Szerzetesrendek a Kárpát-medencében - a pálosok

Könyvajánlat

Török József, Legeza László, Szacsvay Péter: Pálosok

Az album bemutatja az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálos rend egyetemes és hazai történetét, a Kárpát-medencében fellelhető egykori és mai rendházait, és röviden ismerteti a rend jelenlegi életét.

2006-ban bővített változata is megjelent.

Előszó

Tisztelettel és szeretettel nyújtjuk át ezt az albumot mindenkinek, aki a magyar kultúra és az abban elválaszthatatlanul helyet foglaló pálos rend iránt érdeklődik. A képek és a szöveg – egymást kiegészítve – feltárják rendünk gazdag történelmi örökségét, amelyen átcsillan újból és újból az a lelkiség is, mely éltette és gazdagította azt. Az előszóban én inkább erről a lelkiségről szeretnék szólni, hisz „A lélek az, ami éltet és a test nem számít semmit” (Jn 6,63).

Szerzetesek vagyunk a Római Katolikus Egyház keretében, s így ott, mint szerzetesnek lényegében azonos a hivatásunk: Az Úr közelében élni, és az ő jelének lenni ebben a világban. Igaz, senki sem azért lesz szerzetes, hogy jellé legyen, de ha komolyan megéli az ő identitását, biztosan azzá lesz a külvilág számára, hisz a szerzet nem más, mint az a hely, ahol az evangéliumot a legtisztábban igyekeznek megélni. De egy szerzetesrend az igazi Egyháznak is a példája, hisz Krisztus álma az ő országáról, amit a hegyre épült város, a föld sója és a világ világosságáról szóló példabeszédekben is megrajzolt, a szerzetességben kell, hogy kikristályosodjék.

Ha a szerzetesség sokszínű családjában a pálos rend szellemiségét szeretném egy mondatba összesűríteni, így fogalmaznék: Magyar alapítású remeterend a Szűzanya pártfogásában.

Általában tudott, hogy mi vagyunk az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetes közösség. Márpedig a gyökerek meghatározók és köteleznek is, s ezek a gyökerek visszanyúlnak a Pilis rengetegébe és a Mecsek csodálatos hangulatú erdeibe. A magyarságtudat mindig jellemzője volt rendünknek, minden soviniszta kirekesztés nélkül. Újoncainkba beleoltjuk a felelősséget: Nemcsak magadért, hanem a magyar hazáért és népért vagy itt imádkozni és vezekelni. Az ősi igazság tudatában élünk: „Et tu Hungaria, mi dulcis patria, cum Paulinis crescis, et cum itidem decrescis.” (Te is Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz hanyatlani.) A remeteség hármas jellemzője is rányomja bélyegét rendünkre: az imádság, a magány és a vezeklés szellemisége. A pálos életben központi helyet foglal el az ima abban a szellemiségben, amelyet a régi Kis Katekizmus így határozott meg: „Azért vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük, neki szolgáljunk és így a mennyországba jussunk.” Meggyőződésünk, hogy az ima vezet el bennünket a legmélyebb istenismeretre, itt gyullad ki leginkább a szeretet tüze, s ez a legtökéletesebb szolgálat az Úr előtt, az evangéliumi „jobbik rész”.

A remeteség magányában született meg a rend, s ha az idők jeleit követve Egyházunk küldetése ki is emel bennünket néha belőle, vágyódunk utána, hisz megtapasztaltuk, érezzük, tudjuk: „Sola beatitudo, beata solitudo.” (Boldog egyedülvalóság: egyedülvaló boldogság.) De erre biztatta az atyákat a jelenlegi Szentatya is: „Őseitek nyomában járva, ne hagyjátok el a magányt.”

A vezeklő életforma is hozzátartozik a remete-szellemiséghez, hisz elődeink kemény, szigorú, önmegtagadó élete nem halványuló fényes példa előttünk, akik nemcsak saját bűneik engesztelésére vállalták ezt, hanem a Krisztus titokzatos testéről szóló tanítást magukévá téve, hazánkért, az Egyházért, az egész emberiségért is. Maga az Úr mondta: „Ez a fajta nem megy ki másképp, mint imádság és böjt által.” Ma is ez a leghatásosabb eszköz, s nekünk magunkévá kell tennünk ezt a feladatot.

Rendünk karakterének ismertetéséből nem hiányozhat a Szűzanya különleges tiszteletének megemlítése sem. Boldog Özséb alapító atyánk a hagyomány szerint Mária nevével az ajkán lehelte ki lelkét. 1341-ben a Szűzanya iránti tiszteletből váltotta fel a rend a régi szürke szerzetesruhát a fehérre. De e tisztelet jeleként viseljük oldalunkon a rózsafüzért, s üljük meg kiemelt buzgósággal a Mária-ünnepeket és tartjuk a szombati böjtöt. Monostoraink többsége egy-egy szentélye a Szűzanyának, s Konstitúciónk a pálos szónokok részére előírja az Istenanya tiszteletének terjesztését és elmélyítését. Rendünk jelenlegi központja Czestochowa, nemcsak a lengyel nép nemzeti szentélye, hanem méltó helyet foglal el Lourdes és Fatima mellett a világ legnagyobb katolikus zarándokhelyei között is.

A Gondviselésnek hálás szívvel mondunk köszönetet azért a tényért, hogy rendünk, ez az ízig-vérig magyar szerzetesközösség újból elkezdhette működését hazánkban. A kivágott tölgy mindig szomorú látvány, de ha csak egy kis csonk is marad belőle, lassan új hajtások indulnak rajta, mutatva, hogy él. A pálosok ősi fáját is már nem egyszer kivágták, tövig letarolták. Tették ezt a törökök, majd II. József, a kalapos király, s 1950-ben a kommunisták. Minden alkalommal úgy látszott, hogy Boldog Özséb rendje végképp kipusztult. De csodák-csodája, mindig megindult az új élet. Ma is. S ez gondviselésszerű számunkra, mert a pálosokra szükség van ebben a hazában, mégpedig most úgy, mint talán sohasem. Az evangéliumban olvassuk, hogy egy alkalommal vérfolyásos asszony járult Jézus elé gyógyulást remélve. És ő meggyógyította. En ilyen ezer sebből vérző asszonynak látom Magyarországot, drága hazánkat, s neki is ugyanazok a jézusi szavak szólnak: „A te hited meggyógyított téged.” Mind az ő számára, mind számunkra egyedül csak a hit hozhat gyógyulást. Mi, pálosok ezért vagyunk itt, ezért élünk, ez a soha meg nem tagadható hivatásunk: ezt a gyógyító, erősítő, megtartó hitet adni népünknek. De ne is várjon senki tőlünk mást. Mi is valljuk Szent Péterrel azt, amit a béna koldusnak mondott ott a templom lépcsőjénél: „Aranyam, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: a Názáreti Jézus nevében kelj fel és járj!” Népünk ma oly sokszor panaszolt bénaságán is egyedül csak az tud segíteni, ha megtanul újra az evangélium útján járni. Akkor, csak akkor lesz újra egészséges! Én úgy szeretném látni a mi monostorainkat, mint a galambdúcokat, ahol a hit adta békében, boldogságban élnek Isten fehér galambjai, a pálosok. Időnként azonban ki-kiröppennek, hogy megosszák másokkal is az ő hitből eredő erejüket, boldogságukat, utána örömmel térnek vissza odújukba, a monostorokba, töltekezni az újabb kiröppenésig.

Kapisztrán Szent János pálosokra vonatkozó mondásával zárom ezt az „Előszó”-t: „Ha szenteket akartok látni, menjetek Nosztrára!” Ehhez már csak egy szívből fakadó kérést szeretnék hozzácsatolni: tisztelettel kérjük, hogy akik kezükbe veszik és gyönyörködve forgatják ezt az albumot, mondjanak el egy miatyánkot arra a szándékra, hogy a jelenleg hazánkban négy kolostorban élő pálosokról is ugyanezt elmondhassák kortársaink. Köszönjük!

Pécs, 1995. nov. 1. Mindenszentek ünnepén.

P. Máthé Péter OSPPE
rendfőnöki megbízott

Forrás: Magyar Pálos Rend

Képek: Gratuitas, Wikipédia