A megszentelt élet és küldetése az Egyházban és a világban

A megszentelt életről tartott IX. püspöki szinódus üzenete

I. Öröm és hálás elismerés

A szinódus végeztével mi, szinódusi atyák, a megszentelt élet intézményeinek képviselőivel egyetemben, teljes egységben Péter utódával, örömmel fordulunk Isten népéhez és minden jóakaratú emberhez, hogy tanúságot tegyünk az evangéliumi tanácsokra tett fogadalmak által megszentelt élet örömhíréről. Örvendezünk mindazok jelenlétének, akik a más egyházakban és keresztény közösségekben létező megszentelt élet képviselői szinódusunkon. Most különösen az Istennek szentelt személyek nagy családját alkotó, több mint egy millió nőhöz és férfihoz, valamint az apostoli élet társaságainak tagjaihoz fordulunk. Egy hónapon keresztül kértük a Szentlélek megvilágosító erejét. Imában, elmélkedésben és egymással való párbeszédben kerestük, mi Istennek a terve a megszentelt élettel és küldetésével az egyházban és a mai világban. Szívünkön hordjuk a megszentelt élet örömeit és reményeit, gondjait és szükségeit, mialatt a segítség módozatait keressük. Ezeknek egy részét javaslat formájában a szentatya elé terjesztettük.

Mindenekelőtt hálásak vagyunk a mindenható Istennek a megszentelt élet ajándékáért egyházunkban. Hálásak vagyunk minden konszekrált személynek. Köszönjük nektek, hogy életetekkel tesztek tanúságot az evangéliumi tanácsokról. Különösen meleg, szívből jövő üdvözletünket küldjük nektek, akik az általunk oly nagyra értékelt kontemplatív életformában követitek az Urat. Köszöntésünk ugyanúgy nektek is szól, akik Krisztus-követéseteket az aktív élet különféle formáiban élitek meg.

Különösen a szerzetesnőknek mondunk köszönetet. Krisztusnak való teljes önátadásuk, Isten dicséretében, imádásban és a világért való közbenjárásban eltöltött életük az egyház szentségéről tesz tanúbizonyságot. Szolgálatuk pedig, melyet Isten népe és a társadalom számára az evangelizálás különféle területein – lelkipásztori munka, nevelés, a betegek, a szegények, az elhagyatottak gondozása – végeznek, az egyház anyai arculatát tárja elénk. A szerzetesnőknek nagyobb részt kell vállalniuk az egyház tanácskozásaiban és döntéshozatalaiban az adott helyzetnek megfelelően. Aktív részvételük a szinóduson gazdagította elmélkedéseinket a megszentelt életről, különösen pedig a szerzetesnők méltóságáról és az egyház küldetésében vállalt együttműködésükről.

A megkülönböztetett szeretet szavaival fordulunk a megszentelt élet intézményeinek idős és meggyengült tagjaihoz. Évtizedeken át nagylelkűen fektettétek be erőiteket. Most, hogy megtapasztaljátok az évek súlyát és az öregkor szenvedéseit, értékes apostolkodást gyakoroltok.

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik erejük teljében munkálkodnak. Többeknek közületek kevesebb anyagi eszköz birtokában kell boldogulniuk, mint korábban. Ne engedjétek, hogy teljesen felemésszen benneteket a munka, és sohase feledjétek, hogy minden emberi tevékenység az imából és az Úrral való bensőséges egységből forrásozik.

Következő köszönő szavunkat azon fiatalokhoz intézzük, akik találkoztak Jézus Krisztussal. Belőle kellő bátorságot merítettek, hogy napjaink bizonytalanságai közepette is dönteni tudjanak az evangéliumi tanácsok útja mellett. Buzgóságot és kitartást kívánunk nektek az elbizonytalanodás és a kétség perceire is.

Köszönetet mondunk különösen azoknak az Istennek szentelt testvéreinknek, akik hűségesek maradtak hivatásukhoz a jelenlegi és múltbeli hitüldözések éveiben. Hálás szívvel emlékezünk meg azokról a testvéreinkről, akiknek vérét ontották Isten országáért.

II. A megszentelt élet változatos formái

A szinódus alatt a megszentelt életet úgy vizsgáltuk, mint az egyház lelki életerejének nagyon értékes kifejeződési formáját. Ez az élet csodálatos és vonzó gazdagságból meríti létét, messzemenően alkalmas mindenféle jó szolgálatára. Természetfölötti szépséggel ruházták fel, és a Szentlélek ajándékai gazdagítják. Ezekkel az ajándékokkal az egyház mint vőlegényének felékesített menyasszony jelenik meg, és Isten gazdag bölcsességét jeleníti meg magában.

A megbeszélések folyamán fontos különbségtétel alakult ki a között, amit a megszentelt élet önmagában, a maga teológiai dimenzióiban jelent, és az intézményes formák között, melyeket az évszázadok folyamán magára öltött. A megszentelt élet önmagában véve állandó, mindig ékesíteni fogja az egyházat. Az intézményes formák mulandóak is lehetnek, semmi nem garantálja, hogy határtalan időre fennmaradnak.

Évszázadokon át létezett – és napjainkban is létezik – a rendek, társaságok, intézmények, csoportok sokasága. A megszentelt életnek mindig újabb és újabb formái jelennek meg, amelyek más-más arculatot mutatnak fel. Nők és férfiak ezrei töltötték és töltik meg soraikat.

A megszentelt élet minden formájának megvan a megfelelő életstílusa és sajátságos apostoli elkötelezettsége, a sivatagtól a városig, a kolostori visszavonultságtól az apostolok küzdelmes életéig, a világból való elmeneküléstől a világ kultúráinak felöleléséig, az odafigyelő csendtől a kreatív társadalmi kommunikációig, a monasztikus helyhezkötöttségtől a mozgékony misszióig.

Mivel az Egyház a megváltás szentsége, a megszentelt élet változatos formái konkrét módon teszik láthatóvá ennek a szentségi mivoltnak kimeríthetetlen gazdagságát. Felfedik a hívők és az egész világ számára, hogy mily közel áll minden emberi szükséglet Krisztus szívéhez. A megszentelt élet minden egyes formája látható jel, mely a megváltás titkát mutatja fel az emberek számára.

Meg kell tanulnunk, hogyan szemléljük a megszentelt élet különböző formáit, hogy mindegyikben megláthassuk az Egyház szentségi jellegét. Mindegyikük a megváltó Szeretet egy-egy sajátságos vetületét képviseli, s a többihez képest sokkal hangsúlyozottabban juttatja kifejezésre.

III. A megszentelt élet nélkülözhetetlen az Egyház számára

Az Egyház a remény és az Istennel való újfajta egység jele ebben a világban. Minden megkeresztelt arra hivatott, hogy kövesse Krisztust, aki feltámadt a halálból, és a Szentlélek ereje által alkotó tagja legyen az Isten gyermekeiből álló családnak, mely maga az Egyház. Ebben az Egyházban, amely kommunió, a Lélek ajándékai és karizmái örökké jelen vannak és virágzanak.

Jézus egyeseket arra hívott, hogy még szorosabban kövessék őt, és így az Egyház a győzedelmes kegyelem ékesszóló jelévé váljon. Akiket erre hív, azokban felébred a vágy, hogy még mélyebben átéljék titkait, és egyre inkább hasonlóvá váljanak a Mesterhez. Állandó megtérésük által ösztönző és segítő példává válnak testvéreik számára, akik a megfeszített Krisztus követésére törekszenek.

Akik vállalják és magukhoz ölelik a megszentelt életet, azok az örök Atya személyes hívására kísérelnek meg válaszolni. Jézus vonzza őket, ennélfogva sokkal bensőségesebb módon kívánnak kötődni hozzá fogadalmak vagy egyéb szent kötelékek által. Az önzetlen szeretet szellemében megélt cölibátus és szüzesség által azt nyilvánítják ki, hogy Krisztus – akit mindenekfölött szeretnek – az Egyház örök Jegyese, és minden igaz vonzalom és szeretet célja és értelme. A szabadon választott szegénység által nem csupán a szegények és kitaszítottak iránti szeretetükről kívánnak bizonyságot tenni, hanem Isten abszolút elsőbbségét is hirdetik, aki egyetlen gazdagságuk. Az engedelmesség által megmutatják, hogy teljesen átadták magukat Jézus Krisztusnak, és egész létüket az Isten Országának építésére szentelték. Szolgálatuk és szeretetük által testvéreikért szentelték magukat, osztozva abban a szabadságban, melyet a feltámadt Úr szerzett meg nekik.

Az Istennek szentelt személyek életükkel tesznek tanúbizonyságot hívőtársaiknak és az egész világnak arról az új kegyelmi rendről, mely Krisztus Keresztje és Feltámadása által jött létre. Istennek és Isten által a többi embernek való teljes átadottságuk révén az egyház számára ők a jövő boldogság reményének biztos letéteményesei. Ugyanakkor az oly sok hamis ígéret rabságában sínylődő világ számára Krisztus uralmának a jelei, amely uralom szeretet és béke, megbocsátás és öröm. A békében és a feltámadás reményében megélt öröm útja nem más, mint a Kereszt útja.

