetek is érte“ (Fil 1, 29). 
Elfogadta ezt Vince, a diakónus, elfogadta, és magáévá is tette mind a kettőt. Ha ugyanis el nem fogadja, ugyan mije volna? így azonban hitt Isten igéjének, és volt ereje elviselni a szenvedést is. 
Senki se merítsen tehát csupán saját szívéből, amikor beszél; és senki se bízzék saját erejében, amikor megpróbáltatást szenved, mert Krisztustól van az a bölcsességünk, hogy igazságait okosan hirdessük, és őtőle van az az erőnk is, hogy a szenvedéseket bátran elviseljük. 
Emlékezzünk csak vissza Krisztus Urunkra, miként figyelmezteti tanítványait az evangéliumban. Emlékezzünk csak vissza a vértanúk Királyára, hogyan szereli föl csapatait szellemi fegyverekkel, miként mutatja meg a harcukat, mint biztosítja nekik a segítséget, és hogyan ígéri meg jutalmukat, amikor tanítványainak ezt mondja: „A világban üldözést szenvedtek; és hogy rémületükben megerősítse őket, hozzáfűzi: „De bízzatok, mert legyőztem a világot!“ (Jn 16, 33). 
Mit csodálkozunk tehát azon, testvéreim, ha Vince győzött annak erejében, aki legyőzte a világot? „A világban mondja üldözést szenvedtek“. De ha e világ szorongat is benneteket, meg nem semmisít; ha támad is benneteket, le nem győz. A világ kétféle hadat visel Krisztus katonái ellen. Hízeleg, hogy megtévessze őket, és fenyeget, hogy megtörje őket. Ne tartsanak tehát fogva a saját élvezeteink, és meg ne rémítsen mások kegyetlenkedése, akkor már le is van győzve a világ. 
Mindkét fronton segít Krisztus, ezért nem győzik le Krisztus követőjét. Ha Vince szenvedését az emberi erő határának szempontjából nézzük, akkor hihetetlennek tűnik, de az isteni hatalom oldaláról nézve nincs mit csodálkoznunk rajta. 
Annyi dühödt kegyetlenség marcangolta a vértanú testét, és annyi fölséges nyugalom csengett ki szavából; olyan éles kínok hasogatták tagjait, és olyan bátorság hatotta át szavait, hogy azt gondolhatnánk: Vince kínzásakor másvalakit kínoztak, nem azt, aki beszélt. 
És valóban, testvéreim, úgy is volt. Csakugyan úgy volt. Másvalaki beszélt. Evangéliumában ugyanis megígérte Krisztus ezt is az ő tanúságtevőinek, akiket az ilyen küzdelmekre is felkészített. Ezt mondta ugyanis nekik: Ne törjétek előre a fejeteket, hogyan vagy mit mondjatok. Mert nem ti fogtok szólni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek (vö. Mt 10, 19-20). 
A test tehát kínokat szenvedett, de a Szentlélek szólt belőle. A Szentlélek szava nemcsak az istentelenséget győzte le, hanem a gyenge embert is megerősítette.

Forrás: Szent Ágoston beszédeiből (Sermo 276, 1-2: PL 38, 1256)

Ciszterci nagyböjti lelkigyakorlat

A Kismarosi Ciszterci Nővérek

2013. február 15. péntek estétől - február 17. vasárnap délutánig

"A Szeretet drámája ... A Szeretet feltámadása ..." címmel

nagyböjti lelkigyakorlatot tartanak.

Vezetője: Dr. Horváth Olga o.cist.

Bővebb információ a

www.cisztercimonostor.hu honlapon

"Közeli esemény" menüpont alatt található.

Érdeklődni ezen kívül a

06 27 583 055-os telefonszámon

Bider Zita o.cist. nővérnél lehet.

Büntető kínokra még gyenge, de győzelemre már érett volt

Szűznek van születésnapja; érintetlenségét kövessük! Vértanú mennyei születésnapja van, áldozatot ajánljunk fel! Szent Ágnes mennyei születésnapja van. A hagyomány szerint tizenkét éves korában jutott a vértanúságra. Annál szörnyűbb ez a kegyetlenség, amely még e zsenge kornak sem irgalmazott, de mennyivel nagyszerűbb a hit ereje, amely még ebben a korban is tanúságot tudott tenni! 
Volt-e sebezhető hely azon a gyenge kis testen? Mégis volt mivel legyőznie azt a kardot, amely szinte alig tudta hol megsebezni. Az ő korabeli lányok még a szüleik egy görbe tekintetét sem igen tudják elviselni, még egy tűszúrástól is sírva fakadnak, mint valami sebesüléstől. 
Ő még a véres kezű hóhérok között sem fél; mozdulatlan állja a csikorgó láncok nehéz rángatását; odatárja egész testét a dühöngő hóhér kardja elé. Még azt sem tudja, mi a halál, de már kész elfogadni. Amikor pedig máglyára hurcolják, a lángok között Krisztusnak nyújtja a kezét, és győzedelmes Urunk diadaljelével szenteli meg azt a szentségtelen oltárt. Hiába tették nyakát és két kezét vasbilincsbe, gyenge tagjait semmiképpen sem tudta összeszorítani. 
Újfajta vértanúság? Büntető kínokra még gyönge, de a győzelemre már érett volt. Alig tudott harcolni, mégis könnyen érdemelte ki a győzelmi koszorút. Korára való tekintettel még semmi erényt sem várhattak tőle, mégis mestere lett a tökéletességnek. Soha még menyasszony nem ment úgy a menyegzős házba, amilyen vidáman és ünnepélyes léptekkel ő indult a kivégzés helyére. Fejét befont haja nem koszorúzta, de fel volt ékesítve Krisztus számára, nem ugyan virágokkal, hanem erényeivel. 
Mindenki sírt körülötte, csak az ő szeme volt száraz. Mindenki csodálta, hogy életét, amelyből még alig élvezett valamit, olyan könnyen áldozta fel, mint aki már mindent élvezett. Mindenki bámult, hogy már az Isten mellett tanúskodhatott, pedig koránál fogva még szava sem lehetett volna a bíróság előtt. Végül is elérte, hogy Isten ügyében hittek a szavának, pedig ember ügyében még nem hittek volna neki. Mert ami a termeszét erejét meghaladja, az a természet Alkotójától van. 
Hogyan ijesztgette a hóhér, hátha megrémül! Hogyan igyekezett kedveskedéssel rábeszélni, milyen ajánlatokat tett, hogy még férjhez mehet! De ő így felelt: „Már az is méltánytalanság a Jegyessel szemben, ha más jövendőbelire várunk. Azé leszek, aki már előbb engem választott. Mire vársz, hóhér? Hadd pusztuljon ez a test, ha olyan szemeknek is tetszhet, amelyeknek én nem akarom.” Odaállt, imádkozott, és lehajtotta fejét. 
Csak láttad volna, hogyan remegett a hóhér, mintha ő lett volna az áldozat! Reszketett a keze, és belesápadt az arca annak a másik életnek az elvesztésébe, pedig ez a leány nem féltette a saját életét. Látjátok, ebben az egy áldozatban két vértanúság van: a tisztaságé és a hité. Szűz maradt, és a vértanúságot is elnyerte.

Forrás: Szent Ambrus püspök beszédeiből (Lib. 1, cap. 2. 5. 7-9; PL 16 [edit. 1845], 189-191)

Himnusz Szent Ágnes emléknapján

Isteni tűznek mennyei szerelmét 
ontja, a testit fölülmúlva, Ágnes, 
szent diadallal és szűzi erővel 
győzve le testét!

Tündöklő lelkét szent karok fogadják 
csillagok fölé emelve az Égbe. 
Vőlegény várja szent égi lakába 
tiszta aráját!

Szűz! Könyörülj, hogy mindaz, aki sorsát 
hordva e földön győzelmed köszönti, 
nyerje el bűne bocsánatát és majd 
égi jutalmát.

Békítsd az éggel az itt könyörgőket 
s velük Föld Urát, az Ég Fejedelmét, 
hogy kegye adjon irgalmasan békét 
s csendes időket!

Ünneplünk, Ágnes, s a szent Égi Bárányt, 
ki Jegyesed már, s kegyesen szelíd, jó, 
aki irányít egeket és mindent 
s csillagok százát! Ámen.

Ének Boldog Özsébhez

Magyar erdők mélyén

fehér lángok gyúlnak,

Boldog Özséb remetéi

imára vonulnak.

Boldog Özséb, áldott atyánk,

esedezve kérünk:

gyűjtsed össze imádságra

árva magyar népünk.

Magyar lelkek mélyén

fénylő tüzek gyúlnak,

Nagyasszonyunk lovagjai

Atyjuknak hódolnak.

Boldog Özséb áldott atyánk

esedezve kérünk:

gyűjtsed össze szeretetben

drága magyar népünk.

Magyar élet mélyén

izzó tüzek gyúlnak,

Krisztus Király hű fiai

Özsébbel imádnak.

Boldog Özséb áldott atyánk

esedezve kérünk:

gyűjtsed össze élő hitben

küzdő magyar népünk.

Forrás: Megszentelt nap

Esztergomi Boldog Özséb kanonok

Boldog Özséb nevéhez fűződik az egyetlen magyar eredetű férfi szerzetesrend, a pálosok alapítása és megszervezése, amely mind vallási, mind művelődésügyi téren igen jelentős szerepet játszott nemcsak hazánk, hanem a szomszédos népek kultúrájának történetében is.

Az egykori esztergomi kanonok lelkét és szándékát a szenvedések érlelték meg. A tatárjárás idején a válságból kivezető utat az egyéni példaadásban, az engesztelésben, a szeretetben és Krisztus keresztjének különös tiszteletében jelölte meg.

Özséb Esztergomban, Magyarország akkori fővárosában született 1200 körül. Szüleit közelebbről nem ismerjük. A krónikás, P. Gyöngyösi Gergely pálos történetíró, klasszikus tömörséggel csak annyit mond, hogy híres magyar családból származott. Egyik életrajzírója a királyi udvar várispánjának teszi meg apját. Tormay Cecile, "A fehér barát" című nagyszerű, szimbolikus regény-trilógiának finomérzékű írója, egyenesen a királyi család rokonságával hozza kapcsolatba.

Szülei gondos nevelésben részesítették Özsébet, a Szent István által 1028-ban alapított káptalani iskolába járatták. A krónikás kiemeli, hogy Özséb már igen korán megtanulta a betűvetést, és a könyvekhez jobban vonzódott, mint a játékokhoz. "Pajtásainak haszontalan szórakozásait elkerülte. És mégis, ez a szelíd, komoly, elvonultságra hajló, könyveket bújó kisfiú senkinek sem volt terhére, sőt, akik közelében éltek, nem győztek betelni szeretetreméltó látásával és édes szavaival." Hallgatagsága, szűkszavúsága sok bűntől megóvta. Szembetűnő vonása volt a magány szeretete: akkor érezte jól magát, ha félrevonulva elmerülhetett tanulmányaiban.

Hosszú imák, sok böjt és elmélkedések érlelték hivatását. Szemlélődő hajlama egyre erősebben nyilatkozott meg, és szinte "predesztinálta" a remeteségre. A krónikás Özséb külsejéről is elárul valamit: feltűnően szép fiatalember volt, és mindig derűsen, kedvesen mosolygott.

Miután pappá szentelték, "mindennap mély áhítattal mutatta be a szentmisét, ami akkor ritka és szokatlan dolog volt." P. Gyöngyösi Gergely írja róla: olyan filozófiát tanított, amely nem az emberek, hanem Isten tetszését vívta ki. Hamarosan tagjai sorába iktatta Özsébet az esztergomi főkáptalan: kanonok lett.

A kanonoki intézmény ekkor már félezer éves múltra tekinthetett vissza. Szent Krodegang metzi püspök a VIII. század derekán, Szent Benedek szellemében szabályozta a városi papság életrendjét. Az összes lelkészkedő egyházmegyés papokat, a székesegyházi iskolákban képzett kispapokkal együtt, kolostori életre kötelezte. Közös házban laktak, közösen étkeztek és imádkoztak. Így a kanonoki intézmény, a káptalan, nagy segítségére volt a papi eszmény tökéletes megvalósításának.

Mint esztergomi kanonok, Özséb oly áhítattal végezte a papi zsolozsmát és a szentmise bemutatását, hogy mély benyomást tett mindazokra, akik csak látták, és buzgósága Isten szeretetére gyullasztott mindenkit.

Az imádságból fennmaradt időt sem töltötte tétlenül. Olvasásnak, tanulásnak, írásnak szentelte magát. Feljegyezték róla, hogy "egyetlen percet sem hagyott kihasználatlanul:" könyveket írt. Sajnos, a tatárjárás vagy a későbbi századok pusztításai ezeknek még a címét is elsodorták. Csak sejtjük, hogy egyházjogi munkákat írhatott, mivel "a kánonjog tudományában igen járatos volt."

Mint kanonok, minden jövedelmét a szegények szolgálatára fordította. Vendégszerető háza közismert volt Esztergomban. Kapuja tárva-nyitva állott boldog-boldogtalan számára. A szegényeknek nemcsak testüket táplálta és ruházta, hanem lelkükkel is törődött. Az egyszerű, tanulatlan emberek oktatására fordította szabad idejét.

Azok között, akik Özséb kanonok vendégszerető házában gyakran megfordultak, akadtak olyanok is, akik nem kéregetni jöttek. Vesszőből font kosarakat, fából faragott házi eszközöket hoztak, és szerényen csak azt kérték, hogy cserélje be nekik ezeket élelemre vagy ruhára. A remeték szürke köntösében jártak, és a pilisi erdőrengeteg szent magányában éltek, ahol teljesen elvonulva a világtól, egészen az imának és vezeklésnek szentelték magukat.

Özséb atya mély vonzalommal fordult feléjük, és szívesen elbeszélgetett velük. Nagyon megszerette ezeket a halk szavú, imádságos és szerény embereket. A velük való társalgás annyira megindította, hogy többször is felkereste őket remeteségükben. Megcsodálta igénytelen, egyszerű, istenes életüket a hegyek és az erdők szépséges és áhítatos csendjében. Megszerette tiszta életük zavartalan békéjét. Valószínűleg "lelki atyjuk" is volt: gyóntatta, és vezette őket a lelki élet ösvényein. A velük való beszélgetések "Isten ösztökéi" voltak Özséb számára, amelyek egyre jobban a magány felé hajtották őt. Egyre jobban vágyódott a pilisi erdők vadonába, de tervének keresztülvitelét késleltette az országra zúduló tatár betörés 1241-ben.

A templomok, de főleg a székesegyház, éjjel-nappal tömve volt a kétségbeesett hívekkel, akik jajgatva rimánkodtak Istenhez segítségért, irgalomért, mert "a tatár híre akkor már a pokolbéli ördögöknél is iszonytatóbb volt. Nem irgalmaztak azok a csecsemőknek sem; mint nyársa húzott halakat, tűzték lándzsáikra az ártatlanokat."

Özséb atya ott volt mindenütt, ahol segíteni kellett és lehetett. Ápolta a sebesülteket, vigasztalta a haldoklókat, bátorította a csüggedőket és a székesegyházban együtt imádkozott a néppel.

A Batu kán személyes vezetése alatt álló tatár sereg másfél évi pusztítás után Ogatáj főkán halála hírére visszavonult. Özséb atya alaposan kivette részét a testi és lelki romeltakarításból, újjáépítésből négy éven keresztül. 1246-ban lemondott kanonoki méltóságáról, javait szétosztotta a rászorulók között, és Váncsai István érsek engedélyével a Pilisszántó közelében lévő sziklás rengetegbe vonult, ahol az imádság, a böjt és az engesztelés által kegyelmet esdett mostoha sorsú nemzete számára.

A pilisi remete első ténykedése az volt, hogy hármas barlangja alatt a forrás mellé letűzte a szent keresztet. Életszentségének híre hamar elterjedt az egész vidéken, és sokan járultak hozzá tanácsait kikérni, és tanítását hallgatni. Nemsokára követői is akadtak, akik magukévá tették szigorú vezeklő életmódját.

Boldog Özséb személye a realitás talaján áll, nem szövik át legendás aranyszálak. Egy alkalommal mégis csodálatos látomásban részesült, amely döntő volt további életútjára. Egy éjjel, imádság közben, az erdő mélyén sok apró lángot pillantott meg. A lángocskák egymás felé tartottak, s végül Özséb atya keresztje előtt tüzes fénynyalábbá olvadtak össze.

Özséb úgy érezte, hogy ez a különös tünemény égi jel, figyelmeztetés, hogy a szétszórtan élő remeték lángjait össze kell gyűjtenie egy közösségbe, ahol életükkel, példájukkal, tudományukkal napként ragyoghatnak az Egyházban, taníthatják és támogathatják egymást Isten buzgóbb szolgálatára.

1250-ben Pilisszántó közelében, a kesztölci völgy fölötti kis magaslaton, ahol hármas teraszt képeztek ki, délről kisebb templomot építettek a Szent Kereszt megtalálásának tiszteletére. A csúcsíves templomhoz észak felől négyszögletes monostor csatlakozott az együtt lakó remeték számára, magas fallal körülvéve.

Özséb ezután sorra járta az országban a nagyobb remeteségeket. Először a Pécs melletti Szent Jakab-hegyi remetékhez ment, akik már 1225-től közös élete életek. Elkérte a Bertalan pécsi püspök által készített szabályzatukat. A két monostor ekkor egyesült, amelynek tagjai őt választották meg első tartományfőnökükké, elismerve magas képzettségét, életszentségét és szervezői képességét. Közösségük égi patrónusává Remete Szent Pált tették meg, s magukat "Első Remete Szent Pál testvéreinek" nevezték. Mivel az első monostor a Szent Kereszt tiszteletére épült, sokáig a "Szent Kereszt testvéreinek" is hívták őket.

E két kolostorhoz az idők folyamán egyre több és több kolostor csatlakozott, amelyek a Bertalan-féle szabályzat, majd később az egyes egyházmegyék püspökeinek regulái szerint éltek.

Boldog Özséb 1262-ben néhány társával Rómába ment, hogy a Szentszék jóváhagyását és megerősítését megszerezze a rendlapításhoz. Itt sikerült megszereznie a magyar édesanyától származó Aquinói Szent Tamás pártfogását IV. Orbán pápa előtt. A pápa jóváhagyta az új Rendet, de nem engedte meg Szent Ágoston Regulájának átvételét, mert nem voltak biztosítva a szükséges anyagi feltételek. Egyenlőre Pál veszprémi püspököt bízta meg az ideiglenes szabályok megszerkesztésével.

Pál püspök vizsgálata negatív eredménnyel végződött: a rendi testvérek valóban nagyon szegények voltak, s így még hiányoztak a feltételek Szent Ágoston Regulájának megtartásához. A Rend hivatalos, római jóváhagyása csak 1308-ban történt meg.

Esztergomi Boldog Özséb atya 1270. január 20-án halt meg az általa alapított Szent Kereszt monostorban súlyos betegség után. Halálos ágyán a szabályok pontos megtartására, a testvéri szeretetre és példaadásra buzdította tanítványait, valamint az elmélkedés és magány szeretetére, és Krisztus buzgó követésére. Jézus és Mária szent nevével ajkán lehelte ki lelkét. A templom sírboltjában temették el rendtársai, akik azzal vigasztalták egymást, hogy földi atya helyett égi pártfogót nyertek.

P. Bolváry László Pál OSPPE

Forrás: Magyar Pálos Rend

Szentmise a budapesti Sziklatemplomban Boldog Özséb ünnepén

Egyiptomi Szent (Nagy) Makáriosz apát

A Nílustól nyugatra, északnyugat-délkeleti irányban szeli át a Líbiai- sivatagot egy időszakos patakmeder, a Vádi-en-Natrun. Nevét a benne található nátronról kapta. Délkeleti végében, ahol Kairó felől a karavánút beér a vádiba, még ma is áll a Der Abu-Makar, a Makariosz- kolostor. Minden valószínűség szerint nem messze tőle töltötte el hosszú életének túlnyomó részét Szent Makariosz, akit kortársai ,,az egyiptomi'' és ,,a nagy'' melléknévvel ruháztak fel. A völgy legzordább része, Szketisz neve örökre összefonódik Makarioszéval. A szent életének ideje csaknem betölti a 4. századot, amelyben az Egyház meghódította az egész akkori római birodalmat, és amelyben a birodalom határain gyorsan és erőteljesen felvirágzó szerzetesség jelentősen elmélyült.

A 3 - 4. század fordulóján született egy egyiptomi faluban. Már ifjú korában visszavonult egy cellába, talán a saját falujában, vagy nem messze tőle. Példás életmódja miatt megkapta az egyházi rend fokozatait, valószínűleg a diákonusságig bezáróan. Amikor megkísérelték, hogy lelkipásztorul megnyerjék egy kis falu számára, elmenekült egy másik faluba. Ott azután hamarosan megrágalmazta egy gyermeket váró fiatal lány, hogy ő a gyermek apja. Alázatosan vállalta rossz hírbe keveredését minden következményével együtt, és keményen dolgozott azért, hogy elláthassa ,,asszonyát'' és ,,gyermekét''. Az ég azonban kinyilvánította ártatlanságát: amikor elérkezett a szülés ideje, a nő nem tudott szülni, míg hazugságát vissza nem vonta. Amikor a falu lakói ünnepélyesen meg akarták követni Makarioszt, a megtiszteltetéstől való félelmében elmenekült. Harmincéves volt akkor.

Úgy látszik, hogy ez volt a fordulópont az életében. A pusztába vonulva Szketisz lett a birodalma. Ő volt az első, aki meg merte tenni, hogy ebben a rettenetes, meddő és néptelen pusztában letelepedjen. Hatvan évig -- egyetlen megszakítással -- kitartott ezen a helyen; hosszú időn át csak két testvérével élt együtt a remeteségben, akik közül az egyik segítette, amikor később az emberek kezdtek odaáramlani. Egy maga vájta barlang alkotta a lakóhelyét, egy másik az oratóriumát. A szerzetesek első nemzedéke számára a sivatag olyasféle, mint egy nagy szenvedély. Egyszerű és őszinte volt az emberek ottani élete, mint maga a sivatagi táj. Tudunk-e azonban valami valóban határozott dolgot belőle? Azért mentek a szerzetesek, a magányosság és az egyszerűség e megszállottjai távol az emberek köréből, hogy senki se lássa és ne is hallja őket, s ne is kelljen látniok és hallaniok semmit, hanem csak Isten maradjon számukra egyedül. Hogy meghallhassák ezt az egyetlen hangot, minden más hangot el kellett némítaniok, mégpedig nemcsak a külsőket, hanem még inkább a belső hangokat. Amit tehát Makariosznak tennie kellett -- mindenekelőtt a begyakorlás első éveiben --, az volt, amit minden szerzetesnek is tennie kell: olvasni a Szentírást, elmélkedni, imádkozni, megsiratni a bűneit, böjtölni, virrasztani, keményen dolgozni, hogy teljesen Istennek adhassa át magát. Létfenntartását szorgalmas kosár- és kötélfonással biztosította. Alkalmanként segített a fellahoknak a Nílus völgyében lévő földjeiken az aratásban.

Állhatatosságával csakhamar nagy tökéletességre jutott, hírneve pedig egyre terjedt. Testvérek gyűltek köréje, s alávetették magukat tanításának és vezetésének. Idővel elviselhetetlenné vált, hogy a Szketiszben sem pap, sem templom nem volt található, s a testvéreknek több mint hetven kilométeres utat kellett megtenniök a sivatagban, hogy eljussanak a legközelebbi nagyobb szerzetestelepülésig, ha részt akartak venni a szentmisén. Így történt azután, hogy Makarioszt negyvenévesen -- feltehetően Szent Antal (lásd: A szentek élete, 42. o.) tanácsára -- pappá szentelték. Szketiszben később négy templom is létesült.

Nemcsak a testvérek áramlottak Makarioszhoz, hanem messziről érkeztek az emberek, hogy tanácsot és segítséget kérjenek, bármilyen fáradságos és veszélyes volt is az utazás a sivatagon át. Bárki kérte, mindenkivel önzetlenül megosztotta belső gazdaságát, amelyhez kemény lemondás és csendes szemlélődés által jutott. Nagy volt a hatása, számos pogány megtérését is neki tulajdonították.

Szent Cassianus (lásd 400. o.) nagyon jellemző leírást hagyományozott ránk a Makarioszt körülvevő szerzetesek köréből. Egy öreg szerzetes egyszer azt mondta, hogy csak négy atyáról tud, akik eljutottak a teljes szerzetesi tökéletességre, akikben éppúgy megvoltak a remeték erényei, mint a kolostorban élőké. Közéjük tartozott két Makariosz nevű férfi is. (A másik: Alexandriai Szent Makariosz; lásd: 20. o.) Mindenki másnál mohóbban élvezték a pusztaság titkát, s így eljutottak a szív teljes tisztaságára, ám ugyanolyan megadással viselték el az emberek tolongását és a testvérek gyöngeségeit, mintha semmi más tennivalójuk nem lett volna, mint hogy szokásos kötelességeiket teljesítsék a jövevények iránt.

A Makariosznak tulajdonított számos kijelentés és anekdota közül némelyik bepillantást enged szerzetesi tanításába és szívének mélységébe.

A vasárnapi istentisztelet befejeztével Makariosz egyszer ezekkel a szavakkal bocsátotta el a szerzeteseket: ,,Meneküljetek, testvérek, meneküljetek!'' Amikor megkérdezték tőle, hogy hová menekülhetnének egyáltalán, hiszen mégiscsak a sivatagban vannak, Makariosz ujját az ajkára tette, és így szólt:

,,Ettől meneküljetek!'' -- ezzel bement a cellájába és becsukta maga mögött az ajtót.

Amikor egyszer megkérdezték Makariosztól, hogy mit ért az emberek előli menekülésen, így válaszolt. ,,Ülj le a celládban, és sirasd meg bűneidet!''

Történt egyszer, hogy két remetetelep, Szketisz és Nitria között az úton egy pogány ember nagyon megvert egy remetét, mert az szidalmazta. A még haragtól feldúlt emberrel találkozott Makariosz és szeretettel köszöntötte: ,,Üdvözlégy, munkás!'' A pogány megdöbbenve kérdezte: ,,Ugyan, mi jót látsz rajtam, hogy köszöntél nekem?'' ,,Láttam, hogy dolgoztál -- hangzott a válasz --, csak nem jól.'' Ennek hallatára az úgy megindult, hogy megtért és remete lett. Amikor ezen álmélkodtak a többiek, Makariosz megjegyezte: ,,A gonosz beszéd megrontja a jókat, a jó beszéd pedig a rosszakat is jóvá teszi.''

Egy fiatal remete azon panaszkodott, hogy kísértések gyötrik. Makariosz tudta, hogy ennek a henyélés az oka, ezért azt mondta, dolgozzék egész nap és csak napnyugta után egyen. Amikor ismét találkoztak, megkérdezte, hogy gyötrik-e még a kísértések. Az így válaszolt: ,,Még pihenésre sincs időm, hogyan lenne időm a kísértésekre?''

Egy másik alkalommal ezt a kijelentést tette: ,,Ha a megvetést úgy tekinted, mint a dicséretet, a szegénységet olyannak, mint a gazdagságot, az ínséget, miként a bőséget, akkor nem halsz meg. Lehetetlen ugyanis, hogy aki valóban hisz és Isten félelmében tevékenykedik, áldozatul essen a tisztátalan szenvedélyeknek és a démonok ámításának.''

,,Az imádkozás alkalmával nincs szükség sok szóra -- mondotta a testvéreknek. Arra van szükségünk csak, hogy így imádkozzunk: ,Uram, amint akarsz és tudsz, könyörülj rajtam!' A kísértésben pedig így kiáltsunk: ,Uram, segíts!' Hiszen Ő tudja a legjobban, hogy mire van szükségünk.''

Önmagát és tökéletességét nem sokra tartotta, s nem gondolta magát különbnek vagy jobbnak a világban élő egyszerű kereszténynél. Talán a legszebben mutatkozott meg az alázatossága abban, hogy teljesen lemondott arról, hogy bárkit is megítéljen, lett légyen az bár a legnyilvánvalóbb bűnös is. Szelídsége és nyájassága közmondásos volt; szófukar és elutasító csak akkor lett, ha valaki dicsérni kezdte. Tanítványainak ezt az életszabályt mondta: ,,Ne okozz fájdalmat senkinek; ne ítélj meg senkit! Ehhez tartsd magad, és megtalálod az üdvösséget.'' Innen eredhetett ez a mondás:

,,Makariosz Istenhez hasonló a földön. Ahogy Isten oltalmazza a világot, úgy fedi be Makariosz apát a bűnöket. Úgy nézi, mintha nem látná, úgy hallgatja, mintha nem hallaná őket.''

Forrás: Szentek élete

Szabadtéri szentmise Szent Margit emlékére

A hagyományoknak megfelelően a margitszigeti domonkos kolostor romjainál mutat be szentmisét Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek január 20-án, vasárnap 11 órakor Árpád-házi Szent Margit emlékére.

Az ünnep lehetőséget ad arra, hogy Szent Margit erényekben gazdag életét újragondoljuk, és üzenetét a mai ember számára értelmezzük. A szerzetesnő erényei közül az egyik legszembetűnőbb az engesztelés volt. Korunkban talán érthetetlennek tűnik, hogy egy fiatal királylány miért tartotta fontosnak, hogy az Úr megbocsátó kegyelmét kérje, hiszen egész életét tisztaságban és szegénységben, kolostorok falai között élte. A róla szóló életrajzi írásokat olvasva azonban megkaphatjuk rá a választ: Ő az engesztelését, Jézus keresztáldozatához kapcsolva magyar népéért ajánlotta fel.

Az 1510 körül, Ráskai Lea által magyarra fordított életrajz szerint Margit gyermekkorában kezébe vett egy keresztet, és megkérdezte a veszprémi szerzetesnővéreket, hogy mit jelent számukra. Amikor azok elmondták neki, hogy „Urunk Jézus Krisztus ekképpen öletett meg emberi nemzetért”, keservesen sírásra fakadt (i.m. 1). Ebben az időben vette fel a szerzetes ruháját „nagy ájtatossággal”, és a domonkos apácák regulájának szokásaival. Az írások arról is tanúskodnak, felnövekedve egyre jobban láthatta, hogy Jézus áldozatához kapcsolt élete engesztelő áldozat a magyar népért. Ezt a felismerést több történelmi esemény is erősíthette.

Margit annak tudatában élt, hogy kolostori életét szülei, IV. Béla király és Laszkarisz Mária engesztelő felajánlásának köszönheti, akik a tatárokról elszenvedett muhi vereség után (1241) megszületendő gyermeküket az ország javáért Istennek ajánlották. Batu kánnak az országból való gyors kivonulását, a megváltozott történelmi körülményeket (meghal a nagykán) az ő felajánlásával is lehetett magyarázni. Ezt erősíthették továbbá a szentekről hallott történetek, különösen nagynénjének, Erzsébetnek az élete, akit a jóra a szegények iránti szeretet indított, de önmegtagadásaiban jelen volt az engesztelés is. Engesztelésének a legfőbb oka azonban az édesapja, IV. Béla és annak fia, István közötti háború volt, aminek a meggyengült országban végzetes kimenetele lehetett. Önmegtagadásaival és engeszteléseivel is magyarázható, hogy az apa és a fia Margithoz közel, a Nyulak-szigetén kötöttek békeszerződést (1266), amely átmeneti nyugalmat jelentett az országban.

Megkapóan szép, hogy Margit túllátott az ország nyomorúságos helyzetén, és felismerte, hogy a megosztottság Jézus Krisztus Egyházát is veszélyezteti. Az egyik alkalommal, amikor a szerzetestársnői, féltve őt az önmegtagadások okozta testi gyengeségektől és betegségektől, megkérdezték tőle, az országban történtekért miért gyötri magát, ő feleletében az Egyháznak okozott sebekre hivatkozik: az „Anyaszentegyház, minden hű keresztények anyja az ő (az Egyház) drágalátos tagjaiban metéltetik és ő igen keményen gyötörtetik. És ti azt mondjátok énnékem: «Mi tenéked benne?» Nemde nem ő szült-e a keresztvíznek miatta újonnan engemet, tiveletek együtt? Nemde az ő leányai közül való vagyok-e én? Bizonnyal az vagyok.” (Ráskai Lea, i.m. 84k) A leírások szerint Margit halálát kortársai is engesztelő áldozatként fogták fel, mert halálának éjjelén fráter Péter a vecsernye után ezt a szózatot hallotta: „A bárány meghalt.” (uo. 101)

Mit üzen Szent Margit engesztelése a mai embernek? II. János Pál pápa szavaival élve ma is egy „bűn által megosztott világban élünk”, amelynek orvoslásához szolidaritásra van szükség (SrS, 38). Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy a bűn, lényege szerint Istentől való elfordulást jelent. Ezért fontos számunkra az Úr engesztelése, amely Isten Báránya áldozatához kapcsolva kapja meg igazi értelmét. Az engesztelés tárhatja fel előttünk a bűnök okozta sebek mélységét, nyithatja meg szívünket a gyógyulás, az összefogás lehetőségeire is.

Beran Ferenc

 „Oly igen édesen imádkozik vala e szent szűz minden időben, hogy akármely igen hideg idő volt, mikoron egyéb szororok isteni szolgálat után mentenek magukat megmelegíteni szobába, e Szent Margit asszony megmaradt vala a karban, csak egy köntösben avagy kápában a nagy hidegségben...” (Részlet a Szent Margit-legendából, amely 1300 körül íródott, és Ráskay Lea domonkos apáca másolatában maradt fenn egy 1510 körül keletkezett kódexben.) 

Forrás: VPP Hírporta

Himnusz Szent Margit ünnepén

Margit e földön nyílt virág, 
Pannóniának drága gyöngy: 
zendítse rá a szent öröm 
domonkos rendje kardalát!

Midőn veszélyben volt hazánk, 
értünk ajánlta életét: 
Felszentelt házak rejtekén 
bocsánatot esdett le ránk.

Klastrom fogadta, s eltakart mindent, 
mit ér királyi vér; 
a testének csak szenvedést, 
csak böjtöt és ostort akart.

Szívében Krisztusért hevült, 
feléje tárta karjait, 
s az ő erődén tagjait 
szolgálta rendületlenül.

Dicsérjük Istenünk, Atyánk 
s Fiát, ki véle egy való, 
s Lelkük, a szent Vigasztaló, 
dicsértessék örökkön át! Ámen.

Az Úr szenvedéseinek titkairól elmélkedett

Istentől ránk ruházott apostoli szolgálatunkból folyóan ránk háruló legnagyobb feladatok közt sincs oly súlyos, de kedvesebb sem, mint az, hogy a vallásos tisztelet legmagasabb elismerését megadjuk azoknak a híveknek, akik földi életükben az erények minden fajtájában a tökéletesség fokára jutottak, és méltán állnak az életszentség hírében. Teljes joggal kell ezek közé sorolnunk a katolikus magyar nemzet díszét, Szűz Szent Margitot, IV. Béla király leányát, Szent Domonkosrendi apácát. Mivel ő folyamatosan ősi tiszteletnek örvend, erényeiről és csodáiról hitelt érdemlő történetírók egyöntetű tanúságtétele sem hiányzik, valóban méltónak találjuk arra, hogy, bár nem szabályszerű és szokásos szentté avatással, hanem saját döntésünkkel szentnek nyilvánítjuk, és a szentek sorába iktatását elrendeljük. 
Margit abból az Árpád-házi királyi családból származott, amely csupán a 13. században egymaga még négy, az életszentségben kiemelkedő nőt adott Isten Egyházának, nevezetesen Szent Erzsébetet, Boldog Ágnest és IV. Béla királynak két leányát, Kingát és Jolánt, akiknek tiszteletét az Apostoli Szentszék megerősítette. Margit 1242 körül született, amikor a tatárok Magyarországot tűzzel-vassal pusztították. Szülei, IV. Béla és Laszkarisz Mária, a megfogant magzatot, ha leány lesz, Istennek szándékoztak szentelni engesztelő áldozatként az ország felszabadulásáért és saját megmenekülésükért. Imádságuk és fogadalmuk meghallgatásra talált. Édesanyja, megemlékezve ígéretéről és a kapott jótéteményekről, már négyéves kora előtt a veszprémi apácák kolostorába vitte. Itt Margit tanulékony, készséges és nemes lelkületével és nyíltszívűségével tűnt ki. Amikor pedig királyi atyja a Duna szigetén, amely ma Szent Margit nevét viseli, kolostort emelt, abba nemcsak szüzeket telepített, hogy magukat égő áldozatként egyedül Istennek szenteljék, hanem odavitte Margit lányát is, akit a többi gyermekei közül annál gyengédebb érzéssel szeretett, minél inkább felismerte benne az Istennek szentelt jámbor élet ígéretes csíráit. 
Eközben Margit egyre jobban magáévá tette az Apostol szavát; Uramnak, Krisztus Jézusnak fölséges ismeretéhez mérten mindent akadálynak tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tartottam, csakhogy Krisztust elnyerhessem, és hozzá tartozzam (Fil 3, 8-9). Mindig a legsilányabb ruhákba öltözött, az alacsonyrendű szolgálatokra áhítozott. A söprésben, szennyes helyek takarításában, konyhai munkában, nehéz terhek cipelésében lelte örömét. A beteg nővéreket, sőt szolgálókat, akiknek betegsége miatt mások fertőzéstől tartottak, szeretettel és a megalázkodásnak nagy vágyával szolgálta ki, és a körülöttük kínálkozó összes nehéz és alantas szolgálatot magának követelte. 
Az Úr szenvedésének titkairól zokogva elmélkedett, és a vértanúság forró vágya lobogott benne. Szívesen imádkozott az eukarisztikus színekben rejtőző Jézus Krisztus előtt vagy a feszület előtt naponta hosszú órákon át, szívét kiöntve. De imádkozott ő mindenütt megszakítás nélkül. Az előírt istentiszteletet nem ritkán az Atyaistenhez vagy a Vigasztaló Szentlélekhez intézett könyörgésekkel és a neki olyannyira kedves Szűz Istenanya dicséretével tetézte. 
Margit tevékenységét nem korlátozta csupán az Istenhez intézett lángoló könyörgésekre és igen kemény vezeklésekre. Nem habozott éles szemrehányásokkal illetni a bűnt sem, akárki, még ha a legnagyobb tekintélyt vagy méltóságot képviselő személy követte is el. Amikor pedig látta az atyja családját marcangoló ellenségeskedéseket és meghasonlást, a nép elnyomását, az Anyaszentegyháznak zsarnoki lábbal tiprását, a kolostorok elnéptelenedését, Margit a mindenható Isten haragjának engesztelésére és népe számára a kegyelem kieszközlésére, még bőségesebb könnyhullatással imádkozott. Testét böjtökkel sanyargatta, vezeklőövet viselt, siratva azok bűneit, akik gonoszul Isten ellen cselekszenek, s egészen imádságba merülve járt közben népéért Istennél. 
Közeli halálát előre tudva, az Egyház végső szentségeit angyali áhítattal vette fel, s harmincadik életévének betöltése előtt elaludt az Úrban.

Forrás: XII. Piusz pápa határozatából, amellyel Árpád-házi Margitot szentté nyilvánította (AAS 36 /1944/ 33-40)

Szent Antal meghívása

A szülők halála után húgával egyedül maradva a körülbelül 18-20 éves Antal átvette a ház és húga gondviselését.

Nem telt el még hat hónap sem a szülők halála után, amikor szokása szerint a vasárnapi misére ment, és útközben azt forgatta magában, hogy hogyan hagyták el az apostolok mindenüket, és követték Üdvözítőnket, és azokra is gondolt, akik az Apostolok Cselekedetei szerint minden vagyonukat eladták, árát pedig az apostolok lábához tették, hogy a szegényekről gondoskodjanak belőle. Elgondolkodott azon is, hogy az ilyeneket micsoda remény várja a mennyben. Ezen elmélkedve lépett be a templomba, s történt, hogy amikor az evangéliumot olvasták, Antal hallotta, hogy az Úr azt mondja a gazdag ifjúnak: Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere, és kövess engem! (Mt 19, 21).

Antal ekkor, mintha isteni indításra jutottak volna eszébe a szentek, s mintha őmiatta olvasták volna az említett részt, mihelyt kijött a szentmiséről, az őseitől örökölt birtokot (mintegy 300 szántásnyi termékeny és szép fekvésű földje volt), elajándékozta a falusi szomszédoknak, hogy az ne legyen terhére sem neki, sem a húgának. Aztán pénzzé tette minden ingóságát, s az érte kapott nagy összeget szétosztotta a szegények között, csak egész keveset tartott vissza a húga számára.

Legközelebb a vasárnapi misére menve hallotta, hogy az Úr azt mondja az evangéliumban: Ne aggódjatok a holnap miatt! (Mt 6, 34). Ezután már azt sem tudta elviselni, hogy valamije is maradjon, s kimenve, azt is szétosztotta a szegényebbek között. Húgát az általa ismert szüzekre és a hívekre bízta, hogy ők neveljék. Ő maga pedig ettől kezdve háza közelében önmegtagadó életre adta magát, és kemény, önmegtartóztató életet élt.

Saját kezével dolgozott, mert ezt hallotta: Aki nem dolgozik, ne is egyék! (2 Tessz 3, 10). Így részben magának tudott kenyeret venni, részben a szegényeken tudott segíteni.

Gyakran imádkozott, mivel azt tanulta, hogy visszavonultan, szünet nélkül kell imádkozni (vö. 1 Tessz 5, 17); annyira figyelt a szentírási olvasmányokra, hogy abból semmit sem felejtett el, hanem mindent megjegyzett, úgyhogy végül is emlékezete szolgált neki könyv gyanánt.

Az összes, közelben lakó és becsületes férfi, akivel bizalmasan elbeszélgetett, csodálta ezt az embert, és Isten barátjának hívták. Egyesek gyermekükként, mások testvérükként szerették őt.

Forrás: Szent Antal életrajzából, amelyet Szent Atanáz püspök írt meg (Cap. 2-4: PG 26, 842-846)

Remeték Királynőjének ünnepén

Remeték Királynője, könyörögj érettünk!

Christus Dominus

A szerzetesek az Egyház szolgálatában

A szerzetesek - akiken a következőkben az evangéliumi tanácsokat követő egyéb intézmények tagjait is értjük - kivétel nélkül kötelesek, ki-ki saját hivatásának megfelelő formában, odaadóan és lelkiismeretesen munkálkodni Krisztus egész titokzatos testének építésén és gyarapításán, és a részegyházak javán is.

Ezekért a célokért pedig elsősorban imádságaikat, vezeklésüket és életük példáját kell fölajánlaniuk, melyeknek egyre nagyobb értékelésére és tökéletesítésére ez a Szentséges Zsinat nagyon buzdítja a szerzeteseket. De szerzetük sajátos jellegének megfelelően minél nagyobb odaadással a külső apostolkodásból is vegyék ki részüket.

A szerzetesek az egyházmegyében

A szerzetes papok, akik azért vannak a papi szolgálatra fölszentelve, hogy ők is a püspöki rend szorgos munkatársai legyenek, még többet segíthetnek a püspöknek ma, amikor súlyosbodik a lelkek ínsége. Ezért egy bizonyos, de igaz értelemben azt kell mondani róluk, hogy az egyházmegye papságához tartoznak, amennyiben részt vesznek a lelkek gondozásában és az apostoli teendőkben a szent főpásztorok vezetése alatt.

A többi szerzetes is, férfiak és nők egyaránt, szintén különleges módon tartoznak az egyházmegye családjához, nagy segítséget nyújtanak a szent hierarchiának, és az apostolkodás feladatainak sokasodásával napjainkban még értékesebb lehet és legyen is közreműködésük.

Kapcsolatuk a püspökkel

Annak érdekében, hogy az egyes egyházmegyékben az apostolkodás műve mindig összehangolt legyen és az egyházmegye fegyelmének egysége szakadások nélkül megmaradjon, a következő alapvető elveket határozzuk meg:

1) A püspökök mint az apostolok utódai iránt a szerzetesek mindig készséges engedelmességet és tiszteletet tanúsítsanak. Ezenkívül valahányszor törvényesen apostoli munkára hívják őket, feladataikat úgy kell végezniük, mint a püspök mellé és alárendelt segítőtársak.  Sőt a szerzetesek készségesen és hűségesen tegyenek eleget a püspököknek, akik kívánják és kérik, hogy nagyobb részt vállaljanak az emberiség üdvének szolgálatában, tiszteletben tartva az intézmény jellegét és a konstitúciókat, melyeket, ha úgy szükséges, e zsinati dekrétum elveinek és e célnak megfelelően módosítsanak is.

A lelkek sürgető szükségére és az egyházmegyés papság hiányára való tekintettel a püspök meghívhatja a nem kizárólagosan szemlélődő szerzetes intézményeket, hogy segítsenek a különböző lelkipásztori szolgálatokban, de vegye figyelembe az egyes intézmények jellegét; az elöljárók pedig erőikhez mérten azon legyenek, hogy valóban megadják a segítséget, még plébániák átmeneti vállalásával is.

2) A külső apostoli munkára küldött szerzetesek pedig legyenek telve rendjük szellemével, maradjanak hűségesek szerzetesí fegyelmükhöz és a saját elöljáróik iránti engedelmességhez; e kötelezettségüket maguk a püspökök se mulasszák el szorgalmazni.

3) Az exemptio, mellyel szerzeteseket a római pápa vagy más egyházi hatóság tekintélye alá vonnak és a püspökök joghatósága alól kivesznek, leginkább a szerzetes intézmények belső rendjét érinti, azért, hogy az minél rendezettebb és egységesebb legyen, és biztosítsa a szerzetesi élet virágzását és tökéletességét; további célja, hogy a római pápa rendelkezhessen fölöttük az egyetemes Egyház, más illetékes hatóság pedig a maga joghatósága alá tartozó egyházak javára.

Ez az exemptio azonban nem akadályozza meg, hogy a szerzetesek az egyes egyházmegyékben a jog szabályai szerint a püspökök joghatósága alatt álljanak, amilyen mértékben ezt lelkipásztori tisztségük ellátása és a célszerűen irányított lelkipásztorkodás megköveteli.

4) Azokban a dolgokban, melyek a nyilvános istentisztelettel - érintetlenül hagyva természetesen a szertartások különféleségét -, a lelkipásztorkodással, a népnek szóló igehirdetéssel, a Krisztus-hívők, különösen a gyermekek vallási és erkölcsi nevelésével, a hitoktatásával és a liturgikus nevelésével, a klérus külső magatartási szabályaival és az apostolkodással kapcsolatosak, a szerzetesek, exemptek és nem exemptek a helyi főpásztor hatalma alatt állnak. A katolikus szerzetesi iskolák is az általános szervezetet és felügyeletet tekintve a helyi főpásztorok alatt állnak; a vezetés joga azonban a szerzeteseké. A szerzetesek kötelesek mindazokat a rendeleteket végrehajtani, melyeket a püspökök tanácsa vagy konferenciája mindenki számára törvényesen elrendel.

5) A szerzetes intézmények egymással és az egyházmegyés klérussal rendezett együttműködésre törekedjenek. Ezenfelül nagyon szoros legyen az apostoli művek és tevékenységek összehangolása, mely leginkább a lelkület és az elme szeretetben gyökerező és megalapozott természetfölötti állapotától függ. Erről az összehangolásról az Apostoli Szentszék az egyetemes Egyházban, a szent főpásztorok pedig az egyes egyházmegyékben; a pátriárkai szinódusok és a püspöki konferenciák a maguk területén gondoskodnak.

A püspökök, vagy a püspöki konferenciák és a szerzetes elöljárók, vagy a nagyobb elöljárók konferenciái előzetes megbeszélés alapján intézkedjenek a szerzetesek által végzett apostolkodás kérdéseiben.

6) A püspökök és a szerzetesek közötti kölcsönös kapcsolatok egyetértő és gyümölcsöző ápolására, meghatározott időközökben és valahányszor az célszerűnek látszik, jöjjenek össze a püspökök és a szerzetesi elöljárók, hogy megtárgyalják mindazokat az ügyeket, melyek területükön az apostolkodással összefüggnek.

Forrás: A II. Vatikáni Zsinat CHRISTUS DOMINUS kezdetű dekrétuma a püspökök pásztori szolgálatáról az Egyházban

A Szent Szív Társasága Forrás Lelkiségi Központjának programjai

Információ és jelentkezés: 

1/200-1873, 30/4767-590; rscj.mese@gmail.com

helye: 1121. Budapest, Mese u. 11. 

Egyes programjaink költségtérítésesek, de anyagi okok senkit ne tartsanak vissza. Nem költségtérítéses programjainkon önkéntes adományokat köszönettel veszünk.

2013. január

2013. február

2013. március

2013. április

2013. május

2013. június

A Domonkos Rend új honlapja

Megújult a Domonkos Rend honlapja. Az elérhetősége: www.domonkosok.hu.

A rend tagjai az újrakezdés óta Sopronban, Szentendrén és Debrecenben látnak el lelkipásztori feladatokat. Jelenleg 15 testvér alkotja a magyar közösséget, ebből két testvér van képzésben.

Honlapjuk célja, hogy a domonkos élethivatást minél többen megismerjék és felismerjék benne a krisztusi igazság mindig aktuális és buzgó hirdetését az Egyházban.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A szociális testvérek jubileumi éve

A Slachta Margit által alapított Szociális Testvérek Társasága szerzetesközösség 2013. május 12-én ünnepli megalakulásának 90. évfordulóját.

A magyar alapítású nemzetközi közösség központja Budapesten van.A 86 tagú magyarországi testvér közösség mellett Kubában, az USA-ban, Romániában és Szlovákiában élnek még szociális testvérek.

Az alapítás 90. évfordulója alkalmából dr. Pataki Ágnes általános elöljáró január 6-tól jubileumi évet hirdetett meg.

A jubileumi év főbb magyar eseményei:

A magyarországi testvérek május 10–12. között háromnapos ünnepségsorozatot tartanak, majd augusztus első felében nemzetközi föderációs találkozó lesz Európa három országában, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában.

A Szociális Testvérek Társasága

A Szociális Testvérek Társasága (latinul: Societas Sororum Socialium) 1923-ban alakult Budapesten.
Három ága fejlődött ki, melyek föderációban kapcsolódnak egymáshoz. A Budapest központú ág egyházjogilag pápai jogú apostoli élet társasága, nemzetközi közösség. Központja Budapesten van. Öt kerületből áll: USA, Kuba, Románia, Szlovákia, Magyarország. A tagok összlétszáma 250 fő.
A kaliforniai ág szintén pápai jogú apostoli élet társasága: tagjai az USA-ban, Mexikóban, Tajvanon és a Fülöp-szigeteken működnek. A harmadik ág Kanadában található, Toronto központtal: tagjai Kanada keleti és nyugati részén tevékenykednek.
A Társaság a XIII. Leó pápa által elindított nagy szociális és szentlelkes megújulás gyümölcse. Az ősi benedeki szerzetesi szellemet modern formában, az „élet centrumában” megélve kíván válaszolni a világ ínségeire. A Megszentelő Szeretet szellemében karitatív, szociális, egészségügyi, közgazdasági, kulturális területeken folytat preevangelizációt és evangelizációt, különös tekintettel a gyermek- és családvédelemre. Az alapító Slachta Margitvolt az első női képviselő a magyar parlamentben. Főként a nők szavazati jogáért és helyzetének javításáért küzdött, igazságos törvényekkel és megelőzéssel akarta a szociális nyomort orvosolni. Elsőként emelte fel szavát a terjedő fasiszta ideológiával szemben. Ennek értelmében a közösség egészét ráállította az embermentésre. Az ő szellemében a Társaság ma is fontosnak tartja a közszellemformálást, a társadalmi struktúrák és a bűn struktúráinak átalakítását.

Gyökerek

A Szociális Testvérek Társasága több olyan nagy egyéniség vonásait hordozza, akiket a szociális igazságosságért szót emelő első nagy pápai megnyilatkozás, XIII. Leó Rerum Novarum című enciklikája inspirált. Magyarországon a XX. század fordulóján már kialakulóban volt a katolikus nőmozgalom, amely összhangban volt ezzel az enciklikával, s vezetőit ez az enciklika ösztönözte. Farkas Edith, a mozgalom ügyvezető elnöke, éveken át önkéntes munkatársakkal dolgozott, később azonban felismerte, hogy olyan női közösségre van szükség, amelynek tagjai az egyház szociális küldetését élethivatásuknak tekintik, és akik magukat megfelelő képzés után mindenestül a szegények, a megvetettek, az elhagyottak szolgálatára szentelik.
Farkas Edith Prohászka Ottokár székesfehérvári megyéspüspök támogatásával 1908. november 19-én megalapította a Szociális Missziótársulatot. A szociális missziós nővérek magánfogadalmat tevő világi nők voltak. Így szabadon válaszolhattak a kor ínségeire.
A nővérek már kezdettől Szent Benedek evangéliumban gyökerező lelkiségét választották erőforrásul. Életüket nagy egyszerűség, mély imádságos szellem és a Szentlélekben való öröm jellemezte. 
Az alapító tagok közül Slachta Margit volt a legkiemelkedőbb. Úttörő volt a szociális munka területén, módszereket fejlesztett ki a közvetlen szolgálatra. Nemcsak a környezetükben tapasztalt sebek gyógyítására szervezte meg a nőket, hanem arra is, hogy dolgozzanak a sebeket okozó körülmények megváltoztatásán is, ezért közéleti munkára is készített fel nőket.
Az első világháború után egy sor politikai, szociális és a szerzetességre vonatkozó kérdésben véleménykülönbségek merültek fel a Szociális Missziótársulatban. Végül Farkas Edith új szabályzatot vezetett be, mely szerzetes kongregációvá tette a közösséget, és gyökerében megváltoztatta annak szellemét. Azokat, akik az eredeti karizmát akarták megtartani és továbbfejleszteni, felmentették fogadalmaik alól, és ők Slachta Margit vezetésével 1923. május 12-én megalapították a Szociális Testvérek Társaságát. Az új társaság azzal a céllal jött létre, hogy Istennek szentelt, a szolgálatukhoz szükséges területeken képzett és korszerű szemléletmóddal rendelkező nőket küldjön bármilyen szociális munkára, ahol igény mutatkozik.

A Társaság nemzetközisége

Ahogy a Társaság növekedett, a budapesti anyakerület testvéreket küldött, hogy új letelepedéseket hozzanak létre, amelyek közül több önálló kerületté fejlődött. Ikrich Augusztamár 1921-ben meghonosította a szociális misszió gondolatát Romániában, majd 1923-ban társaival együtt a Szociális Testvérek Társaságához csatlakozott. 1927-ben Csehszlovákiában, Kassán, Margit testvér szülővárosában telepedett le és fejlődött a Társaság Kowalcze Anita testvér vezetésével.
Egyidejűleg az Újvilágban is virágzásnak indult a Társaság. 1923-ban Horváth Ida, Schwartz Mária és Lampert Júlia testvérek Budapestről Nyugat-Kanadába mentek, hogy ott a magyar kivándoroltakért dolgozzanak. Rónai Paula testvér egyengette útjukat és fogadta őket Stockholmban, ahol két évig vezette az új letelepedést. Ugyanebben az évben, 1923-banHorváth Friderikát is kiküldték az Egyesült Államokba, hogy házat alapítson. 1926. november 16-án Los Angelesben létrejött a kaliforniai kerületkikezdés, és hamarosan gyökeret vert az amerikai kultúrába.

A Társaság karizmája

Margit testvért nagy bátorság és széles látókör jellemezte, meglátta, hogy az egyház szociális küldetése kiterjed az emberiség összes nyomasztó ínségére. A Társaság szolgálatait piramishoz hasonlította.
A piramis alapja a karitatív munka, a második szint a szociális, a harmadik pedig a mozgalmi munka. A piramis csúcsa a közéleti tevékenység.
Karitatív munka: A testvérek egyházközségekben, állami, városi és egyházmegyei karitászirodákban, népkonyhákon, ínségakciók lebonyolításában dolgoztak. Óvodát, napközi otthont vezettek, falusi szülőotthonokat alapítottak és tartottak fenn, cselédotthont, dolgozóleány-otthont, öregek otthonát és árvaházat vezettek. Varró, főző és háziipari tanfolyamokat, valamint budapesti szegény gyerekek számára nyári táborokat szerveztek. Üdülési lehetőségeket teremtettek munkásnőknek és tisztviselőnőknek. 
Szociális munka: A testvérek tanulmányi napokat és tanfolyamokat szerveztek szociális problémákról és az egyház szociális tanításáról. 1937-ben megalapították Magyarországon a Szociális Képzőt, valamivel korábban Romániában a Szociális Szemináriumot és az Egyházközségi Nővérképzőt. Az Actio Catholica munkaterületei közül dolgoztak a Katolikus Nőszövetség szociálpolitikai osztályán, a Katolikus Háziasszonyok Országos Szövetségében és a Katolikus Népfőiskolákban, létrehozták a Katolikus Munkásnő Főiskolát.
Csehszlovákiában és Romániában liturgikus kegytárgy- és könyvüzletet létesítettek, háziipari termelő- és értékesítő szövetkezetet szerveztek. Kolozsvárott 1927–1944-ig szállodát vezettek. Ez biztosította a romániai kerület szociális és mozgalmi munkájának anyagi alapjait.
A testvérek dolgoztak pályaudvari misszióban és a Cselédlányok Egyesületében. 1940–45 között Magyarországon részt vettek az állami szociális munkában megyei, városi és járási szinten.
Mozgalmi munka: A Szentlélek Úristen mélyebb megismerésének és imádásának terjesztésére Margit testvér létrehozta a Szentlélek Szövetséget. A testvérek részt vettek a kor liturgikus mozgalmaiban, liturgikus tanfolyamokat, lelkigyakorlatokat és lelkinapokat szerveztek. Dolgoztak a Katolikus Leányok Országos Szövetségében és a Katolikus Dolgozó Leányok és Nők Országos Szövetségében, amely 1930-ban alakult. A testvérek adtak vezetőt a Nőszövetség keretén belül a különböző szekcióknak.
Csehszlovákiában és Erdélyben ők vezették a Magyar Katolikus Nőmozgalmat. A különböző mozgalmaknak és egyesületeknek vezetőképző tanfolyamokat szerveztek. Részt vettek a népművészetek felújítását kezdeményező mozgalomban és szolgálták a megbékélést az ország különböző kisebbségi csoportjai között.
A II. világháború és a vele kapcsolatos zsidóüldözés idején Margit testvér hősies erőfeszítéseket tett, hogy mentse az üldözötteket. Az anyaházban és mindenütt, ahol testvérek laktak, rejtegették őket. Ennek lett vértanúja Salkaházi Sára testvér. Margit testvér harcolt a nácizmus ideológiája ellen is. Beszédeket tartott, tanfolyamokat és tanulmányi napokat szervezett a fajelmélet veszedelméről és az evangéliumi értékekről. Felhasználta a filmet, a rádiót és az írott sajtót is, hogy hangot adjon meggyőződésének. A testvérek több lapot is szerkesztettek: Magyarországon A Lélek Szava, A Katolikus Dolgozó Nő, Erdélyben a Nap, a Vasárnapi Harangszó és Amerikában a The Dove (A Galamb) címűt adták ki.
Közéleti munka: A nők állampolgári jogainak védelmére és az evangéliumi elvek érvényesítésére a közéletben Margit testvér létrehozott egy politikai pártot, a Keresztény Női Tábort.
Romániában 1945–1949 között több testvér együtt dolgozott a bukaresti apostoli nunciussal az egyház jogainak védelmében. Ezért és egyéb tevékenységéért tizenöt testvér kapott börtönbüntetést, néhányan közülük 10–13 évet.
Magyarországon Margit testvér három ízben volt parlamenti képviselő. 1920–1922-ig első és egyetlen nőképviselője volt a magyar nemzetgyűlésnek. 1945-ben és 1947-ben újraválasztották. Így 1948-ig lehetett szószólója az evangéliumi értékeknek a törvényhozásban. 1947-1949-ig Marianne testvér is parlamenti képviselő volt, és 1945–49 között Natália testvérrel együtt városanya volt Budapesten. Parlamenti tagsága mellett Margit testvér is volt városanya (azaz a fővárosi képviselőtestület tagja) 1920–22, 1930–34 és 1945–49 között.
Az eltérő vallási, politikai és kulturális viszonyok miatt a testvérek az Egyesült Államokban és Kanadában egyházközségi munkát vállaltak, a bevándorlók gyermekei számára nyári iskolákat szerveztek, táborokban és settlement házakban (népművelő gondozó otthon, ahol a legszegényebbeket segítik) dolgoztak, és szakképzett testvéreket biztosítottak a hivatalos szociális irodáknak.
Mivel Margit testvér politikai okokból kénytelen volt elhagyni hazáját, Magyarországot, a Társaság központi kormányzatát 1949-ben az egyesült államokbeli Buffalóba helyezte át. Ugyanebben az évben a Társaság Csekey Nikoletta testvér személyében Kubában is letelepedett. Ez a két letelepedés idővel kerületté fejlődött. Ugyanakkor a román és csehszlovák kormány 1949-ben, a magyar pedig 1950-ben megvonta a szerzetesektől működési jogukat.
A kaliforniai és kanadai kerület 1955-ben autonóm intézménnyé vált Los Angeles központtal. 1977-ben a hamiltoni (Kanada) testvérek is autonómmá váltak. Az amerikai, a kubai, valamint az európai kerületek képezik a Budapest központú Szociális Testvérek Társaságát. 
A budapesti, a Los Angeles-i és a hamiltoni Szociális Testvérek Társaságának gyökerei és öröksége közös, az 1972. április 7-én megalakult Szociális Testvérek Társasága Föderációja teremti meg a kapcsolatot közöttük.

A Szociális Testvérek Társasága Magyarországon az illegalitás alatt és után

Magyarországon 1950 és 1989 között a Társaság illegalitásban működött tovább. A szétszóratáskor a magyar kerületben 160 fogadalmas testvér élt. Az illegalitás éveiben hat testvér összesen 11 évet töltött börtönben, és többeknek kellett elviselniük rendőri zaklatásokat és kihallgatásokat. A testvérek csendes jelenlétükkel és tanúságtevő életükkel hirdették Krisztus örömhírét környezetükben. Ebben az időben nagy titoktartás közepette új belépőket fogadott be a közösség. Ennek gyümölcse, hogy a magyar kerület 74 új fogadalmas testvérrel gyarapodott az illegalitás éveiben.
1989-től Magyarországon a szerzetesrendek újrakezdhették működésüket, új lehetőségek nyíltak az apostoli küldetés megvalósítására. A testvérek ma közvetlenül szolgálják az evangelizációt hitoktatással, evangelizációs kurzusok, lelkigyakorlatok tartásával és saját lelkiségi lapjuk, A Lélek Szava kiadásával. Részt vesznek a cigánypasztorációban, a hajléktalanok szolgálatában, a karitászmunkában plébániai és egyházmegyei szinten egyaránt. Bekapcsolódtak különféle egyházi és lelkiségi mozgalmakba, dolgoznak a szociális munka, a közgazdaság, az egészségügy, a kultúra, a nevelés és a közélet területén is. Mivel az alapító Slachta Margit „hivatásos és képzett munkásokat” akart adni nemcsak a társadalomnak, hanem az Egyháznak is, ezért több testvér szolgálja az Egyház belső életét.
A Szentlélek és a megőrzött szellem segíti a Társaságot az apostoli életnek megfelelő, ősi benedeki lelkiségből táplálkozó, modern életstílus megőrzésében. A testvérek és a kültagok ma is tanúságot tesznek arról, hogy küldetésük a Szeretet, ahogy XVI. Benedek pápa írja:Deus Caritas est.

Forrás: VPP Hírporta