Hivatásom hitvallása
Aki szerzetes lesz, nem akar „másról tudni (…), mint Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.” (1 Kor2,2) Nem mondhat mást, mint: „Ami számomra nyereség volt, azt veszteségnek tartottam Krisztusért. Sőt, mindent veszteségnek tartok Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének mindent fölülmúló voltáért. Őérte mindent veszni hagytam, és szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerjem, és hogy én őbenne legyek, (…) azáltal a megigazulás által, amely Krisztus hitéből való, vagyis amely Istentől van a hit révén. Krisztust akarom megismerni, és feltámadásának erejét, a szenvedéseiben való részvételt hozzá hasonulva a halálban, hogy eljuthassak a halálból a feltámadásra.” (Fil 3,7-11) És bátran megvallja mindenkinek: „Tőlem azonban távol legyen másban dicsekedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében, aki által a világ meg van feszítve számomra, és én is a világnak. (…) Ezután senki ne okozzon nekem kellemetlenséget, mert Jézus jegyeit viselem testemen.” (Gal 6,14;17)
Sokan nem Krisztust keresik a szerzetesi életben, hanem valami mást. Legyen az bármilyen szép dolog, ha nem a megfeszített Jézus Krisztus, biztosan csalódni fognak. A szerzetes a Megfeszítettre szegezi tekintetét, és olyanná válik, mint Ő, akit szemlél.
Engedelmes lesz. Mindenben az Atya akaratát akarja tenni. Fiúi alázattal megvallja: „Nem tehet magától semmit, hanem csak azt, amit lát, hogy az Atya cselekszik.” (Jn 5,19) Alárendeli akaratát az Atya földi képviselőinek, „és engedelmes lesz a kereszthalálig” (vö. Fil 2,8), és így saját keresztjén megfeszíttetik, és meghal bűnös hajlamainak, majd Krisztus keresztjén egyesülve a Megváltóval, elmondhatja: „Beteljesedett!”. (Jn 19,30)
Szegénnyé lesz, mint Krisztus a kereszten, ahol még saját ruháitól is megfosztják. Isten szolgájaként él, mint akinek semmilye sincs, mégis mindene megvan. (vö. 2 Kor 6,4;10) Anyját rábízza másra, elajándékozza földi családját is. Egyedül, magányosan marad. Nem marad semmilye, még életét is odaadja az Atyának: „Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!” (Lk 23,46) Végül, hogy szíve teljesen kinyíljon, átszúrják azt, hogy az élet bőségben áradjon onnan.
Szüzességben él, mint Krisztus a „szeplőtlen és érintetlen Bárány” (1 Pét 1,19). Keresztségi ruháját, melyet a Bárány vére mosott le, tisztán őrzi amennyire csak tőle telik. Meghallotta a szót: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány jegyesét!” (Jel 21,9) Egészen megragadta ez a szó, hogy menyasszony. Tisztaságban akar élni, míg el nem jön az esküvője a Báránnyal. Az Egyház képét teszi magáévá. Szívét a Királyok Királyának szerelme sebezte meg (vö. Én 4,9), és hallja amint a vőlegény így szól: „Egészen szép vagy, kedvesem, és szeplő nincsen benned!” (Én 4,7). Az Egyházhoz hasonlóan kiált: „A Lélek és a menyasszony így szól: „Jöjj el!””(Jel 22,17), és hallja a választ: „Bizony, hamarosan eljövök.” (Jel 22,20)
A szerzetes a megfeszített Jézus Krisztus élő szobra a világban! A szerzetest nem érdekli már, hogy milyen ruhát visel, egyáltalán van-e ruhája. Minden földi kapcsolattól szabadon, életét az Atyának való ajándékozásban éli, mely az emberek szolgálatában fejeződik ki. Bár közösségben él rendtestvéreivel, mégis magányban telnek napjai. Már nem önmagának él, hanem annak, aki érte meghalt és feltámadt (vö. 2 Kor 5,15). Mindez úgy tűnik, mintha nem lenne normális, és nem is az. Ez természetfölötti élet. Titok, melyet csak azok értenek meg, akik betegek a szerelemtől (vö. Én 2,5). Akinek nem sebezte meg a szívét Krisztus szeretete, az ne próbálja megérteni ezt, mert a szerelem (mely ebben az esetben nem csak érzelemi, hanem legfőképpen akarati jellegű) érthetetlen, furcsa, és szokatlan tetteket visz végbe. Engem megsebeztek, és amíg nem lehetek egy azzal, Aki megsebzett, nem talál nyugalmat a lelkem. Vigyázat, ebbe a szerelembe bele kell halni a kereszten! Utána jöhet a feltámadás!
„Aki meg tudja érteni, értse meg.” (Mt 19,12)
Aki szerzetes lesz, nem akar „másról tudni (…), mint Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.” (1 Kor2,2) Nem mondhat mást, mint: „Ami számomra nyereség volt, azt veszteségnek tartottam Krisztusért. Sőt, mindent veszteségnek tartok Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének mindent fölülmúló voltáért. Őérte mindent veszni hagytam, és szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerjem, és hogy én őbenne legyek, (…) azáltal a megigazulás által, amely Krisztus hitéből való, vagyis amely Istentől van a hit révén. Krisztust akarom megismerni, és feltámadásának erejét, a szenvedéseiben való részvételt hozzá hasonulva a halálban, hogy eljuthassak a halálból a feltámadásra.” (Fil 3,7-11) És bátran megvallja mindenkinek: „Tőlem azonban távol legyen másban dicsekedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében, aki által a világ meg van feszítve számomra, és én is a világnak. (…) Ezután senki ne okozzon nekem kellemetlenséget, mert Jézus jegyeit viselem testemen.” (Gal 6,14;17)
Sokan nem Krisztust keresik a szerzetesi életben, hanem valami mást. Legyen az bármilyen szép dolog, ha nem a megfeszített Jézus Krisztus, biztosan csalódni fognak. A szerzetes a Megfeszítettre szegezi tekintetét, és olyanná válik, mint Ő, akit szemlél.
Engedelmes lesz. Mindenben az Atya akaratát akarja tenni. Fiúi alázattal megvallja: „Nem tehet magától semmit, hanem csak azt, amit lát, hogy az Atya cselekszik.” (Jn 5,19) Alárendeli akaratát az Atya földi képviselőinek, „és engedelmes lesz a kereszthalálig” (vö. Fil 2,8), és így saját keresztjén megfeszíttetik, és meghal bűnös hajlamainak, majd Krisztus keresztjén egyesülve a Megváltóval, elmondhatja: „Beteljesedett!”. (Jn 19,30)
Szegénnyé lesz, mint Krisztus a kereszten, ahol még saját ruháitól is megfosztják. Isten szolgájaként él, mint akinek semmilye sincs, mégis mindene megvan. (vö. 2 Kor 6,4;10) Anyját rábízza másra, elajándékozza földi családját is. Egyedül, magányosan marad. Nem marad semmilye, még életét is odaadja az Atyának: „Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!” (Lk 23,46) Végül, hogy szíve teljesen kinyíljon, átszúrják azt, hogy az élet bőségben áradjon onnan.
Szüzességben él, mint Krisztus a „szeplőtlen és érintetlen Bárány” (1 Pét 1,19). Keresztségi ruháját, melyet a Bárány vére mosott le, tisztán őrzi amennyire csak tőle telik. Meghallotta a szót: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány jegyesét!” (Jel 21,9) Egészen megragadta ez a szó, hogy menyasszony. Tisztaságban akar élni, míg el nem jön az esküvője a Báránnyal. Az Egyház képét teszi magáévá. Szívét a Királyok Királyának szerelme sebezte meg (vö. Én 4,9), és hallja amint a vőlegény így szól: „Egészen szép vagy, kedvesem, és szeplő nincsen benned!” (Én 4,7). Az Egyházhoz hasonlóan kiált: „A Lélek és a menyasszony így szól: „Jöjj el!””(Jel 22,17), és hallja a választ: „Bizony, hamarosan eljövök.” (Jel 22,20)
A szerzetes a megfeszített Jézus Krisztus élő szobra a világban! A szerzetest nem érdekli már, hogy milyen ruhát visel, egyáltalán van-e ruhája. Minden földi kapcsolattól szabadon, életét az Atyának való ajándékozásban éli, mely az emberek szolgálatában fejeződik ki. Bár közösségben él rendtestvéreivel, mégis magányban telnek napjai. Már nem önmagának él, hanem annak, aki érte meghalt és feltámadt (vö. 2 Kor 5,15). Mindez úgy tűnik, mintha nem lenne normális, és nem is az. Ez természetfölötti élet. Titok, melyet csak azok értenek meg, akik betegek a szerelemtől (vö. Én 2,5). Akinek nem sebezte meg a szívét Krisztus szeretete, az ne próbálja megérteni ezt, mert a szerelem (mely ebben az esetben nem csak érzelemi, hanem legfőképpen akarati jellegű) érthetetlen, furcsa, és szokatlan tetteket visz végbe. Engem megsebeztek, és amíg nem lehetek egy azzal, Aki megsebzett, nem talál nyugalmat a lelkem. Vigyázat, ebbe a szerelembe bele kell halni a kereszten! Utána jöhet a feltámadás!
„Aki meg tudja érteni, értse meg.” (Mt 19,12)
Forrás: Veritas
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése