A sas és a csirkék – avagy az igazi hivatás

Don Tadeusz Rozmus atya a következő tanulságos történettel szemléltette mondanivalóját az ember előtt álló kihívásokról és az igazi hivatásáról.

Egyszer egy gazda talált egy sasfiókát a sziklák között. Néhány nappal azelőtt kelhetett ki a tojásból, és a vihar elsodorhatta őt a fészektől. A gazda megfogta a fiókát és hazavitte, hogy gondját viselje. Hazatérve a csirkeólba tette a sasfiókát, akit onnantól fogva csirkeként neveltek. Megtanulta a csirkék szokásait, és bár ahogy növekedett, egyre inkább különbözött tőlük, mégis mindenki csirkekének tekintette őt.

Egy napon a gazda egyik régi barátja tért be hozzájuk látogatóba. Ahogy meglátta a sast a csirkék között, egyből megjegyezte: „Mit keres ő ott? Hiszen nem is csirke, hanem sas!”

A gazda mosolyogva ezt felelte: „Dehogynem, ez egy csirke. Nézd csak, úgy járkál, mint egy csirke, úgy gondolkodik, mint egy csirke, úgy eszik, mint egy csirke. Hidd el, ez egy csirke.”

De a barátját nem tudta meggyőzni. „Majd én megmutatom neked, hogy nem csirke, hanem sas.” – mondta a gazdának. Azzal megfogta a sast, a feje fölé emelte, majd így szólt: „Te nem csirke vagy, hanem sas. Nem a földhöz tartozol, hanem az éghez. Repülj, sas!”

A sas ekkor kitárta a szárnyait, körbenézett, látta az ólban kapirgáló csirkéket, majd leugrott a földre és csatlakozott hozzájuk.

„Látod, mondtam, hogy csirke!” – vágta oda barátjának a gazda nevetve.

Másnap kora hajnalban a gazda a kutyák ugatására lett figyelmes. A kapuban ismét a barátja állt. „Adj nekem még egy esélyt a madárral.” – kérte.

„Tudod, mennyi az idő? Még a Nap sem kelt fel.” – bosszankodott a gazda.

„Gyere velem.” – erősködött a barátja. „Hozd a madarat is.”

A gazda kelletlenül kivette a sast a csirkeólból, majd elindultak, beleolvadva a sötét éjszakába.

„Hová megyünk?” – kérdezte a gazda álmosan.

„Oda, ahol a madarat találtad.”

„És miért ilyen nevetségesen korai időpontban, az éjszaka közepén?”

„Azért, hogy a sas láthassa, ahogy a hegy mögül felkel a Nap, és követhesse az ég felé, ahová tartozik.”

Lementek a völgybe, átkeltek a folyón, és elindultak a hegy felé.

„Siessünk, mindjárt felkel a Nap.” – mondta a gazda barátja, azzal szaporázni kezdte a lépteit. Meredek sziklafalak mentén, keskeny és veszélyes utakon vezetett fel az útjuk a hegyre, de a Nap első sugaraival ők is megérkeztek.

„Ez megteszi.” – szólt a gazda barátja a sziklafal pereménél megállva. Szinte a hegy csúcsánál voltak már. Óvatosan egészen a szikla pereméhez vitte a madarat, letette úgy, hogy Kelet felé nézzen, majd beszélni kezdett hozzá.

„Csak csirke nyelven beszél.” – kuncogott a gazda.

A barátja azonban nem foglalkozott vele, és tovább beszélt a sashoz: mesélt neki a Napról, arról, hogy hogyan ad életet a világnak, hogyan uralkodik az égen, hogyan ad fényt nekünk minden egyes nap. „Nézd a Napot, sas! Nézd, ahogy emelkedik, és emelkedj fel vele Te is! Te az éghez tartozol, nem a földhöz.”

Ekkor bukkant elő a Nap a hegy mögül, sugaraival fényárba borítva az egész vidéket. A sas szélesre tárta hatalmas szárnyait, így üdvözölve az égen fenségesen emelkedő Napot, melynek sugarai kellemes meleget adtak tollainak. A gazda csak csendben figyelt.

Barátja ismét a sashoz szólt: „Nem a földhöz tartozol, hanem az éghez. Repülj, sas! Repülj!” Majd visszahúzódott a gazda mellé, és a két férfi némán figyelte a madarat. Minden csendes volt.

A sas felemelte a fejét, szárnyait még jobban kitárta, lábait előre döntötte, ahogy a szikla peremén kapaszkodott. És ekkor anélkül, hogy igazán megmozdult volna, mindenki másnál jobban érezve a felfelé irányuló légáramlatot, előredőlt, és elkezdett egyre magasabbra és magasabbra emelkedni, hogy aztán végleg eltűnjön szem elől a fényes égen. Soha többé nem élt a csirkék között.

[Eredeti mű: Fly, Eagle, Fly (afrikai mese Christopher Gregorowski átiratában)]

Így tehát a sas nap felé repülve megtalálta igazi természetét. Ha csak a hétköznapi, apró kihívásokra összpontosítunk, akkor mi is könnyedén elfelejtjük igazi hivatásunkat. De ugyanakkor ezeknek a kihívásoknak nem csak negatív hatásai vannak, hanem pozitív hatásai is: ezek készítenek fel minket arra, hogy harcoljunk a hivatásunkért.

Forrás: Szaléziak