Annak a mély és mindent átfogó szeretetnek, melyet a konszekrált személyeknek az Egyház iránt kell tanúsítaniuk, egyik kifejeződése a „sentire cum Ecclesia" [az egyházias érzés] hiteles és gyakorlati megvalósítása iránti vágy, szoros egységben Krisztus helytartójával és az apostoli testület utódaival, akik a pápával egységben, szeretetben kormányozzák a részegyházakat.

IV. Konszekráció és küldetés

Jézus Krisztus az első, aki megszenteltetett és elküldetett. Minden keresztény Istennek szenteltetik a keresztségben és a bérmálásban. Így a megkeresztelt a Szentlélek templomává válik. Az evangéliumi tanácsokra tett fogadalmakkal a keresztség és a bérmálás által nyert konszekráció sajátos módon megerősödik. Elvezet egy sokkal mélyebb részesedésre Krisztus húsvéti misztériumában, az ő üdvözítő szenvedésében, halálában és feltámadásában.

Az Istennek szentelt személy az egység kegyelmét kapja. Általa a megszenteltség és a küldetés nem két külön momentum az egyén életében, egyik a másik mellett és összefüggés nélkül. Mély kölcsönhatás fűzi egybe őket. A megszentelt személy konszekrációja arra szól, hogy az egyházon belül az egyes intézmények sajátos természetének megfelelően töltse be küldetését.

A konszekráció és a küldetés élő egységét Isten szavának figyelmes hallgatása, valamint az intenzív szentségi élet táplálja és őrzi. A könyörület Istenével a kiengesztelődés szentségének gyakori vétele által találkozhatunk az egyházban. Az egység az Eucharisztiában éri el csúcsát. Állandóan erősíti ezt az egységet a méltó tisztelettel végzett zsolozsma, a személyes imádság, a Mária-tisztelet és a népi jámborság megannyi formája.

A megszentelt élet tanúságtétele az első és legfontosabb apostoli feladat, amely minden Istennek szentelt nő és férfi alapvető kötelessége.

V. Karizma és a részegyházba való beleilleszkedés

A megszentelt élet valamely intézményének alapítására kapott karizma olyan kegyelem, melyet Isten ad az alapítóknak, hogy ezáltal elősegítsék a szentségre törekvést az egyházon belül, és hogy küldetésükön keresztül válaszolhassanak az idők kihívásaira. Minden egyes intézményben Krisztus teljes nagylelkűséggel való követésének egy-egy sajátos útja válik láthatóvá. Ezért az egyházon belül a megszentelt személyek és csoportok karizmáinak sokfélesége Isten végtelen szeretetének jele, és egyben ok is az egyháznak az örömre.

Minden intézmény megújulása Isten kegyelmével úgy kezdődik, hogy sajátságos karizmája fényében áttekinti eddigi életét és munkáját. A karizma nem lehet feszültség forrása a hierarchia és a megszentelt személyek között.

A számos nehézség között, melynek testvéri szeretettel figyelmet szenteltünk, igény van arra, hogy a megszentelt élet közösségei és tagjai beépüljenek saját részegyházaikba.

A II. vatikáni zsinat egyháztana hangsúlyozza a részegyházak fontosságát, mivel ezekben létezik és testesül meg helyileg az egyetemes egyház. Minden megszentelt személy egy bizonyos részegyházban él. A szinódusi atyák tisztán látták: erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy a részegyházak minden tagja felismerje és értékelje, mit jelent a püspök köré tömörült megszentelt személyek jelenléte körükben.

VI. Az Istennek szentelt személyek prófétai jellege

Korunk kultúrájában a tudomány és a technológia területén elért csodálatos haladás, valamint az emberi jogok, az emberi méltóság és az egyéni szabadság, az egyenlőség és a jogos függetlenség gyakorlásának területén megvalósított fontos vívmányok mellett olyan sajnálatos túlzások is bekövetkeztek, melyek láthatóan a barbársághoz való fájdalmas visszaesést vetítik elénk.

Azok a férfiak és nők, akik elhatározták, hogy szorosabban követik a szegény, a tiszta és engedelmes Krisztust, prófétai választ adnak az egyházzal és az egyházban az emberiség többi részének, testvéreiknek, tanúságot tesznek az evangéliumi értékek mellett, melyeket a világ vagy nem ismer, vagy elutasít.

Kedves testvérek, a prófétai válasz a ti életetekben ölt testet, amely megszenteltségeteket az Evangélium inkulturációjának kiváltságos eszközévé teszi, mivel nem csupán hihető alapja egy élet által hitelesített üzenetnek, hanem annak is szemléltetése, hogy az Evangélium megszólító erejét semmi nem múlja fölül, képes kiváltságos és központi helyet elfoglalni minden ember életében.

Példátok nagyobb bizalmat ad a mai embereknek a Krisztus által hirdetett értékek jelenlegi fontossága iránt, amely értékek az Istennek szentelt emberek mindennapi életében valósággá válnak.

A kultúrák gazdagsága és sokfélesége, melyeket belekapcsoltok a megszentelt életbe, egyre inkább képessé tesz benneteket az Evangélium hirdetésére azok között, akik még nem ismerik Krisztust. Az Evangélium pedig elvezeti őket az Ige magvainak saját kultúrájukban való felismerésére. A keresztény értékek – melyek ismeretlenek ezekben a kultúrákban, vagy még nem épültek be azokba – kiegészítik majd azzal, ami még hiányzik belőlük. Kiigazítják és tökéletesítik az átlagos gondolkodásmódot és az olyan viselkedési formákat, melyek összeegyeztethetetlenek a kinyilatkoztatott hittel. Így olyan nyelvvel és szimbólumokkal gazdagodik majd a párbeszéd és az Evangélium üzenetének megértése, mely érthető korunk embere számára. Még akkor is, ha ez a nyelv és ezek a szimbólumok azokat a kihívásokat közvetítik hallgatóik felé, amelyeket az isteni Kinyilatkoztatás jelent az emberi elme és az emberi élet számára mind egyéni, mind pedig közösségi vonatkozásban.

Az evangéliumi tanácsok gyakorlása kérdőre vonja a válsághelyzetben levő mai kultúrát, és korunk kiábrándultságban szenvedő embereinek olyan modellt mutat fel, mely képes életük teljes megváltoztatására.

E tanúságtétel mindenkit arra hív, hogy lelkében helyreállítsa Isten képmását, amelyet elhomályosított a bűn.

A szinódusi tanácskozások folyamán felszínre kerültek a szegénységgel kapcsolatos jogos gondok. Ismételten kifejezésre jutott az erős evangéliumi vágy a szegényeket előnyben részesítő döntés iránt.

A megszentelt élet önmagában véve alapvető és radikális döntés a szegény Krisztus mellett. Az Istennek szentelt személyek szerető módon kapcsolódnak Krisztusban a kisemmizettekhez és a szenvedőkhöz. A szegénység prófétai tette nem merül ki a javaktól való megfosztottság és az igazságtalanság elítélésében; a megszentelt szegénység Krisztus kimeríthetetlen gazdagságát hirdeti.

A gazdagságtól, hatalomtól, családi köteléktől való elszakadás arra hívja a megszentelt életet élőket, hogy létük legmélyéből átadják magukat annak a küldetésnek, mely Isten Országát erősíti, és kiterjeszti határait.

A megszentelt életet élőknek nincs más választásuk, mint az, hogy vállalják a missziós elkötelezettséget. Ez a sürgető kényszer a Krisztushoz való viszonyukban gyökerezik. Az Atyának való engedelmesség arra indítja az Istennek szentelt férfiakat és nőket, hogy egyesüljenek Krisztusnak a világot megváltó küldetésével, váljanak eggyé az Egyházzal, és így tegyenek tanúságot mindenki előtt a szeretetről. Néha intézményük karizmája saját hazájuk határain túlra és a rokoni kapcsolaton kívülre vezeti a megszentelt személyeket. Lényük legbelseje mindig arra készteti a megszentelteket, hogy imával és áldozattal kísérjék testvéreiket az apostoli munkában.

VII. Felhívás a keleti egyházak szerzeteseihez

Tisztelendő és kedves testvéreink, a keleti egyházak szerzetesei, hálás elismeréssel fordulunk felétek is. Számunkra ti a szerzetesélet folyamatosságát jelképezitek. Monasztikus hagyományaitok felbecsülhetetlen értékekkel bírnak Krisztus Egyháza számára. A szerzetesi élet közös öröksége, melyet még ma is őriz minden keleti egyház, ékes bizonyítéka az egykori teljes egységnek.

A sivatagi atyák és a keleti szerzetesek fejlesztették ki a monasztikus lelkiséget, mely aztán Nyugaton is elterjedt. Ezt a lelkiséget a lectio divina, a liturgia és a szüntelen imádság táplálja. Megélése pedig a közösségi élet szeretetében, a szív megtérésében, a világtól való elfordulásban, a csendben, a böjtölések és a hosszú virrasztások által valósul meg. A remeteélet még mindig virágzik a kolostorok környékén. A lelki kincseknek e tárháza kovácsolta, alakította a környező népek kultúráját, és ugyanakkor merített is belőle.

A keleti katolikus egyházak szerzeteseinek köszönetet mondunk a katolikus egyház melletti – gyakran hősies – kiállásukért. Kérjük, hogy újítsák és erősítsék meg monasztikus gyökereiket az evangélium és a szenthagyomány forrásaiból merítve. Reméljük, hogy a keleti katolikus egyházak újra felelevenítik monasztikus tapasztalataikat, örömmel üdvözlik és értékelik azokat a belülről feltörő mozgalmakat, melyek a monasztikus életforma felé mutatnak.

Odafigyelvén népetek ínségeire, sokféleképpen mutattátok meg mindazoknak, akik a megpróbáltatás és a viszály perceiben hozzátok fordultak, mennyire szeretitek az Egyházat. Ez a szolgálat tovább folytatódik, és egyre inkább belegyökerezik az Egyetlen Szükséges keresésébe, aki a szerzetesi élet létezésének értelme.

Szilárdítsátok meg és fokozzátok a párbeszédet a személyes kapcsolat és tapasztalatcsere útján az ortodox egyházak szerzeteseivel, akikkel oly szoros egységben álltok Krisztus azonos követése révén.

VIII. Különleges buzgalom az új evangelizálásban

A 2000. év küszöbéhez közeledve az egyház az új evangelizálás feladatára hivatott. Korunk emberének, különösen a fiatal nemzedéknek szükséges megismernie az üdvösség örömhírét, amely üdvösség Jézus Krisztus. A püspökök és mindazok, akik részt vettek a szinóduson, tisztán látták, hogy a megszentelt személyek különösen alkalmasak arra, hogy vezető szerepet játsszanak az új evangelizálás feladatában.

A szinódus hő vágya, hogy erősödjön az érdeklődés mind az ökumenikus, mind pedig a vallások közötti párbeszéd területén. Felkérünk benneteket, különféle országokban élő megszentelt személyeket, hogy fokozzátok ezt az érdeklődést.

Életmódotokkal tanúságot tesztek Isten közelségéről és jóságáról, az örök életbe vetett reményünk igazságáról, a szeretet erejéről és hatásáról, melyet Isten öntött a szívetekbe, hogy legyőzzétek a gonoszt és az oly sokakat érintő szenvedést.

Kontemplatív lelkületetek, szegénységetek és szüzességetek nélkül, örömteli és felszabadító engedelmességetek tanúsága nélkül, a rászorulók iránti érdeklődés nélküli és hathatós szeretetetek kisugárzása nélkül az egyház nagymértékben elveszítené evangelizáló képességét, valamint azt a képességet, hogy felmutassa a megváltás gyümölcseit, és segítsen az embereknek szívükbe fogadni e nagy remény Istenét.

IX. Reménnyel telve

Előre tekintve a harmadik évezredre, különös szeretettel fordulunk a fiatalok felé, abban a reményben, hogy meggyőződéssel és lelkesedéssel, szorosan egyesülnek Jézus Krisztussal, különösen a megszentelt élet területén. Kívánjuk, hogy képesek legyenek bátran közvetíteni az Evangélium kincseit a holnap világának.

Nektek, kedves fiatalok, akik szerettek álmodozni, mint legszebb álmot, saját reményünket ajánljuk.

A Szentlélek sohasem szűnik meg új és új utakon vezetni Egyházát a kimeríthetetlen szentség felé. Az Egyház történelme folyamán a megszentelt élet a Szentlélek működésének élő jelenléte volt. Olyan kiváltságos terület ez, ahol megnyilvánulhatott az Isten és a felebarát iránti abszolút szeretet, mint az isteni terv melletti tanúságtétel, amely terv arra irányul, hogy az egész emberiségből a szeretet civilizációjában Isten gyermekeinek nagy családját alakítsa ki.

A jelenlegi [1994-es] nemzetközi családévben a Boldogságos Szűz Máriába vetjük reményünket, aki első a tanítványok közül, és minden tanítvány anyja, az erő és kitartás példaképe Krisztus kereszthalálig való követésében. Szűz Mária a megszentelt élet prototípusa, mivel ő az az Anya, aki a szív imájával befogadja, hallgatja, kérleli, szemléli Urát.

Hozzá könyörgünk minden Istennek szentelt férfiért és nőért, hogy mint Anyánk védelmezze, vigasztalja és újítsa meg a megszentelt élet minden egyes családját az egyházban.

Az üzenet 1994. október 27-én kelt. Magyarra Kővári Magdolna fordította a püspökkari titkárság megbízásából.

Forrás: Távlatok