Két nappal a keresztény egyházak egyik legfontosabb ünnepe, a Mindenszentek – a megdicsőült egyház ünnepe – előtt vehette át Fábry Kornél a Somogyi Prima-díjat. A kaposfüredi plébános meglehetős kacskaringók után kötelezte el magát Isten szolgálata mellett.
Bejött a női megérzés: tízezer kilométerre, Manilában járt, amikor kedvese azt mondta az édesanyjának: figyeld meg, Kornél hazajön, és pap lesz. Egy hónappal a Fülöp-szigeteki keresztény ifjúsági világtalálkozó után, melyen találkozott II. János Pál pápával, valóban bejelentette, megkezdi a papi szemináriumot.
– Az akkori kedvesem nem is lepődött meg, azt hiszem, a Szentlélek súgott neki – emlékszik vissza Fábry Kornél, Kaposfüred negyven esztendős plébánosa. – Korábban egyáltalán nem gondoltam rá, hogy csakis Istennek szentelem az életem. Amikor Manilában az egyik pap megjegyezte, reméli, hogy valamelyik szemináriumban találkozik velem legközelebb, azt válaszoltam, felejtse el, mert otthon vár a kedvesem, és családot szeretnék. Egy jelen lévő püspök atya pedig állította: belőlem még jó pap lesz, de én csak tiltakoztam: egyáltalán nem készülök ilyesmire.
"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János 3,16)
Pedig kapcsolata Istennel régről eredeztetett, hiszen ötgyerekes, katolikus családban nőtt fel, a hit, a vallás a mindennapok része volt a famíliában – a három fiútestvér mindegyike a piaristáknál érettségizett –, az ifjú Kornélban egyszer még az is felmerült, taizé-i testvérnek áll, de elvetette a gondolatot. Az otthoni példát követve nagy családot szeretett volna, s a keresztanyja javaslatára szállodaigazgatónak készült, de nem vették fel a vendéglátó-ipari főiskolára, így a gödöllői agráregyetem gépészmérnök karának francia szakfordítói szakán kezdett tanulni, ám hamar belátta, nem neki való a mérnöki pálya. Az ELTE felé fordult, s másodjára fel is vették francia szakra, közben lehúzott egy esztendőt az Országgyűlési Levéltárban, mint hivatalsegéd.
"Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket." (Lukács 6,27)
– Égből jött ajándékként fogtam fel – folytatja –, s bár rengeteget kellett dolgozni, megtanultam beosztani az időmet, hiszen nyolcórás munka mellett kellett a felvételire készülnöm. Az ELTÉ-s két év alatt csodálatos élményben volt részem egy tízhetes lelkigyakorlaton, mely a Szentlélek befogadására készítette fel a résztvevőket: megtapasztaltam, hogy Isten közelsége akkora boldogságot adhat, mint senki és semmi más: ez igazi szerelem – Istennel.
A Fülöp-szigeteki utazás volt számára a damaszkuszi út, a világ másik felén hallotta meg Isten hívását, s kötelezte el magát örökre a szolgálat mellett.
– Amikor hazajöttem, felvételire készültem olasz szakra is – meséli –, de mondtam édesanyámnak, nem is lenne baj, ha nem vennének fel, ugyanis igazából teológiára akarok járni. Csak annyit kérdezett: civilek is hallgathatják? Igen, feleltem, mire ő: Édes fiam, csak azt nem tudom, meddig fogsz még ellenállni Isten hívásának... Szóval ő is látta, milyen irányba kanyarodik az életem.
A család nem tiltakozott, sőt, természetesnek tűnt a középső fiú választása. Gimnáziumi osztálytársai viszont tamáskodtak, titokban még fogadásokat is kötöttek, meddig bírja a szemináriumot, mikor lép ki, ugyanis elképzelhetetlennek tűnt, hogy valóban pappá szenteljék, hiszen a pálya rengeteg lemondással járt. Amikor hivatását kapta, mindene megvolt: fordítói munkája, egzisztenciája, pénze, kedvese, közössége, jó családi háttere, otthona, élte a huszonéves egyetemisták életét, szombatonként házibuliba járt, élete volt a rock 'n' roll, szörfözött, korábban lovagolt, síelt, később búvárkodott, kipróbálta az ejtőernyőzést, a hódeszkát, fotózott, és zenét tanult. Rengeteget utazott, bejárta Nyugat-Európát, általában stoppal: egyszer Németországból hazajövet egy parkolóban hat órán át várakozott a barátjával, senki sem akarta elvinni őket, mire imádkozni kezdett, s a következő autó fölvette őket. Egy dél-afrikai misszionárius ült a volánnál. Majd amikor kiszálltak, szinte azonnal megállt egy másik kocsi – egy katolikus pap vezette...
"Adjatok hálát mindenkor mindenért" (Efezusi levél 5,20)
– Úgy éreztem, teljes életet élek, mégis kiderült, a legfontosabb, az elköteleződés, hiányzott az életemből – mondja. – A menyasszony, a család, a civil élet helyett Istenre mondtam ki az igent, s azóta sem jutott eszembe egyszer sem, hogy nem így kellett volna döntenem. Amúgy a házasságnak is megvan a kockázata, azon múlik minden, milyen a kapcsolat a felek között. Esetemben kisebb a kockázat, hiszen Isten tökéletes, csak én szúrhatom el a viszonyunkat... Csak egyszer gondoltam rá, mi lett volna, ha nem így döntök: találkoztam a hajdani kedvesemmel, a férjével, a két gyerekükkel, s átsuhant rajtam, akár az enyémek is lehetnének... De nem volt bennem semmiféle kétes, rossz érzés, hiszen két, három, öt gyerkőc helyett az egyházközségben sokkal többel foglalkozhatok, segíthetem őket. S egyúttal rengeteg új „nagymamám” is lett Füreden... Nemhiába: Jézus megígérte, hogy százannyit ad...
