"Két lábbal" a földön járva, de az Égbe kapaszkodva

Tyukodi Beáta SJC testvér tanúságtétele meghívásáról és szerzetesi hivatásáról

„Hagyományosan vallásos közegből származom, ahol az imádság, a vasárnapi szentmise életünk része volt. Nagyszüleim, szüleim életéből ezt a példát láttam és ebben a „vallásos védettségben” nevelkedtem. Nagymamámat gyakran láttam csendesen imádkozni, gyerekként vele jártam el a vasárnapi Szentmisékre. Mindez nagyon természetes volt számomra mindaddig, amíg azt kezdtem érzékelni, hogy a „gyerekcipő” kezd szorítani. Valami hiányt éreztem. A külső szertartások mögötti belső tartalom lényegét kerestem. Azt a Valakit, Aki minden fölött áll, Akitől az élet származik.

Középiskolásként egy helybeli vallásos ifjúsági közösség tagja lettem. Megtapasztaltam milyen jó vidáman együtt lenni, tenni valami hasznosat, értékeset mások javára. A közös éneklések, a templomi díszítésbe, takarításba való besegítés élménye; az élet „nagy kérdéseinek” megvitatása; a jókedvű szórakoztató esték, engem is alkalomról-alkalomra valami új dologgal gazdagítottak.

A találkozások, beszélgetések következménye volt az is, hogy kezdtem elmozdulni a személyesebb Istenkapcsolat ápolása felé. Vágytam arra, hogy tudatosabban éljek.

Közben alkalmam volt megfigyelni a falunkban élő szerzeteseket, akik a feloszlatás után otthonaikban éltek. Kerestem az alkalmakat, hogy találkozzak, szóba álljak velük. Vonzó volt számomra az életük, de sokáig ezt belső titokként őriztem, még magamnak sem mertem bevallani. A plébánián lakó idős ferences atya szavai, útmutatásai is sokat jelentettek számomra, és szerettem volna egyre mélyebben megismerni azt a szerető Istent, aki engem is a létbe hívott.

Érettségi után gondviselésként éltem meg, hogy elindult a hitoktató képzés Szatmárnémetiben. Nem sokkal később az iskolában is beindult a hitoktatás.

Lelkesen mondtam igent a felkérésnek, hogy a tanulmányaim mellett szülőfalum iskolájában és a plébánián hittant oktassak gyerekek számára. Sok örömteli élményem volt és kihívásnak is tartottam ezt a lehetőséget. A nevelés, a gyerekekre való személyes odafigyelés, a szülőkkel, kollégákkal való együttműködés értékes tapasztalatok részesévé tett. Sokat formálódtam, közben kialakult a saját tanítási stílusom, amiben egészen adni tudtam magam –„önmagamra” találtam. A plébánosom igazi lelki társként figyelte utamat, és közösbe tett bölcs tapasztalataival gazdagított. Nagyon motivált, és lendületet adott az a tény, hogy egy élő Személyről beszélhetek az órákon.

A felkészülések segítettek abban, hogy jobban megismerjem, megszeressem és kövessem azt a Jézus Krisztust, akihez tartozom.

Évekig kerestem, hogy milyen hívatásban tehetem meg ezt leginkább? Nagyon szerettem a „gyerekek világát”, sajátjaimnak éreztem a „sok száz” tanítványt. De valami mégis..  Valójában féltem elköteleződni, igent mondani akár a családos, akár a szerzetesi életformára. A szakmai tudás mellett egyre fontosabbá vált, hogy lelkileg mélyüljek, ezért lelkigyakorlatra jelentkeztem. Életem első szentignáci lelkigyakorlata volt ez az alakalom, aminek hivatástisztázó jellege lett számomra.

Meglepetésemre azzal szembesültem a csendes napok alatt, hogy nemcsak én szólok az Istenhez, jelzek felé, hanem Ő is szól. Válaszol személyesen nekem. Mindez nagyon új volt, kicsit ismeretlen világ. Időre volt szükségem, hogy erősödhessen bennem a meghívottság tapasztalata és engedtem, hogy Jézus „udvaroljon” nekem.

A kísérőm ezen a „lelki úton” egy testvér volt, aki a Jézus Szíve Társaságához tartozik. Kezdtem érdeklődni a közössége iránt. Egyre kíváncsibb voltam, hogy miből áll mindennapi életük, milyen lelkiség itatja át őket?

Egyik leány táborban alkalmam volt a Társasághoz tartozó másik testvérrel együtt dolgozni. Megfigyelhettem, hogyan vezeti a foglalkozásokat, hogy van jelen közöttünk, hogy szívvel teszi mindazt, amit a közösbe ad. Akkor csak azt tudtam, hogy valami „ilyesmi” hiányzik belőlem. Hasonló életet szeretnék élni, mint ő. Több éves ismerkedés után jelentkeztem a Társaságba. Akkor fontos volt számomra:

- Hogy „két lábbal” a földön járó emberek a közösség tagjai.

- Hogy nem elzártan élnek a testvérek, akár külső, civil munkát is végezhetnek.
- „Sokszínűek”.

-  Magyar alapítású közösség.

Visszanézve nagyon hálás vagyok azoknak a személyeknek, akik tanúk voltak az én hivatás történetemben, és imáikkal segítettek abban, hogy kimondjam az igenemet Jézusnak.”

Tyukodi Beáta SJC

Forrás: Jézus Szíve Társasága

Kép: Mária Eszter, Jézus Szíve Társasága