Meghajolni Isten előtt

A régi remeték életrajzában szerepel, hogy egy fiatalember megkérdezte az idős atyától: „Valamikor éltek olyan emberek, akik Istent szemtől szemben látták. Miért nincs manapság ilyen? Az öreg szerzetes így válaszolt: Azért, mert ma nem akar senki sem olyan mélyen meghajolni Isten előtt, hogy megláthassa arcát...”

Forrás: Tóth László Hivatásgondozás jegyzete

Kép: ofjcommunity.org

Maga Isten, a jóság forrása ajándékozta őt nekünk

Kedves Hallgatóim! Mint tudjátok, e szent vértanú évfordulójának emléknapja gyűjtött össze mindnyájunkat erre a helyre. Azért jöttünk, hogy megemlékezzünk e vértanúról, aki hajdan, az első századokban nyerte el a hősi küzdelem pálmáját, de alakja örökké fiatal, hiszen most is küzd, és most is győz az Isten adta csodákkal, amelyek napról napra koszorúval ékesítik őt. 
Szemléljük őt elsősorban mint szüzet, aki az örök Isten Igéjéből, Isten megoszthatatlan Fiától született (aki értem is megízlelte testében a halált), amint a teológus János tanítja: Akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekévé legyenek (Jn 1, 12). 
Ez a szűz tehát jegyes, aki meghívott titeket e szent áldozati lakománkra; asszony, aki egy férfinak, Krisztusnak volt eljegyezve, ahogyan Pál apostol szól a házasságról. 
Szűz, akinek lelkiismerete tündöklő tiszta, aki ajkát, nyelvét és arcát az isteni igaz Bárány vérének bíborával tette ékessé. Ő az, aki elméjének minden gondolatával jóságos Jegyesének a halálán elmélkedik, és azt fontolgatja, mintha Jegyese csak a minap ontotta volna vérét, így azután ez a hozzá szeretettel ragaszkodó szűz nemcsak, hogy magában hordja a lelke mélyébe befogadva Krisztus piros vérének eltörölhetetlen pecsétjét, hanem még a késő utódoknak is szüntelenül osztogatja szűzi ékesszólásának vértanúsággal díszített kincseit is. 
Valóban jó ő, Isten jóságának részese. Ezért hívják Ágotának, azaz „jó”–nak. Nemcsak a neve ez, hanem valójában jó is. Maga Isten, a jóság forrása küldte és ajándékozta őt nekünk, hogy Jegyesének jóságában részesüljön, és abból nekünk is részt adjon. 
Van-e jobb a legfőbb Jónál? És van-e méltóbb tárgya ünnepi dicséretünknek, mint az, aki jó, aki Ágota? 
Ó, Ágota, jóság a neved, és jóság a lelked! Ó, Ágota, dicső tetteid nyilván hirdetik jó nevedet, és jó neved hirdeti dicső tetteidet! Ó, Ágota, neved hív, hogy mindenki hozzád csatlakozzék. Példád vonz, hogy mindenki késedelem nélkül Istenhez, az egyetlen igazi Jóhoz térjen.

Forrás: Szicíliai Szent Metód püspöknek Szent Ágotáról mondott szónoklatából (Analecta Bollandiana 68, 76-78)

A megszentelt élet a lélek zarándoklata, Isten arcának keresése

XVI. Benedek homíliája Urunk bemutatása ünnepén

A megszentelt élet öröme a Krisztus keresztjében való részvállaláson keresztül valósul meg – fordult a megszentelt életű személyekhez a pápa a szentmise során, amelyet február 2-án, szombaton mutatott be a Szent Péter bazilikában a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai tagjainak. A Szűz Máriával is így történt. Szívét a szeretet miatti szenvedés járta át, de szíve egységet alkot Isten Fiának szívével. Fakadjon Isten fénye ebből a sebből és a szenvedésből, az áldozatokból, önmagunk másoknak ajándékozásából, amelyet a megszentelt életű személyek is megélnek Isten és embertársaik szeretetéért, ragyogjon fel ugyanez a fény, amely evangelizálja a népeket. Ezen az ünnepen a pápa annak a kívánságának adott hangot, hogy a megszentelt életű személyek életén mindig érződjön az evangéliumi „parrésia” (hitvalló bátorság), hogy megéljék, tanúságot tegyenek és hirdessék a Jó Hírt, valamint tükröződjön ez vissza bennük az igazság Szavaként. 

A Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai tagjaihoz szólva a Szentatya hangsúlyozta, hogy Krisztus világosságában a kontemplatív és az apostoli élet sokféle karizmáján keresztül részt vesznek az egyház életében és küldetésében a világban. Az elismerés és a szeretetközösség lelkületében XVI. Benedek három meghívást intézett a papokhoz, szerzetesekhez, a megszentelt életűekhez. 

Először azt kérte, hogy táplálják a hitet, amely képes megvilágítani hivatásukat. Arra buzdította őket, hogy emlékezzenek egy belső, lelki zarándoklatút során arra az „első szerelemre”, amellyel Jézus Krisztus lángra lobbantotta szívüket és éltessék ezt a lángot. Ehhez szükség van arra, hogy Jézussal legyenek az imádás csendjében, hogy felébredjen bennük az akarat és az öröm a Vele való osztozás iránt az életben, a választásokban, az engedelmességben, a szegények boldogságában és a szeretet radikalitásában. 

A Szentatya második kérése az volt, hogy rendelkezzenek olyan hittel, amely fel tudja ismerni a gyengeség bölcsességét. A mai idők örömeiben és szenvedéseiben, amikor a kereszt keménysége és súlya érezhetővé válik, ne kételkedjenek abban, hogy Krisztus kenozisa (önkiüresítése) már húsvéti győzelem. Éppen az emberi korlátaikkal és gyengeségeikkel együtt kaptak hivatást arra, hogy hasonlóvá váljanak Krisztushoz. A hatékonyság és a siker által meghatározott társadalomban életüket a „kisebbségi lét”, a kicsik gyengesége jellemzi, továbbá az empátia azokkal, akiknek nincs hangja a társadalomban. 

Végül a pápa arra hívta a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai tagjait, hogy újítsák meg hitüket, amely a jövő felé tartó zarándokká teszi őket. Természetéből fakadóan a megszentelt élet a lélek zarándoklata Isten arcának keresésére. „Uram, a te arcodat akarom keresni.” (Zsolt 26,8). Erre törekedjen szívük, ez legyen az alapvető kritérium, amely útjukat irányítja a mindennapok apró lépéseiben és a fontos döntésekben egyaránt. Ne csatlakozzanak azokhoz a hamis prófétákhoz, akik a megszentelt élet értelmetlenségét vagy végét hirdetik a mai korban. Inkább öltsék magukra Jézus Krisztust és a világosság fegyvereit, és maradjanak éberek – zárta homíliáját a pápa. 

Forrás: Vatikáni Rádió

XVI. Benedek szentmisét mutatott be Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén a vatikáni bazilikában

Február 2-án, szombaton Urunk bemutatása ünnepén, a Megszentelt Élet XVII. Világnapján XVI. Benedek délután fél hatkor szentmisét mutatott be a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai tagjai számára a Szent Péter bazilikában. 

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án arra emlékezünk, hogy Szűz Mária, Jézus születése után negyven nappal bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. Az ünnep a IV. századtól általános az Egyházban. Jézus bemutatása a jeruzsálemi templomban előírt vallásos cselekmény volt. Az elsőszülött fiúgyermeket Istennek szentelték a szülők. Az előírt áldozat fölajánlásakor jelenlévő agg Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered a gyertyaszentelés szokása.

A szentelt gyertya az egyik legrégibb jelképe Krisztusnak. Azért szenteljük meg az emberi természetünket jelképező gyertyákat, hogy az isteni Fény kiáradjon és eltöltsön bennünket is.

Boldog II. János Pál pápa akaratára, 1997 óta minden év február másodikán, az Egyház megünnepli a szerzeteseket is, azokat a férfiakat és nőket, akik embertársaik, szerzetesi kötelékben való szolgálatára teszik fel életüket. Égő gyertyaként világítanak, a hit fényét közvetítik. 

Forrás: Vatikáni Rádió

A Gratuitas Szerzetesteológiai Intézetről

Kik vagyunk

I. Célunk, küldetésünk

A Gratuitas Szerzetesteológiai Intézet a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola egyik intézete.

Miért Gratuitas?

II. János Pál pápa Vita Consecrata kezdetű apostoli buzdításának befejező részében az „ingyenesség túláradásaként” határozza meg a megszentelt életet. A szerzetességnek nincs közvetlen hasznossága. Azok, akiket megragadott Isten szépsége és szeretete, válaszképpen tisztán szeretetből, minden „haszonelvű” meggondolástól függetlenül adják oda magukat Istennek és testvéreik szolgálatára. – A szerzetesség Isten ingyenes ajándéka az egyháznak (az emberiségnek), a szerzetesi hivatás Isten ingyenes ajándéka minden egyes szerzetesnek. Mi pedig elbűvölve Isten szépségétől és jóságától, hálás szívvel, szeretetünk túlcsordulásaként, ingyenesen adjuk oda magunkat felebarátaink szolgálatára. Életünket hivatásként ingyen kaptuk, épp ezért nem is tehetünk mást, mint hogy ingyenesen Istennek és másoknak ajándékozzuk.

XVI. Benedek pápánál is központi fogalom az ingyenesség, főleg a Caritas in veritate kezdetű enciklikájában, amelyben erőteljesen szorgalmazza az „ajándékozás logikáját”. Azt írja, hogy az emberi társadalmat „nemcsak a jogok és kötelességek szabályozta viszonyok mozdítják elő, hanem sokkal inkább, és ezeket megelőzően, az ingyenességen, az irgalmon és kommunión nyugvó viszonyok” (6. pont). – Mi, szerzetesek tehát ingyenes szeretetünk túláradásával, irgalmas szívvel kívánjuk az emberek közötti közösséget, testvériséget építeni.

Miért teológiai?

Elsődlegesen az érdekli, hogy mi Istennek a terve ma velünk, szerzetesekkel. Hogyan kell a mai szerzeteseknek, szerzetesközösségeknek élnie, hogy valóban Isten országának szolgálatában álljanak? Mit jelent ma hitelesen megszentelt életet élni? Fő célunk tehát a a szerzetesi hivatásra irányuló teológiai reflexió elősegítése. – Nem szerzetestörténeti intézet vagyunk tehát, vagyis a szerzetesség története, az egyes rendek múltjának kutatása annyiban érdekel minket, amennyiben hozzásegít az Úrnak tetsző mai szerzetesi életformánk megtalálásában, kialakításában.

Miért ez az ikon? Egyáltalán kit ábrázol?

Ez egy ötödik-hatodik századi kopt ikon (jelenleg a Louvre-ban), amely Szent Ménásszal ábrázolja Jézust. Érdekessége, hogy Jézus átöleli Ménász atyát (abbát), aki az egyik Sínai-hegyi kolostorban élt a 6. században, és ötvenévnyi szerzetesélet után hunyt el. A taizéi szerzetesközösség különösen is kedveli ezt az ikont. Sokszor csak barátságikonként emlegetik. – Jézusnak ez az ingyenes baráti szeretete táplálja megszentelt életünket, ebből merítünk nap mint nap erőt, hogy minden embernek barátai és testvérei legyünk.

II. Az intézet története

Az intézet 2005-ben kezdte meg munkáját Deák Hedvig OP vezetésével.

Elkezdtük a magyar szerzetesség 1900 után megjelent irodalmának bibliográfiai összeírását.

Elindítottuk az Iránytű hivatástisztázó kurzust minden érdeklődő fiatalnak.

Meghirdettünk opcionális kurzusokat a Sapientián, szerzetesség témakörben.

Dolgozatírási pályázatot hirdettünk meg (a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájával közösen) a Sapientián, szerzetesség témakörben.

Részt vettünk a Sapientia tudományos konferenciáinak szervezésében, anyagaiknak publikálásában.

Megjelentettük a szentszéki megnyilatkozásokat: Szentszéki dokumentumok a megszentelt életről 1964–2002, Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest, 2007, 511 old.

2009 februárjától Tőzsér Endre SP vette át az intézet irányítását.

III. Törekvéseink

Jelenleg korszerű szerzetesi és lelkiségi kiadványok megjelentetésén dolgozunk.

A férfi és női nagyobb elöljárókkal együttműködve keressük, milyen formában tudjuk leghatékonyabban segíteni a szerzetesek képzését.

2013. febr. 2-höz kapcsolódóan elindítottuk az intézet honlapját (szerzetes.hu) és facebook oldalát.

A honlap főleg a keresztény s azon belül is a katolikus szerzetességgel foglalkozik; elsődlegesen azoknak készül, akik keresztségi megszenteltségükön túl különleges módon is Istennek szentelődnek.

A honlapra az anyagokat, adatokat folyamatosan töltjük fel. Megtalálható rajta minden kiadványunk, szeretnénk bemutatni minden szerzetesközösséget, vannak „ingyenesen” letölthető szövegek, az érdeklődőknek az alapvető szerzetesirodalom (könyvek, folyóiratok) bemutatása, stb.

Már a honlap megnyitása előtt megható volt tapasztalni mindnyájatok segítőkészségét és jóindulatát. Nagyon köszönöm, és kérem a további segítségeteket is! :)

Itt is szeretnék köszönetet mondani mindazon folyóirat-főszerkesztőnek, kiadóvezetőnek, szerzőnek stb., aki hozzájárult, hogy írásait, kiadványait a honlapon gratis közzétegyük.

Tőzsér Endre SP (piarista)

1052 Budapest
Piarista köz 1. (V. emelet, 514)
Telefon: (1) 486-4461
E-mail: gratuitas@szerzetes.hu

Forrás: Gratuitas Szerzetesteológiai Intézet

Deák Hedvig nővér a szerzetesnői hivatás szépségéről

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének közeledtével Nagy Enikő készített interjút Deák Hedvig domonkos nővérrel, a Női Szerzetesrendek Konferenciájának elnökével.

– Mit keresnek a lányok a rendekben? Miért lehet számukra vonzó az egyik, s miért kevésbé a másik? Egyáltalán mennyire jelentkeznek a fiatalok szerzetesnőnek?

– Jelentkezhetnének többen is… Azt látom, hogy a belépők olyan közösségeket keresnek, amelyek segítenek az Istentől kapott hivatás kibontakoztatásában, persze nem karrierépítésként értve ezt. Aki belép egy rendbe, általában komoly elhatározással teszi, mindenekelőtt azért, hogy közelebb kerüljön Istenhez. Ezért fontos, hogy a rendben olyan élő közösség fogadja, amely segíti, támpontokat nyújt számára az Úrhoz vezető úton. Általában azokba a rendekbe jelentkeznek a fiatalok, amelyekről tudni lehet, hogy ott erős a szerzetesi közösség. Érdekes például, hogy a szemlélődő életformának különös vonzása van. Az is fontos szempont, hogy az adott rendben legyen egyfajta generációs folytonosság, legyenek fiatalok. A szerzetesi életre vágyók kitűnően ráéreznek arra is, hogy milyen a kapcsolat a rendtársak között, a közösség ugyanis ezen keresztül hat kifelé. Szintén lényeges szempont lehet a láthatóság is. Bár akadnak a megszentelt életet élők között olyanok, akik a világban élve, láthatatlanul akarnak kovásszá lenni, a szerzetesi identitás egyéni és közösségi dimenzióját erősíti, ha a rendhez tartozásnak van látható megnyilvánulási formája is, például a szerzetesi ruha, amely jel lehet mások számára, megszólíthatóvá teszi az embert. S a liturgia szépsége is hívogathat.

– Azt mondja, jelentkezhetnének többen is szerzetesnőnek. Hogyan lehetne még vonzóbbá tenni ezt a hivatást a lányok számára?

– Ahhoz, hogy a szerzetesi hivatás mint lehetőség egyáltalán eszébe jusson valakinek, olyan közegre van szükség, amelyben jelen van a gondolat: nemcsak a megfogható, anyagi világban találhatunk értelmet az életünknek, Isten nem fogyasztani hívja az embert. Ma hiányzik a hivatás kultúrája. A média sem közvetíti a világ felé azt az üzenetet, hogy a szerzetesi élet jó választás lehet. Talán néhány „hollywoodi" film kellene, amely arról szólna, milyen remek dolog a szerzetesség! Kevés alkotással találkozni, amely életszerűen mutatja be ezt a hivatást, és vonzó képet fest a női szerzetesek életéről. Például a Ments meg, Uram! című film ilyen: egy nemi erőszak és gyilkosság miatt halálra ítélt férfi lelkét egy nővér próbálja megmenteni, ő készíti fel a halálra, bemegy hozzá, beszélget vele... A hivatás kialakulásához szükség van keresztény közösségekre is, amelyekben fogható a Jézussal való barátság, a neki adott élet öröme. Ha valaki ezt megtapasztalja, nem lesz nehéz elköteleződnie valami mellett, vagy lemondania bármiről, hiszen az élete olyan távlatot kap, amely mindennek új értelmet ad. Alapvetően azonban nem mi, szerzetesek vonzzuk a fiatalokat, hanem Isten. Felesleges azon gyötrődnünk, hogyan lehetnénk vonzóbbak. Nem marketing ez, nem valamiféle terméket kell eladnunk! Ha egy karizma hiteles, és a rendtársak meggyőződéssel élik azt, akkor a közösség „magától" lesz vonzó mások számára is.

– Mondhatjuk azt, hogy ma kihívást jelent szerzetesnőnek lenni?

– Néhányan ellenségesek, mások közömbösek, de a legtöbben azért bizalommal közelednek hozzánk. Tőlem például már többen kértek áldást vagy imát az utcán. Az általában jellemző közöny és pesszimizmus azonban megnehezíti a dolgunkat. Ebben a jövőtlen életérzésű világban ugyanis nem könnyű elhinniük az embereknek, hogy Isten szeretne valamit kezdeni velük. Szerzetesnőnek lenni kiteljesítő életforma, sőt, merem mondani: emberségünk leggazdagabb kibontása. Nem önmegvalósítást jelent, hiszen Isten valósít meg minket, s nem mi magunkat, de mégis valami olyasmi, mert a szerzetesi élet Istenre irányítja valónkat. Ebben a hivatásban igazán önmagunk lehetünk, Isten akarata, elképzelése szerint, ráadásul nem egyedül, hanem közösségben.

- Nőnek lenni jó dolog. Szerzetesnőként hogyan élhető meg a nőiségünk?

– Női létünk két legfőbb aspektusát: a jegyesit és az anyait remekül megélhetjük szerzetesként. Az előbbit a Krisztussal való személyes kapcsolatban, a neki való önátadásban. Az utóbbit pedig azáltal, hogy a szerzetesi életben mindig ott van az életadás másokért az imában és az értük végzett szolgálatban. A női szerzetesség tehát egyfajta lelki anyaságot jelent.

Nagy Enikő

Forrás: Új Ember, 2013. febr. 3., 9. old./ Gratuitas Szerzetesteológiai Intézet

Szerzetesi konferencia a hivatásgondozásról a Sapientián

A tavaszi Sapientia-napot március 23-án tartjuk.

Szeretettel várunk benneteket!

A hivatásgondozásról szóló konferencia fő előadója Amedeo Cencini lesz.

A SZERZETESI HIVATÁSOK GONDOZÁSA

Délelőtt:

10.00–10.20: Megnyitó: Palánki Ferenc egri segédpüspök, a MKPK hivatásgondozási referense

10.20–11.30: Amedeo Cencini (kanossziánus szerzetespap, tanár, pszichológus, pszichoterapeuta):
                      A szerzetesi hivatás ma

11.30–11.50: Szünet

11.50–12.20: Koronkai Zoltán SJ: Hivatás és imádság Hans Urs von Balthasar teológiájában

12.20–12.50: Révay Edit RSCJ: A hivatásválasztás a szociológiai felmérések tükrében

12.50–13.45: Ebédszünet

Délután: Hivatásgondozás a környező országokban

13.45–14.15: Ausztria – Kurt Schmidl általános titkár, Canisiuswerk, Bécs

14.15–14.45: Horvátország – Gordana Igrec FDC nővér, Zágráb

14.45–15.15: Erdély – Pantea Tibor OFM, Kolozsvár

15.15–15.45: Pódiumdiszkusszió

15.45–           Zárszó: Várnai Jakab OFM rektor

Helyszín:

Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola (Budapest, V., Piarista köz 1.)

Forrás: Gratuitas Szerzetesteológiai Intézet

Elindította honlapját a Gratuitas Szerzetesteológiai Intézet

A megszentelt élet napjának – február 2. – megünneplése alkalmából a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola keretében működő intézet elindította saját honlapját szerzetes.hu néven, mely az egész magyar szerzetességet szeretné szolgálni és mások számára megjeleníteni.

Forrás: Magyar Kurir

Körlevél a Megszentelt Élet ünnepére

A Megszentelt Élet napját minden esztendőben Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, február 2-án ünnepeljük. Ebből az alkalomból adjuk közre a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelét.

Bevezetés

Huszonnyolc évvel ezelőtt egy kicsiny, hajlott hátú, fakókék szárit és kopottas sarut viselő törékeny nő lépett a svéd király elé, hogy átvegye a Nobel-békedíjat. A bársonyban pompázó, ragyogó teremben körös-körül előkelőségek és hírességek foglaltak helyet frakkban és szmokingban, elegáns estélyiben. A világ befolyásos emberei mind odagyűltek. A kör közepén pedig a pici asszony száriban, saruban. Teréz anya Indiából, a betegek és haldoklók szolgálólánya.
Amikor a mikrofonhoz lépett, hogy megtartsa előadását, egyszerű szavakkal, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, imádságra hívta a jelenlevőket. A hírességekkel együtt Assisi Szent Ferenc szavaival mondott hálaimát Istennek a Nobel-békedíjért.

Kedves Testvérek!

Ma, a Megszentelt Élet napját követő vasárnapon, amikor az egész világon hálát adnak Istennek a szerzetesi hivatásokért, ezt a képet szeretnénk felmutatni nektek: egy törékeny nő áll a figyelem középpontjában, és imádságra indítja a világ vezetőit. Aki az életét Istennek szenteli, képes úgy tanúságot tenni az Ő emberszeretetéről, hogy a világ felfigyel rá, megérti tanúságtételét, és vele együtt ad hálát Istennek.
E képből kiindulva arról szeretnénk szólni körlevelünkben, miről is tanúskodik az Istennek szentelt élet, vagy ahogy egyszerűen hívjuk, a szerzetesség.

Az Istennek szentelt élet jellemzői

1. Erő az erőtlenségben

A szerzetesség első, talán legszembeötlőbb vonása a hatalomról való lemondás. Ez az eszköztelenség Jézus szegénységét és szelídségét idézi. A szerzetes mögött nem áll egy világbirodalom hadserege vagy a világcégek anyagi forrása. Szava és egész egyénisége mégis hatékony. Olyan erő sugárzik belőle, amely áttöri a közöny és a cinizmus falait. Minden nehézség ellenére meggyőz arról, hogy képes jót tenni, igaz életet élni, és hogy az emberiség sebei gyógyíthatók.
A szerzetes: „ember a határon”. Az emberi teljesítőképesség és méltóság határmezsgyéjén áll, mert vállalja saját határainak megtapasztalását, a saját valóságát: sebeit, kudarcait, botlásait, és így keresi az Istent. A szerzetes az elesett emberek mellett áll, akiket nem vagy csak nehezen vállal a világ. Otthon van köztük, a „legutolsók felebarátjává” válik.
Így tesz tanúságot arról – akár vészterhes időkben is, mint a nemrég boldoggá avatott Salkaházi Sára testvér –, hogy az „ember a legnagyobb érték minden idők társadalmában”.

2. Életszentség

A megszentelt életet élő ember Istent keresi az ember világában. Szerzetestestvéreink – mint Teréz anya is – arról számolnak be, hogy meg is találják. „Nem vagyunk igazi szociális munkások – mondja Teréz anya. – Az emberek azt gondolhatják rólunk, hogy szociális munkát végzünk, de valójában szemlélődők vagyunk a világ kellős közepén. Mert napi huszonnégy órában Krisztus testét érintjük.”
A szerzetes tehát Isten közelségében él az ember világában. Úgy él Isten jelenlétében, hogy mások számára is világossá válik: Isten közel van, engem is meg akar szentelni. Nem távoli, titkos, csak a kiválasztott keveseknek szóló életszentség ez, hanem mindenki számára elérhető.
„Huszonnégy óránk van Krisztus jelenlétében, neked is, nekem is. Próbáld meg te is elvinni Istennek ezt a jelenlétét a családodba, mert az a család, amely együtt imádkozik, együtt is marad.”

3. Jézus követése

A szerzetes nagyon ember – fogalmazta nemrég egy magyar szerzetes, majd így folytatta: „A rám bízott szegényektől nagyon sokat kaptam.” Igen, mert a szerzetes azt tartja, hogy „úgy lehet valóban fölemelkedni Istenhez, hogy a megtestesülő Istennel együtt leszállunk a világba.”
Amikor azt mondjuk, hogy a szerzetesek Jézus szorosabb követésére vállalkoznak, akkor tulajdonképpen erről beszélünk. A szüzességben, a szegénységben, az Atyának való engedelmességben élő Názáreti Jézus életét követik, hogy a lehető legközelebb kerüljenek hozzá, és általa az Atyához.
Jézus nem aszketikus megfontolásból rendezte így az életét, hanem azért, mert próféta volt: Isten országának a jelévé lett. Arról tett tanúságot, hogy Isten közel jött hozzánk, irgalmas és gyógyító szeretetével jelen van az életünkben.
A szerzetesek, amikor Jézus életformáját utánozzák, az ő prófétai küldetésében vesznek részt. Ennek a belső mozzanatnak rendelik alá életük külső, látható jellemzőit: a közösségi életet, öltözetüket és az engedelmességet. 
A szerzetesi közösségeket nem a családi kötelék vagy a hasonló érdeklődés fogja össze, hanem Jézus szorosabb követésének vágya és az ebből fakadó küldetés. E küldetés megélése a közösségben kezdődik. Ezt jelzi a szerzetesek ruhája is, ami a közösségvállalás kifejezése, és csak ebből következően egyenruha. Mint Teréz anya nővérei esetében a szári a legszegényebbekkel való szolidaritást mutatja, amit egyénileg és közösségileg is vállalnak.
Az engedelmesség – a mai ember számára talán a legnehezebben érthető vonása a szerzetességnek, mert mintha attól fosztaná meg az embert, ami igazán emberré teszi: a szabad akarattól, az önrendelkezéstől, önmaga kibontakoztatásától. A szerzetesi engedelmesség, mint Jézus életében is, a következő meggyőződésből fakad: Isten akarata, hogy szabad legyek: szabad a jóra, annak meglátására és megvalósítására az életemben.

4. Az Egyház küldetésében
Az Istennek szentelt ember egész életével, szavaival és tetteivel, teljes személyiségével egyértelmű és erőteljes tanúságot tesz arról, hogy Istennek gondja van ránk és az egész világra. A szerzetes felelősségvállalásával tanúsítja Isten szeretetét. Küldöttnek tudja magát, és eszerint cselekszik. Nem másra vár, hogy jobbá legyen az élet, hanem hagyja, hogy megérintse mások nyomora és szenvedése, és megteszi, ami tőle telik. Az irgalmas szamaritánus magatartása ez, amely világosan és erővel hirdeti: „Isten szeret engem, nekem pedig megvan a lehetőségem arra, hogy úgy szeressek másokat, ahogyan Isten szeret engem; nem nagy dolgokban, hanem kis dolgokban nagy szeretettel.” Ugyanezt látjuk minden rend vagy szerzetesi közösség esetében. A közösségek az alapító sajátos istentapasztalatából eredeztethetők, majd ezt a tapasztalatot élik meg evilági tevékenységükön keresztül. Isten a betegekben, a tudatlanokban, a szegényekben személyesen szólította meg őket. Személyes válaszuk a vállalt tevékenység, ami egész életformájukat meghatározza.
Munkájuk így az Istennel való találkozás helye önmaguk és azok számára, akik körében tevékenykednek, akik között élnek, és akik általuk megtapasztalhatják Isten irgalmas szeretetét. A szerzetesben azzal az Istennel találkozhatunk, aki mindannyiunk életét fontosnak és szépnek tartja.
A szerzetesek tehát nem pusztán hasznos munkát akarnak végezni olyan területeken, amelyekre az elkényelmesedett vagy megcsömörlött társadalomnak nem jut ereje és figyelme. Jelek és küldöttek, mint Jézus. Nem birtokolják Istent, hanem keresik, és szomjukkal másokat is felszabadítanak az Isten után vágyakozó ember méltóságára.
A hegyen elvonuló és imádkozó Jézust a szemlélődő rendek, a betegeket gyógyító Jézust a betegápolók, a tanító Jézust a tanító rendek követik. Így teszik megtapasztalhatóvá Jézus és az Egyház küldetésében Isten emberszeretetét.

Befejezés

Kedves Testvérek!

Ma, a Megszentelt Élet ünnepén bátorítani, lelkesíteni és megerősíteni akarunk titeket. Ezért veletek együtt köszönjük meg Istennek azokat a testvéreinket, akik Jézust követve az Isten országának és az ember ügyének szentelték magukat. Életük példája kalandra hív mindnyájunkat: annak megértésére, hogy az élet Isten ajándéka, amelyet el kell fogadnunk, és tovább kell adnunk másoknak.

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

2008. január 21.

Forrás: MKPK

Laetabundus

A Megszentelt élet napjának ünnepén

Elmélkedés a megszentelt életről Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepére

Urunk bemutatásának ünnepén a Megszentelt élet napján

„Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, ahogy az Úr törvényében elő volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik, s az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.(…) Miután így eleget tettek az Úr törvényének, lementek galileai városukba, Názáretbe. A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta.”  Lk 2, 22-24, 39-40

Jézust bemutatják a templomban a zsidó szokásnak megfelelően. Az Örök Főpap itt találkozik először kora papságával. Simeon őróla mondja, "Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak…” (Lk 2, 34). A gyertyák az Ő Örök Fényét jelképezik - a Fény jelenlétét jelzi a gyertya kicsiny fénye, amely minden megszentelt élet, minden átadott élet jelképe is a világban. Elsőszülöttként Krisztust felajánlották szülei, a megszentelt lelkek pedig saját életüket ajánlják fel a Magasságbelinek válaszul az Ő Szeretetére, amelyet csak így tudnak viszonozni: saját életáldozatukkal. Minden örömükkel, bánatukkal, fájdalmukkal és szeretetükkel azért élnek, aki értük a világba jött, meghalt és feltámadt, hogy nekik életük legyen és egyesítve saját életüket az Övével sokak üdvösségére legyen példájuk, odaadottságuk. A világ sokszor értetlenül áll a megszentelt élet láttán: miért érdemes ezt az utat választani sokszor olyanok számára is, akik nagy karrier vagy boldog párkapcsolat előtt állnak a világban. Erre csak az lehet a válasz, hogy a meghívást elfogadva a meghívott lélek csak így lehet boldog, mert szeretet szomját csak az tudja betölteni, aki őt erre az útra meghívta. Az emberek értetlensége nem akadályozhatja meg, hogy továbbhaladjanak útjukon és a meggyújtott lángjuk Táplálója élteti őket egész életükön át, hogy tüzük a környezetükben világíthasson és vezethessen át a sötétségen másokat is.

Tüzed Uram Jézus

1. Tüzed, uram, Jézus szítsd a szívemben,
Lángja lobogjon elevenebben.
Ami vagyok és mind, ami az enyém, 
tartsd a kezedben, igazi helyén.

Refrén: Életem útja örök örömem.
Fény a sötétben csak te vagy nekem.
Hallod imám, és bármi fenyeget,
Nem hagy el engem tart a te kezed!

2. Szorongat a sátán, de te velem vagy 
Hű szabadítom, aki el nem hagy.
Ennek a világnak fekete egén,
Lényed a csillag, sugarad a fény.

3. Jön az örök nap, már közeledik ő,
Mennyei honban hazavinni jő.
Röpke pillanat, míg tart a keserű,
Jézus elém jön, örök a derű.

Gyertyaszentelő Boldogasszony

Az Anyaszentegyház egyik legrégibb ünnepei közé tartozik a Gyertyaszentelő Boldogasszony. E napon ünnepli az Anyaszentegyház a kisded Jézus bemutatását a templomban. Ő ugyan már születésekor találkozott a választott néppel. Az egyszerű pásztorok csodálkozó hódolata ezt jelentette. Ezen a napon azonban a szent törvények értelmében először találkozik a templomban a papsággal, a prófétákkal, a maga örök papságának előképeivel.

Ma találkozik Krisztus az ősz Simeonnal, aki örömtől repeső szívvel kiált fel: “Nunc dimittis servum tuum, Domine!” – “Most bocsásd el Uram a te szolgádat, mert látták szemeim az üdvösséget!”. Látták szemeim a világ világosságát, aki azért küldetett hozzánk, gyarló emberekhez, hogy világítson, mutassa a helyes utat. Nekünk is világoskodnunk kell az emberek előtt, hogy lássák jócselekedeteinket és dicsőítsék a mennyei Atyát. A világ világosságát állítja elénk, őt mutatja be ma is az Egyház a szentmisében.

Lássuk az ünnep rövid történetét:

Jeruzsálemben már a IV. században létezett, ugyanis Aethesia zarándoknő leírja, hogy Jeruzsálemben körmenetben vonulnak a Szentsír templomba, s ott tartják az ünnepélyes istentiszteletet. A mai gyertyás körmenet talán azoknak a régi bűnbánó körmeneteknek a maradványa, amelyek a bűnös, pogány Luperkáliák ellensúlyozására Rómában szokásosak voltak. A pogányság legyőzetése után ezt a bűnbánó körmenetet a Gyertyaszentelő szertartásába olvasztották be. Jeruzsálemben és a keleti egyházban általában, ahol Jézus bemutatását ünnepelték, Mária templomba vonulásának emlékére mindig gyertyás körmenet volt, mert ő a népek felvilágosítására szolgáló fényt vitte oda.

Gyújtsatok örömmel fényt! Világosságot az igazi Világosságnak, ...fénnyel a kezünkben akarunk eléje menni, mint Jézus világosságának gyermekei, gyertyáinkat az igaz Világosság elé akarjuk vinni. Azért tartjuk kezünkben az égő gyertyákat, hogy a Megváltó isteni fényét jelképezzük, amely mindent az örök fényességgel áraszt el, és hogy különösképpen jelezzük lelkünk tisztaságát, amellyel Krisztus elé járulunk.

A mai ünnep egyik jellegzetessége a gyertyaszentelés. Az egyház ezt a szertartást minden évben megismétli. Az oltár egyik oldalán asztal van elkészítve, s rajta a szentelendő gyertyák. A pap fehér színű öltözetben az oltárhoz megy, s ott könyörgést mond el, amelyben kéri az Úr Istent, aki a mindenséget a semmiből teremtette, s az igazlelkű Simeon kívánságát teljesítette, méltóztassa megáldani ezen gyertyákat, hogy az emberek lelki és testi javára szolgáljanak. Hallgasd meg Uram néped imáit, annak a népnek, aki e gyertyákat kezében hordozni óhajtja, s Téged énekszóval akar dicsérni. A többi imában is ugyancsak az Úr Istent és Jézusunkat kéri a pap, a világ Világosságát, hogy szíveskedjék megáldani és megszentelni ezen viaszgyertyákat. Engedd meg Uram, hogy amint ezen gyertyák meggyújtva elosztják az éjszaka sötétéségét látható fénnyel, úgy a mi szívünk is a láthatatlan tűz, a Szentlélek tüze, fényessége által megvilágosítva minden vétkes okoskodástól ment legyen, és így lelkünk megtisztult szemével azt szemlélhessük, ami előtted kedves, hogy eljuthassunk a soha meg nem szűnő világosságba.

Majd a pap meghinti szenteltvízzel és megtömjénezi a gyertyákat, miközben a kar énekli az agg Simeon énekét antifónával felváltva. Majd egy könyörgés és a körmenet következik. A körmenetben részt vevő hívek pedig, mint egykor Mária és Simeon valóságban, most ők a gyertya jelképében , de misztériumos valósággal azt hordozzák kezükben, aki tanítása, példája és kegyelme által életüknek útját megvilágosítja és lépéseiket az örök világosság felé irányítja.

A mai gyertyaszentelés eszünkbe juttatja a világosságot is. Nézzük meg: mit is jelentenek az égő gyertyák a liturgiában?

A világosságnak liturgiai használatban többszörös jelképes jelentése van. Jelképe először az örök istenségnek – mint többször a pusztába való vonuláskor – és azután az istenemberi Megváltónak, aki a föld világossága lett és jogot nyert az örök égi fényességre. Ezt jelképezi a húsvéti gyertya és húsvéti tűz. “Isten világosság, sötétség nincs benne” – mondja Szent János (1Jn 1, 5). És az Isten a maga fényöléből árasztja az imádandó Világosságot a világosságból. És ez a kettős világosság – az Atyának és Fiúnak jelképe –, de amely mégis egy fény – az egy Isten világossága – egyesül és kiárad a Szentlélek hasonló módon örök világosságában és a szeretet örök fényében. A világosság tehát harmadszor a Szentlélek kegyelmét is jelenti, mely által a lélek megtisztul és Isten világító képmásává válik. Az izzó parázs, a fénnyé változás, viasz vagy olaj, mind ezt jelképezik.

Az égő gyertya jelképezi továbbá magát az Istenembert is. Tiszta viaszból készült ez a gyertya, melyet a szűzies méhek állítanak elő. A viasz az Istenember emberi-, a fény pedig isteni mivoltát mutatja.

És végül a viaszgyertya a tiszta Isten-szerető lelket is jelképezi, míg a zsiradékból készült faggyú gyertya a bűnöst. A liturgia gyertyát használ a keresztelési, bérmálási, esküvői szertartásban, valamint a szent kenetnél; halotti gyertyákat, felajánlási gyertyákat adnak át a papszenteléskor az újmisésnek, és más ünnepélyes alkalmakkor.

Amint az elmondottakból kitűnik, a gyertya, a gyertyaszentelés szertartása sokmindenre figyelmeztet bennünket, sokmindenre tanít és oktat minket.

A fényekkel teli február 2-i istentisztelet negyven nappal Karácsony után, az Egyház vallási életének ma is egyik legnagyszerűbb színjátéka a karácsonyi liturgia valóban méltó befejezésére. A csillagfényes Szentestével kezdődik ez a liturgia, a titokzatos csodacsillag által kísérve ebben a mélyértelmű öröménekben kísért fénykörmenetben és gyertyafényes szentmisében méltó helyszínt nyer.

Szentséges tisztelettel vegyük kezünkbe a megszentelt gyertyát, és annak jelképét lássuk benne, akit Karácsony idején a világ világosságaként dicsőítettünk, a földreszállt Istenembert.

Járjunk világosságban! Legyünk a világosság fiai, Isten fiai! Isten világosság, sötétség nincs benne – mondja Szent János. Ha Isten világosság, akkor nekünk kötelességünk úgy élni, hogy bennünk se legyen sötétség. Istenhez hasonló életet kell élnünk, szentekké kell lennünk. Estete sancti – Legyetek szentek! – mondja a szentírás. Az Úr Jézus megmutatja a helyes utat. Ha azon járunk, biztosan célunk felé haladunk. Az világos út, nem sötét ösvény, amelyen a sötétség baglyai huhognak, hanem a világosság pacsirtái dalolnak. A világ világosságává kell lennünk. Világítanunk kell az advent félhomályos útjain botorkáló embertestvéreinknek, akik eltértek a Világ Világosságától.

Legyünk a világosság fiai, ékesítsük föl lelkünket, hogy méltóan fogadhassuk Krisztust, a Királyt, a nemzetek uralkodóját, a Világ Világosságát!

Fodor J.

Forrás: Apostolatus plébániai újság

György Alfréd kamilliánus atya tanítása Urunk bemutatásának ünnepén

Imádság a megszentelt élet napján

Urunk, kérlek küldj minél több lelket szolgálatodra, akik egész szívvel Neked élnek. Erősíts meg mindannyiunkat, hogy a Tőled kapott örök fényből részesülve másokat is megvilágosíthassunk, és soha ne engedjük kialudni kicsiny lángunkat. Ne rettentsen el bennünket a környezetünkben uralkodó nagy sötétség, hanem Feléd fordulva, Belőled kiindulva újra és újra töltekezve életben tartsuk e lángot. Amen.

Imanap a szerzetesi hivatásokért

A jó Isten nem aludt el…

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe körül, amely 1997 óta II. János Pál pápa rendelkezése nyomán egyben a megszentelt élet napja is az egyházban, adja magát rovatunk e havi témája: a hivatás. Megszoktuk azt is, hogy a hivatás témája kapcsán valamilyen, az egyházban bevett életformára gondoljunk, konkrétabban a papi és szerzetesi hivatásra, még ezekben a zűrzavaros időkben is, amikor Európa-szerte az ilyen hivatást választók számának a csökkenése a jellemző.

Nem elítélendő dolog az, ha a hivatás témájával szembesülve egy pap vagy szerzetes képe jelenik meg előttünk, de azt is fontosnak tartom, hogy szélesítsük kicsit a látókört: a megszentelt élet nem a szentelés vagy a szerzetesi elköteleződés automatikus velejárója (bárcsak az lenne!), hanem Isten jelenlétének és kegyelmi adományainak az eredménye a bármilyen életformát választó ember életében – de soha nem az ember személyes hozzájárulása nélkül. „Qui creavit te sine te, non iustificabit te sine te” – írja Szent Ágoston János-kommentárjában, azaz: „Aki megteremtett téged megkérdezésed nélkül, nem fog üdvözíteni téged közreműködésed nélkül”. S ez igaz papra, szerzetesre, és igaz a világi krisztushívőre nézve is.

Ugyanakkor világos, nemcsak Európa-szerte, hanem tájainkon is, hogy talán éppen ezzel a közreműködéssel van valami baj. A jó Isten ugyanis nem aludt el, nem adta fel az emberbe vetett reményét az ember által elművelt sok szörnyűség miatt sem, amelyről a történelem sötétebb oldalai beszámolnak, vagy ami ma is, a saját személyes életünkben is folyik. S bár mi magunk is tapasztaljuk, hogy sokszor könnyebb és „finomabb” a rosszat választani, mint kitartani a jóban, a lelki és emberi mértékkel mért „kevés”-ben megmaradni, mint a „több”-re törekedni, a Lélek – finom érintéseivel – ott munkál ma is a bensőnkben, és fáradhatatlanul jelzést ad a jóról, ami bennünk van, s amit követnünk kellene az életünkben.

A módszeres és életre szóló Krisztus-követést elköteleződésnek nevezzük. Hivatás elköteleződés nélkül olyan, mint a pusztában elkiáltott szó: visszhangtalan marad. Ha válság van e téren, márpedig az van, akkor annak oka nem az, hogy nincs ma hivatás, hanem sokkal inkább az, hogy a ma embere nem mer elköteleződni. Főleg nem életre szólóan. Projektgondolkodású világban élünk, amikor tudni akarjuk azt, hogy ha most valamit elkezdtünk, annak mikor és hogyan lesz vége, ha ma elindulok, holnap hová érkezem, s mi lesz a következő lépés. Ilyen hatások alatt nehezebben vállalható az ugrás az ismeretlenbe. Mert a hivatás vállalása nem jelent egyebet, sem családban, sem szerzetesközösségben, sem a papságban. Mibenléte titok, az Isten és az ő szólítására válaszoló ember legszemélyesebb, újra és újra fürkészésre szoruló titka, amit talán olykor mi magunk sem értünk eléggé, ezért másoktól sem várhatjuk azt, hogy tapsoljanak.

A felismert hivatásnak nem a foglalkozás megválasztásához van elsősorban köze. Sokkal inkább egy belső hozzáállást, töltetet jelent, amivel a mindennapjainkat éljük, vagy ahogyan azt alakítani készülünk, életformánkat megválasztva, mérlegelve és komolyan véve hiteles vágyainkat, amelyek figyelmen kívül nem hagyható útjelzők az életünkben.

Forrás: Vasárnap katolikus online hetilap

„Egész szívemből kereslek Téged!”

Nagyböjti ifjúsági programok a Szociális Testvérekkel

 Lelkinap

2013. február 23.

Tanítás, csöndes imádság, szentmise, dicsőítés, beszélgetés

Imavirrasztás

2013. március 8.

Estétől másnap hajnalig különféle imádságokkal

Szent Háromnap

2013. március 28-31.

Lelkigyakorlat fiatal lányoknak, akik szeretnék szerzetesi közösségben,

csöndben tölteni az ünnepet

Jelentkezés és bővebb információ Anita testvérnél: takacsanita.sss@gmail.com, 30/462-20-40

www.szocialistestvérek.hu

Megtalálni a jövő papjait

A férfi hivatásgondozás helyzetéről

„A papi, szerzetesi hivatás a keresztényi hivatás sajátos formája. A meghívó Jézus Krisztus, aki egyeseket néven szólít… Az a csodálatos, hogy a Katolikus Egyházban a papi szolgálat a Jézus Krisztussal, a Föltámadottal való személyes találkozásból fakad. Ez a »Kövess engem!« életformában – cölibátusban, igehirdetésben, engedelmességben, áldozatban – valósul meg, hogy Isten Országának örömhírét meghallja a világ” – ezek a gondolatok a Katolikus Hivatásgondozó Intézet kevéssé ismert honlapján (www.hivatas.hu) olvashatók. Keveset hallani ugyanakkor az egyházi hivatásgondozás gyakorlati megvalósulásáról is, mely a papi és szerzetesi élet iránt érdeklődő fiúk és férfiak számára szolgálna útmutatással, tanácsokkal. Erről a témáról kérdeztük Staszek Starostka salvatoriánus atyát,, aki az egész Kárpát-medencében tart hivatástisztázó lelkinapokat, és Joó Balázs mórahalmi plébánost, aki a Szeged-Csanádi Egyházmegyében e pasztorációs terület felelőse.

– Minden egyházmegye és minden férfi szerzetesrend foglalkozik valamilyen szinten hivatástisztázó tevékenységgel, illetve mindegyikben vannak e feladattal megbízott felelősök. Tudomásom szerint azonban csak néhány szerzetesrendben (ferencesek, verbiták, jezsuiták, salvatoriánusok) szánhatnak a hivatásgondozók valóban több időt kimondottan erre a célra – kezdi beszélgetésünket Staszek Starostka, azaz Szaniszló atya, aki megemlíti azt is, hogy a hivatásgondozók között van némi együttműködés, például a programszervezésben (nagymarosi szerzetesi fakultáció, máriaremetei karizmák ünnepe), de ennél több sajnos nem tapasztalható.

A Püspöki Karnak is van egy bizottsága, a Papság és a Megszentelt Élet Bizottsága, mely kétévente szervez konferenciát a hivatástisztázásról, illetve működteti a Hivatásgondozó Intézetet.

– Az országos körképben megemlíthető a Sapientia Főiskolán tartott Iránytű című hivatástisztázó kurzus, illetve a budapesti ferencesek és jezsuiták hasonló alkalmai. Tudomásom szerint az egyházmegyék közül csak a szeged-csanádi és szombathelyi szervez külön hivatástisztázó programokat. Az egri és a győri egyházmegyében tartanak nyári lelkigyakorlatos tábort, a többiről sajnos nem hallottam – foglalja össze Szaniszló atya.

Lenne még teendő

De mi is lenne a hivatásgondozó tevékenység minimuma?

– Ha az egyházi intézmények hirdetéseket adnának fel a médiában, hogy nyitottak a fiatalok jelentkezésére, vagy kitennének plakátokat, szórólapokat templomaikban. Fontos lenne minél szélesebb körben hírt adni a szemináriumi nyílt napokról és a nyári lelkigyakorlatokról, táborokról is. A papi hivatásról rendszerint csak az egyházi sajtóban olvashat a megcélzott korosztály, de ennél szélesebb körben kellene nyitni – vélekedik Szaniszló atya. – Jó ötlet, hogy a szerzetesrendek egy része felkínálja a lehetőséget az érdeklődőknek: néhány napra, hétre költözzenek be a rendházba, és a szerzetesközösséggel együtt lakva tapasztalják meg a felszentelt élet mindennapjait.

Szaniszló atya nélkülözhetetlennek tartja a rendszeres lelki kísérést, lelkinapokon, lelkigyakorlatokon, kurzusokon való részvételt és személyes kapcsolatot is. Hiszen a paphiány azt mutatja, hogy több erővel kellene folytatni a hivatástisztázó tevékenységet. Több együttműködésre lenne szükség a hitoktatók, a plébánosok és a hivatástisztázók között, hogy az érdeklődő fiatalok megfelelő segítséget és támogatást kaphassanak mindenhol. Jelenleg hiányoznak a hivatástisztázásról szóló könyvek, filmek is, ezért sokszor idegennyelvű irodalmat kell használniuk a munkában. Szaniszló atya szerint nehéz megbecsülni, hány fiú vesz részt hivatástisztázó programokon:

– Én Magyarországon mintegy 40 fővel tartok kapcsolatot, a határon túlról pedig további 30 fővel. Közülük három év alatt eddig négyen vállalkoztak papi vagy szerzetesi hivatásra.

Nehéz elkezdeni ezt a munkát

Az egyik lelkinap házigazdája Mórahalom plébánosa, Joó Balázs, akit néhány éve Kondé Lajos pasztorális helynök kért fel Veréb Lászlóval, a szegedi Szent Gellért Egyházmegyeközi Papnevelő Intézet spirituálisával együtt a Szeged-Csanádi egyházmegye hivatásgondozási feladatainak újragondolására.

– Szabad kezet kaptunk az új ötletekre, és igyekeztünk felhasználni a korábbi tapasztalatokat is – meséli az atya. – Azonban hamar megtorpantunk, mert hiába érdeklődtünk több egyházmegyében, valójában másutt sincs tapasztalat a szervezett hivatásgondozói munkáról.

A salvatoriánusok szórólapján keresztül találták meg Szaniszló atyát, aki örömmel segített az nekik az elindulásnál, az első nyári tábort közösen rendezték Gyulán. Erre az alkalomra a környékről és a határon túlról csaknem negyven fiatal jött el.

– Nagyon megtetszett Szaniszló atya módszere, mivel nem ragaszkodott a szigorú napirendhez, hanem a kamaszok életritmusához igazodott, és nekik szóló foglalkozásokat tartott. A gitáros, énekes misék mellett a filmnézés, a sport és a mozgás elengedhetetlen része volt a programnak. Az együtt töltött idő alatt mindenki megélhette a szabadságot és a közösséget. Jó volt látni azt a vidámságot és optimizmust, amivel az atya a fiúk felé fordult. Bármiről képes velük beszélgetni, számára nincsenek tabutémák.

Hat helyszínen három téma

A tábor után elhatározták, hogy tanév közben is tartanak olyan alkalmakat, amikre a nyári lelkigyakorlat ráépülhet.

– A tábort kevésnek éreztük a hivatásgondozásra – emlékszik vissza Balázs atya. – Csatlakoztunk Szaniszló atya tematikájához, és most már Mórahalom is egyike annak a hat (magyarországi, erdélyi és felvidéki) helyszínnek, ahol meghirdetik az év közbeni találkozókat. Nálunk a résztvevők a plébánián szállhatnak meg, és közvetlen közelről láthatják, hogyan telnek egy pap hétköznapjai.

Szaniszló atya ugyanarról a három témáról beszél mindegyik helyen, ahová a résztvevőket az adott egyházmegyéből hívják meg.

– Az elmúlt ősztől alkalmanként 6-10 fiú jött el Mórahalomra, hogy beszélgessen olyan témákról, mint a férfiak érzelmi élete, az önismeret rejtett területei vagy a döntéshozatal nehéz és izgalmas útjai. Ezen alkalmak fő célja az egyéni hivatás végiggondolása, illetve a felszentelt életet választók számára a szemináriumra való előzetes felkészítés – mondja a plébános, aki szerint a résztvevők összehívása a legnehezebb feladatuk, mert egy ilyen hétvége általában sok pénzbe kerül. Másrészt hiába sikerült Mórahalmon mindent ingyen biztosítani, így sem jut el a találkozók híre a fiatalokhoz.

– Azért is nehézkes a megszólításuk, mert a kamasz korosztály a hittanos vagy ifjúsági közösségekbe nem jár; ahol pedig igen, ott gyakran nem a pap foglalkozik velük. Nem találkoznak tehát a papi vagy szerzetesi hivatás képviselőivel, nem tudnak nekik kérdéseket feltenni. Emiatt néha úgy tűnik, mintha nem is lennének hivatások manapság Magyarországon.

Nem tömegeket keresnek

Balázs atya úgy véli, sokan megijednek, ha meghallják a „hivatás” szót, pedig ezeknek az alkalmaknak az a célja, hogy a papi és a családi hivatást választókból egyaránt elkötelezett keresztény férfiakat neveljenek.

– Nem kell attól félni, hogy ha idejön valaki, akkor azonnal papi pályára kell lépnie.

A plébános nem tömegekben gondolkodik. Szaniszló atyával együtt úgy gondolják, ha az egyházmegyében évente legalább 2-3 papságra készülő fiatalt sikerülne találniuk, akkor velük pótolhatnák az időközben kieső, idős, beteg atyákat.

– Most még mindennek a beindításával küzdünk, de bízom benne, hogy ha pár évig tudjuk működtetni ezeket az alkalmakat, akkor biztosan lesznek olyan állandó résztvevőink, akik közül aztán papi pályára is lépnek majd néhányan.

Márton Gábor

Forrás: Família Magazin

Pio atya utolsó szentmiséje