A Kaposvári Egyházmegyébe tulajdonképpen egy újságcikk hatására került: olvasta, hogy Somogyban igen magas a papok átlagéletkora, akik nem egyszer hat-nyolc falut is ellátnak, s így, bár előtte a Balaton partot leszámítva életében nem járt a megyében, ide jelentkezett kispapnak. Miután felvették, a Pázmányon végezte a teológiát a Központi Szeminárium növendékeként.
– Ami az egyházmegye választást illeti, kaptam néhány jelet is Istentől – teszi hozzá –, így biztosnak látszott, jól döntöttem. A püspök úr szentelt fel, s egy év párizsi káplánság és tanulás után a kaposvári Szent Imre templomba helyezett Varga Laci atya mellé két boldog évre.
Itt élhette át egy évvel korábban élete egyik legfelemelőbb pillanatát: 2000-es felszentelése után újmisésként megáldhatta szüleit...
– Ott térdeltek előttem, mint Isten papja előtt – emlékszik vissza –, s láttam az arcukon az örömöt. Hiszen egy keresztény családban ez a pillanat a nevelés és az átadott értékek visszaigazolása a szülők számára: nem volt hiába a példaadás a hívő életre.
Kaposvár után Rómában tanult tovább, az Örök Városban doktorált. A nyári szünetekben nyelvet tanult: hosszabb időt töltött Londonban, az Egyesült Államokban, Chicagóban pedig a helyi magyar közösségnél helyettesítette a plébánost, s misézett hétköznap angolul, vasárnap magyarul.
A római tanulmányait befejezve a kaposfüredi plébániára került 2008-ban, ahol a közösséget több, mint négy évtizeden át vezető elődjét, Zalai Ferenc esperes atyát váltotta. A hívek hamar elfogadták, noha eredendően csak annyit tudtak róla, a humorista Fábry Sándor unokaöccse érkezik hozzájuk. S tapasztalták, Kornél atya nem a falusi papok klasszikus életét éli, hiszen ifjúkori hobbijai közül többnek hódol ma is – ha ideje és a széljárás engedi, egy pesti utazás során megáll a Balatonnál egy-egy órácskára szörfölni, míg a fővárostól északra előszeretettel wakeboardozik az Omszki-tavon, ha alkalma adódik, kölcsönkéri a srácok gördeszkáját, hogy mutasson egy-két trükköt, hiszen kamasz korában sok éven át mindenhova ezzel járt. De szívesen ping-pongozik vagy biciklizik is a füredi gyerekekkel, fiatalokkal. Közülük egyre többen járnak hittanra és misére, ahogyan szüleik közül is mind többen feltűnnek a felújított templomban: a templomba járók létszáma az elmúlt négy év alatt a többszörösére nőtt.
"Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas!"(Lukács 6,36)
– Örülök, hogy nemcsak az idősekkel és a gyerekekkel foglalkozhatok – jelenti ki –, a legfontosabb, hogy kapcsolatba kerüljek a szülőkkel. Ha a gyerekekre hatok, olyan, mintha halat adnék nekik, ám, ha a szüleikre: mintha megtanítanám őket halat fogni... Vagyis ha a szülők hite nő, azt tovább akarják adni a gyermeküknek is, és lássuk be, ők sokkal több időt tudnak tölteni gyerekeikkel, mint én a hittanórán vagy szentmisén. Pedig, ha a statisztikákat megnézzük, nem mondhatjuk, hogy a templomba járás divat lenne manapság, inkább belső szükség: egyre többen érzik, kell nekik ez a heti egy óra. Még akkor is, ha a régiek esetleg nem mindig nézik jó szemmel az újonnan érkezőket: hallottam róla, hogy a rendszerváltás után olyanok jöttek a templomba, akik azelőtt csak azért mentek templom felé, hogy felírják, kik vettek részt a misén...
Megértem az esetleges indulatokat azok részéről, akik a legnehezebb időkben, minden hátrányos megkülönböztetés ellenére is kitartottak hitük, keresztény vallásuk gyakorlásában, de ugyanakkor tudom, mindenkinek máskor jön el az idő, hogy rátaláljon Istenre, így kifejezetten örülök, ha valaki hosszú évtizedek után bűnbánatot tart, és csatlakozik a keresztény közösséghez. Füreden hála Istennek nyitott és befogadó a közösség. Különben is, bár megvan a magam meggyőződése, a politikát kerülöm a templomban, hiszen pártok, ideológiák jönnek és mennek, Krisztus viszont marad, és az Ő keresztje középen állt a Golgotán, tőle jobbra és balra a két lator...
"Mert nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen."(Efezusi levél 6,12)
Forrás: Somogyi Hírlap
Képek: Somogyi Hírlap, KaposvárMost
 |
| A kaposfüredi plébános számára a Fülöp-szigeteki Manila volt a damaszkuszi út |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése